Budapesti Hírlap, 1924. június(44. évfolyam, 106–128. szám)
1924-06-01 / 106. szám
Budapest, 1924. Vasárnapi szám ára 3000 korona. XLIV. évfolyam, 106. szám. Vasárnap, junius 1. Budapesti Hírlap Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizeti.érek: Egy hónapra 40.000 korona, negyedévre 120.000 korona. Ausztriában egy példány ára hétköznap 2000 o. kor., vasárnapon 2500 o. kor. Egyén számára hétköznap 2000 kor. Külföldre az előfizetés kétszerese. Hirdetéseket Ludepesten felvesznek az összes hirdetési íródik. Főszerkesztő: Rákosi Jenő. A szerkesztésért felelős: Csajthay Ferenc helyettes főszerkesztő. Szerkesztőség: Vili. kerület, Rükk Szilárd utca 4. szám. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József körút 5. sz. telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. Hőnyi Manó, Budapest, május 31. Kaposvár, ez a szép, törekvő somogyi város vasárnap ünnepet ül. Emléktáblát állít egy érdemes fiának. Kiemeli immár begyöpösödött sirja éjszakájából Kónyi Manót és aranyos betűkkel felírja szülővárosa falára. Egyik legszebb jutalom ez, amit fiú elérhet, tanuságtétele emberi és hazafias érdemei mellett annak, akit a közszolgálatnak a város adott. Nevét a város falán megörökíteni annyit tesz, hogy Kaposvár visszaadja a halottnak élete nemesebb részét, azt, a mely élő nemzedékek számára tiszteletet, példát, erkölcsöt jelent. Mi az emberi halhatatlanság, ha nem ez? Kónyi tovább él az egymásra következő nemzedékekkel. Az öregek elmondják, a fiatalok megtanulják, hogy mért őrzi emlékét a város és mindenkinek lelkébe verődik a gondolat, ime, halhatatlanságot ad a halandónak az, hogy istentől nyert képességeivel megőrzésre méltó érdemeket szerzett magának nemzete szolgálatában. Ki is volt hát az a Kónyi Manó, akinek emlékét szülővárosa ünnepi módon kívánja átadni az utókornak? Ezt bizonyosan sokan kérdezik a mai nemzedékbeliek, akik nagy időket, nagy eseményeket, borzalmas csatákat, sorsfordulásokat és kimondhatatlan nemzeti szerencsétlenségeket is láttak. Bizony, Kónyi Manó nem volt sem hadvezér, sem államférfiú, sem néptribün; nem volt világraszóló felfedező a tudományok terén, sem csillag a művészetek égi boltozatán. Egyszerűen ember volt a szó legnemesebb értelmében; ember, a ki a maga szakmájában— a mely egyébként szintén egy neme a művészetnek — a tökéletességig vitte, s kinek minden becsvágya abban merült ki, hogy abban, a mi az ő feladata lett, a legtökéletesebben szolgálhassa a közérdeket. E becsvágyának a kor, melyben életét leélnie adatott, mindenben kedvezett Mint fiatal diák lépett az életbe abban az időben, a mikor az osztrák bilincsek a magyar nemzet testén szakadozni kezdtek. Az osztrák császár darabonként adta vissza a nemzetnek az alkotmányát. Államférfiaink kezdtek itt is, ott is megszólalni. Megyei, városi gyűléseken, országbírói értekezleten, majd országgyűlésen tárgyalták az ország dolgát. Kónyi Manó a pesti német gimnáziumban (mert akkor még más nem is volt) akkor végezte iskoláit s ott tanulta meg a német gyorsírást is. Ritka tehetség volt a gyorsírás terén és ideális rajongással csüggött e művészeten, így, mint fiatalember már a hatvanas évek elején oda került, ahol erre az ügyességre szükség volt: a fórumra s szakszerű képességénél és emberi erkölcseinél fogva ifjantó vezérlő és szervező szerephez jutott