Budapesti Hírlap, 1931. szeptember (51. évfolyam, 197–221. szám)
1931-09-08 / 203. szám
1931. SZEPTEMBER 8. KEDD B.E Izsó Miklós Szerdán van száz éve annak, hogy Izsó Miklós, a magyar szobrászok egyik legnagyobbika Disznóshorváti községben a napvilágot megpillantotta. Egy ideig a sárospataki kollégiumba járt, de tanulmányait abbahagyja és 1847-ben Rimaszombaton beáll kőfaragólegénynek Jakovetzhez. Munkásságát a szabadságharc szakítja meg, felcsap katonának, majd a fegyverletétel után bujdosni kénytelen. Utóbb ismét visszatér Jakovetzhez, de közben Ferenczy Istvánnál is dolgozik. Az első magyar szobrász akkor már zátonyra futott pályájának epilógusát élte Rimaszombaton. A nemzet csalódott Ferenczyben, midőn zseninek tette meg, de ő is csalódott a nemzetben, midőn a művészetének kijáró támogatást várta tőle. Ferenczynek nem volt az a szobrászi készültsége és művészeti látóköre, hogy a fiatal Izsónak megadhassa a szükséges tanácsokat és, hogy megfelelő mestere lehessen.. Csak bizonyítványt adott neki, mellyel Izsó Bécsbe mehetett. Izsó itt Gassernél dolgozik, utóbb pedig Münchenben tökéletesíti magát. Az utóbbi városban faragja márványba a hatvanas évek legelején első nevezetes alkotását a Busuló juhászt. Érdekes véletlen, hogy a magyar szobrászatnak ez a jellemző mestermunkája szintén idegenben és pedig Münchenben születik meg, mint Sanyer Mero Pál Majálisa. 1862-ben állítja ki Izsó Pesten a szobrot, amellyel egyszerre föltűnik. Ez volt az első magyar zsánerszobor. Kitűnően sikerült a magyar paraszti alaknak szobrászi megfogalmazása. Izsó úgy állította elénk a magyar puszta alakját, hogy annak faji romantikája tiszta plasztikai nyelven jutott kifejezésre. A klaszilars szobrok kitűnő kiegyensúlyozása érvényesül benne. Látszik, hogy Iszó megtanulta a szobrászat lényegét, az emberi alak szerves és világos fölépítésének szabályait. A nagy technikai tudással, anyagszerűen mintázott öltözék alatt jól jut kifejezésre a test szerkezete. Az idahegyi antik pásztorok is úgy állhatták klasszikus feztelenségükben, mint ez a kissé melankolikus, gatyás magyar legény. Ahogyan botjára támaszkodik, ezzel nemcsak az állás kontraposzta lesz határozottabb, hanem az alak faji karaktere is erősebb hangsúlyt nyer. Feje a Jitányoki-féle festmény II. Rákóczi Ferencet juttatja eszünkbe. Szép, tipikus magyar arc. Kétségtelen, hogy a hatvanas években uralkodó romantikus áramlat jobban kedvezett a nemzeti vonások éreztetésének a művészetben, mint a Ferenczy Istvánt átható klasszicizálás, azonban Izsó Búsuló juhászának éppen az a nagy érdeme, hogy a klasszikus szobrászat tanulságai sem hiányoznak belőle, csak megteltek sajátos, nemzeti tartalommal. Ezt csak Izsónak nagyobb tehetségével és készültségével szabad magyaráznunk. A Bautó juhásszal megszületett az első, igazi XIX. századi magyar szobormű. Érdekes megállapítani, hogy a magyar építészet a XIX. század elején a klasszicizmus, a szobrászat, a romantika, a festészet pedig a naturalizmus jegyében találta meg nemzeti kifejező karakterét. A képírás szóval a legkésőbben, hogy aztán a három közül a legmagyarabb virágokat hajtson. A szobrászat Izsó után viszont mindmáig nemzetközibb nyelvet beszélt. Maga a mester azonban a Birsaló juhász után is a faji művészet képviselője maradt. Hogy ez mennyire sikerült neki, erről a Szépművészeti Múzeumban lévő égetett agyag-szobrotokák tanúskodnak meggyőzően. Csupa kitűnő zsáner figura, melyek a magyar nép karakterét testileg-lelkileg jellemzik. De ez a sok táncoló, vigadó alak nemcsak faji romantikát fejez ki, hanem a szobrászat különleges problémáival is sikerrel mérkőzik. Olyan mozgástanulmányok merülnek bennük fel, melyek a francia Carpeaux-t érdekelték. Izsó