Budapesti Közlöny Melléklapja, 1872. június (6. évfolyam, 22-26. szám)
1872-06-02 / 22. számú melléklap
választása után nagyjában, de mielőbb létrehozni azon intézményeket, amelyek a szabadság s a rend biztosítására szükségesek, s amelyek nélkül szabályos, modern államélet nem képzelhető. (Élénk helyeslés.) Ezen hibás eljárás sokkal lassúbbá, nehézkesebbé teszi haladásunkat a reformok terén, mintsem érdekeink azt megengednék. A részletek tökélyesbítését, ha erre szükség lesz, bízvást átengedhetnék az utókornak, amely a tapasztalat adatairól is nagyobb mérvben fog rendelkezhetni, mint mi. (Úgy van!) T. polgártársaim! Miönálló állammá lettünk a nélkül, hogy a múltból átvehettünk volna egy önálló államnak megfelelő szervezetet. Befejezetlen vagy primitív szervezet mellett tehetünk ugyan kisebb-nagyobb mozgást, de egészséges, erőteljes államéletet nem vagyunk képesek kifejteni.Intézményeink egy része még most is a feudális kor jellegét hordja magán, s nem felel meg az új viszonyok szükségeinek, míg másrészről hiányzanak lényeges intézmények, amelyeket a modern államélet szempontjából nem nélkülözhetünk. Tehát államszervezetünk mielőbbi kiegészítése, részint e régi intézmények átalakítása, részint pedig hiányzó intézmények megalkotása által, egészséges fejlődésünknek legelső életkérdését képezi. Súlyt helyezek erre magasabb politikai szempontokból is. Európa hatalmi viszonyainak átalakulását én nem tartom befejezett műnek. Isten tudja, minő válságok következhetnek be ránk. E válságokkal bátrabban nézhetnénk szemközt, ha már befejeztük volna szervezetünket, mert annál több védelmi erőt, ellenállási tehetséget lennénk képesek kifejteni, s minél több biztosítékot nyújt valamely állam a szabadság és a rend érdekének, — ezt pedig egy szervezetlen állam nem képes nyújtani, — annál nagyobb és erősebb a cohaesio, amely az államot a belső szétbomlás vagy külső szétbontás ellen biztosítja. (Elénk tetszés.) S aztán megvallom, ha netalán bekövetkeznék egy szomorú korszak, amely Európát ismét a hódítások hadjáratával borítaná el, remegnék a gondolattól, ha valamely hódító hazánk elleni kísérletét a civilisatió terjesztésének ürügye alatt indíthatná meg. Igen uraim, nekem az a meggyőződésem, hogy valamint mi a vezérszerepet e geographiai területen, a melyet hazánknak nevezünk, a múltban is nem számerőnk túlsúlya,hanem erkölcsi fölényünk s államalkotó képességünk által tartottuk fen, úgy jövőnk talizmánja is ebben rejlik; s vádolja- nak bár engemet ismét idealizmusról, de hazafias aggodalmaim nem bírnak nyugalomra vergődni s addig, amíg be nem következik az időpont, amelyben cáfolatul azok ellenében, akik még mindig azon gúnynyal illetnek bennünket, hogy az üres frázisok népe vagyunk, fölemelt homlokkal azt mondhatnám: „Íme, intézményeinkre mutatok, ezek hirdetik, hogy a trónbeszéd szavai szerint a nyugati kultúrának őrei és tényezői közé tartozunk.“ (Zajos tetszés és helyeslés.) Amint tehát méltóztatnak látni, én a régi vagyok. Nem hoztam magammal új jelszavakat; a régi programm az, amelyet ismételve föltárok önök előtt. Vajha új programmal kellene fellépnem, jeléül annak, hogy a régiben foglalt vágyaink mind teljesedésbe mentek már. De fájdalom, az elért eredményeket mind számra, mind fontosságra nézve majdnem túlszárnyalja az, ami még ama programaiból a jövőre fenmaradt. Ragaszkodom most is e programmhoz lelkem egész melegével, a meggyőződés teljes erejével. Mindenek fölött pedig ragaszkodom a közjogi alaphoz, mely még mindig ostrom tárgyát képezi. Ragaszkodom ahoz, mert még nem akadt senki, aki annál jobbat tudott volna fölmutatni. (Úgy van!) Ragaszkodom hozzá, mert habár alaki tökély s az elmélet szempontjából nem emelkedik is minden bírálaton fölül, de azon gyakorlati eredmények után, amelyeket csak eddigelé is fölszínre hozott, elég jónak bizonyult arra nézve, hogy lehetővé tegye, sőt elősegítse a nemzet regeneráczióját, nemzeti s államéletünk megszilárdulását. (Tetszés.) S