Budapesti Közlöny, 1868. június (2. évfolyam, 127-148. szám)

1868-06-03 / 127. szám

az új vallástörvények AZ AUSTRIAI NÉMET ÖRÖKÖS TARTOMÁNYOKBAN. III. Az állampolgárok egyházf nekezetközi viszonyait szabályozó törvény. Harmadik csikk. E törvény 7 szakaszból és 18 czikkből áll. A hét szakasz czimei: 1. A gyermekek hitvallása. 2. Egy vallásból másra áttérés. 3. Az isteni tiszte­letre s lelki pásztorkodásra — Seelsorge — vonat­kozó functiók. 4. Fizetések és segélyzések. 5. Teme­tés.­­3. Ünnepnapok. 7. Zárintézvények — Schlusz­­bestimmungen. — E szakaszokban foglalt határo­zatokból lehet látni a német örökös tartományokbeli protestánsoknak felezte kedvezőtlen helyzetét és sérelmeit az 1848. előtti időkben, melyek azonban az újabb korban már megszüntetve lettek. Nehogy ez értekezés igen hosszúra nyúljék, e harmadik tör­vényből csupán azon pontokat soroljuk elő, melyek ránk nézve különösebb érdekkel bírnak. A vegyes házasságokban a fiuk az atya, a leányok az anya vallását követik. A házasfelek azonban há­zasságuk előtt szerződésre léphetnek arra nézve, hogy gyermekeiket micsoda vallásban neveljék. Törvénytelen gyermekek az anya vallását követik. Azon reversalisok, miket egy vallásfelekezet pap­jának vagy másnak adna valaki a gyermekeknek bizonyos vallásban leendő nevelése s oktatása felől, törvényes erővel nem bírnak. Bárki, nem­ különbség nélkül, élte 14-dik éve után maga hitvallását szabad meggyőződése szerint vá­lasztja, s abban őt, ha szükséges volna, a hatóság védelmezni fogja. Valamely egyházból vagy vallásos társulatból másra áttérés úgy történik, hogy az illető e szándé­kát a politikai hatóságnak bejelenti, s ez arról az elhagyott egyház vagy vallásos társulat elöljáróját, vagy papját értesíti, midőn a hitét változtató maga uj vallása elöljárójának vagy papjának az átté­rést személyben tudtára adja. Az áttérés ezzel be­­végzett s törvényes hatálylyal biró tény. Az általános polgári törvénykönyvnek azon intéz­­ményei eltöröltetnek, melyek közül az egyik a ke­resztyén hittől elszakadást az örökségből kitagadás okának nyilvánítja, a másik pedig egy keresztyén­nek a keresztyén hittől elszakadásra csábitni akarást vagy a keresztyén vallással ellenkező tévtan terjesz­tését bűn elkövetésének nyilvánítja. Minden vallásos felekezetnek meg van tiltva egy másiknak követőit erőltetéssel vagy ravaszsággal az áttérésre rábírni. Valamely egyház vagy vallásos társulat követőit nem lehet arra rászorítni, hogy más felekezet egy­házi, iskolai, vagy jótékony czéljaira fizessenek vagy segélyzést nyújtsanak, valamint egy pap más, rá­nézve idegen hitvallás követőitől díjat vagy stólát nem követelhet, kivéve, ha azoknak kivonatára va­lami papi functiót valósággal telj­esí­tett volna. Egy hitvallás követőit más felekezet iskolájába járásra kényszeritni nem lehet. Egy vallásos község sem tagadhatja meg, hogy annak temetőjébe más felekezethez tartozónak holt­testét tisztességesen eltakarítni lehessen, ha az elte­metés egy családi sírboltba történik, vagy ott, hol a halál történt, vagy a holttest találtatott, annak fe­­lekezetét illető temető nem volna. Senkit sem lehet kényszerítni, hogy egymásra nézve idegen egyház vagy vallásos társulat ünnep­napján ne dolgozzék, a vasárnapokon azonban az isteni tisztelet alatt minden, nem sürgetőleg szüksé­ges munkát megszüntetni kell, valamint ünnepnapo­kon bármely egyház vagy vallásos társulat főis­teni tisztelete alatt az Isten­ háza szomszédságában semmit sem szabad tenni, mi az ünnep megháborí­­tását vagy sérelmét vonná maga után, mire a pro­­cesssrok alkalmával is ügyelni kell. Minden egyház­­felekezet harangozhat oly flapokon, a­melyeken egy más felekezet hitszabályai szerint az nem tör­ténhetik. Hasonlítsuk már e törvénynyel össze a concorda­­tum ide tartozó pontjait. Annak 1-ső czikke szerint: „A római kathol. apostoli vallás az egész austriai birodalomban, s minden tartományaiban, melyekből áll, mindig maga teljes épségében fenntartatik, azon jogokkal s kiváltságokkal, melyekkel annak az Isten rendele­téből s az egyházi törvények szabályai szerint bírni kell. „Religio catholica Apostolica Romana in toto Austriae Imperio, et singulis, quibus constituitur ditionibus, sarta tecta conservabitur semper cum iisdem juribus et praerogativis, quibus frui debet et Dei ordinatione et canonicis sanctionibus.