bizonyára hivatva lett volna arra, hogy épületek számára mozgalmas alakokat, csoportokat, dekoratív, figurális díszeket mintázzon, de ilyen megbízás nem jutott neki osztályrészül. A Magyar Tudományos Akadémia palotája részére ugyan faragott nyugodt, álló alakokat 1863 és 1864-ben, azonban a pesti Vigadó-épületnek való szobrászi feladataiból nem kapott egyet sem. Pedig ő lett volna leginkább hivatva a magyar romantika legnagyobbszerű építészeti vallomását plasztikai díszekkel faji szempontból még jellemzőbbé tenni. Ahogyan a francia Carpeaux ékesítette a párizsi Operaház homlokzatát a Tánc mozgalmas csoportjával, úgy vonultathatta volna föl Izsó a pesti Vigadó palotáján a magyar vigasság jellemző és szobrászilag is érett alakjait. Sajnos, Izsó terrakotta-tanulmányai csak kis vázlatok maradtak. Sehol sem volt neki alkalma nemes anyagban és végleges nagyságban megvalósítani őket. Az abszolút szobrászatnak, az önmagukért való szobroknak akkor még alig volt keletje Magyarországon. A művészeti kultúra még nem hatotta át nálunk annyira az embereket, hogy szobrokat csak saját szépségükért, minden más célzat nélkül rendeljenek vagy vásároljanak. A Búsuló juhász után Izsó is csak portrék és emlékszobrok alkotására kapott megbízást. Az Akadémia palotája számára faragott szobrok, melyekről már szóltunk, tulajdonképpen szintén ide tartoznak. Izsó azonban a portrékban és az álló emlékszobrokban is beigazolta nagy tehetségét. Néhány feje, melyet magyar írókról, művészekről, politikusokról, így például Fáy Andrásról mintázott, a karakterizáló emberábrázolás kitűnő példái közé tartozik. Viszont II. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona fejét romantikus fölfogással történelmivé, monumentálissá igyekezett megformálni. Az Ernst-múzeumban láthatók a kitűnő portrék. Budapest, Szeged és Debrecen tereit ékesíti Izsó három emlékszobra. Közülük csak a debreceni Csokonait fejezte be teljesen. Itt is látható, hogy mennyire tudatos szobrász volt Izsó, mennyire ismerte a különböző szobrászi feladatok eltérő stiláris követelményeit. Az ércből való Csokonai olyan nyugodt, amilyen csak egy emlékszobor lehet. Szinte kőből 13 faraghatta volna ezt. A Talpra magyart szavaló Petőfinél a nyugalom azonban már nem volt lehetséges. A szobor különben sem teljesen Izsó alkotása; Huszár Adolf fejezte be, mint a szegedi Dugonicsot is. Izsó meghalt 1875-ben a nélkül, hogy igazán nagyszabású feladathoz juthatott volna. A mostoha viszonyok ellenére is azonban egyike a magyar szobrászat legnagyobb alakjainak. Sőt a legkarakterisztikusabb magyar szobrászok közé tartozik, ő teremtette meg a magyar plasztikai stílust, amely azóta sem fejlődött tovább faji szempontból. Születésének századik évfordulója alkalmából éppen ezért igaz megbecsüléssel kell róla megemlékeznünk. Munkássága a magyar művészettörténet legszebb lapjain lesz mindenkor megörökítve. Ybl Ervin. A vasárnapi események Vasárnap reggel 9 órakor a nőnevelő intézet dísztermében nyitották meg a dunántúli református egyházkerület ünnepi közgyűlését. Antal Géza dr. püspök imádkozott, Balogh Jenő dr. titkos tanácsos, egyházkerületi főgondnok megnyitó beszédében a négyszázesztendős múltról emlékezett és az iskola jövendő feladatait vázolta. Darányi Kálmán dr. miniszterelnökségi államtitkár lelkes éljenzés kíséretében adta át Medgyasszay Vince egyházkerületi főjegyzőnek a kormányfőtanácsosi kinevezésről szóló oklevelet, majd a főiskola negyvenéve szolgáló altisztjének, Tóth Ferencnek az V. osztályú magyar érdemkeresztet. A templomban, Farkas Sándor lelkész prédikációja után, Antal Géza dr. püspök huszonhatlelkészt szentelt fel. Délután, ugyancsak a templomban lelkészértekezlet volt. Antal