Budapesti Hirlap, 1927. június (47. évfolyam, 123-145. szám)
1927-06-19 / 137. szám
1(1927 Junius19. T137. sz.) Budapesti Hírlap ént, hogy a megkárosított angol kereskedő a fényképben H. E.-t vélte fölismerni. A kelelmetlen helyztebe került fivér azután maga mondotta el a detektíveknek, hogy családjuknak mennyi kellemetlensége volt már a megtévedt és rossz társaságba került fiatalember miatt. Elmondotta azt is, hogy a festőnövendék ez év januárjában Budapesten járt. Rövid ideig tartózkodott itt, majd elutazott Párizsba. Családja most, hogy újabb viselt dolgairól értesült, megbízott egy párisi ügyvédet, hogy magánúton kutassa föl H. E. tartózkodási helyét, rendezze az ellene fölmerült ügyeket, valamint tartozásait és küldje Budapestre, hogy kiszabaduljon mostani társaságából és újra családi körbe kerüljön a rossz útra tért fiatalember. Ilyen körülmények között természetesen azonnal elbocsátották a főkapitányságról II. Z.-t, a kellemetlen tévedés áldzatát és a rendőrség most tovább folytatja a nyomozást a valódi szélhámos felkutatására. Hallás fül nélkül. Egy fiatal magyar technológus fölfedezése. Amióta a rádió otthonos lett a családi házban, határozottan nagyobb lendületet vett az az áramlat, amely az újabb nemzedék édeklődését mind jobban a technika felé tereli. Hogy a rádió ott van a kezesgyérben minden tanulógyereknek, mind többen ismerkednek meg a rádió szerkezetével, azután elméletével s ezen keresztül a mechanikai és vele rokon tudományokkal. A rádió sok megoldatlan problémája meg éppenséggel nagy becsvágyat termel még a legifjabb nemzedékben is, amely a mindennap egymás mellé sorakozó fölfedezések, tökéletesítő találmányok hallatára maga is kutat megoldatlan problémák után s vájjon van-e hozzá közelebb álló, mint a rádió? Alig van család, amelyben ne látnánk a munka és a kombinálgatás hevétől kipirult arcú ifjakat az ördöngös broad casting előtt. Ezer problémán törik sí fejüket ezek a gyerekek s mindegyiküket süti a vágy, föltalálni valamit, tökéletesíteni a rádiót, hirt szerzendő a maga nevének, dicsőséget a magyar technikának. Ez jut az eszünkbe, hogy egy érdekes fölfedezésről kapunk hirt, amely, ha valóban hasznosnak bizonyul, nagyjelentőségű. A kis fölfedező Stéhlik Tibor, a felsőipari Szakiskola (technológia) ifjú növendéke. Stéhlik figyelme a rádióval való foglalkozás közben a hangszóró problémája felé fordult s olyan konstrukción vagy eljáráson törte a fejét, hogy a drága és tökéletlen hangszóró helyett valami olcsóbb és tökéletes hangközvetítőt találjon, amely a rádióhullámokon érkező hangot tetszés szerint erősítse, anélkül, hogy a hang természetessége szenvedjen tőle. Kísérletezései során a kis Stéhlik egy alkalommal észrevette, hogy hall — mégpzedig a füle nélkül! Befogja a fülét, hall. Még jobban bedugja a füleit: hall. Majd amennyire lehet, hermetikusan elzárja mégis — hall! Nem tudja a csodát megmagyarázni. Fürkész, kutat, tapogat. A sok próbálgatás és tapogatás közben lekapcsolja balcsuklójáról a mikrofont, amelyet kísérletezés közben csatolt oda, hogy mindkét kezét szabadon használhassa — e pillanatban kihagy a hang... Újra visszateszi, most már megint hall. Hall tisztán, mintha a mikrofon a fülén volna. Úgy kell tehát lenni, hogy a hangrezgéseket a csuklócsontja továbbítja az agyba, hiszen ilyesmit már tapasztaltak. De ha ez igaz, okoskodik tovább a föltaláló, akkor ... akkor a süketek is hallhatnak?! Ebben az irányban folytatja kísérleteit, olyan sikerrel, hogy találmányképpen már szabadalmaztatta is fölfedezését. Ha pedig beválik a találmánya, akkor ez a fölfedezés nem jelent kevesebbet, mint hogy a teljesen süketeknek is hozzáférhetővé válik a hang birodalma. Az ifjú föltaláló most készülékének tökéletesítésén dolgozik s meg van győződve róla, hogy a siker az egész világon elterjeszti majd találmányát. Megkérdeztünk szakértőket is ebben a kérdésben s azt a választ kaptuk, hogy a találmány lehetőségét nem zárja ki semmit, sőt sok eddigi tapasztalat is arra vall, hogy