Budapesti Hírlap, 1929. június(49. évfolyam, 121–145. szám)
1929-06-04 / 123. szám
Derűs fényi ünnep volt Jókai síremlékének leleplezése „Ami lennem lélek, veletek megy, ott fog köztetek leírni mindig, megtalálsz virágaid között, mikor elhervadnak, megtalálsz a falevéllen, mikor lehull, meghallasz az esti harangszóban, mikor elenyészik s mikor megemlékezel rólam, mindig arccal szemközt fogok veled állani.“ Pár sor csupán, ami ebben a szikrázó tavaszi napsütésben Jókai síremlékének peremén vésett betűkkel ragyog szemünkbe, mégis anynyi emléket idéz fel, annyi muzsikával tölti meg lelkünket, hogy az emlék eleven valóság lesz és a síremlék felett ott látjuk szelíd mosolyával magát a költőt. A szelídhangú, szerényszavú zsenit, aki meséket tükröző kék szemével, amint a hódolatára egybegyűlt előkelőségekre és nagyközönségre tekint, rámosolyog az emlékmű pár sorára, mintha mondaná: — Nem tudok néktek egyebet mondani, csak ennyit. És a közönség, a nagyszámban összegyűlt előkelő közönség tekintete minduntalan az emlékmű pár sorára téved. Szinte észrevétlenül egy családdá olvad össze, aminthogy egy családot is alkotnak, a mesemondó színes szavát hallgató családját. Féltizenegy órára teljes számban együtt voltak az előkelőségek. Megjelentek az ünnepen: Puky Endre, aki a képviselőházat képviselte, Klebelsberg Kuno gróf kultuszminiszter, Sipőcz Jenő polgármester, Berzeviczy Albert, az Akadémia elnöke, Ravasz László püspök, Volkersberg Alajos dr. rektor, Buzáth János, Petrovich Elek, Andréka Károly, Liber Endre, Zseny József és még számosan. A család részéről megjelent Jókai özvegye, Hegedűs Lóránt, ifj. Hegedűs Sándor és özv. Ihász Lajosné, Jókai Etelka. Féltizenegy órakor érkezett meg a kormányzó, aki Herczeg Ferenc és Puky Endre között foglalt helyet. Köllő, aki építészek és történészek munkáját is végzi Az ünnepséget a Budai Dalárda vezette be a Himnusz eléneklésével, majd Klebelsberg Kunó gróf lépett a sremlék elé és hódolt kegyeletes szavakkal Jókai emlékének. — Jókai — mondotta a miniszter a többi között — a maga gyönyörű munkás életét mindvégig következetesen élte le. Nagy szelleme, hatalmas poézise mindvégig egy arányban haladt. Utána hatalmas, nagy életmű maradt, amely örök értéke a magyar nemzetnek. — Amikor irodalmi munkásságát megkezdte, szerte Európában mindenütt a klaszszicizmus után felébredt a romantikus korszak és benne a történelmi érzék. Németországban, Franciaországban és másutt is mindenfelé építészek rekonstuálták a régi kastélyokat és lovagvárakat, történészek pedig a levéltárakból feltámasztották a nemzeti múltat. — Hazánkban a műemlékeket feldúlta a török, a levéltárakat is elpusztította. Sem az építésznek, sem a levéltárak kutatójának nem volt módja a történelmi múltat feltámasztani. Nálunk ezt a rekonstruáló munkát az építész helyett is, a történész helyett is Jókai hatalmas szelleme végezte el Elvégezte történeti regényeiben, amelyek feltárják Magyarország históriájának különböző korszakait és ezeknek a korszakoknak történeti emlékeit. A Jókai szelleme azonban nem állt itt meg: a múlt, a történet vázolásán túl is elment és bepillantást engedett a magyar jövőbe is. Tatrangi Dávid hatalmas alakjában a magyar ideált állította elénk, azt a magyar embert, aki a tudás, a művelődés, a kultúra erejével veszi fel a harcot, a magyar nemzet ellenségeivel szemben. Ez lesz a mi eszményünk, ezt fogjuk követni mi és a mi utánunk eljövendő magyarok, a munkára, ha kell, áldozatra kész magyar nemzedék. — Emléke most elkészült s én ennek az emlékműnek kulcsát átadom a székesfőváros