ezen a téren. Szolgálta a hatvanas évektől kezdve mint gyorsíró szinte az összes politikai gyűléseket, végül szervezte a főnöktársával, Fenyvessy Adolffal együtt vezette a magyar országgyűlési gyorsirodát egész, gondolom, nyolcvankilencig, amikor nyugalomba ment. Ez a viszszavonulás is azonban oly ünnepiességgel, oly tussokkal és fanfárokkal ment végbe, minőre alig volt példa e foglalkozás körén belül. A képviselőház elnöksége, előkelő szónokok minden párt részéről köszöntötték őt és magasztalták egyéniségét és érdemeit. De bár elég nagy dolog virtuóznak lenni a gyorsírásban, szervezni az irodát és fentartani és szolgálni huszonöt évnél tovább, mégis ez magában nem fedi azt a nagy parádét, amellyel Kónyit nyugalomba eresztették. Hiszen társai között is mindig voltak kitűnő képességű gyorsírók, biztosak, gyorsak, elsőrendű munkások. Azt a tekintélyt, bizalmat és közkedveltséget azonban, melyet Kónyi oly hosszú időn át zavartalanul élvezett, azt elnyerni enynyivel nem lehet. Néha az ember azt hitte, hogy egy-egy kevesebb, sőt sokat emlegetett politikus is szinte kitüntetés számba vette, h a beszédét Kónyi jegyezte. Kónyi nélkül pedig Deák Ferenc, Andrássy Gyula, Lónyay Menyhért, Horváth Boldizsár, Ghyczy Kálmán, Tisza Kálmán szinte elképzelhetetlen volt. Kerkápolyi Károly inkább nem is beszélt, hogy sem Kónyi nélkül kelljen beszélnie. Igaz, hogy az ő nyelvbeli volubilitása, az a zuhatagszerű veszedelem, amellyel ajkáról a mondatok, nem ritkán körmondatok ömlöttek, szinte akrobata művészetet kívánt a gyorsírótól. De még ez se minden. A gyorsírás mellett van még egy funkciója a sztenográfusnak: a revízió. Államférfiak és politikusok fontos beszédei (és melyik kimondott szavuk nem fontos nekik) mind egyegy most született gyermek a gyorsíró kezeírásában. Azt még füröszteni, bepólyázni, földiszíteni, elsimítani kell. E közt a munka közt viszont maga a szónok is szinte meztelenre vetkőzik a vele dolgozó gyorsíró előtt. Leleplezi cicerói hiúságát, gyengeségeit, hibáit. Szinte nincs titka gyorskezű munkatársa előtt. Hia ez a munkatárs arra való, ha megvan e munkához szükséges gyors ítélőképessége, gyöngédsége, tapintata, szerénysége, akkor a szónok és gyorsírója közt oly bizalmas viszony keletkezik, mely több a barátságnál, mert minden világi, társadalmi, politikai és egyéb tekintetektől független és csak egy-egy óra bizalmas munkájának a titkaihoz van kötve és a töltetlen bizalom és megbecsülés alapján épül. A fent dúlt betűkkel írt tulajdonságok voltak azok az erények, amelyek megszerezték Kónyi Manó számára a kiegyezési harcok vagy alakjaink, valamennyinek a bizalmas barátságát. Mind, akeik politikai kérdésekben nyílt és ádáz harcban álltak egymással szemben, Kónyiban megbízható emberüket becsülték meg s mind vesztesnek érezte magát, mikor búcsúznia kellett tőle, azért a meghatott pompájú bucsuzás tőle a törvényhozás nyilt ülésén. És ez kvalifikálta Kónyi Manót arra a munkájára, amelyet már nyugalomba vonulása után végzett, jobban, mint bárki végezhette volna. Egy nagy mű ez, páratlan a maga nemében, akár a lelkiismeretes kutatást, akár a kimeríthetetlen szorgalmat, akár az egyéni szerénység fölülmúlhatatlan mértékét nézzük, akár pedig azt a történetírói művészetet, amellyel szerves egységbe hozott benne dolgokat, melyek a nélkül csak csonka, néha