Budapesti Hírlap, 1931. március (51. évfolyam, 49–73. szám)

1931-03-17 / 62. szám

TMÍT, MÁRCIUS 17. KEDD Szigorúan bizalmas Sejtettem már akkor, mikor kezet fogott a szakácsaiéval, mikor beült az iskolapadba, a gyerekek közé és mikor helyet foglalt a gyapjúzsákon. Fokozódott bennem a gyanú, mikor értesültem, hogy Londonban és Ber­linben a tömeg nem megy le a nyakáról egy pillanatra sem, hogy valósággal ostrom alatt tartja a kíváncsiskodásával és hogy rajong, sőt őrjöng érte. Mikor pedig azt olvastam róla, hogy naponként tíz kiló le­velet kap, amire nemcsak hogy nem vála­szol, de amit el sem olvas, akkor már tud­tam, hogy nekem viszont mindezt azért kell elolvasnom, hogy megtanuljam, mi a köte­­lességem, mint budapesti tömegnek arra az esetre, ha Chaplin ide jön, ha nem akarom, hogy elmaradjak a művelt nyugat mögött. Mert mindezt nem is azért írják, mert valóban érdekli a közönséget, hanem hogy elhitessék a közönséggel, hogy ez ő­t érdekli. Ügyes reklám és különösen ügyes benne az, hogy olyan jelentéktelen dolgokat jegyez­­ föl, amiknek csak az ad súlyt, ha nagyon nagy, legalább is Göth­e János Farkast megközelítő nagy emberekről jegyzik föl őket. De reklámnak éppen ez a jó, mert a közönségben azt a hitet kelti, hogy nagy ember lehet, akiről ilyesmiket följegyeznek, így adnak neki súlyt a jelentéktelen dol­gok, amiknek aztán ő ad súlyt, a közönség előtt. Ez perpetuum mobile. Ki van ta­lálva ! Ez azonban nem baj. Hiszen, ha túlzott és ízléstelen is a reklám, ha túl is lő a célon, nem von le semmit a jól megérdemelt nép­szerűségéből ennek a kitűnő filmkomikus­nak. A baj másutt van! Nem abban, hogy tegnap már elutazott Berlinből Bécsbe és hogy valószínűen hoz­zánk is el fog jönni. Ez se baj. Hadd jöj­jön, ha kedve van. A ráérek itt is őrjön­­geni fognak érte. A baj az, hogy ezzel az őrjöngéssel kö­rülbelül vége is van az egész dolognak. Chaplin ezt az őrjöngést kapja — a múl­tak jutalmául. A tömeg lelkesedését, a nép­szerűség diadalmenetét, ami úgy fest, mint­ha a ma művészének szólna, pedig a tegnap emberét illeti. Mert bizony a közkedvelt, lelkifurdalással ezerszer kiröhögött és éppen azért szívünkbe zárt, kispálcás, lúdtalpé, balkezes és peches, de mégis mindig talpára eső. Chaplin-figurával az a baj, hogy a műfaj, amiből fakadt, a néma­film, a múlté — és bizony azé a Chaplin-figura is. Kiélte magát, akár egy népszerű sláger. Elkopott a folytonos ismétlésben és unal­massá vált. Új életet csak az adhatna neki, ha meg­szólalna. Ez a magyarázata annak, hogy az eleven Chaplin most van népszerűsége tetőfokán, mert hangot várnak tőle. És az a baj, hogy maga Chaplin ezt még nem tudja. Vagy tudja? És éppen azért toldja meg szemé­lyes megjelenésével és próbálja szenzációvá fokozni új néma­filmjének megjelenését? Rossz politika! Rossz reklám! Jobb lenne a vásznon beszélni és egészségesebb népszerűség lenne, ha a tömegek nem a szállodát ostromolnák, ahol lakik, hanem a mozit, ahol a filmjét pergetik. Chaplin azonban a vásznon nem beszél. Nem beszél semmi pénzért, hanem pénzt és fáradságot nem kímélve, ragaszkodik hozzá, hogy föltámassza a néma­filmet. De hogy keljen új életre egy figura régi népszerű­ségéből egy népszerűségét vesztett műfaj, csak azért, hogy népszerűsítse a figurát? Ez megint a perpetuum mobile. A vámpír, amelyik abból akar megélni, hogy a saját vérét szívja. Ebbe minden vámpír belehal. És ebbe a kísérletbe belehal a Chaplin­­figura is. Mert ez a figura annyira mai, hogy nem élhet a tegnap, eszközeivel. A néma film, a tegnapé. Ezt már a Chaplin zse­nije sem támaszthatja föl, mert a néma film nem művészet, csak technika. A Chaplin művészete állítja a maga szolgálatába az új technikát. Szólaljon meg! B. H. Vagy azért