Budapesti Hírlap, 1927. augusztus (47. évfolyam, 173–196. szám)

1927-08-02 / 173. szám

. ............................. .Mi Mi van az árdrágító vissza­élésekről szóló törvénnyel ? Néhány őszinte szó a drágaság kérdéséhez. — A termelő felelőssége. Kevés szerencsésebb törvény foglal he­lyet az Országos Törvénytárban, mint az 1923. évi XXXII. törvénycikk, amely az árdrágító visszaélésekről szóló 1920-iki tör­vényeket — szerencsére — a törvényhozás további intézkedéséig meghosszabbította. Ha a szanálás küszöbén az árdrágító visz­­szaélésekről szóló törvényeket hatályon kí­vül helyezték volna, ma jóformán fegyver­telenül állanának a bíróságok az ismét fel­burjánzó drágasággal szemben. Ma tehát, amikor újra a néhány év előtti, sok tekintetben hatástalannak bizo­nyult fegyverekkel készül a közhatalom fölvenni a harcot a kofákkal, rá kell mu­tatnunk arra, hogy ezek a törvények mó­dot nyújtanak arra is, hogy a rendőrség, a királyi ügyészség, a bíróság a bajok kút­­forrásáig nyomuljanak elő és a törvénnyel a kezükben, lesújtsanak azokra a hatalma­sokra is, akik a kofák kétségbeesett hada mögött inkognitóban mosolyognak a ható­ságok erőlködésén. Érdemes ezért is visszaidézni ezeknek a törvényeknek az emlékét. Azt mondta ez a törvény, az 1920. évi XV. törvénycikk, az árdrágító visszaélés vétségét követi el, ,,aki olyan közszükségleti cikkért, amelynek leg­magasabb árát a hatóság meg nem szabta, — már­pedig jórészt most ilyenekről van szó — olyan árt vagy egyéb ellenszolgál­tatást követel, köt ki, vagy fogad el, amely, tekintettel az előállítási vagy termelési, ille­­tőleg a beszerzési és egyéb költségekre, vagy leány láthatóan zavarban volt. De ösz­­szeszedte erejét és merészen nézett szembe a báróné nyeles szemüvegével. Ezt nehéz volt békésen eltűrni. Égetett. Tetőtől talpig újra szemügyre vette és hitetlen fejcsóválások közt mondta: — Ha maga biztosit, kedves mester, hin­nem kell... Csodálatos ... Maga jobban tudja ... Hát mégis csak igaz, hogy ruha teszi az embert... — felemelkedett a szék­­ről és apró, vézna testét kiegyenesítette a selyem és csipke közt. — Az embert? — kérdezte a leány. — Azt lehet, de­ a nőt... az ellenkezője... — Pilllanatig nézték egymást. A báróné valamit akart válaszolni, de a leány oda­fordult a festőhöz. — Holnap eljöhetek a rendes időben? — Várom ... — mosolyogva bólintott hozzá. A leány némán üdvözölte őket és köny­­nyed, ruganyos lépésekkel, emelt fejjel tá­vozott. Várjon ezt hol tanulhatta? Sértett királykisasszony megy el így. — Úgy látszik, nagyon is tudja, milyen szép! — kacagott a báróné gúnyosan. — Hja, ez is érték az ilyeneknek. És szemér­metlenül, még csak nem is tagadja, hogy ebből él. — A legszebb macska talpán is van kö­röm és bizony megmutatja, ha bántani akarják. Báróné megsértette és ő védeke­zett. Ennyi az egész. — Szóra sem érdemes, kedves mester — nevetett a nő. — Csak egyben téved. Nem macska, hanem majom. Ugye kaphatnék egy csésze tehát? Látom, oda is van ké­szítve. Leültek a nagy asztal mellé. A festő friss teáért csengetett. Tiszta csészékért. Az a szép fekete macska pedig, ott a puha szőnyegen heverve, csak egyre kap­kod a láthatatlan gombolyag után. S amint az összes egyéb körülményre, külö­nösen a gazdasági élet viszonyaira is, a méltányos hasznot