Budapesti Hírlap, 1928. december (48. évfolyam, 273-295. szám)
1928-12-01 / 273. szám
ek A bécsi aktkiállítás írta Ybl Ervin A Képzőművészeti Társulatnak a városligeti Műcsarnokban néhány évvel ezelőtt rendezett aktikiállítása sikeréről, úgy látszik, a közeli külföld is értesült. Nyilvánvalóan ennek hatása alatt jött létre az idei ősszel a bécsi Secessióban a nemzetközi aktkiállítás. Méltó folytatása ez az osztrák egyesület nagyjelentőségű retrospektív kiállításainak, amelyekkel néiden év őszén szokott kedveskedni a bécsi műértő közönségnek, így bemutatta a bécsi magántulajdonban lévő régi, olasz műkincseket, majd utóbb a múlt századi francia és német mesterek válogatott munkáiból rendezett egyegy tárlatot, tavaly ősszel pedig az angol festészet fejlődését szemléltette rendkívül hatásos kiállításban. . .. A mostani aktkiállításnál nem a történeti fejlődés szempontja volt az irányadó, ezúttal azt akarták demonstrálni, hogy a különböző nemzetek legkiválóbb modern festői miként értelmezik festőileg a meztelen emberi testet, minden idők legnagyszerűbb művészi témáját. A Secessio szűk helyiségei különben sem lettek volna elegendőek nagyobb arányú, retrospektív anyag kiállítására. Meg kellett elégedniük azzal, hogy csak a jelen mestereit vonultassák föl. Viszont a helyiség korlátoltsága arra késztette a rendezőséget, hogy mennél jobban megválogassa az anyagot és hogy csak igazán számottevő, vagy legalább is jellemző munkákat szerepeltessen, így is néhány jelentéktelen festmény csúszott be az egyébként nagyon érdekes együttesbe. Az osztrákokon kívül magyar, német, francia, olasz, svájci, svéd, belga, cseh és orosz művészek munkái láthatók a kiállításon, túlnyomórészben élőké, de azoknak a nevesebb elhunytaknak műveit is bemutatták, kiknek stílusa még a mai irányokhoz számítható. Az egész kiállításon végigvonul a festői naturalizmustól való eltávolodás vágya. Szinte mindegyik kép kompozíció, jelentsen az többé vagy kevésbbé szabadabb eltávolodást a természettől, vagy a valóságnak a látszatnál is pontosabb megfogalmazását. Hiszen az aktfestés vagy mintázás még a naturalizmus virágzása idején is legtöbbször megtartott valamit a komponálásból. Ezen a téren, ha a művész túlságosan ragaszkodik a természethez, igen könnyen az ízléstelenségbe téved. Itt a fölfogásnak mindig emelkedettnek kell lenni, még ha a részletekben, az idomok formálásában, a hús és a bőr megfestésében a művész a legnagyobb realizmusra törekszik is. Éreznünk kell a beállításban, az alkotás szellemében, hogy a ruhátlan test — még ha az valószerű, természetes témával kapcsolatos is — mint artisztikus probléma érdekelte a művészt. "Az aktnál alig van értékesebb témája a művészetnek, nemcsak a legtökéletesebb fizikai szépségeket fejezhetjük ki bennük, hanem a legnagyobbszerű indulatokat, a legfenségesebb és legmélyebb érzelmeket is. Az érzések akkor szólnak hozzánk legvilágosabban és legteljesebben, ha láthatjuk, hogy mint hullámzanak végig az egész testen, ha az izmok, az inak összerándulásában, feszültségében is visszatükröződik a lélek állapota, vágya, öröme, bánata, heroizmusa. Csak az emberi test által lesz a benső külsőleg is érthetővé, széppé. A lélek és a test egymást átható együttesének kifejezésében emelkedhetik legmagasabbra a művész, ebben válhatik legtöbbetmondóvá és legszebbé az ábrázolás. A mai művészet ismét hajlamos arra, hogy az emberi test idomait, vonalait a valóságtól elvonatkoztatott művészi harmóniák, vagy mélyebb lelki emócióik kifejezőjévé avassa. A naturalizmus hétköznapiságával szemben most ünnepiesebb hangulat veszi körül az aktot. A legegyszerűbb állapot vagy cselekvés ábrázolásában is önálló