Budapesti Hírlap, 1928. március (48. évfolyam, 50-75. szám)
1928-03-17 / 63. szám
2Budapesti Run.** 1928 mírcümi ti. (85. «5 l választható— helyet fog kapni a Tanácsban, mint Lengyelország, s így az egyhangú, meleg és ünnepies formák közt Spanyolországhoz intézett felhívás, mely a hidalgókönérzetének volt hízelgendő, hogy a visszatérés Primo politikájának sikerét mutassa, a beavatottak felfogása szerint, kétségtelenül megfelelő visszhangra fog találni. Spanyolország tehát ősszel előreláthatólag elfoglalja a helyét a közgyűlésen és a Tanácsban is. Ez nagy siker a Szövetségre is és isméterősödését jelenti. Kétségesebb már Brazília visszajövetele, neki nehezebb is „félállandó" helyet biztosítani, mert ez Argentína hasonló igényét ébresztené fel, már pedig egynél több délamerikai állam nem lehetne e privilégium részese. Argentínát pedig, mely nem lépett ugyan ki, de nem kollaborál tényleg a Szövetséggel, nem szabad elijeszteni. Brazília visszatérése — az 5 kilépési nyilatkozata már júniusban jár le — tehát még kétséges. A forma kedvéért a már kilépettCosta-Rica is kap egy kis felszólítást, hogy, ha akar, visszajöhet. A szentgotthárdi határozat jelentősége. A mellett a konstitucionális és világpolitikai kérdés mellett, mely csak formailag érdekelte a Tanácsot, és egynéhány folyó adminisztrációs ügy és kinevezés mellett, az érdeklődés homlokterében, mint tudjuk, a két Magyarországgal kapcsolatos probléma állott. Az u. n. „optánsper" jelentőségét a Nemzetek Szövetsége nagy alapelveinek diadala szempontjából már méltattuk, de néhány szót a szentgotthárdi kérdés ideiglenes elintézésének is szentelnünk kell. Procedurális és politikai szempontból a legelső, legfontosabb megállapítás, mely előtérbe tolni azt, hogy a Tanács ezt a kérdést első perctől kezdve mint politikai kérdést kezelte, és nem alkalmazta rá az invesztigációs eljárás szabályait, mert nem tartotta rá alkalmasnak, ellentétben a három denunciáló állam felfogásával. Tehát a Tanács klasszikus eljárási szabályai nyertek alkalmazást: először tanácsi bizottságot küldtek ki és aztán azt megbízták a vizsgálattal az eset körülményeire nézve, felhatalmazván ezt arra, hogy esetleg szakértőket küldjenek ki a helyszínére, akik a Szövetség organizációiból veendők, tehát először is nem invesztigáció, nem katonai eljárás, másodszor nem speciális eljárás egy volt ellenséges állammal szemben, hanem alkalmazása egy methódusnak, melyet a Tanács számtalan esetben kipróbált, sőt melyet nem tagállammal — Mosásul esetelen Törökországgal — szemben is érvényesített. Amennyiben tehát egyáltalában sor kerül egy ilyen lokális ankétre, azt polgári orgánumok fogják végezni, az nem lesz megsértése a territoriális szuverenitásnak, és végül, amennyiben egy fegyvercsempészési esetből kifolyólag, mely véletlenül — mint ebben az esetben is — tagállam területére vezet, akkor ez precedens minden más tagállamra nézve. Könnyű a hatalmasnak engednie. Sir Austen Chamberlain a hírlapírók fogadásánál azt mondotta, hogy a Tanács állandóan nagyobb kordialitással és tekintéllyel működik és annire jeléül, milyen bizalommal viseltetik Nagybritannia a Tanács iránt, hozzáfűzte, hogy az egyiptomi kormány által el nem fogadott szerződésben a brit birodalmat életbevágóan érdeklő kérdésekben, mint például az egyiptomi területen tartható brit csapatok kérdésében, fentartás nélkül alávetette magát a