polgármesterének azzal a kérelemmel, őrizze az emléket, s ápolja szeretettel azt a sírt, ahol a nagy magyar mesemondó alussza örök álmát. A rendkívül nagy tetszéssel fogadott beszéd után Sipőcz Jenő polgármester a székesfőváros nevében átvette a síremlék kulcsát. — Jókai művei — mondotta — számunkra a fennölt erkölcsiséget jelentik és jelentik ezenfelül a régi teljes Nagy-Magyarországot. Nincs ennek a Nagy-Magyarországnak egy városa, egy hegye, egy völgye, egy folyója, amelyet Jókai meg ne örökített volna, amelyet képzelete fenkölt szárnyalásával be ne járt volna. Jelenti Jókai a mi számunkra a kultúrának legnagyobb emelkedettségét, annak ellenére, hogy csak magyar volt, sőt éppen azért, mert magyar volt. A nemzet a maga háláját kétféle módon rótta le, bent a városban szobrot állított Jókainak, itt künn pedig a halottak birodalmában áll most síremléke, melynek kulcsát most átveszem és őrizni fogom, nemcsak a főváros, hanem az egész magyar nemzet nevében. Az ifjúság költője Az ünnep harmadik szónoka Berzeviczy Albert hódolt ezután Jókai emlékének a Tudományos Akadémia és a Kisfaludy-Társaság nevében. — A Gondviselés elég hosszú élettel ajándékozott meg, — mondotta, — hogy átélve, szemlélve Jókai tüneményes költői pályáját, annak delelőpontjától a sírig még megértem egy negyedszázadon át késett sírontúli megdicsőülésének e napját. Midőn e pálya szemléletének emlékeit idézem föl, nem magamról beszélek; beszélek arról a nemzedékről, melylyel felnőttem, amely a Jókai dicsőségének és elhunyténak tanúja volt s amelynek egyik utolsó hírmondója gyanánt koszorúzom meg ma e sírt. Annak a nemzedéknek gyermekképzeletét Jókai elbeszélései gyújtották lángra. S mikor a politika, mely korán ragadta magához Jókait, élemedettebb korában tépdelni kezdte költői babérjait, mi állottuk őt körül nem csökkenő csodálattal és szeretettel, sokan mint képviselőtársai, atyai barátságának birtokosai. Ott álltunk, lelkesedve nemcsak azon, amit tolla írt, azon is, amit szózatos ajkáról hallottunk: azt a remek szónoklatát, amelylyel Petőfi szobrát fölavatta, azt az emlékezetes pohárköszöntőjét, melyet a színpadról megváló neje búcsúlakomájára mondott, amikor kettejüket a sivatagban állva maradt, néha megszólaló Memnonszobrokhoz hasonlította. És hallottuk azt a csodás varázsú emlékbeszédet, amelyet az akadémiában a boldogtalan Rudolf trónörökös felett tartott: fantazmagória volt az, maga is ilyennek érezte, de a legragyogóbb költészet, melynek dicsfényével árasztotta el a legsötétebb tragikumot, így emelt ő költészetének bűvkörébe jsia&si. esáfets iffla&u. És a sors úgy akarta, hogy amikor e fényes pálya véget ért, amikor egy nemzet teste dobogó szívvel a költő ajkáról ellebbenő utolsó sóhajt, én mint akkori közoktatásügyi miniszter voltam hivatva őt mint a nemzet halottját kísérni ki ebbe a sírba s indítani meg a kegyelet művét emlékének megörökítésére. S aki a Jókai géniusza iránti hódolatban mindig magam mögött véltem érezni a nemzetet, akkor a halhatatlanság küszöbét átlépő költő iránti tartozásunk lerovásában először éreztem elhagyóivá magamat. Más esetekben a sajtó egyetlen szózata elég volt előteremteni az anyagi eszközöket síremlék és szobor számára. Jóainak várnia kellett! Egy hosszú gyűjtési akciónak, melyet nagy politikai változások s egy rettenetes nemzeti katasztrófa tarkítottak meg ismételve, eredménye lett végül a nyolc évvel ezelőtt leleplezett szobor, melynek költségét legnagyobbrészt a magyar tanulóifjúság filléreiből szedtük össze. Az adakozók úgy kívánták, hogy előbb álljon a szobor, csak azután keríthettük