meghaladó nyereséget foglal magában." Egy arasszal tovább ment az ugyanazon évi XXVI. törvénycikk, amíg öt évig terjedhető börtönnel, nagy pénzbün­tetéssel, hivatalvesztéssel, a politikai jogok gyakorlatának felfüggesztésével és az áruk elkobzásával rendelte büntetni azt, aki az áruuzsorát a közellátás érdekét súlyosan veszélyeztető mértékben vagy üzletszerűen követte el. Sőt tovább ment ez a törvény és azt is kimondotta, hogy a bíróság az el­ítéltet az államkincstár javára belátása sze­rint megállapítandó összegű s az elítélt va­gyoni viszonyaihoz és a cselekménnyel ille­téktelenül elért vagy elérni kívánt nyereség nagyságához mért vagyoni elégtétel meg­fizetésére is kötelezheti. Az üzemek és vál­lalatok vezetőiről, illetőleg tulajdonosairól sem feledkezett meg ez a törvény, mond­ván, ezeket is be lehet csukni, ha a hiva­tásukból folyó felügyeleti vagy ellenőrzési kötelesség teljesítésében mutatkozó szándé­kos vagy gondatlan mulasztás tette lehetővé vagy segítette elő, hogy az üzemi alkalma­zott ádrágítást követhessen el. Az árdrágító törvények tehát kitűnőek és hála Istennek, hatályuk ma is fennáll. Az a miniszteri utasítás pedig, amelyet még Nagy Emil igazságügyminisztersége alatt adott ki az igazságügyminisztérium, világosan azt mondja, hogy a törvény az árdrágítás tényálladékához a méltányos hasznot meghaladó nyereséget kívánja meg. Az igazságügyminiszteri utasításból ide­­iktatunk szó szerint egy részt, hadd okul­jon belőle a termelő, az iparos, a gyáros, a láncoló. Azt mondja az utasítás: „A méltányos haszon megállapításában az előállítási vagy termelési, a beszerzési és egyéb költségeket olyan összegben kell számításba venni, amennyibe a forga­­lombahozónak a forgalombahozás idő­pontjában kerülnének. Ezt az utánpótlási költséget a termelő vagy az előállító, ipari, gyáros stb. javára a termelési vagy előállítási költségek kiszámításánál a le­hetőségig figyelembe kell venni ... Csak a szabad verseny alapján kialakult árat lehet piaci árnak tekinteni... Meg kell tehát vizsgálni, hogy az árut mekkora termelési, előállítási vagy beszerzési, úgy­szintén minő és milyen összegű egyéb költség terheli, különösen a forgalomba­­hozó általános üzleti vagy üzemi költsé­geiből úgynevezett rezsitételként az illető árura mennyi esik és mindezek leszámí­tása után a forgalombahozó javára mi­lyen haszon mutatkozik és ez a haszon a tekintetbe jövő gazdasági körülmények (kockázat mértéke, az árura fordított munka értéke, az esetleges üzemi veszte­ségek fedezése stb.) együttes figyelembe­vételével meghaladja-e a méltányosság szerint megengedhető mértéket." A törvény és az utasítás tehát kitűnő volt és kitűnően alkalmazható ma is. Csak egy hiányzik: valamelyik élelmiszer­­drágító, akit a bíróság egyszer már kétévi börtönre ítél és akkori vagyoni elégtétel fizetésére, hogy rámenjen a vagyona. T E szerint a most folyó költségvetési év első tizenegy hónapjában az állami köz­­igazgatás összes bevétele 92,4 millió pen­gővel haladta meg a havi költségvetések­ben előirányzott bevételeket. A legnagyobb többlet a vámjövedéknél jelentkezett. Az egész költségvetési év. A költségvetési év első 11 hónapjáról az eddig megjelent jelentések már részletes adatokat közöltek. Ezek összesítését a fen­tebbi táblázatban adjuk. Június