nem szólal meg, mert nem tud? Mert a néma­filmmel szervesen össze van forrva az egész figura és e nélkül meg sem született volna soha? Akkor baj van magával a Chaplin mű­vészetével is! Mert amíg csak a gép nem tud beszélni, addig a művész lehet tökéle­tes,­­• de ha a gép már tud beszélni, a művész ellenben nem, akkor . . . hát bizony akkor . . . Na, de ne feszegessük a dolgot ennnyire, mert hátha kiderül, hogy Chaplin tud be­szélni és megszólal végre? Akkor nem szóltam semmit ! Schreiber Tamás hétfőn egy albertfalvai ismerősénél járt „Nem én vagyok a tettese” — mondta Schreiiber,­­ aki a látogatás után megszökött A rendőrség és csendőrség szaítóvadászata Négy napja már, hogy a rendőrség elju­tott az első nyomhoz, amely azt mutatta, hogy Jö­rgy Mária gyilkosa Schreiber Tamás József, a rovott múltú csaló, okirathamisító, szélhámos. Azóta lázas hajtóvadászat folyik utána. A detektívek tűvé tették érte a várost, a rádió pedig cser irányba vitte szét vidékre és külföldre a körözést, amelyben a budapesti rendőrség­­ azt kérte, hogy a hatóságok nyo­mozzanak utána és tartóztassák le. A detek­tívek rajokban járják a várost, az ország kü­lönböző pontjairól egyre-másra érkeznek a bejelentések, hogy majd itt, majd ott láttak egy Schreiberhez hasonló külsejű férfit, eddig azonban hiábavaló volt a detektív járás, a Schreibernek vélt emberekről is kiderült, hogy nem azonosak vele és a gyilkossággal gyanú­sított szélhámos eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. A rendőrség összeállította Schreiber isme­rőseinek a névsorát. Száznál is több azoknak a száma, akiket kihallgattak, de egyik­ se tu­dott olyan adatot szolgáltatni, amely előbbre­vitte volna a nyomozást. A detektívek egy­másután térnek vissza a főkapitányságra, hogy jelentést tegyenek munkájukról, de va­lamennyien­ csak azt tudják jelenteni,­­ hogy nem találják Schreibert. A Budapesten folytatott hajsza természe­tesen változatlan eréllyel folyik tovább, de a rendőrségen az a feltevés kezd kialakulni, hogy Schreiber Tamás József már nincsen Budapesten. Aighanem vidéken bujkál, de még valószínűbb, hogy sikerült neki átjutni a határon. Nagy Máriának minden holmija eltűnt. Mint megírtuk, a holmijai között volt egy bunda és több ruha. Ezeket a ruhákat már nem találták meg a hernád utcai lakásban. Arra gondoltak, hogy Schreiber a gyilkosság után eladta a ruhákat. A holmikért kapha­tott annyit, hogy­ a bőröndvásárlás és a hat­vani utazás után még maradt pénze arra, hogy egy­ határig szóló jegyet váltson. A ha­táron túl pedig valószínűen megint valami szélhámossággal szerzett pé­nt. Annál való­színűbb ez, mert hétfőn megállapították, hogy idegen névre szóló, de a saját fényképével ellátott hamis útlevele van. Aátta, hogy Schreiber harmadéve elkérte tőle a születési bizonyítványát. Nyomban arra gondoltak, hogy az elkért születési bizonyít­ványt valami hamisításra használta föl. A főkapitányság bejelentőhivatalában utá­nanéztek a dolognak és ekkor kiderült, hogy az elmúlt esztendőkben több Bu­di Pál névre szóló bejelentőlap került a hivatalba. Budi­nak megmutatták a bejelentőlapot és akkor kijelentette, hogy ő sohasem lakott az ott szereplő lakásokban. Ezután megállapították, hogy a Bu­di Pál-féle bejelentőlapokat Schrei­ber Tamás állította ki. Most már utánanéztek az útlevélhivatalban is és megállapították, hogy­­1929 júniusában Budi Pál névre szóló okmányok alapján útle­velet állítottak ki. Az útlevélkérő laphoz — mint ismeretes — két fényképet kell csatolni. Egyiket az útlevélbe ragasztják, a másik ott­marad a főkapitányságon. Az útlevélkérő lapba ragasztott fényképen nem Bi­di Pált, hanem Schreiber Tamást ábrázolta. Schreiber tehát Bi­di Pál okmányaival jelentkezett a