Budapesti Közlöny, 1867. április (1. évfolyam, 18-41. szám)

1867-04-27 / 39. szám

Szőgyényi Emilia s társai — Pollák Izsák e. váltók kiadása. Sárpy János— Vaskovits Mihály e. hatalmaskodás. Előadó: Gedeon Gábor k­­. biró. Külföld. „Hogy tanulják a politikát?“ ily crim alatt ir a „France“ Bismarckról. A régiek — úgymond — az egész költészet mesterségét Homér műveiből vonták ki. Lássuk, mily be­cses lecskét, mily hasznos tanulságot meríthet egy államférfi Bismarck tetteiből? A mesterek nyomdokain haladva, példáik által felvilágosítva és eljárásukat tanulmányoz­va, mily gyors és biztos haladást tehetünk ab­ban a tudományban, melyet politikának ne­veznek. Minő taktikát követett Vilmos király ő fel­sége első ministere ? Kitör a dán háború. Bismarck úr nagy han­gon kijelenti, hogy nincs más czélja, mint eltö­rülni azt az alkotmányt, melyet a dán kormány az Elbe-herczegségeknek adott. A­mint egyszer a porosz seregek Schles­­wigbe bementek, már azt kivárja, hogy e her­­czegség neki biztosítékul adassák annak fejé­ben, mit ő Dánia kötelezettségének mondott. Düppel bevétele és Jütland megszállása után elfelejti korábbi ígéreteit. Már nemcsak a her­­czegségek alkotmányát akarja eltörlölni, de a dán koronától kü­lönszakadásukat követeli s el is veszi Dániától, azt állitván, hogy a herceg­ségeknek az augustenburgi herczeg souveraini­­tása alá kell helyeztetniök. A fejedelemségek megszállása csak huzódik­­halasztódik ; Bismarck jobb szereti magának megtartani, és Austria nem akarván kívánsá­gába egyezni, kicsikarja beleegyezését a sa­­dowai harertéren. Németország néhány kisebb fejedelme úgy vélekedvén, hogy Austriának igaza van és Poroszországnak nincs igaza, s eleget akarván tenni szövetségi kötelességeiknek, Bismarck sajnálja a kényszerűséget, hogy ellenségeinek kénytelen őket tekinteni, de ünnepélyesen ki­jelenti, hogy törvényes uralkodói jogaikat sér­teni távolról sem akarja. De beüt Sadowa. Németországban minden­hatóvá lévén Bismarck úr, sokkal kalandosabb­nak találja megtartani Hannoverét, a hesseni választó­fejedelemséget, Nassaut, Frankfurt városát. A lakosság tiltakozása előtte nem ér többet, mint a fejedelmek jogai. Azonban Nikolsburgban és Prágában, Fran­­cziaország nyilvános közbenjárására megígéri Éjszak Schleswig lakosainak, hogy szavazás útján határozhatnak sorsuk felett. Nyolc­ hó telik el. Bismarck azt állítja, hogy ez ügy csak Austriát illeti és schleswigi magaviselete helyet sem enged ama gondolatnak , hogy a herczeg­­ségekből valamit visszaadjon Dániának. Végre ugyancsak a prágai szerződésben Po­roszország megígéri, hogy uralmát a Majna-vo­nalon túl ki nem terjeszti. Tudjuk, mint tartotta meg ez ígéretét. íme rövid foglalatban Bismarck úr művei, s az, a­mit belőle tanulunk, ebből áll : mutasd magadat kezdetben mérsékeltnek, változtasd beszédedet a körülmények szerint, növeld igé­nyeidet a siker foka­ és mértékéhez képest, ne ismerj el más jogot, mint az erőszakot s ez elvből minden lehető hasznot húzz. Ez Bismarck szerint: az igaz, jó és nagy po­litika. De ha ma az ő iskolájából kikerülve és az ő leczkéit kizsákmányolva — mások az találnák mondani : ürítse ki Luxemburg erődöt, engedje e nagyherczegséget Francziaor­­szágnak, adja vissza Dániának Schleswig dán részét, semmisítse meg a szerződéseket, melyek által Poroszország, kiterjesztvén katonai uralmát a Majna-vonalon túl,— biztosította magának há­ború esetére a dél­német államok seregeinek vezényletét, végre ha bizonyos kényes kérdéseket szó­ba hoznának a poroszok joga felöl, melynél fogva Mainzban helyőrséget tartanak , — mi egyebet tennének, mint hogy Bismark úr ellen saját példáira hivatkoznának ? Nem akarjuk ma Bismark urat következet­lenséggel vádolni. Talán ily faggatások folytán csakis arra a feleletre szorítkoznék: „lássuk, ki lesz erősebb.