Tanács döntésének. Az természetes, hogy Nagybritannia hatalmi helyzete ezt az elhatározást nem tünteti fel igen nagy kockázatnak, mégis kétségtelen, hogy az eleinte oly szkeptikus és egyáltalán nem lelkesedő természetű brit konzervatív kormány részéről nagyjelentőségű elvi döntés és zászlóhajtás a genfi intézmény előtt. Az ilyen tanácsülések tekintélyének és fontosságának jellemzésére továbbá még kiemelhetjük azt, hogy mindig nagyobb számban jelennek meg Genfben háromhavonként a tagállamok felelős külügyminiszterei. Ezúttal tizenkét külügyminiszter volt a múlt héten egyidejűleg Genfben. A Tanács tagjai közül: Briand, Chamberlain, Stresemann, a finn Prokope, a holland Beelaerts van Blokland, a lengyel Zaleski, és a román külügyérek, azonkívül az itteni tanácskozásokban közvetve vagy közvetlenül ■ érdekelt hatalmak sorából: a bolgár Buroff, aki az új bolgár kölcsön tárgyalásán vett részt, a cseh-szlovák Benes, akinek a biztossági bizottság nem ok nélkül kihúzott ülései adtatk ürügyet arra, hogy még egy ideig a Tanács ülésein kibiceljen, a görrög Michalakopulosz a görög menekültek kérdésével foglalkozott, a jugoszláv Marinkovics kisantanttanácskozáson vett részt szabadságra menetele előtt és a magyar külügyminiszter, Walko Lajos. A portugálok nem küldték miniszterüket, de összesen húsz állam képviselői s mint látjuk, igen nagy tekintélyű képviselői tették súlyossá és elmossá a különben sem vidor genfi levegőt. Ha még újból kiemeljük Briand megnyilatkozásának erejét az arbitrage mellett, hogy Németországnak, megfelelő fellépés mellett, melynek formáját és hangját Stresemann olyan helyesen találta el, milyen szemmel látható súlya van a Tanácsban, hogy úgy látszik, a, „volt ellenségek" kategóriája eltűnőben van, mert írott joguk mégsem teljesen illúzió többé, akkor belső momentumokból és külsőségekből egyaránt megállapíthatjuk, hogy a Nemzetek Szövetsége Tanácsának 49. ülésszaka az intézmény javára aktív mérleggel zárult. Ottlik György. trükkök káprázata került a szemünk elé, hanem a tiszta irodalmiságban fogant költői szó markolt a lelkünkbe. Zilahy Lajos tökéletes színpadismerete nem a hideg tudás benyomását kelti, hanem úgy hat, mint mikor a teleszívű zeneköltő nagyszerűen érti a hangszerelés nemes mesterségét is. A Szibéria érdekes, színes prizmába gyűjti mindazt az elképzelést, mely bennünk a hadifogoly magyarok életéről támadt. Jobbnál jobb alakokat talál ennek megéreztetésére, melyek kedvesen és meghatóan festik alá a főfigurák tercettjének szívbemarkoló melódiáját. A Nemzeti Színház legjava erőit állította sorba ezen az estén. Az előadás, a színészek munkája kiváló volt. .A szereplő színművészek mind megtalálták azt a finom, benső hangot, melyet a szerző intenciója követelt és a kellően alkalmazott szordino művészi egységbe, a lelkiség meleg tónusába fogta munkájukat, az egész előadást. Csortos Gyula és Odry Árpád, a két férfilélek halk voltában is drámai feszültségű, izgalmas küzdelmét tökéletes művészettel, mint végső finomságig kipróbált hangszerhúrok adták vissza. Bajor Gizi szerepe kevésszavú volt, de a kiváló színésznő vérbeli művészösztönnel, a lélek megkapó melegével tette ékesszólóvá, illesztette be a pompás hármasba. A többi szereplő szinte mind epizódalak, de oly életteljesen, oly mélyen emberi figurák, hogy megrajzolásuk méltó a legnagyobb ambícióra. Az együttes minden részese érezte