hónapról még nem állanak részletes adatok rendel­kezésünkre, így csak egy összegben állapít­hatjuk meg, hogy az 1926 27. költségvetési év folyamán az államháztartás összes be­vételei 108,1 millió pengővel alakultak ked­vezőbben a költségvetés által előirányzott bevételeknél. Ez természetesen nem végle­ges összeg, a részletes adatok ismerete nél­kül azonban lehetetlen a végleges pontos összeget megállapítani. Posta, távíró, vasút. A posta minden téren fejlődést mutat. Ennek ellenére azonban az elmúlt év jú­nius havában volt 1,5 millió pengővel szemben ez év június havában a többlet csak 82.000 pengő. Az áramvasút teljesítménye is egyre nö­vekedik. Az elmúlt év június hónapjában befutott 2.7 millió vonatkilométerrel szem­ben ez év június hónapjában az államvas­utak vonatai 3 millió kilométert futottak be. Tavaly júniusban 7.2, ez évben 7.6 millió utast és az elmúlt év június hónap­jában volt 1.5 millió tonnával szemben ez év június hónapjában 2 millió tonna terhet szállítottak. Ugyancsak növekedett a Duna —Száva—Adria-vasút utas- és árufor­galma is. A jelentés érdekes adatokat közöl még közgazdasági életünk számos ágából. Ezek azonban olvasóközönségünk előtt mind is­meretesek már és ezért nem is foglalkozunk velük Vámjövedék Saccharin és osz­tálysorsjáték Sójövedék, bruttó Dohányjövedék, bruttó 104.9 130.2 +25.3 110.2 1.— 20.2 1.2 23.1 + 0.2 + 2.8 0.7 22.5 116.9 121.3 + 4.4 111.2 összes közszolgál­tatási bevétel, bruttó 654.9 727.6 +82.7 677.3 Tárcabevételek 60.7 68.1 + 7.4 52.9 Fuvarozási illeték 11.7 14.5 + 2.3 14.2 A közigazgatás ösz­­szes bruttó bev. 727.3 819.7 +92.4 744.4 1927 augusztus 2. (173. sz. Budapesti Hirap a Budapesti Hírlap telefonszámai: József 300—43. József 300—63. József 300—53. József 323—84. s A pápai nuncius ma szentelte fel Shvoy Lajost, Székesfehérvár új püspökét. Ottokár püspök halála óta árván állt Alba Regia ősi püspöki palotája, mely alatt még ma is ott húzódnak a Szent István építette Boldogasszony-templom fundamen­tumai, mementóul arra, hogy Székesfehérvár püspökeinek az első szent király lelkével kell közreműködni a nagy Regnum Maria­­num fenntartásában, visszaszerzésében. Szé­­kesfehérvár újonnan kinevezett püspöke a jövő vasárnap fog bevonulni székhelyére, hogy elfoglalja elődeinek örökét. Az új püspököt ma szentelte föl, nagy egyházi segédlettel Orsenigo Cezare c. érsek, pápai nuncius, Kohl Medárd és Rott Nándor püspökök segédkezésével. A püspökszentelésre teljesen megtelt a lipótvárosi Szent István bazilika óriási ha­jója a Regnum Marianum egykori plébá­nosának híveivel és tisztelőivel. Jóllehet a püspökszentelés csak reggel kilenc órakor kezdődött, már nyolc óra­ tájban Domon­kos főtanácsos, kerületi kapitány vezetésé­vel a rendőrök kordont vontak a főbejáró elé és csak meghívókkal bocsátottak be a templomba. Az érkező előkelőségeket Ma­darász István apátplébános és Zsembery István, az Országos Katolikus Szövetség alelnöke fogadta. A szentélyben foglaltak helyet a fölszen­telendő püspök közvetetten rokonsága, szü­lei és testvérei, Shvoy István és Shvoy Kál­mán tábornokok, továbbá az egyházi elő­kelőségek közül: a székesfehérvári káptalan összes tagjai Klaucz György nagyprépost, káptalani helynök vezetésével, a veszprémi káptalan képviseletében Csiszárik