Budapesti KISZ Élet, 1971 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1971-01-01 / 1. szám
Sizokiffio [Ц%тг Dia így! Alapszervezeti beszámoltatással folytatódott a vb-ülés. A kutatólabor megidézett titkára őszinte, önkritikus volt. Elmondta, hogy egy nemrégi taggyűlésen még a tagságot bírálta a passzivitásért, „az alapszervezet majdnem teljes lerobbanásáért”, azóta azonban rájött, hogy már az akkori kesergő kifakadásával is tulajdonképpen saját magát ostorozta, csak még nem jutott el az igazi, fájdalmas felismeréshez. Amikor megválasztása után 2—3 héttel szinte az egész vezetőség kilépett a vállalattól, új segítők „toborzása” helyett maga is leállt, nem „erőlködött”, s csupán az utóbbi időben ügyködött lelkiismeretesen, aminek viszont rögtön meg is lett az eredménye: lásd a legutóbbi társadalmi munkát és a klubfoglalkozásokat. Titkárunk becsületesen megvallotta említett leállásának okát is: „ A laborban és az irodákban kilátástalannak ítéltem bármiféle mozgalmi munka értelmességét. Megállapodtam magammal, hogy jó gazdasági munkával legalább annyit használok, mintha vezetném a KISZ-szervezetet.” A testület egyetértett az önérékeléssel, s amolyan családias-megértően inkább mentegették, mint bírálták a labor titkárát, akiről kiderült, hogy igen tehetséges kutatóvegyész, mindenáron produkálni akar (kell a pénz lakásra és kell a hírnév is), ezért van benn sokszor napokig, szó szerint éjjel nappal az üzemben, ilyenkor megszállottan dolgozik, s érthető, hogy a KISZ-munkát is teljesen elhanyagolja. Hát, ami azt illeti, lenne néhány vitatkozó, ellenkező szavam erről az érthetőségről, de nem állhatok meg, mert ami eztán történt, ennél is megdöbbentőbb! A vb-titkár, mint akinek megvilágosodott valami az elméjében, a homlokára csapott és így szólt: — De jó, hogy eszembe jut! Ki kell egészítenünk a vb-t. Tudjátok, kilépett az ifjúmunkástitkárunk. No, ki legyen helyette? Majd én megmondom. Kitaláltam. .! És győztesen rámutatott a kutatóvegyész alapszervezeti KISZ-titkárra. Ez szegény — elnézést az alpári fordulatért — a meglepődéstől se köpni, se nyelni nem tudott, csak nézett zavartan, csodálkozva. A vb-titkár folytatta, mintha ítéletet hirdetne: — Szerintem meg tudod csinálni! Miért akarnak hát egy felelősebb funkciót ráruházni, ha az előzőben sem felelt meg? Néhány pillanatig a vb-tagok is hüledeztek, aztán buzgón helyeseltek a titkárnak. De hát miért? Hallhatták az előbb: emberünk szerelmese a kutatásnak, s maga mondta, ha valami izgalmas probléma adódik, nincs az a KISZ- munka, amiért otthagyná a kémcsöveket. A kutatóvegyészt más is zavarja. Nem tetszik neki ez az ötletszerűség. Joggal hiszi, ha most más van itt beszámolni, a titkár annak a másnak tesz ugyanilyen ajánlatot. Hümmög, szabadkozik előre, és nagynehezen kinyögi: lehet, hogy 2-3 hét múlva kilép a vállalattól, egy plusz 400 forintot és lakás ígérő ajánlattal kecsegtetik. Ezúttal a titkár és a vb-tagok döbbennek meg, majd csalódottság ül ki az arcukra. Lám! Kényszeredetten fogadkoznak, persze, hogy nem szólnak senkinek a kutató távozási szándékáról, hátha mégse megy el. Most akkor mi legyen? Kínos helyzet. A vb-tagok — ha már elkezdték — tovább dicsérik, kapacitálják emberüket, vállalja el az ifjúmunkás titkári funkciót. Ő, mintha a haját húznák, úgy válaszol: — Ha maradok, természetesen vállalom. Tudja, hogy az ötlet már meghalt, de érzi, hogy mégse mondhat mást. Nem akar a vb-tagok és a titkár lelkébe gázolni. Valahogy ki kell mászni ebből az ügyből. A történetnek itt vége. Befejezésként jöhet a szokásos dörgedelem és intelem, amely ezúttal így hangzik: A káderkiválasztás, kádernevelés elveit elméletben talán minden KISZ- titkár ismeri. Alkalmazzák hát ezeket a gyakorlatban, hogy a KISZ-ben is mindenhol a hozzáértő és a feladatokat vállaló káderek kerüljenek vezetőposztokra, különben „lerobbanunk” és mi is mást kezdünk szidni-ostorozni, ahelyett, hogy dolgoznánk, hogy jól dolgoznánk. 1