ezt és ehhez méltóan játszottak. Kürthy, Mihály fi. Forgács a magyar tisztek szerepében, Rákosi Szidi mint jólelkű öreg orosz asszony, Bartos, a magafölszentelte pópa, Tímár és Hosszú Zoltán, mint a deportált világ fura figurái a többi színésszel együtt kiforrott, átgondolt, stílusos művészmunkát produkáltak. Az előkelő közönség zsúfolásig megtöltötte a színházat és minden felvonás után meleg elismeréssel, lelkesedéssel tapsolta a lámpák elé kedves szerzőjét. Zilahy Lajos költői értékű darabja döntő sikert aratott. Makay Ödön." A magyar parlamentarizmus 1867-től 1918-ig. Niamessny Mihály dr. előadása a Tisza István Körben. A Tisza István Társaskörben péntek este Niamessny Mihály dr. v. országgyűlési képviselő tartott előadást tr A magyar parlamentarizmus 1867-től 1918-ig" cfilmel. Berzeviczy Albert tartotta a megnyitó beszédet. Niamessay Mihály dr. előadását nagyszámú hallgatóság hallgatta végig, akik között a politikai és társadalmi élet színe-java volt jelen. A mindvégig nagy figyelemmel kisért előadást a hallgatóság lelkes ovációval fogadta és előadás közben is sokszor kísérték helyesléssel. A hallgatóság soraiban a többek között a következők voltak: Balogh Jenő, Söpkéz Sándor, Fejérváry Imre báró, Pap József dr., Szepesházy Imre, Glück Frigyes, Kotányi Zsigmond, Morvay Zsigmond, Kolbenschlag Béla,Orosdy Fülöp báró, Horváth Zsigmond, Harkányi János báró, Harkányi Sándor báró, Daróczy Aladár, Angyal József, Fazekas Ágoston, Nagy Sándor dr., Payr Vilmos, Kálmán Gusztáv, Skerletz Iván báró, Henyey Vilmos, Ztakovszky Menyhért, Beöthy László, Heinrich Elek, Tihanyi Lajos, Nyegre László, Szúnyog Zoltán, Lakatos Sándor, Albrecht Ferenc, Zlinszky János, Farkas Elemér, Gerő Géza dr., Király Ferenc dr., Szász Károly, Jankovich János, Gorove László, ZelovichKornél, Moskovits Miklós, Kovács László, Halmy József, Osváth Albert, Jeszenszky Gellért, Dárday Ede, Zeilendorf Ernő, Szunyogh István, Fényes Miklós, Szemere György, Béla Henrik, Sperg Odilo, Fenyő Kornél. Előadását Niamessny így kezdte: — Ebben a teremben könnyű feladatnak látszik a magyar parlamentarizmusról előadást tartani. Csak a terem falain függő képekre kell mutatnunk és szinte megszemélyesítve előttünk áll a magyar parlamentarizmus 1867-től 1918-ig. Ezután fölvetette azt a kérdést: Volt-e egyáltalán magyar parlamentarizmus? Sokan azt vitatták, hogy magyar parlamentarizmus nem is volt tulajdonképpen. A magyar parlamentarizmus előföltételeit az 1848-iki áprilisi törvények teremtették meg. Az első, független, felelős minisztérium azonban valódi parlamenti életet nem élhetett, hiszen a parlamenten kívüli erők kötötték le működését. Kétségtelen azonban, hogy már az 1848-iki törvények alkotóinak és az országgyűlésnek is a nyugati parlamentáris elvei lebegtek szemeik előtt és a gyakorlati életben ezeket akarták keresztülvinni. Az 1848-iki rövid parlamenti kormány után következnek az abszolutizmus hosszú évei és amidőn 1861-ben az országgyűlés tanácskozásra újból összeül, ez az ülésezés felelős minisztérium jegyében folyik le és a harc főleg a parlamenti kormányzásért folyik. Az 1867-es felelős magyar minisztérium kinevezésével egy fontos, törvényekben ki nem fejezett, szabályokban meg nem írott parlamenti elv került győzelemre és ez a győzelme, az országgyűlésen többséggel rendelkező politikai párt kebeléből kialakult, a párt politikai bizalmát