érzéknélküli töredékeknek látszottak. Deák Ferenc beszédeinek kiadása ez több kötetben, gonddal összeszedve mindent, amit valahol csak meg lehetett találni, amit az „öreg úr‘‘, a Haza Bölcse csak mondott. Ez a munka viszi Kónyi Manót messze elkövetkezendő századok halhatatlanságába. Semmi életrajz Deák Ferenc alakját jobban meg nem rajzolhatja, mint ahogy Kónyi élesbénk varázsolta azzal az ő egyszerű módszerével, hogy minden beszédét, minden nyilatkozatát, a legkisebbet is, melynek valahol nyomára akadt, belehelyezte keletkezése keretébe, mint ahogy az aranyműves foglalja a drágaköveit. Mily gyönyörű példája annak, hogy, ha egy egész ember, hiúbb ambíciók nélkül, passziójának élve, a kori körülmények is kedvezvén, egy, halhatatlansággal éppen nem kecsegtető foglalkozásban teljesen kiélheti lelke tartalmát; oly élő tűznek bizonyul, a melynek fénye időn, változandóságon, feledésen, sötétségen és ködön végre is áttör és későbbi ivadékokra nézve is erkölcsi erők forrásának bizonyul. Kónyi Manó egy nevezetes kor nagy, alakjai közül bocsátotta tudását, jellemét és képességeit a nemzet szolgálatába. Repkény volt, mely tölgyek társaságában élt. Ma koszorútlan homlokára szülővárosa s a nemzet méltán tapsol a városnak s a gyors múlandóság mai napjában üdvözli azt, a mi maradandó erkölcsben és alkotásban az elmúlandók tömegéből kiemelkedik. A legszerényebb életek egyike volt a Kónyi Manóé. És ime, a szerénység is tud emberének emléktáblát szerezni, ha az emberekben hit, szeretet, becsület és igazság lakozik. A fajvédők szónoka a vámtarifa-vitában — Interpelláció az olimpiai versenyre való kiküldésről. —8 nemzetgyűlés ülése. — A vámtarifa-javaslat vitájában ma a fajvédő csoport részéről Gömbös Gyula szólalt fel. Tárgyilagos igyekezett lenni, mégis a mindenekfelett gazdasági természetű kérdést sem tudta teljesen elválasztani a politikától. Így eshetett meg, hogy bár a javaslatban a magyar jövő és a magyar feltámadás reményét látja, — mégsem szavazza meg, mert a mai kormány — szerinte — nem alkalmas arra, hogy a javaslatból kisugárzó ezt a szellemet meg is valósítsa. Egyébként Gömbösnek különösen a javaslat második szakasza ellen volt kifogása. Ez a szakasz ugyanis olyan felhatalmazást ad a kormánynak, amelynek megadására ő és elvbarátai nem hajlandók s ezért azt kívánta, hogy a szakaszban lefektetett hatalmat a nemzetgyűlésre, de legalább a harminchármas bizottságra ruházzák át. Gömbös Gyulán kívül Temesváry Imre és Barthos Andor a javaslat mellett, a szocialista Kabók Lajos pedig a javaslat ellen mondott beszédet-A napirend tárgyalása előtt Almássy László tisztázta a Jutaipar részvénytársasággal való viszonyát. Beszéde során kitűnt, hogy Almássy mai napig sem tudja, igazgatósági tagja volt-e a társaságnak, vagy sem. A napirend után két interpellációt hallgatott meg a Ház. Ezek közül a Gömbös Gyuláé tarthat érdeklődésre számot. Gömbös az olimpiai versenyekre való kiküldés ügyét tette szóvá és azt követelte, hogy ezt a kérdést imperative rendezzék. Interpellációja során tiltakozott az ellen is, hogy a futball-csapatot a magyarság reprezentánsának tekintsék. Jelenik Forgács Miklós jegyző, mire az elnök megnyitotta az ülést Almássy László a napirend előtt felelt a Jutaipar rt.