püspök köszöntötte a külföldi vendégeket, akik közül a holland református egyház helyzetét Alders és Bouwman professzorok ismertették. Marczynski egyetemi tanár az osztrák, Bursche professzor a lengyel egyház helyzetéről számolt be. Este a levente egyesületben a Kollégiumi Diákszövetség tartott ünnepi közgyűlést, többszáz öregdiák, köztük Balogh Jenő dr. ny. igazságügyi miniszteri, főgondnok és Darányi Kálmán dr. államtitkár jelenlétében. Antal Géza dr. püspök meleg szavakkal köszöntötte a közgyűlés tagjait. — Olyan öregdiákok is vannak itt, — mondotta a püspök, — akik hatvan-hetven esztendővel ezelőtt voltak növendékei a pápai főiskolának. (Éljenzés.) A szövetség hivatása, hogy tisztelje az ősi iskola eszményei mellett való kitartást és ezzel megmutassa az egyház és a haza iránti szeretet útját. Azt az óhajtását fejezte ki végül a püspök, hogy a jubileum ne legyen csak ünnep, hanem a szeretet újabb maradandó emlékköve. Megéljenezték a püspököt, azután Faragó János, a szövetség főtitkára, a pápai gimnázium n. igazgatója, c. főigazgató terjesztette elő jelentését. Borsos Károly, a tiszántúli ref. egyházkerület középiskolai felügyelője, Czeglédy Sándor ceglédi ref. lelkész, Hodossy Béla ny. tanítóképzőintézeti igazgató szólaltak fel ezután. Este vacsora volt a főiskolai étteremben. A kormányzó részvételével ünnepelték meg a pápai főiskola négyszázéves jubileumát A külföldi tudományos és egyházi élet neves képviselői az ünnepségen . Szobrot állítottak a két leghíresebb pápai diáknak: Jókainak és Petőfinek PAPA, szept. 7. (A Budapesti Hírlap kiküldött munkatársától.) A szegény országnak gazdag napja volt ma Pápán. A kultúra négyszáz év óta őrzött kincsét mutattuk meg, nemcsak a magyarságnak, hanem a külföldi tudományos világ mindenfelőlt egybesereglett képviselőinek is. A pápai főiskola négyszázéves jubileumát ünnepeltük, s az ünnepnapon mint a magyar életerő emelkedett szimbólummá a pápai diák, aki négyszáz év óta mindig fiatal, s aki a múltból feltámadva a magyar jövendő diadalmával biztat és vigasztal. Ezt a négyszázéves örök fiatalságot jelenítette meg előttünk a két szobor, amelyet a nagy alkalomból lelepleztek: Petőfié és Jókaié, akiket a művész keze fiatalnak formázott meg, olyannak, mint aminek pápai diák korukban voltak. Országos ünnep volt a pápai főiskola és a dunántúli református egyházkerület jubileumi napja, amelyben az egész magyar kulturális élet részt vett, amelyre minden rendű és vallású volt pápai diákok egybesereglettek, s amelyet jelenlétével és ünnepi szózatával besugárzott maga Horthy Miklós kormányzó is. Az ünnep teljességét megadta az egybegyűlt sokaság, jelentőségét pedig az egész kultúrvilág felé megragyogtatták a külföldi egyetemek és protestáns egyházak előkelő kiküldöttei: Vilma holland királynő udvari papja, a holland, skót, német, osztrák, lengyel és amerikai tudós dékánok és papok érdekes csoportja. Eljöttek üdvözölni a négyszázéves főiskolát és a pápai diákot, amely az emberi kor minden változatában résztvevője volt ennek az ünnepnek: az apró cserkésztől a galambősz aggastyánig. Eljöttek nagyon sokan a véndiákok, számosan a trianoni határon túlról is, hogy együtt szálljon fel az énekük ünnepi szárnyakon. Tízéves, húsz, harminc, negyven, ötvenéves találkozókat tartottak s felejthetetlen ünnepséget rendeztek a szövetségi találkozón, ahol valamenynyien együtt voltak. A legöregebbjük, a 92 éves Pálffy Elek, aki 73 évvel ezelőtt, végezte a gimnáziumot, Csép községből levelet írt, de ott volt a 83 éves Konkoly-Thege Kálmán nyugalmazott vármegyei tisztviselő és Marton Ignác, a főiskola volt zsidó hitoktatója, akik 67 év előtt érettségiztek. Ebből az évfolyamból kívülük még ketten vannak