a hallást az agy sokszor a fülidegek nélkül is el tudja végezni. A döntő szót ebben a kérdésben mindenesetre a gyakorlat fogja kimondani. Jugoszlávia is felrúgja a trianoni békeszerződést? Angol lap híre arról, hogy Jugoszlávia is követi Románia példáját a vegyes döntőbíróság dolgában. Londonból jelentik, hogy a Daily Mail közlése szerint Edwin Gower angol őrnagy a Népszövetség döntése elé akarja vinni azt a pert, amelyet felesége birtokainak a jugoszláv kormány által történt elkobzása miatt indított. Gower felesége magyar születésű és negyvenezer hold kiterjedésű birtokát a jugoszláv kormány a trianoni békeszerződés 250. cikkelyének rendelkesei ellenére elkobozta. Most a négyszáz holdat kitévő még megmaradt földrészt is elkobozták és a földet június 21-e előtt kell átadni a hatóságoknak. A lap tovább azt írja, hogy az ilyen vitás kérdések a hágai döntőbíróság elé tartoznának, azonban a Magyarországra nézve kedvező döntéseket egyszerűen semmibe sem veszik. A jugoszláv kormány állítólag törvényt akar alkotni, amelynek értelmében külföldi ítéletek Jugoszláviában nem hajthatók végre. A hír lényegében feltűnően emlékeztet a román-magyar döntőbíróság elé került erdélyi birtokperekre, amelyekről a Népszövetség különös állásfoglalásával kapcsolatban mai számunkban is külön cikkben foglalkozunk. E hír azt jelentené, hogy Jugoszlávia is Románia nyomdokába lépett. A Daily Mail hírének a szövegezésében, helyesebben a szöveg magyarázó felében egyébként, úgy látszik, fölötte súlyos jogászi tévedések vannak, így egyebek között, hogy a hírben jelzett birtokelkobzás dolgában sem a hágai nemzetközi állandó bíróság, hanem a jugoszláv-magyar vegyes döntőbíróság illetékes. Ennek a döntéséről pedig még törvénnyel sem mondhatja ki Jugoszlávia, hogy „külföldi ítélet, melyet nem lehet végrehajtani mert ha ilyesmit kísérelne meg, tételes rendelkezéssel helyezné önhatalmúan hatályon kívül a trianoni békeszerződést, amit mi magyarok üdvözölnénk elsősorban. Azt pedig már egyik szomszédunkról sem tudjuk feltenni, hogy ekkora örömet akarjon nekünk szerezni. A villamosság, mint a növényélet titkainak kulcsa. Különös, szinte érthetetlen dolognak látszik, hogy a villamosság az élettudományban mindmáig aránylag kevés, a növényélettanban szinte semmi szerepet sem játszik, holott a fizikai és vegytani kutatásokban éppen az elmúlt évszázad folyamán egyenesen vezetőszerephez jutott. Galvani közismert kísérletének közzététele óta (hogy a rézdróton függő békacomb mindannyiszor megrándul, valahányszor vasoszlophoz ütődik), vagyis 1786 óta egyszer-másszor kisebb-nagyobb feltűnést keltett már nem egy villamos élettani kisérlet, hogy azonban ezek csak futólagos hatást váltottak ki, bizonyítja a növényélettani tankönyvek hiányzó elektrofiziológiai fejezete. Így érthető meg, hogy Ritter J. W. német fiziológusnak, a müncheni Akadémia kiadványaiban 1809-ben közzétett villamos növényélettani kísérletei is a feledés homályába merültek. Ennek az értekezésnek a címe: »Villamos kísérletek a Mimosa pudicán, párhuzamba állítva a békákon végzett hasonló kísérletekkel«, eleve elárulja tartalmát is. S bár Ritternek összevissza 3 példány mimóza áldott rendelkezésre és villamos ingerlésre csak a leideni palack vagy kézi villamosgép elektromosságát használhatta, mégis sikerült szinte mindazokat a jelenségeket megismernie, melyeket a villamos ingerléssel kapcsolatban az érzékeny növényeken egyáltalában leírtak. Hogy magyarázatai ma már szóra sem érdemesek, semmit sem von le úttörő érdemeiből.. Másik érdekes kisérlet a növényi elektrofiziológia terén a szerencsétlen sorsú (komoly természettudományos álláspontja miatt sújtott) osztrák botanikusnak Ungernek mindenképen érdekes műve 1843-ban, mely ezt a jellemző címet viseli: »A növény abban a pillanatban, mikor állattá válik.