Budapesti Hírlap, 1926. szeptember (46. évfolyam, 197–221. szám)
1926-09-01 / 197. szám
2 nagy anyagi terhekről van szó. Azt olvastuk, hogy a kultuszminisztérium Pécsre kerülő osztálya számára tízmilliárd költséggel épül az új székház. Bizonyára ekkora költségbe kerül a szegedi és debreceni székházak építése is, ez olyan nagy öszszeg, amelyet csak nagy eredmények biztos reménye tehet elfogadhatóvá. De lehet-e ilyen eredményeket várni? Az új, úgynevezett kultúrtartományok székhelyei az egyetemi városok lesznek. De nem az egyetemek fogják ezeket vezetni, hanem a központból leküldött tisztviselők. Az egyetemek működése annyira független a tanításügyi adminisztrációtól, munkásságuk annyira más jellegű, hogy közreműködésük a kultuszadminisztrációban nem fog egyes kandidálásoknál egyébre kiterjedni, ezeket pedig a központba is felküldhetik. A decentralizációt sokkal egyszerűbben is meg lehet oldani, a minisztérium és az iskolák között álló hatóságok jogkiterjesztésével. Ha ma valamely kulturális vagy társadalmi célra a középiskolák igazgatóitól egy-egy alkalomra kölcsönkérnek egy termet, az igazgató kénytelen a hozzá fordulókat a főigazgatóhoz utasítani, mert az ilyen legegyszerűbb intézkedés is a főigazgató jogkörébe tartozik. A főigazgatói és igazgatói jogok egy részét az igazgatóikra kellene átruházni, viszont a minisztérium hatáskörének egy jelentékeny részét a főigazgatókra és tanfelügyelőkre. Ez volna a decentralizálásnak legegyszerűbb és teljesen költségmentes módja. Úgy látszik, az a terv is komoly, hogy a polgári iskolai tanárképzés ügye az egyetemekre kerül. Költséges polgári iskolai tanárképző internátusok építését is tervezik az egyetemek mellett. Hogyan lehet azonban összeegyeztetni az egyetemi képzést a polgári iskoláknak eredeti, mostanában pedig oly különös nyomatékkal hangsúlyozott gyakorlati céljával? Ezek a költséges tervek összeesnek időben olyan rendeletek kiadásával, amelyek más téren a legnagyobb takarékosságot követelik. Nemrégiben kaptak az igazgatók rendeletet, amely szerint kötelesek naponta kimutatást készíteni arról, hogy hány deciliter tinta, hány iv papiros, hány drb toll stb. fogyott el és „milyen célra". Ez már valóságos fösvénység, de végeredményben mégis pazarlás, mert néhány új tisztviselőt kell alkalmazni a központban, aki ezeket a kimutatásokat gondos pedantériával átvizsgálja. Ebből ugyan perzselő tüzében elégni, megsemmisülni. Nincs ennek értelme! Inkább az agyát, mint a szívét, hirtelen meleg, fölvillanó bátorság futotta át. Fogta a könyvet és egymásután fölnyisszantotta az összecsukott lapokat. Egy kis gyűrődést, éppen alig észrevehetőt nyomott fehér ujjaival a könyv lapjaira. Azután kikeresett a szekrénye illatos holmijai közül egy kicsi szallagot. Viola-színűt. Az ő színét. Átkötötte vele a könyvet és egy gyengéd, de kegyetlen kacagó mozdulattal odahelyezte a kis szalonasztalkára.* — Látja, ez nagyon tetszik nekem! — mondta Domby Gergely, mikor egy zavartalan percükben ott tarthatta hosszan, melegen a kezét az ő kezében. — Hogy így gondolt rám! Itt tartja a verseimet az asztalán! . . . Tudja mit jelentenek nekem ezek a versek! Az ifjúságomat! ... Az életem szép hajnalodását . . . amikor neki indultam szilaj boldogsággal a tarka mezőnek, mint gyerek, aki nem törődik vele, hogy valahol meg is botolhat kicsi lába, csak fut, fölfelé nézve a szirtes pillangóra, amely csábítón hivja, csalogatja . . . Hogy ezek a versek magának megtetszettek és hogy itt őrzi őket az asztalán, mindig dísznek, pompának . . . ezzel a legnemesebbet, a legszebbet ajándékozza nekem . . . Mintha az én piros, meleg szivemet tartogatná itt . . . hogy mindig hallja a dobbanását... Nagyon-nagyon köszönöm . . . nehezen fognak kikerülni a más téren olyan könnyedén kiadott milliárdok. Van azonban a takarékoskodásnak egy sokkal siralmasabb módja is: takarékoskodás az embereken. Ennek a kis