szépségre való törekvés nyilvánul és ez motiválja a legvadabb természetátírásokat is. A legkülönbözőbb módon akarnak az emberi testről új képet adni, de szinte mindegyik kerüli a valóság prózáját. A naturalisztikus szellemű festmények már elavultaknak tűnnek föl e társaságban. Izgatóan érdekes a Secessió termeiben a különböző nemzetek mestereinek eltérő irányait, kvalitásait egymáshoz mérni. * Mi magyarok büszkék lehetünk, mert festőink kitűnően szerepelnek a kiállításon. A rendezőség meg is becsülte a magyar alkotásokat, mert mindegyiknek méltó helyet biztosított. Festőink mellett szobrászaink is szóhoz jutottak a tárlaton. Az előbbiek kétségkívül érdekesebbek, de kvalitás tekintetében szobrászaink is elsőrangút nyújtanak. Számunkra csupa ismerős festmény és szobor, de az osztrákoknak mind igazi meglepetés. Néhai Ferenczy Károly, Csók István, Vaszary János, Hatvany Ferenc báró, Márffy Ödön, Matytyasovszky-Zsolnay László, a fiatalabbak közül pedig Szőnyi István, néhai Korb Erzsébet, Patkó Károly és Vöglein István hatalmas vásznaival, vagy egy-két kisebb tanulmányával találkozhatunk. Szinte mindegyik elsőrangú, múzeális becsű munka. Kitűnően bizonyítják művészeink kultúráját és ízlését is, mely az aktfestés terén, mint e kiállításon is láthatjuk, a német mesterek legjobbjait is nem egyszer cserbenhagyja. E mellett a fiatalok, elsősorban Szőnyi, Korb Erzsébet és Patkó Károly hatalmas kompozíciói arról is tanúskodnak, hogy a kiváló magyar naturalista iskolák után a fiataloknak egy újabb iskolája létezik, amelyet robusztus erejénél, a színek intenzitásának és a formák plasztikájának egyensúlyánál fogva külön, egyéni hely illeti meg az újabb nemzetközi irányok zavaros tömegeiben. Szobrászaink nyelve nemzetközibb, de Pásztor János és kisfalusi Stróbl Zsigmond kis márványaktjai szintén díszére válnak a magyar művészek szereplésének. A katalógusban még Szentgyörgyi István és Medgyessy Ferenc munkái is szerepelnek, de ezeket nem találtuk meg a kiállított darabok között. Igen jelentékeny az olasz Oppi Ubaldonak öt festményből álló sorozata. A népszerű olasz mester egyik képét reprodukálták a kiállítás plakátján is. Oppi az éles formahangsúlyozásbólmindinkább áttér most a festőibb interpretálásra anélkül azonban, hogy a plasztika éreztetéséről lemondana. Míg azelőtt a quatrocento mesterei, vagy még inkább a XVI. századi olasz manieristák stílusára emlékeztetett modora, most munkái a Cinquecento velencei festő héroszainak alkotásait juttatják eszünkbe. A szín ezúttal is másodrendű nála, a barna galléria tónus árnyalataival dolgozik, ezzel érzékelteti a test plasztikáját adó sötétebb és világosabb felületeket. Reméljük, hogy Oppi művészetét a közeljövőben, Budapesten rendezendő kiállításon is élvezni fogjuk. A néhai nagyhírű svéd Anders Zorn művészetét csak egy álló akt képviseli elég jó. Művészete, technikai tökéletessége mellett is, kissé prózaian hat a nagy természetátírások közt. Érdekesebb ennél honfitársának, David Wallinnak piktúrája, amelyet a svédeknek reprezentatív kiállításán Budapes Budapest, 1928 XLVIII. évfolyam, 273. szám Ára 16 fillér. Szombat, december 1.f Megjelenik hétfő kivételével mindennap EMfieettes árakigl, hónapra 4 pangó, nagyedérra 10 pangó 80 HUG,. Ausztriában egy példány ára hétköznap 30 Groschen, vasárnapon 40 Groschen. Egyes szám ára 16 fillér, ünnepnapon 24 fillér, vasárnapon 30 fillér. Külföldre az előfizetés kétszerese. Hirdetéseket Budapesten felvesz minden hirdetőiroda. Főszerkesztő: Csajthay Ferenc. Serkentőnyi Vill. kerület, József-köret I. szám. igazgatóság és kiadóhivatalt VIL, József-körút 5. szám Telefonszámok: J. 444 -04, J. 444-05, J. 