János c. püspök, meghatalmazott­­miniszter, a szé­kesfehérvári egyházmegye országgyűlési papképviselői: Csöngedy Gyula, Griger Mik­lós és Weicher Miklós, Breyer István pre­­látus, k­. államtitkár. A világi előkelőségek közül: Albrecht kir. herceg képviseletében Péchy alezredes, a nemzetgyűlés részéről Puky alelnök, a székesfőváros képviseleté­ben Folkusházy és Buzáth alpolgármeste­rek és Berczell tanácsos, Fejér megye részé­ről Széchenyi Viktor gróf főispán, Székes­­fehérvár város képviseletében Zavaros Ala­dár polgármester és Havranek v. polgár­­mester, Pest vármegye részéről Agarasztó Tivadar alispán, Jánky Kocsárd, a honvéd­ség főparancsnoka, Ludvigh tábornok he­lyettes-főparancsnok, Kárpáthy Kamilló tá­bornok, a budapesti vegyesdandár parancs­noka, Marinovich Jenő főkapitány, Nagy Károly helyettes-főkapitány, az egyházme­gyei kegyurak közül Zichy János gróf, Szé­chenyi Emil gróf, Wimpffen Szigfrid gróf, Meszlényi Pál v. főispán és még igen sokan mások voltak jelen. Pontosan kilenc órakor érkezett meg a pápai nuncius, aki az Ecce Sacerdos mag­­nus hangjai mellett nagy segédlet kíséreté­ben, áldását osztva vonult végig a térdeplő közönség között a templomon a szen­télybe, ahol elfoglalta helyét a trónszéken. A segédlet tagjai voltak Korompay József, a Pázmáneum lelki igazgatója, Pokorny Emánuel pápai prelátus, Krywald Ottó prépost, Vajnicsek Béla apátplébános, Marczel­ Mihály pápai kamarás, a pesti Szent Imre Kollégium igazgatója, Knébel Miklós és Pottyondy Imre pápai kamará­sok, Répás József szemináriumi vicerek­tor, valamint Skerlecz Iván báró v. b. t. t. és Tabódy Tibor máltai lovag, a Regnum Marianum egyházközség világi elnöke, akik a kézmosásnál segédkeztek. A szentélyben két oltár volt felállítva, mert a nuncius és felszentelendő püspök is külön-külön mondtak szentmisét. Mise előtt azonban Alberto Levame editore a nuncius felhívására felolvasta a püspöki kinevezésről szóló latin nyelvű pápai bullát: — Mi azzal a szándékkal, hogy ezzel a székesfehérvári egyházmegyéről és annak híveiről üdvösen gondoskodjunk, Téged, az esztergomi főegyházmegye papját, a mi tisztelendő testvéreink a római Szent Egy­ház bíborosainak tanácsára, mint püspököt és főpásztort a székesfehérvári székesegy­ház élére állítunk és a székesfehérvári egyházmegye kormányzását, vezetését lel­kiekben és anyagiakban teljesen rábiizzuk, mindazokkal a jogokkal, szabadalmakkal, terhekkel és kötelezettségekkel, amelyek ehhez a főpásztori tiszthez tartoznak. A bulla felolvasása után a felszentelendő püspök letette esküjét, amelyben a Szent­széknek engedelmességet igér. Majd felelt kilenc hozzáintézett kérdésre, amelyek a püspökök kötelességeinek megtartására, a hagyományok tiszteletben tartására, a tiszta, erkölcsös és erényes életre vonat­koztak. Emelt, csengő hangon felelt mind­egyikre Shvoy Lajos: — Voldl — Akarok! Ezután a katolikus hitágazatokból szint­­­tén kilenc fontos kérdés következett, me­lyek mindegyikére felelt: — Credo. — Hiszem! Ekkor mindketten megkezdték a szent­misét a két oltárnál, melyet később félbe­szakítva, a főoltár elé vonultak és itt a felszentelendő püspök arcraborult, míg a többiek elimádkozták a Mindenszentek li­tániáját. A litánia végével vállaira helyez­ték az evangéliumot, jelezve, hogy az