élvező kormány kinenevezése volt. Azok a kormányváltozások, amelyek 1867 után bekövetkeztek, fentartották azt az elvet, hogy a kormánynak a parlament többségéből kell kikerülnie. Ezt a tant nálunk is épp úgy, mint másutt, nem egy törvényből következő állapot, hanem a politikai konvenció szüleménye volt. Az uralkodó párt elvei jelentették a kormányzati politikát, amely kiterjedt oly területekre is, hol a tiszta, parlamenti kormányzás éppen a közjogi struktúra miatt nehéz volt, így pl. sikerült befolyást nyernie a külpolitikára is. Az előadó ezután vázolta a fúzió után következő parlamenti küzdelmeket, melyeknek során az ellenzék először a közigazgatási reform gondolatát tűzte napirendre, melyet azonban átvett a szabadelvű párt is. Ezután a 67-es kiegyezés fejlesztését tűzte ki az ellenzék programjául, ami szintén a parlamentek váltógazdaságának rovására ment. Elmérgesedett helyzetijén érkezett meg a parlament az egyházpolitikai érához. Az egyházpolitika úgy hatott a pártokra, mint a választóvíz. Tényleg sikerült az, hogy a közjogi viták háttérbe szoruljanak és úgy látszott, hogy alakul valami a parlamentben, azaz a pártoknak most már program szerinti szétosztódását eredményezheti. Ekkor történt először, hogy a lemondott miniszterelnök lemondondása logikai konzekvenciáit végig vitte és elment bukott álláspontját az ellenzék padjain képviselni. Ugyancsak az egyházpolitikai harc folyamán lett kontroverzzé a képviselőház és főrendiház viszonya. Ez azért fontos a magyar parlamentarizmus életében, mert ez a krízis már nemcsak a főrendek és a képviselőház, hanem a parlament és a korona közötti viszonyt tette akuttá.. A krízisből kivezető megoldás a képviselőházi többség győzelmét jelentette s e mellett döntő bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy a parlamentáris felfogás hazánkban meggyökeresedett, hogy ha a korona miniszterkinevezési joga kétségtelen is, viszont politikai lehetősége más, mint parlamentáris, azaz többség soraiból kikerülő kormánynak nincsen. Bánffy Dezső báró kormánya alatt kezdődik meg az 1867. utáni parlamentarizmus történelmének utolsó fejezete, melynek jellegzetességét az obstrukció és az ellene való küzdelem adja meg s amely végül a parlament és Korona közötti nyílt konfliktusra vezetett. A szabadelvű pártban ekkor látjuk erélyesebben kibontakozni a fiatal Tisza István gróf politikai egyéniségét, aki felismervén az obstrukció veszedelmét, egy lelkes gárda helyeslése mellett ennek letörésére kívánt vállalkozni. Teljesen Sidney Low elveinek alapján állva, aki azt tanítja, hogy a többségi pártnak joga van akaratát keresztül vinni. Amikor pedig kormányalakításra kap megbízást, Tisza István programmjában benn szerepel a parlamentáris többségi elv biztosítása. Programmjának keresztülvitelében azon jogokra hivatkozott, amelyek az 1848-iki törvényekben vannak lefektetve és amelyek renitencia esetében a nemzetőrség útján fegyveres hatalom igénybevételére is módot adnak. A közben lezajló események, mint a híres klepi hadiparancs és Tisza újra való megbízása csak siettetik a házszabályreviziót, mely tető alá is kerül 1904. nov. 18-án, bár e miatt a kormány a választásokon kisebbségben marad. Ez az első eset 1867. óta, hogy a kormány a választásokon parlamentáris módon bukik el. S itt kezdődik a magyar parlamentarizmus legsúlyosabb krízise. Újból oda került a magyar parlament, ahol 