Budapesti Hírlap, 1925. november (45. évfolyam, 248–271. szám)
4 Zsitvay Tibor Tisza és Návay emlékéről. Utána Zsitvay Tibor, a nemzetgyűlés másik alelnöke beszélt a Tiszt—Návay-emléktábla előtt. — Tisza István a legnagyobbak közül ivaló — mondotta. __ óriás, akinek atlasz vállain a magyar glóbusz nyugodott. Midőn Atlaszt ledöntöttek, a magyar Glóbusz is lezuhant és darabokra tört. — Návay Lajos tiszta, világos fejjel magaslott ki kortársai közül. De jött a fej- és szivnélküli uralom korszaka amely világos fejét és meleg szivét a sötét és hideg gyűlölködés áldozatául követelte. — Tisza István alakja úgy jött föl a magyar horizontra, mint világrendszereken is áttörő, irányától el nem téríthető üstökös. Návay Lajos szelleme: meleg napsütés, amely simogatva keltegeti a szunnyadó erények magvát. Az egyik a célra egyenesen törő teremtő akarat, a másik: a célt magához vonzó delejes vágyódás. — Tisza István kész, nagy koncepciót hozott magával hivatást útjára. Akik valóban elmélyedtek Tisza lelkének mélységeiben méltán jelölik meg benne a hivatott vezért, aki köré lelkesen seregledett volna nemzete, ha az idők mélyén már megfogant új magyar függetenségi harc csakugyan meg is születik. — Návey Lajos is Széchenyi és Deák hagyományain nevelkedett. Voltaképpen nem készült politikai pályára, midőn azonban szűkebb hazájának bizalma a parlament küzdőterére szólította, magával hozta az ország tanácsába igaz megfontoltságának, kiforrottudásának és mindenekfölött álló emberszeretetének kész fegyvertárát. "Azt vallotta, hogy a szedény néposztom iránt sokat soha, de eleget is csak vajmi ritkán tehetünk. A parlamentben sürgeti az alkotó munkát és ennek érdekében híve a házszabály-reformnak. Azonban a technikai nehézségeknél is nagyobb veszedelmet lát az elfogultság terjedésében. Emelkedett egyéniségének elismerése az az osztatlan bizalom, amely őt a képviselőhöz alelnöki, majd elnöki székébe emelte. Návry Lajos emléke: feni, meki sugároz, melegít és érlel. — Tisza István született államférfi, aki hivatott arra, hogy a nemzet vezére legyen. Kristálytiszta jellem, mely gyönyörűségét találja az önérdek föláldozásában a haza oltárán. Lemond a kínálkozó békés, boldog életről, hogy a fenyegető veszedelemmel szemben az egész magyar föld és az egész magyar nép boldog békéjét biztosítsa. Nem azért jött, hogi atyja politikai hatalmának örökébe lépjen. A hatalomvágy egész idegen volt előtte. Kétszer is kisiklott a kezéből a hatalom, egyszer sem nyúlt utána. Fantasztikusan szerette nemzetét és hitte, remélte, hogy elháríthatja felőle a közelgő végzetét. Európa légkörében egyre sűrűsödik a feszültség. A magyar nyáj körül az öreg pásztor halálára leselkedő hiénák ólálkodnak. Az öreg pásztor akkori örököse zárkózott és akaratos jellemében új megpróbáltatások magva rejtőzik a magyarság számára. És összefogás helyett az egyre jobban elmérgesedő pártharcokat, a régi, meddő, gravaminális politika föléledését és alkotó munka egyre jobban való háttérbeszorulását látjuk. Tisza István tartalmat és erőt akar önteni az ősi jelszóba és az ellenünk felkészülő egész világnak kívánja odakiáltani: Nihil de nobis sine nobis. Ehhez erős hadsereg kell, amely a hazafias áldozatkészség maximumára képes. Istené,ben, nemzete örök rendeltetésében és önmagában bízva, vállalkozott, hogy ezt a szunnyadó erőt fölébresztse és diadalra vezérli. Jött, küzdött és elbukott, hogy bukásában példájával bizonyítsa, miként kell a hirdetett többségi elvet tisztelni akkor is, amidőn az vele szembefordul. Mikor pedig később megértésre kiált a nemzet többségében és újra a hatalom birtokába jut, megvalósítja programja első felét, de már sem neki, sem nemzetének nem marad ideje hogy a belső megerősödéshez mellőzhetetlen gazdasági és szociális reformokat keresztülvigye. — Ma már ország-világ előtt tisztán