cikknek nem célja a pedagógusok panaszainak felsorolása, azért csak egy példa álljon itt ennek a takarékosságnak az illusztrálására. Az egész országgyűlés nagy megbotránkozással hallgatta, hogy mostanában 6 —8 éves helyettes tanárok is vannak. S azóta ezeknek a sorsában csak az a változás állott be, hogy azóta már egy évvel idősebb helyettes tanárok. Még egy példát lehetetlen elhallgatni. Az egyik alföldi reálgimnázium értesítőjében olvashatjuk, hogy egy 14 éves rendes tanárt, aki előzőleg a most megszállott terület egyik magyar állami iskolájában tanított, helyettes tanárként alkalmazott a kormány, mert „megkésve jött el“ az elszakított országrészből. Milyen lelkiállapotban végezhetik munkájukat azok a tanárok, akik az ilyen elkeserítő, kicsinyes takarékosságnak szenvedő alanyai? Csak helyeselni lehet azt a törekvést, amely új intézményeket állít a magyar kultúrfejlődés szolgálatába, ha ezek csakugyan életképesek. De éppen olyan fontos, sőt fontosabb az, hogy meglévő és bevált intézményeink nyugodtan és zavartalanul folytathassák működésüket. Az elszegényedett magyar állam pénzét ne pazaroljuk fölöslegesen, de költsük szívesen arra, amire kell, és azokra, akikre kell. (..) . Már elment az utolsó vendég is. A füst fáradtan kóválygott a levegőben. A szellőzésre nyitva hagyott ablakon nyirkosan, hidegen ömlött be az őszi éjszaka. A leány odabújt az anyja mellére, mint gyerekkorában, mikor valami csínyt követett el és már előre meg akarta engesztelni az anyját. Könnyes nagy szemmel fölnézett a szent anyai arcra. — Anyácskám! Hazudtam! . . . Csúnyám, kegyetlenül hazudtam! . . . Az anya megcsókolta a mellére zuhant leányfejet. Aztán fölállt és gyengéden, minden nesz nélkül becsukta az ablakot. Budapesti Hírlap 1926 szeptember 3. (197. sj?.) A mohácsi beszéd hatása Belgrádban. Belgrád, aug. 30. (Kiküldött munkatársunktól.) Magyarország kormányzója mohácsi beszédének az a része, amely a délszlávokra vonatkozott, itteni politikai és gzdasági körökben rendkívül nagy visszhangot keltett. Az a belgrádi külpolitikai kormányzathoz közelálló úr, aki egy izben már szives volt tájékoztatást adni a Budapesti Hírlap részére, ma újból fogadott s a kormányzó beszédének Belgrádban tett hatásáról a következőket mondotta: — Magyarország kormányzójának az a kijelentése, amelyet nyilván a magyar kormány előzetes tudtával tett meg, óriási meglepetést keltett Jugoszláviában, de nem lepte meg azokat, akik ismerősek Nincsicsék külső politikájának az útjával. A közvéleménynek legnagyobb része kedvezően fogadta a felénk való orientációnak ezt a hivatalos bejelentését, mert, mint már a múltkor is hangoztattam, a szerbek között újabban a magyarok iránt való szimpátiának sok jelét látni. — A politikai életben, mint már mondottam, nem keltett olyan meglepetést a beszéd, mert a diplomáciai színfalak mögött régóta tudott dolog, hogy Jugoszlávia és Magyarország közös külpolitikai orientációja küszöbön áll. Ennek a gondolatnak a magva akkor született, amikor először ült össze tanácskozásra Mussolini és Nincsics. Az olasz és a szerb külügyminiszter a két országnak bizonyos együttműködését teremtette meg és már akkor tudták a diplomáciai világban, hogy ezt az együttműködést olasz-jugoszláv szövetséggé akarják kiépíteni, amelyben szerepet kap Magyarország is. Ezt a szövetséget Jugoszlávia és Olaszország között nem kötötték meg s annak időszerűvé válását a közeli jövőben nem lehet várni. Maga a terv azonban él és csak alkalomra vár, hogy megvalósuljon ilyen, vagy olyan formában. A terv mindenesetre csak függeléke az olasz-jugoszláv szövetségnek, ez pedig egyelőre nem aktuális. És éppen ez az, ami miatt a mohácsi beszéd igen nagyjelentőségű. Eddig ugyanis Magyarország a maga külpolitikai akcióit (nagyon gyéren voltak, valljuk meg) mindig Olaszországra támaszkodva hajtotta végre, a vasárnapi kormányzói beszéd pedig éppen arra vall, hogy