444-06, J. 444-07, J.444 -08, J. 444—09. Levélcím: Budapest 4, Postafiók. Fajvédelem és népművelés A fajvédelem jelszava körül már évek óta folyik a harc, hol ellanyhuló, hol ismét erősebben fellobbanó tűzzel. Ebben a küzdelemben sok ellentétes argumentum fegyverét mérték már össze, de a legellentétesebb nézetek is megegyeznek abban, hogy a legjobb fajvédelem a magyar nép egészségügyi, gazdasági, szociális és kulturális színvonalának az emelése. Ezzel a közfelfogással szállott szembe egyik egyetemi tanárunk néhány nappal ezelőtt tartott debreceni előadásában. Ellentétben, azzal a reformtervezettel, amely az elemi iskolai oktatást nyolc évre akarja felemelni, azt javasolja, hogy az eddigi tanulmányi időt három évre kell leszállítani. Azzal érvel, hogy a falusi gyermeknek tízéves korában már dolgoznia kell. * De vájjon a magyar népnek csak az a hivatása, hogy zsenge gyermekkorától késő öregségéig szünet nélkül robotoljon? Gyermekségét sohase derítse fel az az öröm, amely az új ismeretekből buzog elő és sohase mosolyogjon rá a jó könyvekből a szebb és tökéletesebb élet képe? Sivár és szomorú volna a magyar nép élete, ha ilyen szellemi szegénységben kellene tengődnie, pedig ha gyermekkorában erre a szomorú életútra lép, nem is fog sohasem letérni róla, amíg a bozótos, elhanyagolt falusi temetőbe a végső pihenés meg nem érkezik. Tudatlanságában sohasem fogja azt a vágyat érezni, hogy egyhangú, örömtelen életét változatosabbá, házatájékát otthonosabbá, derűsebbé, faluját virágzóbbá és szebbé tegye. Háromévi iskolázás után a kuruzslók, javasasszonyok, demagógok és a korcsmázó pajtások lesznek a további iskolamesterei. Nemes és tiszteletreméltó az a küzdelmes munka, amellyel a magyar nép kenyerét a földből előteremti, de mennyivel eredményesebb ez a verítékes küzdelem, ha a testi munkának a tudás is segítségére jön. Három évi népoktatás pedig nem tudja a tudásnak a kapuját megnyitni, ennyi idő talán elégséges a betűvetés nemi elsajátítására, de nagyon is kevés ahhoz, hogy a falusi tanulók jól megtanuljanak olvasni s meg is szeressék a könyvet. Ilyen rendszer mellett érintetlenül fognak állani a népkönyvtárak s a földművelők számára még olyan népszerűen megírt gazdasági könyveket is ellepi a por a polcokon, senki sem fog hozzájuk nyúlni. Az az idő, amelyet a tanulás idejéből hozzáadnak a dolog idejéhez, a munka minőségében nem többletet, hanem hiányt fog jelenteni s a végső gazdasági mérleg nagy deficittel fog végződni. Népünk még rászorul arra, hogy szellemi színvonalát emeljük. A népoktatás idejét nem kell megrövidíteni, hanem meghosszabbítani, nemcsak azért, hogy a nép fiaiból jó földműveseket neveljünk, hanem azért is, hogy jó állampolgárokká váljanak. Széchenyi annak idején a Hitelben a nemesség megnemesítését sürgette. A 48-iki törvények a népet jogokban a nemesség mellé emelték s az újkori demokrácia még jobban hangsúlyozza a nép politikai jelentőségét. Tehát a népet is meg kell nemesíteni, hogy csakugyan méltó leszen arra a szerepre, amelyet neki az elmélet előlegezett. Furcsa volna, ha, amikor a népet jogokban folytonosan tovább nemesítjük, ugyanakkor szellemi jobbágyságba taszítanék vissza. Csak a hazafiságban megerősödött, földszeretetben, vallásosságban és erkölcsi érzületében konzervatív, de a munkájában, művelődésben haladásra hajlamos nép lehet az állam épületének szilárd alapja. A nyolcosztályú népiskolára vár az a feladat, hogy a falut minden irányban kiművelje. A nép eleinte nehezen fog vele megbarátkozni, mint minden újítással, de, ha majd látja fiainak előmenetelét, nem fogja hánytorgatni a munkaidőből elvett éveket. Kezdetben a leventeintézménynek is nagy ellenzéke