áll, hogy Tisza nem akarta a háborút, sőt felOktóber 31-ike — amely nap négyszáz esztendő óta ünnepe a világ protestánsainak — hét év óta nemzeti gyászünnepe a magyarnak. Tisza István halálának évfordulója fájdalmas gyászünnepe az egész magyar nemzetnek — mert akik kegyelettel és megilletődéssel nem gondolnak e napon korunk legnagyobb magyarjára, azok magukat közösítik ki testéből annak a magyar nemzetnek, amelyért Tisza István élt, dolgozott, küzdött, gyötrődött és meghalt. A Tisza István Társaskörben — hol évről-évre új szövetnek gyűl a régi fénynél ezen a napon — ismét nagy közönség gyűlt össze: a fővárosi társadalom szinejava. Férfiak és nők, öregek és ifjak, gondba borultak és könnyen hevülők — mind egy érzéstől vezetve ültek, álltak, szorongtak, figyeltek, könnyeztek és lelkesedtek, mikor az emelvényen felcsendülnek a megnyitó szavak Berzevíczy Albert szózatos alakon. A Tisza-kultuszról szólt, annak munkásairól és híveiről, az eseményekről, az eredményekről —és beszédének finoman gyöngyöző és fényesen ragyogó folyama vitte, ragadta magával a lelkek at. Berzevíczy barátja, munkatársa volt Tiszának. Lehet-e illetékesebb alak hirdetni Tisza nagyságát, magasztalni emlékét, s rámutatni, hogy mit jelent szerencsétlen hazánkra, nemzetünkre a Tisza István eszméinek, elveinek, tanításainak, erkölcsi intelmeinek odaadó kultusza?! Az utolsó mondatokban áttüzesedett a szónok hangja, lelke, s nem maradt szív illetetlenül, mikor a formában és tartalomban egyaránt kitűnő beszéd véget ért. S azután következett a fölkért szónok ünnepi beszéde. Nem a politika küzdőteréről, nem az ismert nevű országos nagyságok közül, még csak nem is a főváros közéletének szerepvivői sorából választotta az idén szónokát a Tisza-Bizottság és Tisza-Kör. Igaz, hogy Pest vármegye közgyűlési termében már jól ismerik Weicher Miklóst, a kis Törökbálint község aranyszájú apátplébánosát, aki abban a teremben már áldozott szép szónoklattal Tisza István halhatatlan emlékének is. De itt, a Tisza-Közben, a ma egybegyült illusztris társaság előtt még a neve sem igen volt ismerősen hangzó a törökbálinti plébánosnak, de aki mihelyt fölemelkedett és szólani kezdett — a halottak napjának keresztyéni alázattól áthatott borújával hangjában, egyszerre megfogta a szíveket. Nem ragyogó fényt árasztani jöttem, — mondotta — csak egy kis tiszta fényű mécsvirágot gyújtani. Nem színekben pompázó művirágokat hozok — hanem hozom a magyar mezők hamisítatlan, egyszerű virágait: emlékül, diszül, intő jelül a sírra, amelyben az utóbbi, évtizedek legkiválób magyar hőse alussza öröklő álmait. Oh, milyen gyönyörű, de milyen nagy igazságok, milyen mindennapinak lászó, s mégis ritka bölcseségek színtiszta harmatcsöppjei ragyogtak ebben a szív melegétől ihletett szép beszédben! Tisza István nagy úr volt, de nincs senki széles e hazában, aki nálánál ragyogóbb példát nyujtott volna arra, hogy hogyan kell igazán szeretni a magyar föld népét. — Tisza István buzgó protestáns volt — de nem a maga egyházáé volt csupán, hanem minden magyaroké. — Tisza István emléke nem a pártos politika, hanem a nemzeti összetartás szimbóluma — s ha mi, elesett, megtépett, megcsúfult magyarok, győzni akarunk a ránk zúdított rettenetes küzdelemben, csak a Tisza István felében győzhetünk. Ha föl akarunk támadni, csak ő vele, az ő hitével, az ő tanításaival, az ő erkölcsi erejével támadhatunk föl... Törökbálint kitűnő apátplébánosa talán nem ezekkel a szavakkal — de mégis ezeket mondta. Ez az érzés és felfogás vezette őt beszédjében, s ez vette szárnyaira hallgatói lelkét. Egy-egy szép mondásnál minduntalan felcsattant a tapsa a meghatottságnak, a lelki fölemelkedettségnek jele. S mikor a beszéd bevégződött, a lelkesedés tüze kiült az arcokra é s országos közvéleményként suhant át a zsúfolásig megtelt termen a gondolat: ez