sorát a síremléknek. Egy, e tekintetben nálam szerencsésebb utódomnak volt fenntartva az érdem, hogy amire társadalmunk gyengének bizonyult, annak a tartozásnak lerovását mint a nemzet mandatáriusa teljesítse. Most itt állunk a kész síremlék előtt, melynek gyűrűalakja példázni látszik az örökkévalóságot, a Jókai halhatatlanságát, míg köveinek az idővel dacolni hivatott szilárdsága az ő költői alkotásainakmaradandóságát hirdeti. Én hiszek az ő halhatatlanságában, hiszek az ő alkotása maradandóságában! Mint ahogy sírját a forduló évszak mindig új tavasz pompájával fogja környezni, úgy fog alkotásainak szeretett minden nemzedékkel újulni. Mert Jókai az ifjúság költője volt, a magyar ifjúságé * az a nemzedék, amely megszűnnék lelkesedni azért, amit ő írt, vagy nem volna fiatal, vagy nem volna magyar! Másnak képzelte Jókai imádott hazája sorsát, melynek jövő nagyságát annyiszor lefestete előttünk! Hiszen ő mondta, hogy a magyar nemzet dicsősége fölötti büszke örömében a Petőfi ércszobra izzóvá lesz és világülni fog az éjszakában. Mi nem hiszünk a sors mostohaságának állandóságában, mi a költői ihletek jövendölésének beteljesedésében hiszünk. És ha lesz, — aminthogy bizonyára lesz — számunkra föltámadás, annak a föltámadásnak a hallelujája be fog hatolni e annak mélyébe és fel fogja deríteni a költő síri álmát! A mély benyomást és nagy tetszést keltett beszéd után Pekár Gyula dr. mondott beszédet a Petőfi-Társaság nevében. — Petőfi Sándor szózata jut most eszembe, az, amelyet a kishitelekhez intézett. Ostorozta őket és hangsúlyozta, hogy a magyar nemzetre külön magyar gondviselés vigyáz. Ez a külön magyar gondviselés teremtett meg nekünk nyolc esztendő alatt huszonnyolc nagy magyart, hogy 1848-ra a nemzet szellemileg fel legyen készülve. Petőfi, Arany, Madách, Jókai, Tompa van köztük, hogy csak a főbbeket említsük. És van ebben a csillagsorban egy ikercsillag, Petőfi és Jókai. Ikrek ők, iker lánglelkek, akik egyike a másik nélkül nem is említhető. Petőfire szüksége volt a magyarnak negyvennyolc előtt, Jókaira negyvennyolc után. Most, Jókai síremlékének felavatásánál bizonyosan itt van Petőfi szelleme. Adsst! Adest! Kettőjüknek együtt kellene feküdniük egy sírban, de a Gondviselés máskép döntött, Petőfi szelleme azonban e percben bizonyosan itt van és a kettőjük szellemét a magyarok hálás emlékezete együtt ünnepli. Ezután Hegedűs Lóránt dr. mondott köszönetet a Jókai-család nevében a kormánynak, a fővárosnak és a magyar hazafias tanulóifjúságnak, hogy Jókai sírját maradandó emlékművel örökítették meg. Megkoszorúzzák a síremléket A beszédek sora ezzel véget ért. A Szilágyi Erzsébet leánylíceum növendékei énekeltek, A Juscha tea&al leastMisl ow Jókai síremlékének felavatásosnnepe. Az első sorban In Klebelsberg gróf kultuszminiszter, Herczeg Ferenc, Horthy kormánya, Puky Endre, a képviselőház alelnöke, Sipőcz polgármester, Berzeviczy Albert. Jobboldalt Hegedűs Lóránt áll Uj rendszerű butorhitel pengő után 5 pengős havi IWV törlesztésre vásárolhat -váltó nélkül-&&»«“üzsst ■■**■■**■■ visszatérítjük. Kardos Testvérek lázában B ViL. Weselényi-utc. 18. (Kazinczy-utca aarok) flirasPEsn Afranp Kedd, 1929 Ifinfas I. (12 S. »f vásárolhat a legjobban ! VI., Király utca 8 (udvarban) majd a síremlék megkoszorúzása következett. Elsőnek a kormányzó helyezett koszorút az emlékműre. Herczeg Ferenc a felsőház, Puky Endre a képviselőház, Klebelsberg Kunó gróf a magyar iskolák, Sipőcz Jenő polgármester a főváros koszorúját tette le. Ezután Jókai özvegye helyezett koszorút a sírra. Az özvegyet a koszorú