1861-ben volt, vagyis a korona és a képviselőház közvetettenül állanak egymással szemben. Ekkor történik Fejérváry Géza báró kinevezése, amit egyes közjogászok a törvény megsértésének ítéltek. A védőerőjavaslat és a választójogi törvény körül keletkezett viták és ennek kapcsán újból bekövetkezett obstrukció ismertetése után az előadó Tisza István történelmi szerepére tér át. Tisza Istvánnak mély meggyőződése volt, hogy a magyar parlamentarizmust és abban a többségi elv érvényesülését a magyar állam létérdekei szempontjából kell megvédeni. Egy dinasztia alatt, mely más országok fölött is uralkodott és amelynek szükségképpen az M5 birtokállományának megőrzése volt a fő szempontja, a magyar parlament volt az egyedüli eszköz arra, hogy Magyarország nemzeti és állami léte önálló kifejezésre találjon. A rezoluciónál láttuk azt, hogy megjelenik Ferenc Ferdinand királyi herceg tragikus alakja és tudjuk azóta azt, hogy Ferenc Ferdinand királyi hercegnek megvolt az az elhatározása, hogy szakít a magyar parlamentáris kormányzattal, ha ez a dinasztia és a monarchia érdekeit kielégíteni nem tudja. Magyarország alkotmányos élete tehát válság előtt állott. Ezért volt Tisza István abban a meggyőződésben, hogy a parlamentnek egészségesnek kell lennie, s hogy nem szabad alkalmat adni arra, hogy külső hatalom a magyar -taramed ügyeibe beavatkozhassék. Mikor Tisza István ezután felelősség mellett átvette az ország kormányzását, tudjuk azt, hogy egy nagy állami reorganizációs munka részére készítette elő a talajt és az általa érvényre emelt többségi elv felhasználásával az állami élet minden részére kiterjedő nagy munkát kívánt lefolytatni Ami Tisza István bukása után történt, az már nem illik bele organikusan a magyar parlamentarizmus fejlődésébe, az már ahhoz a politikai ingadozáshoz tartozik, amely a kisebbségi kormányokon keresztül a forradalomhoz vezetett. A korszak lezárult, lezárult tulajdonképp L Ferenc József halálával és ezzel mindaz, ami vele járt, a történelemé lett, és nekünk nem marad más feladatunk, mint ebből a történelemből a jövő részére a tanulságot levonni. A fasizmus a legalkalmasabb egyéneket akarja vezetőállásban látni. A korporációs rendszer a szindikátusok felhasználásával s a tehbség kiválogatása útján akar új vezetőosztályt teremteni Róma, márc. 15. (Stefani.) A képviselőház ma folytatta a korporációs minisztérium költségvetésének vitáját. Bottai képviselő, államtitkár, vázolta a korporációs rendszer fejlődését és hangsúlyozta, hogy ez a rendszer eredeti műve a fasizmusnak. A fasiszta állam nem az absztrakt, hanem a konkrét szindikalizmust követi, amelyet a fasizmus politikai és szellemi sajátosságai jellemeznek. A fasizmus, amely intézmények egész sorával igyekszik ideális célját megvalósítani, a szindikátusokat is eszköznek tekinti, forradalmi újításainak megvalósítására. A fasiszta szindikátusok szövetségének 2009.611 tagja van. Bottal azután megemlékezett még az új korporatív intézmények tevékenységéről, a bérek revíziójáról, a vezetők kérdéséről és kijelentette, hogy új vezetőosztály teremtésére kell törekedni, mégpedig azzal, hogy a legalkalmasabb egyéneket állítják vezető állásokba. Az államtitkár fejtegetéseit igen nagy tetszéssel fogadták és a költségvetést elfogadták. a Budapesti Hírlap telefonszántai: József 300—43. József 300 -53. József 300—63. József 323—84. 70fr»rr»rfr"