“ Az interconfessionalis törvény annálfogva a róm. kath. vallásnak a concordatum által biztosított, de más vallások jogai­ és szabadságára nézve sérelmes kiváltságait megszüntetve, szentesítette a más hit­­felekezetek azon szabadságát és jogait, melyekkel azok Isten rendeletéből s a természet örök törvé­nyeinél fogva bírnak, s igy a vallásos jogegyenlőség dicső elvét érvényre emelte. Ugyancsak a concordatum 4-dik czikke szerint: az érsekek­ és püspököknek szabad tenni mindent, mi őket egyházuk kormányzásában illeti, névszerint pedig —-----------temetéseket s minden más szent functiókat az egyházi törvények értelmében rendez­ni. — „fanéra, aliasque omnes sacras ,functiones, servatis quo ad omnia canonicis praescriptionibus, moderari.“ A kérdéses törvény annálfogva emlékeztetve a­­ kathol. főpásztorokat arra, a mit sz. Páter, ki a r. kath. egyház hite szerint, az ur Jézus első helytar­tója lett volna, mondott: az Isten „nem személyvá­logató, hanem minden nemzetségben kedves neki, akár kicsoda, a ki őtet félt és igazságot cselekszik.“ Csel. X. 33. 34., egyszersmind a concordatum által nekik adott azon kiváltságot megszüntette, melynél fogva a katholikus temetőkbe a más hitfelekezetek holttestének eltakaritását megtilthatták, s a katho­likus és nem katholikus temetők elkülönítését kíván­hatták, s valóban, mint tudva van, nálunk is kívánták, (vessünk fátyolt a 10—12 év előtt történt ily sajnos eseményekre); — megszüntette tehát a türelmetlen­séget, mely azon országban is, hol tökéletes jog­­egyenlőség , teljes béke és csendesség uralkodik,­­ az anyaföld keblében kiváltságot követelt, így rél van törve a concordatum több, s lényeges intézmé­­nyeibe; bebizonyítva tehát egy nagy példával, hogy nincs sem egyházi, sem más hatóság, mely az ál­lamhatalom fölébe volna emelve! A fennebbiekben előadott osztrák vallásügyi tör­vények a múlt év deczembere 21-én kelt s a parlia­ment felelős kormányrendszert a lajthántúli terü­leten inauguráló alkotmányban elvileg megállapított vallásos szabadságnak gyakorlati kifejtését, az élet­ben alkalmazását képezik, s azoknak nagy fontos­sága épen e körülményben rejlik. Vegyes házassá­gokban a gyermekeknek a kathol. hitben leendő ne­velésére nézve a reversalis-adást folyvást követelik, mert a törvény által az eltörölve nincs, míg az osztrák 3-dik törvény az ilyen reversalist világosan érvénytelennek nyilvánítja, s hogy minő vallásban neveljék a szülők gyermekeiket, az a törvény által rájuk van bízva. De lássunk egy pár legújabb vegyes házassági, s Budán történt, tehát concret esetet, ter­mészetesen a nevek elhallgatásával. Egy protestáns ifjú, ki római katholika leányt s oly közeli rokonát veszi nőül, hogy a házassági dispensatiot a pápától kell kérnie, annak kieszközléseért az illető róm. ka­tholikus főpásztorhoz folyamodott, hol azon választ nyerte, hogy azt semmi esetben sem kapj­a meg, mig mindkét nemű gyermekeinek a róm. kath. hitben ne­veltetésére nézve reverbalist nem ad; egyszersmind az is tudtára adatott neki, hogy R­ómába folyamodni teljesen sikertelen volna, miután ott inkább eltűrik egy léleknek elvesztését, mintsem a kérdéses elvről lemondjanak, miért a nehézséget a leány áttérése hárította el.­­ A másik eset az, hogy egy róm. ka­thol. házas­pár egymásra ráunván, a házassági kö­teléktől az evangelicus egyházba áttéréssel kíván­tak szabadulni, s bár az áttérés a törvény értelmé­­i­ben megtörtént, de azzal házasságuk szétbontását nem eszközölhették, miután a római katholikus egy­házban s annak tanai szerint kötött házasságuk fel­­oldozhatatlan. Az említett házas­pár azért a budai városi törvényszékhez folyamodott, hol ez ügy most tárgyalás alatt van, de azok bizonyosan sem ott, sem netán felsőbb törvényszék ek­be folyamodásuk­kal czéljukra el nem­ jutnak, mert a kérdés eldönté­sére nálunk a világi törvényszékek még most nem illetékesek, s a kérdéses házasság feloldásának ki­mondására jogosítva nincsenek. S hogy állana mind­két eset a lajthántúli területen? Ott az első esetet illetőleg: a reversalis eltöröltetett, a második eset­ben pedig az áttért felek a polgári házasság által czéljukat azonnal elérhetik. Íme gyakorlatilag s elég világosan