“ De a­mi bizonyos és a­mit főta­­nulságképen vonhatunk ki Bismark magavise­letéből: az, hogy nem szeret jogi pontok fölött vitázni, hogy az esetben, melylyel foglalkozunk, igyekezni fog a kérdést igaz teréről leszorítani, mivel jól tudja, hogy nincs igaza. Különben nem egy nemzet van Európában, melylyel nem végezhet oly könnyen, mint Dá­niával, vagy a kis német államokkal. 411 A luxemburgi ügy. Diplomatiai alkudozásokról szóló homályos hírek, félhivatalos és független lapok polé­miái és végre erélylyel folytatott vagy sietve megkezdett hadi kép­zületek. — ezek képezik azon mozzanatokat, melyekből a világrészt nyugtalanító napi kérdés további fejlődésére következtethetünk. Világos fogalmat az ügy állásáról egyik sem nyújt; mindamellett köte­lességünk az előttünk fekvő hírek tárgylagos összeállítása. Austria közvetítő eljárása a leg­újabb tudósítás szerint, miután első javaslata (Luxemburgnak Belgiumhoz csatoltatása és Francziaországnak belga föld általi „kárpótol­­tatása“) nem fogadtatott el,arra irányult, hogy Francziaországot rábírja, minden területi na­gyobbodásról lemondani és Luxemburg porosz részről való odahagyásával beérni. Ez sikerül­vén, a közvetítő hatalmak a berlini kormányt fölszólították, hogy helyőrsége visszavonása által mentse meg az európai békét. Mi válasz várható erre Berlinből, eddig csak sejtetni engedik a porosz lapok. A félhivata­losnak tekinthető „Correspondance de Berlin“ egy czikket közül annak bebizonyítására, hogy Poroszországnak a luxemburgi várat már csak azért sem szabad odahagynia, „mert az őrségi jog Luxemburgban Németország védrendsze­­rének egy részét képezi Francziaország ellen.“ E rendszert mint európai ügyet 1814—15 ben a szövetkezett hatalmak szabályozták és az 1815-ik évi november 21-ki párisi jegyzőkönyv­ben világosan „Systeme essentiellemert Euro­­péen“-nek nevezték. A „Köln.Zig“ pedig, mely különben a háború ellen van, e részben azt jegyzi meg, hogy Luxemburggal nemzetjogi kötelmek vannak összekötve,— kötelmek mind­azon német államok iránt, melyek 1866 iki júniusig a német szövetséget képezték. E nézetekre a „Wiener Abendp.“ oly meg­jegyzést tesz, mely az említettük új közvetítési javaslat lételét bizonyítni látszik. „A nélkül — mondja a „W. Abp.“ — hogy e fölfogás he­lyes vagy helytelen voltába bocsátkoznánk, mégis meg kell jegyeznünk, hogy épen e te­kintetnek kellene legjobban előmozdítania a vitán kívül álló hatalmak közvetítésének lehe­tőségét. Ha az ügy e hatalmak érdekeit való­ban érinti, akkor csak lehet joguk ítélni arról, mennyiben óvhatja ez érdekeket épen csak a status quo föntartása?“ Hasonló felfogásból látszik kiindulni az orosz kormány is, melynek félhivatalos lapja, a „Journal de St. Petersbourg,“ a teg­napi lapunkban közlött távirat szerint Luxem­burg semlegessége mellett szól, mely ál­tal a német érdeket teljesen biztosítva látja. A párisi lapok folyvást kikelnek Po­roszország ellen. A „Constitutionnel“-ben Li­­mayrac tiltakozik az ellen, hogy Francziaor­szág a háborút kívánja. Francziaország poli­tikája, úgymond, a béke és az engesztelékeny­­ség politikája. A franczia kormány őszintén hitte, hogy Poroszo­rszág területi nagyobbodása után igyekezni fog mérséklettel és tekintettel lenni szomszédainak jogaira és érdekeire; a luxemburgi kérdés Francziaország érdekeinek megfelelő megoldását soha sem tekinté egyéb­nek, mint a béke, még­pedig a maradandó béke zálogának; soha sem hitte, hogy Poroszországnak é­r­de­k­é­b­en le­hessen, független országban min­denesetre őrséget tartani; soha sem hitte, hogy Németország igényt tartana oly kis