« Ebben, közli azokat az elektrofiziológiai jelenségeket, melyeket ma elektrotakszisz néven ismerünk. Végül 1882-ben figyelt fel ismét néhány életkutató, mikor Elfving leírta a gyökér villamos ingerlékenységét, mely a róla nevezett görbülésben mutatja be az elektrotropizmus legfeltűnőbb esetét. S ezzel le is zártuk a fontosabb növényi elektrofiziológusok sorát egész a legújabb időkig. Mint látjuk, elszigetelt törekvésekkel állunk szemben, melyek éppen elszigeteltségük miatt nem fejlődhettek tovább. Elektrofiziológiáról ennélfogva nem is beszélhetünk mindaddig, míg a zseniális hindu botanikus, Bose Jagadis Churlder meg nem indította a rendszeres villamossági kutatásokat a növényeken. Ezekhez a kutatásokhoz Bese egész intézetet szerelt fel Bengália fővárosában, Kalkuttában s már a múlt század utolsó éveiben olyan értékes eredményeket ért el, hogy azokat 1900-ban Párisban nemzetközi tudományos kongresszuson terjeszthette elő. Fő műve 1907-ben jelent meg angol nyelven »Öszszehasonlító elektrofiziológia« címen, legutolsó műve pedig múlt évben »A növények idegmechanizmusa« címen. Bőse munkái nem könnyű olvasmányok, hanem bonyolult, bár kétségtelenül nagyon érdekes, kísérletek egész sorát bemutató és magyarázó szakmunkák. Nálunk ma még nem ismeretesek, hanem csak kritikátlan, úgynevezett népszerűsítések után harmad-, negyedkézből szivárgott el hozzánk egy és más Bőse elektrofiziológiájából s igy nem a legjobban cseng neve a szakkörökben. Külföldön természetesen viták folynak, bizonyitékok és cáfolatok jelennek meg az új vizsgálatokról s így a külföldi irodalomból is nehéz tájékozódni. Bár kétségtelen, hogy még nincs lezárva a Bőse-féle elektrofiziológia részleteinek ügye, másrészt az is bizonyos, hogy Bőse új fejezetet jelent a növényélettanban, akárhogyan dől el kutatásaiban a részletek ügye. Elvégre a növényi sejttan megalapítója, Schleiden, olyan téves nézetet vallott a sejtről, hogy ma a középiskolában megbukna, aki azt felelné, amit Schleiden tanított és mégis Schleidennek volt igaza, nem ellenfeleinek. És Kolumbusz olyan elméletek alapján és Indiát ment el nyugatról felfedezni, hogy ma mindenki mosolyogna rajta, mégis Kolumbusznak volt igaza, nem a kételkedőknek. Ha most Bőse felfedezéseivel meg akarunk ismerkedni — természetesen abban a méretben, amit egy napilap keretei megengednek — elsősorban az ő kreszkográfját kell magunk elé képzelnünk. Nagy felfedezéseknek is egyszerű a kiinduló pontjuk s ez a Bőse esetében is igaz. A kreszkográf pedig nem más, mint különlegesen a növényhez alkalmazott villamos mérőszerszám, galvanométer. Két része van, egyik nem más, mint finom hegyű platinta, másik része pedig a vele összeköttetésben álló galvanométer, melynek azonban a mutatójára tükör van szerelve s igy a galvanométer mutatójának szabad szemmel láthatatlan kis mozgását is sikerül fénysugár segítségével olyan távlatban tükrözni, hogy könnyen láthatóvá válik. Ha mármost a platintát a növény belsejébe szúrjuk, megvizsgálhatjuk például azt, hogy van-e ott valamilyen villamos folyamat. Ilyen módon kimutatható, nemcsak az, hogy a növény testében villamos áramok keringenek, ami régóta ismeretes, hanem az is, hogy a különböző szövetekben különböző a villamos tevékenység, így a felbőrben és a faedényekben hiányzik, a többi szövetben megvan. Ámde az elektromos ingerlésnek minden esetben az az eredménye, hogy a sejt összehúzódik, ami addig tart, míg a feszültség kiegyenlítődik. Ha azonban állandóan van elektromos tevékenység valamely szövetben, akkor állandóan ismétlődik az összehúzódás és a kiegyenlítés, vagyis lüktető mozgás áll elő. Bőse kimutatta, hogy a megfelelő növényi sejtek eme lüktetése 14 másodperces ütemű folyamat. A hindu életkutató ehhez az érdekes felfedezéshez azt a magyarázatot fűzte, hogy a lüktető növényi sejtek, illetve szövetek a szív módjára a nedvkeringést szolgálnák. Ezért csaptak Bőse felfedezésének a növényi szív felfedezése címén reklámot, ámde világos, hogy a megfigyelt jelenség és a hozzáfűzött magyarázat két külön ügy s míg a magyarázat ez esetben nem látszik valószínűnek, a felfedezett jelenség előttünk van, élő kérdés, mely feleletre vár. Kimutatható