életben: Baditz Lajos volt soproni közjegyző és Baditz Ottó festőművész. Egy évvel fiatalabb a gyűlésen tevékeny résztvevő Szűcs Dezső esperes. Fiúk, apák, unokák voltak együtt, akik Pápán jártak iskolába, sokan elhozták feleségüket, családjukat, idős méltósága urik ölelkeztek hetyke fiatal emberkékkel, a teológia komoly professzorát körülrajongták az utcákon libasort járó gyerekemberek, akik immár negyed-ötödéves „véndiákok“, esperesekkel parolának ifjú katonatiszter és káplánok, akik között ma megszüntetett minden különbséget a közös múlt: pápai diák. Milyen jól esett örülni és milyen jó volt könnyezni, amikor Antal Géza dr. püspök, az egykori pápai diák, ma a véndiákok elnöke ezt a gyülekezetét felhívta : —' Imádkozzál el a Magyar Hiszekegyet. — Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában ... Hej, de sok sírni való van ezen ma, pápai diákok. A könnyes szemek azután fellobogtak büszke tűzben, amikor a nagy ünnepség fényei felcsillogtak a kollégium udvarán. Mikor ragyogó kíséretével bevonult Horthy Miklós kormányzó a bíborszínű díszsátorba. És körülötte az országot jelentő, előkelő közönség. A kormány képviselői, püspökök, a református és evangélikus egyház vezérférfiai, a pápai katolikus egyház képviselői, a tudomány, irodalom jelesei, politikai, hivatali és katonai előkelőségek, egyetemi professzorok, főiskolák kiküldöttei, Veszprém megye, Pápa város reprezentánsai, a külföldi pofesszorok és papok méltóságuk jelvényeivel és a nagy ünneplő közönség a tágas udvarra, amelyet zászlókkal, címerekkel díszítettek, felvirágoztak, s amelynek sokféle színéből kivirítottak a testőrök, megyevárosihajdúk, sisakos rendőrök, cserkészek és leventék egyenruhái. Impozáns volt ez a kép, méltó a nagy alkalomhoz s üdítő a mai elszomorodott élet színtelenségében. Itt a boldog büszkeségünk ujjongott, hogy azután a fájdalom fátyolozza el a szemeket, amikor az ünneplő sereg felvonult a főiskola lépcsőcsarnokába, hogy a hősök emléktábláját felavassa. Tizennyolc gimnazista, négy teológus és egy tanár hősi halálára emlékeztet a márványemlék, amely elé koszorúk halma omlott le, s a koszorúkra virágok, amelyeket feketeruhás, könnyező asszonyok hoztak, hogy utolsónak maradjon az ősz apa, aki egyszerű szóval azt mondta: — Feláldoztam a hazának egyetlen fiamat... Vén diákok, öregek és fiatalok könnyes sóhaja reszketett végig a csarnokon, ahol a halott pápai diákot ünnepelték. Az emléktábla, amely Beck Ö. Fülöp művészi alkotása egyik maradandó emléke ennek a nevezetes napnak, éppen úgy, mit az ifjú Jókait és az ifjú Petőfit ábrázoló szobor, amelyet Kisfaludy-Strobl Zsigmond művészkeze készített, s amely a kollégium előtti téren marad megemlékeztetőnek. Mikor majd néhány nap múlva bevonul a legújabb generáció a szünidőről az iskolába, meg fogják mutatni a kőből és bronzból való emlékeztetőket s megmondják nekik, hogy miért kell büszkének lenni arra, aki pápai diák. Ezzel indul neki az újabb századoknak a pápai főiskola, amelynek négy évszázadát ma lezárták. S amikor a négyszáz év nagy profeszszorainak és híres diákjainak emlékét felidéztük, meg kell emlékeznünk azokról is, akik a mai ünnepet közreműködésükkel megteremtették, ezek: a mi diplomata-püspökünk Antal Géza dr., Balogh Jenő dr. egyházkerületifőgondnok, Darányi Kálmán dr., a főiskola világi gondnoka, Vargha Kálmán egyházi gondnok, Medgyasaszay Vince egyházkerületi főjegyző, Kenessey Pongrác főispán, Tenczlinger Károly polgármester és akik a munka tömegét vállalták: Bongrácz József dr., a főiskola igazgatója és Fejes Zsigmond, a gimnázium igazgatója. Losonczy Zoltán Postafiókbérlők levélpapírjuk cégfeliraába vegyék fel levélcímüket is a röviditalt távirati cím mintájára.