ige­hirdetés kötelessége ezentúl az ő vállain nyugszik. Majd a három főszentelő püspök rátette kezét az avatandó fejére: — Accipe Spiritum Sanctum. — Vedd a Szentlelket. A kézrátételt követte a püspök felke­nése a szent krizmával, melynek során a nuncius a homlokát és két kezét megkente a szentolajjal, majd megáldotta és átadta a pásztorbotot és a gyűrűt is, amely az egyházmegyéjével történt eljegyzésének jelképe. Az uj püspök viszont ősrégi szo­kás szerint felajánlott és átnyújtott a pápa követének két gyertyát, két kenyeret és két kis hordócskával bort. Mise végén a nuncius fejére tette még a püspöki süve­get is és kezére húzta a püspöki kertjüket és a Te Deum éneklése közben az uj püspök végigvonult a templomon és áldá­sát adta az egybegyült hívekre, majd visz­­szatérve, háromszor térdet hajtott a nun­cius előtt, megköszönve a felszentelést. Legvégül pedig a papság elimádkozta az Anyaszentegyház kérését az uj püspö­kért: — Legyen benne bősége a hit állhata­tosságának, a szeretet tisztaságának, a béke őszinteségének. Add neki Uram a mennyország kulcsait, hogy hatalmát jóra használja, amelyet neki építésre, nem ron­tásra adtál. Legyen a munkásságában se­rény, lélekben buzgolkodó, gyűlölje a ke­vélységet, szeresse az alázatosságot és igazságot és attól soha el ne tántorodjék. 4 A POLITIKA HÍREI. Az uj prímás kinevezésé­­nek ügye. Egynéhány lap az utóbbi napokban nem éppen időszerű és az ügyre hasznos módon foglalkozott az uj magyar hercegprímás ki-­ nevezésének ügyével. Még ravatalán fe­küdt Csernoch János bíborosérsek, amikor már mindenféle egyházjogi és közjogi szempontok hangoztatása mellett bizonyos jogi összeütközéseket véltek látni a kine­vezést gyakorló tényezők között, amelyek, még ha megvolnának is, — aminthogy nincsenek — sokkal tapintatosabb kezelést kívánnak, mint ahogy a magyar sajtónak egy része ezzel a kérdéssel eddig foglal­kozott A Budapesti Hírlap e fent említett han­gokkal kapcsolatban most már szükségess­nek látja megállapítani, hogy mivel a fős kegyúri jog gyakorlását az 1920. évi I. tör­vénycikk kivette az államfő jogai közül, Magyarország teljes tiszteletben tartja azt a jogkört, amely a Szentszéket a püspöki kinevezéseknél ennek következtében meg­illeti. Meg kell állapítani azt is, hogy eddig még minden esetben, mikor magyar egy­­háznagyi szék új betöltéséről volt szó, Róma ugyancsak a legnagyobb figyelem­mel volt a magyar kormány kívánságaira. Eddig tehát semmiféle hatásköri összütkö­­­zésnek még csak a látszata sem merült fel az új magyar püspöki kinevezéseknél, így tehát csak természetesnek kell találnunk, hogy a jövőben — különösen, mikor egy olyan fontos közjogi méltóság betöltéséről lesz szó, mint a hercegprímásé, — még in­­kább meglesz az a harmónai, amely eddig is megmutatkozott. Hisz a kérdésnek az elintézésénél azonkívül magától értetődően nagy szerep jut annak a kötend­ős udva­riasságnak is, amellyel a Vatikán és a ma­gyar állam nyilvánvaló jóviszonyából ter­mészetesen folyik. Nem kell tehát tartani semmiféle szembehelyezkedéstől a két kor­mányzat részét.01. A kérdés különben sem igen aktuális, mert hisz — mint tudnivaló — a Vatikán­ban már július 20-a táján megkezdődött a nyári politikai szünet, mely rendesen októ­ber elejéig szokott tartani. Akkor kezdőd.

Next