a kreszkográffal az is, hogy mely szövetek vezetik a növényben az ingereket, amit némi általánosítással úgy mondhatunk, hogy megkereshetjük vele a növény testében az idegeket. Erre a célra természetesen legalkalmasabbak az érzékeny növények, mint a mimóza, mely rázásra, simításra, ráfuvásra, erős melegre, csavarásra összecsapja szárnyasan összetett levélkéit és lehajtja levélnyelét. Bőse kimutatta, hogy ilyen esetekben az edénynyaláb ama része vezeti az ingert, (mondhatnék tölti be az ideg szerepét), melyet háncsnak nevezünk. Ha már az ideg révén az állatélettanból keresünk hasonlatot, egy lépéssel tovább is mehetünk és megvizsgálhatjuk vájjon nem találhatjuk-e mását a növényben annak az élettani egységnek, melyet az állatélettan idegizom neve foglal össze, s melynek az ideg a vezető, az izom a működő része. Ha két elektródot teszünk az idegre, az izom összerándul. Ha a pozitív sarkot helyezzük az ideg izomfelé eső részére, felszálló, ha a negatív sarkot, leszálló áramról beszélünk. Ha most a két elektródot a mimóza levélnyelére tesszük, akkor az idegizom együttesnek, a levélnyél és az izületi párna felel meg. Utóbbi végzi ugyanis a mozgást. Fel- és leszálló árammal kísérletezve, részletekbe menő összehasonlításra nyílik alkalom. Mint már az eddigekből is látható, legérdekesebb vizsgálati tárgyai a növények közül az elektrofiziológiának a szenzitívek; ilyen a már többször említett mimóza és ilyen a Desmodium gyrans. Utóbbi olyanféle növény, mint a lóhere, de cserjeszerű és hármas levelén a két oldalsó nagyon apró, csak a középső ötlik szembe. A két oldalsó egyébként is hamar lehűl, ezért, aki meg akarja figyelni, annak mindig a növény csúcsán kell kezdenie, mert ott a fiatal leveleken még látható a két oldalsó levélke is. Ezeket a leveleket érdemes megnézni. Nagy melegben, 30—40 fokon és a napsütésben, úgy köröznek, mint az óra másodpercmutatója. Ugyanígy ugranak a láthatatlan óralapon másodpercről másodpercre. A kört 1—2 perc alatt futják be. Ha most a mimózát állítjuk szembe a dezmédiummal, azt mondhatjuk, hogy úgy viszonylanak egymáshoz, mint a sima izom, a harántcsíkos izomhoz, mert előbbi csak ingerre rándul össze, utóbbi pedig folyamatosan és külső inger nélkül végzi lüktető mozgását. S hogy ennek a hasonlatnak van mélyebb értelme is, azt éppen az elektrofiziológiai kísérlet igazolja. Ismeretes, hogy ha sűrű egymásutánban ingereljük a sima izmot, tetanizálódik, az elktromos hatás összegeződik, míg eléri a maximumát, azután állandó marad. Ellenben a szívizmot nem lehet tetanizálni, bármi sűrűn érjék az ingerek. Nos, a mimóza tetanizálható, ellenben a szív módjára folyamatos mozgást végző dezmédium levélkéje nem tetanizálható, gyors és erős villamosütések is csak némileg csökkentik a levelek mozgását, melyben némi szabálytalanságot idéznekelő, de nem merevítik görcsbe. A növényi élet rejtelmeit nehezebb feltárni, mint az állati élet titkait, mert a növény az embernek fölötte idegen lény. Mint azonban a fentiekből látható, az elektromos vizsgálatok lényeges segítséget adnak ahhoz, hogy a növény élettitkaihoz hozzáférkőzhessünk. Rapaics Rajmond dr. 15 Amerika új budapesti követe a kormányzónál. A kormányzó ma déli fél egy órakor ünnepies kihallgatáson fogadta J. Buttler Wright-et, az amerikai Egyesült Államok Budapestre kinevezett új rendkívüli követét és meghatalmazott miniszterét, aki ez alkalommal adta át megbízólevelét. Buttler Wright keresetlen szavakkal üdvözölte a kormányzót, aki válaszában meleg szavakkal emlékezett meg Smith Jeremiás, volt népszövetségi főbiztosnak, valamint Brentano Tivadarnak, az amerikai Egyesült Államok eddigi budapesti követének itteni sikeres működéséről. Ezután a követ bemutatta a kormányzónak a kíséretében megjelent Edward Crocker követség titkárt, akit a kormányzó megszólítással tüntetett ki. Az ünnepies aktusnál közreműködtek Nuber Sándor rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter és Uray István dr., a kabinetiroda helyettes főnöke.