elhelyezése után Klebelsberg Kunó gróf a kormányzó elé vezette, aki felállva helyéről kezet fogott az özveggyel és barátságosan elbeszélgetett vele. Hegedűs Sándor a család nevében, Berzeviczy Albert az Akadémia és Kisfaludy Társaság nevében, Ravasz László püspök a református egyház nevében, Sziklay János az Újságíróegyesület nevében, Volkenberg Alajos rektor a Pázmány Péter tudományegyetem nevében, Balassa József az Otthon nevében, Valikovszky Károly a Hírlapírók Nyugdíjintézete nevében, Zseny József a Rákóczi Szövetség és a Zrínyi Ilona Kör nevében helyezett koszorút az emlékműre. Koszorúkat helyeztek még el az unitárius egyház, Komárom város, a pápai református kollégium, a MANSZ, a cseh-komáromi Jókai Egyesület, a Szilágyi Erzsébet leánylíceum és a Lórántffy Zsuzsanna Egyesület. A megkoszorúzás után az egyesületek és az iskolai ifjúság hosszú sorban vonult el Jókai sírja előtt, egy-egy szál virágot dobva a nagy mesemondó sírjára. Hulltak a virágok a nagy mesemondó virágokat körülölelő emlékművére, amelynek felső peremén az alkotó művészek Lechner Jenő és Füredi Richárd poétikus ötlete nyomán gerlepárok teszik szelíd derűssé az elmúlás komor gondolatát. Az ünnepséget, szerencsére, csupán múló izgalmat okozó incidens zavarta meg. Berzeviczy Albert, hogy az emlékművön elhelyezte a koszorút, a lépcsőkről lejövet megtántorodott és elesett. Elsőnek a kormányzó sietett az ősz tudós segítségére, nyomban utána Klebelsberg gróf és Hegedűs Lóránt. Berzeviczy mosolyogva oszlatta el az aggodalmakat. — Semmi bajom, kissé elszédültem. ★ Félóra múlva a vendégek távozása után folytatódott az ünnep. A kőbe vésett gerlemadarak vendégeket kaptak. Fákról, bokrokról madarak repültek az emlékműre, csiripeltek, csacsogtak. A virágok felett pillangók libegtek. A nap egyre gazdagabban hintette sugarát. Folytatódott az ünnep és tart szakadatlan, amíg a mesemondó meséi tartanak... Az angol király 64 éves LONDON, jún. 3. (A Budapesti Hírlap távirata.) A beteg király vasárnap ülte meg hatvannegyedik születésnapját. A király születésnapja alkalmából számos rangemelés és kitüntetés történt. Az admiralitás első lordja, Bridgemon, megkapta a viscounti rangot s ezzel egyúttal tagja lett a felsőháznak is. Ugyanebben a rangemelésben részesült Anglia párizsi nagykövete, Sir William Tyrrell is. A kitüntetettek között van John Galsworthy, az ismert angol író is. A**#»'— Esősre fordul az idő A Meteorológiai Intézet jelenti június 3-án este 10 órakor. A skandináviai depresszió erős kifejlődéshez jut és hatása alatt a légnyomás Közép-Európában is erősen süllyed, ahol másodlagos minimum van keletkezőben. Vele szemben a délnyugati maximum egészen visszahúzódott. A depresszió nyugati oldalán hideg levegő nyomul előre, Közép-Európa nagyobb része azonban még egy meleg földközitengeri légáramlás hatása alatt áll. Esők majdnem mindenfelé voltak Közép-Európában és Európa északnyugati részein. Hazánkban csak szórványosan esett kevés eső. Időjelzés: Eső vagy zivatar várható, később nyugati szelekkel hősüllyedés. A A vasárnap esti lehűlés alkalmával gazdaköreinkben meglehetősen nagy volt az ijedelem. Szerencsére ennek nem volt komolyabb alapja, mert a Skandinávia fölé került depresszió a további lehűlésnek gátat vetett. Erősebb nyugati légáramlás köszöntött be, amely borulást idézett elő s esősre fordult időt hozott. Déldélnyugat-Európát kivéve lecsapódások mindenütt fordultak elő, hazánkban azonban hétfő reggelig csak Tokaj és Salgótarján jelentett egy milliméternyi esőt, Eger, Sopron, Tárcal és Balassagyarmat pedig csak esőprőilakott.