volt s ma azok is, akik egykor a legjobban hangoskodtak ellene, büszkék arra, hogy leventefiaik vannak. Ehhez a népoktatási reformhoz fűzött reményeket csak akkor követheti csalódás, ha holmi kvalifikációs jogok az új iskolát elvonják eredeti hivatásától. Nem szabad megismétlődnie a szakiskolák alapításakor elkövetett hibának. Ha ezeknek perii adták volna meg a tisztviselői pályákra kvalifikálás jogát, akkor talán kevesebb volna a szakiskolánk, de végzett növendékeik nem a hivatalokat ostromolnák meg, hanem mindnyájan a kereskedelmi és ipari pályákon, helyezkednének el. Az új népiskola adjon tudást, műveltséget és különösen nevelést, de ne képesítsen semmiféle állásra sem. Ne csábítsa a városba, hogy ott elproletárosítsa, a földművesek gyermekeit, hanem neveljen olyan nemzedéket, amely a falun és a faluért akar tanulni, dolgozni és élni. • • A közigazgatás újjászervezése írta Kábel László Scitovszky belügyminiszter reformjavaslatának legfontosabb része az, amely a törvényhatósági bizottság hatáskörét szabja meg. Az ellentétes felfogások e kérdés körül készülnek megütközni egymással. A törvényhatósági bizottság határozó joga ugyanis jóval szűkebbkörű lesz, mint eddig volt. Csak a legfontosabb ügyeik kerülnek eléje, a kisebb jelentőségűekben a kisgyűlés dönt. Sokan látják ebben az önkormányzat sérelmét, pedig csak helyes munkamegosztásról van szó. A törvénybutóság közgyűlése nem lehet apró-cseprő ügyek elintézési fóruma, már csak népes volta miatt sem. De az igazgatás gyorsabb ütemének is akadálya a törvényhatósági bizottság, amelyet évenként legföljebb négyszer hívnak össze. Hónapokig kell tehát az ügyeket hevertetni, míg a közgyűlés elé kerülhetnek. A törvényhatósági közgyűlés hatáskörében marad továbbra is a politikai, a levelezési, a felírási jog, a közigazgatási bírósági panaszjog, a fegyelmi jogkör, a szabályrendelet alkotásának joga, a területi változások, a főispáni beiktatás, az alispán felfüggesztése, a szervezeti ügyek, a tisztviselők és különféle bizottságokba a házok megválasztása, a költségvetés, számadás. Ide tartoznak az adásvételi és egyéb anyagi természetű ügyek, harmincezer pengő értékhatáron felül. A többi, tehát a fellebbezett ügyek is, mind a kisgyűlés elé kerülnek. A minisztert tehermentesítő szándék vezeti, mikor megapasztja a törvényhatósági bizottság munkakörét Ez pedig mindenképp megokolt; a bizottság már csak azért sem teljesítheti feladatát, mert 400—600 ügy is szerepel nem ritkán tárgysorán. Ekkora munkahalmazban pedig szó sem lehet alaposságról. Legalább egy hétig kellene a bizottság tagjait együtt tartani, hogy az ügyeket érdemlegesen megtárgyalhassák. Erre pedig a bizottság tagjai nem kaphatók. Olaszországban a megyei bizottság évenként augusztusban kezdi meg rendes ülésszakát, melynek tartama az 1889. évi Legge commanale e provinciale szerint egy hónap. Ott tehát valóban beható munkát végez a bizottság. Nálunk azonban ilyen feltételek közt alig akadna bizottsági tag. Hogy az ügyek elintézése mégse nyúljon a végtelenségbe, azért látszik célszerűnek, hogy a kisebb jelentőségű ügyek a kisgyűlés elé tartozzanak. A kisgyűlés veszi tehát át a közgyűlés hatáskörének egy részét. A kisgyűlés a vármegyékben 12—24 tagból fog állani. Semmi esetre sem lehet a tagok száma nagyobb a törvényhatósági bizottság taglétszámának tíz százalékánál. E tagok öthatod részét a törvényhatósági bizottság választja a maga testületéből, egyhatodát pedig a főispán nevezei ki ugyancsak a törvényhatóság tagjaiból. Szolgálatban lévő köztisztviselő megválasztható a kisgyűlés tagjává, de a főispán kinevezettjei közt nem foglalhat helyet. Akik a javaslatban minden áron hibát ke-