a magyar külpolitikai kormány önálló lépés előtt áll. Ennek a lépésnek Magyarországra való jelentőségét pedig jellemzi az a mondás, amelyet legutóbb Genfben egy francia delegátustól hallottam. Ez a francia politikus, nem akarom megmondani a nevét, mert nem a nyilvánosságnak szánta kijelentését, azt mondotta, hogy Bethlennek eddig legnagyobb külpolitikai sikere az, hogy semmilyen irányban nem kötötte le magát és még semmiféle csoportnak nem állította szolgálatába Magyarország külpolitikáját. Magyarország külpolitikai elszigeteltsége sokszor káros volt, úgymond, de viszont a budapesti külügyi kormány még nagy hasznát láthatja annak, hogy minden kérdésben szabad keze van, hogy még senkinek sem ígérte oda magát. És én ezt a mondást most azért idézem, mert ez jól megvilágítja a mohácsi beszéd jelentőségét: ha Magyarország kilép eddigi zárkózottságából, ezt csak hosszas és alapos megfontolás után tehette meg, és aki Bethlent ismeri, az jól tudja, hogy ez a kiváló diplomata csak olyan útra határozza el magát, amelynek minden távoli eshetőségét jól átlátja. Ezért mi nagy örömmel fogadjuk a mohácsi békejobbot és azt hisszük, hogy éppen az imént mondottak alapján nem szabad kételkednünk a közeledés őszinteségében. — Jól tudjuk, hogy a magyarok nem hajlandók arra, hogy lemondjanak irredenta törekvéseikről, de mi a mohácsi békejobb után meg vagyunk győződve róla, hogy a Dél felé irányuló magyar irredenta mozgalom csak nyílt, becsületes eszközökkel fog dolgozni. Ez pedig már fél megoldását jelenti a szerb-magyar kérdésnek. A gazdasági világban is nagyon jó hatást telt a hír. A délszláv ipar és kereskedelem sokat vár Magyarországtól, hiszen ne feledjük, hogy Szerbiának és Horvátországnak Nyugateurópa felé vezető természetes útjai Magyarországon át vezetnek. A kapcsolatoknak a kiépítése pedig Magyarországnak is érdeke, mert Magyaroszágnak az őt környező államok közül csak Jugoszláviával van földrajzi egysége, a folyamok mind Szerbiába folynak, a magyar Alföld Szerbiára nyílik. Minden országnak megvan a maga tekintélye és súlya, de ez a tekintély Kelet felé mindig nagyobb, mint Nyugat felé. Magyarország pedig ezt a tekintélyét, gazdasági súlyát, szellemi befolyását a legjobban velünk szemben használhatja ki. Ez a meggondolás szükségszerűen kell, hogy olyan közvéleményt formáljon Magyarországon, amely a magyar-szerb megértést előmozdítja. Legutoljára említem, pedig talán elsősorban kellett volna rámutatnom, hogy a közvélemény tükre (sokszor pedig forrása) a sajtó. Jugoszláviában az utóbbi időben feltűnően megváltozott a magyarokkal kapcsolatos kérdések tárgyalásában. Mind higgadtabb és mind barátságosabb hangon írnak önökről s mi, akik talán nem egészen az érzelmeink, hanem a megfontolás alapján csináljuk a politikánkat, örülnénk, ha a magyar sajtó is — nem barátságosabb, hanem csak tárgyilagosabb hangon írna rólunk. Ez minden, amit mi a magyar közvéleménytől kérünk. Frey András:* Belgrádból jelentik: A szerb lapok részletes tudósításokban számolnak be Magyarország kormányzójának a mohácsi ünnepségen mondott beszédéről és bár egyelőre bővebb kommentálásba nem bocsátkoznak, a tudósításoknak adott címekben kiemelik a magyar-jugoszláv közeledés tényét. A Pravda a kormányzó jól sikerült képét is közli. Zágrábban. Zágráb, aug. 31. (Avala.) Horthy Miklós kormányzó tegnapelőtt mohácsi beszédét a legtöbb itteni vezető lap csak röviden ismerteti és szól arról a visszhangról is, amelyet a beszéd Magyarországon keltett. A beszéd egészen váratlanul jött és ide csak megrövidített formájában érkezett, úgyhogy a lapoknak még nincs módjuk véglegesen és kimerítően állást foglalni. Az egyes szerkesztőségekből származó hírek szerint erről a kérdésről a legközelebbi na pokban részletes cikkek várhatók■ Annyit azonban már most meg lehet állapítani, hogy a magyar politika új orientációját Jugoszláviában rokonszenvvel