fő­­kapitányságon és erre a névre kapott útleve­let, de az útlevélbe sikerült becsempésznie a sa­ját fényképét. A rendőrség azt hiszi, hogy ezzel az útlevél­lel szökött meg. Most már Bu­di Pál név alatt­­is keresik a szökevényt. Az ál-Budi Pál A detektívek ugyanis a nyomozás során­­ jutottak egy Budi Pál nevű fiatalemberhez, aki ismerte Schreiber Tamást. Biidi elmon­ Miért jfyilkolt Schreiber? Még szombaton összeállította a rendőrség, hogy milyen ruhái voltak Nagy Máriának. Az ószeresek és a zálogházak akkor már zárva voltak, vasárnap sem nyitottak ki és így tu­lajdonképpen csak hétfőn reggel kezdhették meg a kutatást a ruhák után. A detektívek most sorra járják az ószereseket, az ócska­ruhakereskedőket és zálogházakat, hogy rá­akadjanak a ruhákra. Eddig azonban még semmi eredménye a munkának. Schreiber József Tamást most már határo­zott formában gyanúsítják a gyilkossággal, amelynek az indítóoka rejtély­számba megy. Nem tudják elképzelni, miért gyilkolhatta meg Schreiber Nagy Máriát. Az első feltevés az, hogy a lány sokat tu­dott Schreiber viselt dolgairól és esetleg meg­fenyegette, hog­y elárulja őt. Ezt azonban megdönti az, hogy Schreiber ugyan körözés alatt állt, de csak apróbb bűncselekmények miatt, úgyhogy túlságosan súlyos büntetéstől nem kellett félnie, tehát, ha a lány elárulással fenyegette, aligha ijedt meg annyira, hogy azért gyilkolt volna. Kézenfekvőbb azonban az, hogy Schreiber álnéven új életet akart kezdeni és — mint egy ismerőse is vallotta — meg akart szabadulni Nagy Maritól, mert ál­­lítóan megismerkedett egy özvegy asszon­nyal és azt feleségül akarta venni. Lehet, hogy Nagy Mária az útjában állt és ezért tette el láb alól. Minderre azonban csak maga Schreiber Ta­más felelhet majd, ha elfogják. Schreiber látogatása Albertfalván Találkozása Hajnal Sándornéval Délben 1 órakor rendkívül érdekes fordu­lat következett be. Albertfalván, a Mahunka Imre­ utcában lakik Hajnal Sándor MFTR- főraktáros a feleségével. A község szélén, meglehetősen magányos helyem áll a házuk. Hétfőn délelőtt Hajnal munkában volt, a felesége pedig Budapesten járt. Délben, mi­kor hazaérkezett, a cselédlány azzal fogadta, hogy egy férfi járt a házban, aki Hajnalékat kereste, de nem mondotta meg, hogy ő kicsoda. Hajnalné nem tulajdonított fontosságot a dolognak, arra gondolt, hogy az ismeretlen látogató újra eljön majd. Miközben a cseléd­lánya a látogatásról beszélt, Hajnalné kinézett a konyha üvegablakán s ekkor látta, hogy egy férfi jön be az udvarba. A kalapját a szemére húzta, a télikabátjának a gallérja fel volt hajtva, úgy hogy az arca alig látszott. Hajnalné kinyitotta az ajtót, kiment az udvarra és megkérdezte, hogy kit keres. — Nem tetszik ismerni? — kérdezte a férfi. — Nem, — felelte Hajnalnié. A férfi ekkor lehajtotta kabátgallérját és láthatóvá vált az arca. Hajnal Sándorné a legnagyobb megdöbbenésre Schreiber Tamást ismerte föl benne, akit pár esztendővel ez­előtt egyszer bemutattak neki. Az ijedtségtől kővé meredten állt pár pillanatig, azután ijed­ten kiáltotta: — Gyilkos! Maga gyilkos, mit akar itt!? Hajnalné kiabálására a váratlan látogató csak ennyit felelt: — Tudom, hogy engem gyanúsítanak, de nem én vagyok a tettes. A h­alálra rémült Hajnalné azonban tovább kiabált, mire a férfi sarkon fordult és elsietett. Hajnalné annyira megijedt, hogy­ ijedtében nem tudta, mit csináljon, és csak egy-két perc múlva nyerte vissza a lelkibátorságát. Éppen akkor haladt arra kerékpáron egy w­' *' 5 SZABADALMAZOTT íI­AIDEKKER-HUNGARIA drótfonat kitűnő kerítés Haidekker Sándor rt. Budapest, Üllői­ út 481. Fiók ! VÜL, Faimei-tél 3. sz. pénzbeszedő, a írnak odakiáltotta, hogy sies­sen a férfi után, mert az nem más, mint Schreiber Tamás. A kerékpáros megnyomta a pedált és el­sietett, de még estig sem jelentkezett a kapi­tányságon és ebből valószínűnek tartják, hogy nem érte utól Schreibert, vagy pedig esetleg nem vette komolyan Hajnalné figyelmezte­tését.