a finom lendülettel előadott beszéd nemes cselekedet volt, eleven ható erő a Tisza-kultusz nemes irányú tényezői között. Tudósításunk e fényesen sikerült ünnepről itt következik. A Tisza Emlékbizottság ünnepe. Budapesti Hírlap 1925. november 3. )(247. sz. jes erejével az utolsó pillanatig küzdött ellene. Mikor azonban mégis elvégeztetett, magára vette a mártíromság keresztjét, mert a legválságosabb pillanatban lelkiismeretlenségnek tartotta volna, hogy a nemzet nehezen kivívott cselekvőképességét újabb bonyodalmak kockázatául dobja s mert a legnagyobb áldozatkészséget követelő kötelességteljesités idején nem adhatott visszavonulásával veszedelmes példát. Maradt, mert egész férfi volt. Helytállóit, mert Tisza István volt. — Egyéniségének egyik legmegkapóbb vonása az a magatartás, ahogyan a háborúért lelkesedők üdvözléseit és dicséretét magáról határozottan elhárította és ahogyan később a háború miatt felhangzó vád méltatlanul ellene irányuló kitöréseit igaza tudatában némán elviselte. — Tisza István alakjáról ma már lefoszlanak azok a mérges gázfelhők, amiket a gyűlölet támadásai borítottak föléje. Alakja legnagyobbjaink közé emelkedett, mint példája a rendíthetetlen hűségnek, mellyel hazájához, királyához és meggyőződéséhez ragaszkodott. Tisza István emléke: erő, mely vonz, taszít és cselekszik. — Tisza és Návay egy helyről jöttek, az önzetlenség, a kötelességtudás és hazafias önfeláldozás legtermékenyebb bölcsőjéből, a magyar történelmi középosztályból. Egy volt a céljuk: a magyar nemzet egyetemes nagy érdekének megmentése. És egy lett a végzetük: megnemértés és vértanúhalál. — És mi — és minden eljövendő, aki ehhez az emléktáblához igaz szivel járul, — azzal a meggyőződéssel tekintsünk fel rá, hogy, amig lesznek a nemzetnek vértanúi, hősei, kristályjellemei és amig azok emléke szent lesz előtte, addig Kelet és Nyugat határmesgyéjén állni fog a nemzet részben, viharban és majd még napsütésben is — rendületlenül. Ezután a Budai Dalárda a Himnuszt énekelte el, majd a képviselők visszamentek az ülésterembe, ahol az elnök indítványára elhatározták, hogy az ünnepségen elhangzott beszédeket ki fogják nyomtatni. Majd elfogadták a napirendi indítványt, amely szerint a Ház kedden, november 3-án tartja a legközelebbi ülését a tegnapi ülés napirendjével. A gyászülés ezzel 1 órakor véget ért. Az ünnep lefolyása. A Tisza István Kör nagyterme zsúfolásig megtelt társadalmi és politikai életünk kitűnőségeivel. Az elnöki emelvényen Berzevíczy Albert ült, jobbra tőle Lukács László, balra Balogh Jenő, a Tisza István Kör igazgatója. A kormány tagjai közül részt vett az ünnepségen Rakovszky Iván belügyminiszter. Csáky Károly gróf hadügyminiszter telefonon mentette ki magát, hogy a ma délelőtti ünnepségen meghalt és így nem tud eljönni. Megjelentek az ünnepségen még: Beöthy László, Skertecz Iván, Kálmán Gusztáv, Jakabffy Imre, Bernáth Géza, Teleszky János, Bartóky József, Harkányi János báró, Vojnits Sándor báró, Balogh Jenő, Szterényi József báró, Wlassics Gyula báró és Némethy Károly titkos tanácsosok. Rakovszky Ivánné és édesanyja, Tisza György gróf és Kun Béla báró. A nemzetgyűlés tagjai közül Zsitvay Tibor alelnök, Almássy László, a Keresztény Kisgazda, Földműves és Polgári Párt ügyvezető elnöke, Karafiaith Jenő háznagy, Hajós Kálmán, Bíró Pál, Mándy Samu, Nánássy Aladár, Kováts Nagy Sándor, Haris Lajos, Nádassy Imre főkapitány, Farkas Elemér miniszteri tag Azóta, hogy tavaly összejöttünk, a geszti slibolt új lakót fogadott magába, Tisza Ilonát, azt a magyar nőt, aki a legmegértőbb osztályosa volt Tisza Istvánnak. A női nemeslelkűség legnagyobb példaképeihez volt méltó ez a nagy asszony, aki ott állott férje mellett, amikor az országrontás pribékjeinek gyilkos csöve elé kitár,a keblét és akinek karjai közt lehelte ki i£ nagy férfi nemes lelkét. Most hogy a kegyeket, a fájdalom és a csodálat, — aki akkor alig mert megnyilatkozni — az égés..., nemzet lelkében visszhangra talál, a bánisos özvegy teljesítette küldetését, odasz. lőtt férje mellé a sírba. A kegyelet megünneplésében résztvesz az egész ország. Kiadtuk az idén is a Tisza István emlékkemvet, amelyben többek között Tisza István a következőket írja: ,,A legjobb reménnyel nézek a jövőbe, persze azért borzasztó a háború is.