fogadták. Bécsben. Bécs, aug. 31. (Magyar Távirati Iroda.) A Wiener Allgemeine Zeitung „Helyes jeladás a kiengesz-j telődésre" című vezércikkében a következőket írja: Mohács egyszer már új korszakot kezdett a történelemben, olyan korszakot, amely a világháborúval ért véget. Most úgy látszik, mintha négyszáz évvel később a mohácsi nap ünnepe ismét új korszak kezdetét jelentené és ha a jelek nem csalnak, ezt a korszakot a békekészség és a kiengesztelődés szelleme jellemzi. A magyar kormányzó beszéde a magyar határokon túl élénk visszhangra talált az európai sajtóban, amely a magyar államfő szavaiban elsőrangú politikai tényt lát. A jövő politikája csak a szomszédokkal, a tegnapi ellenségekkel való megegyezés politikája lehet. Ami a magyar-jugoszláv közeledés speciális esetét illeti, úgy látszik, hogy a magyar akcióhoz az olasz-román megegyezés adta meg a bevezetést, s nagy territoriális komplexus azon van, hogy a jó szomszédságot megőrizzék és Európa érdekében értékes békemunka végeztessék. A kívánatos közeledés egyik alapfeltétele azonban, hogy a jugoszláv területen élő nemzeti kisebbségek teljes kulturális szabadságot élvezhessenek, ami egyrészt kiküszöböli a legkínosabb súrlódási felületek egyikét, másrészt magának Jugoszláviának kulturális és gazdasági fejlődésére a legáldásosabb következményekkel lehet. Mert a kiengesztelődés elsősorban a kisebbségek védelmét jelenti. A mohácsi nap ebben a tekintetben is a kiengesztelődés napja volt. A helyettes miniszterelnök a nemzeti kisebbségek korlátlan és teljes egyenjogúságát hangsúlyozta és a testvériesség szellemétől áthatott beszédében német nyelven fordult a német nemzetiségű magyar állampolgárokhoz, majd sajnálkozásának adott kifejezést azon, hogy nem bírja a szerb nyelvet s a magyarországi szerbeket nem üdvözölheti anyanyelvükön. A nemzeti türelem és nemzeti kiengesztelődés politikája a józan ész politikája s ez minden tévedés és eltévelyedés után végül mindig sikerre vezetett. Fel akarták robbantani az angol parlamentet? Meghosszabbították az angol kormány kivételes hatalmát Londonból az a megdöbbentő hír érkezik, hogy a sztrájkoló bányászok családjait segélyző bizottsághoz egy gyanús küldemény érkezett, amelynek felbontásánál kitűnt, hogy nagymenyiségiű robbanóanyagot tartalmaz. A láda tartalmának állítólag az volt a rendeltetése, hogy vele az angol parlamentet a levegőbe röpítsék. A Daily News-ben olvasható ez a közlés, — ha valónak bizonyul — a legjobban jellemzi a mostani angol bányászsztrájk jellegét és bizonysága, hogy a külföldi, elsősorban természetesen moszkvai agitáció immár Angliában is mennyire termékeny talajra talált. A londoni jelentés nem mondja meg, honnan érkezett a veszedelmes láda, azonban nyilvánvaló, hogy a küldemény orosz eredetű volt. Az angol belsőpolitikai helyzet súlyosságát jelzi különben, hogy a parlament a kormányt kivételes intézkedésre feljogosító meghatalmazást nagy többséggel meghosszabbította. London, aug. 31. (Wolff.) Az alsóház 232 szavazattal 91 szavazat ellenében hozzájárult a kivételes intézkedéseknek egy további hónappal való meghosszabbításához és legközelebbi ülését mára tűzte ki. London, aug. 31. A Daily News jelenti: A sztrájkoló bányászok családjait segélyző bizottság címére egy láda érkezett, amelyben több, mint húsz töltött bomba, gyújtókanóc és egyéb robbanóanyag volt, amely együtt elegendő lett volna ahhoz, hogy vele a parlamentet felrobbantsák. A ládát egy kisleány gyanúsak találta. Az odahívott szakértő azonban megállapította, hogy a láda fölötte veszedelmes anyagot rejt, mire a rendőrség nyomban a vízbe sülyesztette a ládát. A SAKK Irta Nlaróczy Géza A cekkjáték kézikönyve. Legkiválóbbenegyer mesterek játszmii, modern megnyitásokkal és váltósatokkal, különös tekintettel a vezércsel és spanyoljátékra. Öt bővitett kiadás árai 56.000 kor. Budapesti Hírlap könyvkereskedése Vill., József-körút 6.