-gal kapcsolatban a személyére vonatkozó hírekre. Dániában az interparlamentáris konferencián Szterényi József báró megkérdezte tőle közgazdasági kérdésekről való beszélgetés közben, hogy nem vállalná-e a Jutaiparnál igazgatósági tagságot. Ő az ajánlatot nem utasította vissza. Egyszer volt is egy igazgatósági ülésen, de azóta soha meghívót sem kapott és természetesen semmiféle jutalékban sem részesedett. E társaság érdekében senkivel nem beszélt, soha közbe nem járt. A tagságáról most lemondott, összeférhetelenségi indítványt nem tesz maga ellen, mert inkompatibilitás esete nem forog fenn. —■ erre pedig nagyon ügyel, mert amikor az egységes párt ügyvezető alelnöke lett, még az ügyvédek lajstromából is töröltette magát, nehogy mi az exponált politikus feszélyezve érezte magát. (Helyeslés.) a vámtapita, Temesváry Imre szólott ma elsőnek a vámtarifához. Megérti a szabadkereskedelem kiveinek idegességét és elhiszi, hogy rájuk nézve kedvezőbb lett volna a kiviteli és behozatali tilalom megszüntetése után a régi vámtarifák életbeléptetése. De ezek a körök elfelejtik, hogy a világparitási árak és a békeárak között óriás különbség van és a mostani vámtarifa a régihez képest vámleszállítást jelent. A megcsonkított országhatárok parancsoló szükséggé teszik ezt a vámtarifajavaslatot, mert az országban megmaradt ipart támogatnunk kell. Arra kéri a kereskedelmi minisztert, hogy még a kereskedelmi szerződések életbeléptetése előtt szüntesse meg a kontingentális rendszert. Nem szabad valamelyik kereskedelmi érdekeltséget a másik terhébe kedvezésben részesíteni, csak így lehet megszüntetni a visszaéléseket és a vámcsalásokat is. A takarékkoronáról elterjedt álhírek megcáfolását kéri a kormánytól és megtorló intézkedést is a hamis híreket terjesztő spekulánsokkal szemben. A takarékkorona célja az volt, hogy a stabilizációt elősegítse, rém pedig a nyerészkedés. A javaslatot elfogadja. (Taps és helyeslés jobbról és a középéin.) Gömbös Gyula helyesli Temesváry megállapításait és Sándor Pál beszédére is válaszol. Ál szemerem volna azt állítani, hogy a képviselők nem képviselnek érdekeket. A gazdák saját érdekeikért szállnak síkra, Sándor Pál pedig merkantil érdekű beszédet mondott. A nemzet érdekeit azonban az képviseli inkább, aki erőseebben azonosítja magát a mezőgazdaság érdekeivel, ők a nemzet egyetemes érdekeit képviselik, s a magyar termelést akarják megvédeni és fokozni és ily célú vámpolitikát kívánnak. Különös, hogy ily fontos üléseken üres a terem, de ha botrány lenne itt, akkor bizonyosan megtelne. A Balkánon nyitott tér Az ülés lefolyása: Zsitvay Tibor alelnök féltizenegykor megnyitja az ülést és jelenti, hogy mivel egyetlen jegyző sincs jelen, kénytelen az ülést felfüggeszteni, mire a jobboldalról zajosan kiáltják: Válasszunk ad hoc jegyzőt! Az elnök azt feleli, hogy erre nincs precedens. A jegyzőkönyvet, folytatta azután, Csík József jegyzőnek, a felszólalásokat pedig Forgács Miklós és Perlaky György jegyzőknek kellene jegyezniük. Ha az ülés újabb megnyitásakor sem jelennék meg egy jegyző sem, akkor javaslatot fog tenni az ad hoc jegyzőválasztásra. Minthogy ehhez valamennyi párt hozzájárulása szükséges, mert ez a jövőre precedensül szolgálhat, az ülést felfüggeszti. Gömbös Gyula: A jegyzők vonják le a konzekvenciákat, ez már harmadszor fordul elő. (Helyeslés.) Pár perc múlva meg A Budapesti Hírlap mai száma 20 oldal!