­­ Hajnalné azután elsietett az albertfalvai köz­ségházán lévő rendőrőrszobára és ott jelentette, hogy Schreiber a Mahunka Imre-utcában járt. Innen a budafoki kapitányságra ment, ahol ki­hallgatták. Elmondotta, hogy négy évvel ezelőtt ismerte meg Schreibert, nem téved, a leghatá­rozottabban tudja, hogy a gyilkossággal gya­núsított fiatalember járt az udvarában. Rendőrgyűrű Nagytéténytől Budapestig A bejelentés érthető konsternációt keltett, Petrik József rendőrfogalmazó, a kapitányság ügyeletes tisztje azonnal alam­írozta az egész­ rendőrséget. Egy-két­­ perccel Hajnal­né beje­lentése után már talpon állt a budafoki kapi­tányság minden embere. Ötven rendőr vágott neki Albertfalvának, a rendőrökön kívül de­tektívek siettek ki a községbe, de elindultál, a hajtóvadászatra magut, a reculőrfogadnatók, felügyelők és segédhivatali tisztviselők is. A rendőrök szinte ellepték Albertfalvát és Buda­fokot. Elsősorban természetesen a Mahonka Imre­ utca környékét kutatták át, de Schreiber addigra már eltűnt a környékről. Jó félórája folyt már a kutatás, mikor Haj­nal Sándorok egyik lakója, K­ankli Istvánná, aki Budapestről ha­za tartott, lelkendezve sie­­tett haza a Mahunka Imre-utcába s elmondta, hogy Budafok határában a Fehért­ár­i-ú­t irányá­ban látta Schreiber Tamást, amint a város felé tartott. A rendőrség kutatása addigra már erre a vi­dékre is kiterjedt. Közijén fellármázták az egész könyéket és a budafoki rendőrséghez csatlakoztak a nagytétényi és rózsavölgyi csendőrök. Csendőr- és rendőrőrjáratok vágtak neki a környéknek és az egész vidéket tűvé tet­ték Schreiber után. Értesítették az­­összes kocs­­márosokat, vendéglősöket, a dunaparti halász­­csárdákat, a Dunán állomásozó hajók legény­ségét és a gyárak munkásait is figyelmeztették, hogy ha Schreiber Tamáshoz hasonló férfit lát­nának, fogják el és tartóztassák föl, amíg rend­őr, vagy csendőr nem kerül arra felé. Autóval végig a hajtóvadászat vonalán Télénfonjelentés érkezett Schreiber albert­falvai látogatásáról a budapesti főkapitány­ságra is, ahonnan szintén detektívek indultak el. A kora délutáni órákban a budapesti Duna­­parttól Albertfalván, Budafokon, Nagytété­nyen át húzódó irányban hatalmas félkörben valóságos gyűrűbe vették az egész területet a rendőr- és csendőrőrjáratok és lázasan kutatnak Schreiber után. A Budapesti Hírlap munkatársa délután autón végigjárta a hajtóvadászat útvonalát. Albertfalva és Budafok valósággal az ostrom­­állapot képét mutatja. Minden villamosra, ame­lyik Budapest felől jön, vagy amelyik Buda­pest felé halad, detektívek szállnak föl és fel­tűnés nélkül végigsietnek a kocsin, hogy nem akarnak-e véletlenül Sellreiberre. A vámnál külön őrséget állítottak föl. Az utcákon, a dunaparti kövezett uton, de a köz­ségek legelhagyatottabb részeiben, a határok­ban csendőr- és rendőrőrjáratok cirkálnak. Az utcán posztoló őrszemek alaposan megnéznek mindenkit. Elmentünk a Mahunka Imre­ utcába is, Haj­nalék lakásába. Hajnal Sándorné nem szívesen: beszél a dologról, izgatott, nagyon megijedt a váratlan látogatástól. — Kérem, én nem ismerem közelebbről Schreibert, — mondja — csak az újságban kö­zölt fényképeit láttam, líra délben bejött ide az udvarra egy férfi, azt hittem,­ hogy ő az. Be is jelentettem a rendőrségnak, de nem vagyok biztos abban, hogy tényleg Schreiber volt. Késső este van, mire visszafelé jövünk a vá­rosba. Útközben mindenütt cirkáló őrszemek mellett robog el az autó. HA VENNI VAGY ELADNI AKAR HIRDESSEN A BU­H. 1 APRÓHIRDETÉSÉBEN

Next