szóló példákból lehet azon nagy kü­lönbséget látni, mi még jelenleg a közbirodalom két állama területén a vallásügyre nézve fennáll. Nagy és dicső nap tehát folyó 1868. május 25-ke az austriai birodalom, de nagy és dicső nap az 1592­ ­ Európa évkönyveiben is; az a vallásos szabadság és­­ jogegyenlőség magasztos elvét szentesítette. Szilágyi Ferencz: BÉCSI TUDÓSÍTÁSOK. A „Debatte”-nak írják: Párisból a következő tu­dósítást veszszük Napóleon herczeg utazásáról s an­nak úti kíséretéről : A herczeg valószínűleg hétfőn (mint tegnapelőtt) hagyja el Párist és pedig leszá­mítva a szolgaszemélyzetet, egyedül négy személy kíséretében. A herczeg t. i. orvosa, két hadsegéde és Schaffer ur kíséretében utaz. Míg a két hadsegéd nem valami különös egyéniségek, addig Schaffer ur különös figyelmet érdemel. Schaffer ur a párisi di­­plomatiai körökben igen ismeretes és nagyrabecsült egyéniség, ő Napóleon császárnak első tolmácsa (premier interprets de l’ empereur), a legteljesebb bizalomban részesül s a keleti ügyekben tekintély, mit eléggé bizonyít, hogy Schaffer úr huzamosb ideig volt Napóleon császár ügynöke Keleten. Napóleon herczeg 8­ vagy 9-én érkezik Bécsbe. Ezen látogatással függ valószínűleg egybe, hogy ő Felsége a Császárné és Királyné f. hó 10-én elha­­gyandja Budát s visszatérend Lehönbrunnba. Napoleon herczeg Bécsben négy, Pesten pedig két napot fog időzni. Ugyancsak a „Debatte”-ban olvassuk, hogy Bul­­garis ministerelnök az athenei török követvel, Pho­­tiades beynek, kijelentette volna, miszerint a görög kormány nem fogja elismerni a krétai követeket , nem is fogja a kamarába befogadni. KÜLFÖLD. „La paix pab la guerre“. *) Ezen czím alatt jelent meg Párisban névtelenül egy 30 lapra terjedő röpirat. A röpirat szerzőjének véleménye szerint a közbizalom helyreállítására egyedüli eszköz a Poroszország elleni rövid, de el­döntő háború. Először is azon sajátszerű tényt em­eli ki, hogy Napóleon császár összes békés nyilatkozatai daczára általános aggodalom létezik aziránt, hogy Francziaország nem akar valósággal békében ma­radni, noha az nagy engedékenységet tanúsít, s noha Poroszország vonakodik a prágai szerződés 5. czikkének létesítésétől. Senkit sem lephet meg, ha Francziaország most ezen ügyben diplomatiai utón beavatkoznék, mivel noha ő nem volt szerződő fél ama szerződésben, ő iktattatá be abba az Éjszak- Schleswigre vonatkozó záradékot. Maga azon tény, hogy még eddig nem szólalt fel, bármely más időben elegendő lett volna Európa megnyugtatására. Az említett folytonos aggodalom okai ki voltak mutatva a császárnak 1863. novemberben tartott megnyitó beszédében; e szerint ezen okok a túlzott fegyver­kezések által fönntartott kölcsönös bizalmatlanság­ban állanak. Azonban most már közeledik azon perez, melyben a franczia kormány kénytelen lesz Poroszországot a szerződések tiszteletben­ tartására hívni föl, s attól ama garantiákat követelni, melye­ket két év óta követett politikája tett nélkülözhetle­­nekké. Ezen garantia nem lehet más, mint a valósá­gos lefegyverkezés. Ha ezen kérdés föl fog tétetni Poroszország elé, s ha az a lefegyverkezés s a háború közti választásra fog fölhivatni, vájjon békés lesz-e Poroszország válasza ? A szerző attól fél, hogy az nem lesz békés. Már ha a háború fogna elhatároz­tatni, vájjon rövid lesz-e az, vagy hosszas? Az rövid lesz, mivel korunkban a hosszas háborúk lehetetlenek. Vájjon sikerteljes lesz-e az Fran­­cziaországra nézve ? Ezt senki sem mondhatja meg bizonyossággal, mivel Európa jelen helyzetében egyetlen hatalmasság sem számíthat föltétlenül valamely szövetségre. Mindazáltal nagyon való­színű, hogy Poroszország Oroszország támogatá­sában fog részesülni, s ezért kívánatos, hogy az események siettessenek, mivel Oroszország jelenleg kevésbbé van elkészülve, mint egy-két év előtt volt. Angolország természetesen semleges fog maradni. Austria Francziaországgal lesz, ha Oroszország Po­roszországhoz csatlakozik. Ugyanezt mondhatni Dá­niáról s Hollandról, mindketten Poroszország becs­vágyának megakasztását óhajtván. Olaszország azon hatalmasság mellett lesz, melyre leginkább szüksége van. Ezen hatalmasság pedig Francziaország. De­­ ez utóbbi legjobb szövetségeseit Németországban *) „A hiboru mint béke csak neo“..

Next