“ — Ezerkilencszáztizennégy augusztus 26-án keltek e sorok: „Az én lelkemben nyomort, szenvedést, pusztulást jelent minden háború, vérkiontást, ártatlan asszonyok és gyermekek szenvedését. Elkeserít, hogy ilyen nagy háború intézésében van részem. Lelkiismeretem azonban nyugodt, máte. Nyakunkon volt a hurok, amelyet ha most fel nem vágunk, alkalmasabb időben megfojtott volna bennünket.“ — Megkapjuk a cáfolatot ebben a könyvben, azoknak a híreszteléseknek, amelyek titkos terjeszkedési, hódítási vággyal vádolták a monarchiát. „Győzelem esetén — írja augusztus 30-án Tisza István Burián Károlynak — oda szeretnék hatni, hogy a béke azonnali megkötésének feltétele mellett aránylag mérsékelt feltételekre igyekezzünk rávenni a németeket. Sohasem álmodtam arról, hogy Németország nélkül kössünk békét. Nincsen elég erős szó, amivel ezt a gondolatot jellemezhetném. Csirájában kellene elfojtanod, ha mégegyszer felüti a fejét“ — Az első háborús újévkor Tisza István a trónörökösnek a következőket írta: , * ,,A kirágban nemcsak hazánk támogatóját, jótevőjét látom, nemcsak eszmény-? képét népei javára mindent feláldozó uralkodónak és nagyságában igénytelen férfiúnak, hanem mondhatom, hogy mint atyai jóakarómra tekintek fel rá, akinek e jóakarata és bizalma életem egyik legdrágább kincse. Engedje meg Fenséged, egy emberöltővel idősebb hű szolgájának kifejezni azt, mennyire égek a vágytól hódolatomat a legnagyobb bizalomért azzal is bizonyíthatni, hogy a trónörökösnek magasztos hivatása előkészítésében és teljesítésében vagy eme állásában önzetlenül álljak tanáccsal és tettel rendelkezésére.“ — Tisza István igazságának napja felkelőben van és azoknak a híveknek a kis serege, akik az ő összeomlásakor könnyeket nem mertek hullatni, ma az egész nemzet javát egyesítő táborrá gyarapodott. Az elnöki megnyitót az egybegyült nagy közönség lelkes tapssal fogadta. nácsos, Herczeg Ferenc, Poipp Gézy báró, Beimer Sándor üdv. tanácsos, Lukovics Aladár, Halászi László, Lukács Andon, Nyegre László, Horánszky Lajos, Kódossy Gedeon, Pogány Tihamár, Magyar, Lajos, Balázs Béla főispán. A tisztikar tagjai közül Horthy István, Tóthváradi Asbótth István, Vitéz Csécsi Nagy Imre, Kruchina Manó, Ihatsz Elek tábornokok, Ujfalussy Gábor, Bánó Lehel, Dömötör József, Lévay Ferenc ezredesek, Márffy-Mantuáno Rezső, Nagy Sándor, Horváth Elek, Simon Elemér, Torbocz Imre, Dési Géza, Papp József, Geszti Andor, Gerlóczy Zsigmom, Wolfner Tivadar báró, gertói Fürst László, Gerlóczy Gyula dr., Rakovszky Menyhért és, még sokan mások a társadalom kitűnőségei közül, úgyhogy, aki a közönségen végignézhetett, láthatta, hogy a régi nagy Magyarország megelevenedett szemei előtt, amelynek képviselői eljöttek a vértanú halála napján, hogy kegyelettel adózzanak emlékének. Berzevíczy megnyitója. Az ünnepséget Berzevíczy Albert, a Tisza István Kör elnöke nyitotta meg. Megnyitójában többek között a következőket mondotta: ZSUFFA ISTVÁN ÉS TÁRSAI angol gyapjaskövesek és divatselymek áruháza Budapest, IV., Váci utca 25. szám. Telefon: 14—73. férjük a nagyérdemű vásárlóközönséget hogy ruhakelmevásárlását megelőzőleg tekintse meg — ha csak tájékozás szempontjából ás — átnakfárunkat Szövetein!« csakis minőséges választékunk páratlanul álló nagysága, áruink abszolút szolid és előnyös volt a közismert Antótakarók és utasSaidek nagy választékban, mintákat készséggel keresünk.