országgal való közös eredetére, melynek la­kossága Bismarck saját vallomása szerint mély ellenszenvvel viseltetik Németország iránt és lelkesülten szavazna arra, hogy Francziaor­­szághoz csatoltassék, ha megkérdeztetni en­gednék. A császár kormánya nem iparkodik azon, hogy e kérdésből háborút támasszon. A kérdés európaivá lett, de még ez új pha­­sisában is Francziaország háttérben marad, hogy a hatalmak békekísérleteit ne hátrál­tassa s a franczia nép becsületérzetét ne enya­­gírozza. „Francziaország, anélkül, hogy a háborútól, ha — mitől Isten mentsen! — jogtalan provocatiók által elkerülhetlenné válnék, ret­tegne, a békét akarja és sú­l­y­t fek­te­t arra,­­ ho­gy ebbeli szándékai­ról kétsé­g ne foroghasson föl.“ A tegnapi berlini lapok nem hoznak megnyugtató híreket; Luxemburg odahagyá­­sát kivétel nélkül lehetlennek mondják. Egyik lap megerősíti azon hírt, hogy Berlin és Szt.­­Pétervár közt szoros viszony alakult. A „Kreutzig“ szerint a háború valószínű ; azt mondja e lap, hogy Austria magatartásá­ra mindkét részről nagy súlyt fektetnek. A hadi kész­ü­l­etek — mint ez a föntebb elősoroltakból önként következik — folyvást tartanak. Baden­ből azt írják, hogy Rastattba a közelfekvő városokból nagy­­sietve küldöttek több zászlóalj őrséget, s hogy az ottani sajtó már megkapta a hivatalos pa­rancsot, hogy a hadsereg mozgalmairól egyéb közlést ne hozzon, mint a­mi a hivatalos lapban megjelent. Berlinből sietve érkezett vissza l. Flemming porosz követ, és sürgető intést hozott a hadi reformok gyorsabb bevégzése iránt. Azt mondják, hogy porosz tábornok fogja átvenni a badeni hadseregnek főparancs­nokságát. Senki sem hiszi, hogy Rastatt­ot tar­tani lehessen és ennélfogva nagy nyugtalan­ság uralkodik. M­o­lt­k­e porosz tábornok M­a­i­n­z­b­a ér­kezett.— T­o­u­r­o­n­b­ó­l újonnan megerősítik, hogy a hadihajórajhoz önkénteseket toborzanak. Woolwichben az angol kormány paran­csára nagyban folyik a hadiszerek készítése; azt írják, hogy ott éjjel nappal dolgoznak. — M a c - M a h o n, kit a rajnai sereg kijelölt pa­rancsnokának tartanak, szombaton Párisba érkezett. A különféle hadtestek parancsnokai már ki vannak jelölve, a levásárlások foly­vást tartanak s a kelet felé szállított hadi­szük­séglet tömérdek-A „Times“ berlini levelezője nem erő­sítheti meg a párisi sajtó által terjesztett békés híreket. Bármily kevés részlet van is tudva az alkudozások jelen állására vonatkozólag, any­­nyi bizonyos, hogy sem Francziaország nem mondott le igényéről, sem Poroszország nem jelenti ki készségét oly megoldás elfogadá­sára, mely a vár odahagyását vonná maga után. Már­pedig világos, hogy ezen két alter­natíva egyikét kellene elfogadni, mielőtt a béke biztosíttathatnék. A porosz diplomaták, tudván, hogy a látkör még mindig igen felhős, s a politikai légkör tüneményeit saját hajla­maik szerint magyarázván, attól félnek, hogy a franczia sugallatú lapok, midőn a béke fönn­tartását igen valószínű gyanánt tüntetik föl, csupán azon óhajtás által vezéreltetnek, hogy a netalán beállandó szakadás Poroszország hibájának tulajdoníttassék. Noha Poroszor­szágban még eddig semmi szabályszerű had­­készületek sem történtek, azon tény, hogy Francziaországban tetemes fegyverkezések esz­közöltetnek, most nyíltan elismertetik, s a ber­lini félhivatalos lapok által szigorúan bírálta­­tik. Hogy a porosz kormány — noha egyelőre semmi tényleges intézkedést sem tesz — mégis érzi a veszély közellétét, abból is kitűnik, hogy a hannover­i hivatalos lapban az ottani állam­vasútnál alkalmazott egyének arról érte­­síttettek, hogy mozgósítás esetében közülük senki sem fog fegyverre szólíttatni. A „Times“ a luxemburgi ügy iránt többek közt így nyilatkozik :*

Next