ragaszkodnom kell a létező közjogi alaphoz elvégre még azon okból is, mert nemzetközi jellegénél fogva egyoldalú elhatározásunk által úgy sem volna módosítható. Igaz, jöhetnek események, amelyek nemcsak lehetővé, sőt szükségessé is fognák tenni e nemzetközi szerződés megváltoztatását. Ily események sorába tartoznék, ha a kiegyezésnek azon alapföltétele, hogy az alkotmányossága monarchia mindkét államában fönálljon, Ausztriában megszüntetnék ; vagy ha a szerződést a másik érdekelt fél, t. i. maga Ausztria óhajtaná módosítani. Csakhogy arról: mit léptessünk akkor a megszűnt szerződés helyére, minővé alakítsuk át a két állam viszonyát egymáshoz, ma még idő előtti dolog volna akár tanácskoznunk, akár határoznunk. Ez az akkori nemzedék feladata lesz. Mindamellett jós tehetség nélkül is megmondhatjuk, mit fognak ez esetben tenni utódaink. Azt, ami az akkori körülmények közt lehetséges lesz, s azt, amit a nemzet akkori érdekei követelni fognak. (Úgy van!) Én azonban, őszintén megvallom, nemzetünk érdekében épen nem óhajtanám az ilynemű esélyek bekövetkezését, azon egyszerű oknál fogva, mert nekünk, hogy a konsolidáczió munkáját szerencsésen befejezhessük, nélkülözhetlen szükségünk van Ausztria barátságára, szövetségére, támogatására,annyira szükségünk van, hogy a monarchia fönmaradása Magyarországra nézve — kivált ma még — legnagyobb életkérdés ; márpedig a monarchia lételének és jövőjének egyetlen biztos alapját azon dualistikus államforma képezi, amelyet mi hoztunk létre. Fönállt a monarchia egy ideig mint egységes állam. Nem tartható magát ez alapon s elsősorban a mi ellenzésünk dönté meg azt. (Igaz!) Másik államforma lehetne a föderáczió, de e laza kapcsolat a mi geográfiai helyzetünkben s Európa mai viszonyai közt nem volna egyéb, mint a szétbomlás kezdete. Ha tehát nem elégitene is ki bennünket a dualistikus államforma, mégis el kellene, fogadnunk azt, mint legjobbat mindannyi közt. (Élénk helyeslés.) Elismerem, hogy a dualizmus két nemzetiség hegemóniáját jelenti: a magyar elemét itt, s a német elemét a Lajthán túl. De épen ez egygyel több ok arra, hogy megbecsüljük azt. E hegemónia nem zárja ki, hogy igazságosak legyünk a többi fajok méltányos kivánalai iránt; ellenben azt nem követelhetik tőlünk, hogy bárki kedvéért is lemondjunk azon vezérszerepről, amely megillet bennünket mind históriai jogunknál, mind pedig szellemi fölényünknél fogva. (Élénk helyeslés.) Meddig ragaszkodik a vezérszerephez a német elem Ausztriában ? azt nem tudom. Az ő elhatározásukra nincs is jogunk közvetlen befolyást gyakorolni, de szintoly kevéssé van jogunk támogatni ott a foederatív törekvéseket, sőt ezt határozottan tiltja saját érdekünk. (Igaz !) Tiltja azért, mert ha a foederáczió Ausztriában létrejönne, annak hullámai igen nagy valószínűséggel átcsapnának hazánkba is. S tiltja a foederatív aspirácziók támogatását saját nemzeti érdekünk még annálfogva is, mert a német elem, vezérszerepének elvesztésével, elvesztene egyúttal a bár nem is egyetlen, de mindenesetre leghatalmasabb ösztönt és érdeket, amely azt e monarchia sorsára fűzi, s a monarchia ezáltal könnyen egy centrifugai erőt teremthetne magának épen azon elemből, amely mind számára, mind szellemi és anyagi súlyára, mind elvégre szabadelvű irányzatára nézve a lajthán túli államnak eddig legerősebb támasza volt. (Helyeslés.) S már most uraim, természetesnek fogják önök találni, hogy ha nézeteim az ország sorsát érintő főkérdések iránt a régiek maradtak, akkor pártállásom sem változhatott. Ama nagy férfiú követője vagyok ma is, aki magas erkölcsi befolyásánál fogva döntő tényező volt a kiegyezés létrehozása körül. Azon politikai iskola híve vagyok még mindig, amelynek alapítója, fenntartója, vezérszelleme Deák Ferencz. (Zajos éljenzés.) Csalódásban vannak azok, akik azt hiszik, hogy a Deák-párt a közjogi kiegyezés létrejöttével befejezte művét s hogy a belreformok vezetését most már más pártnak kell átengednie. Akik e tévhitben ringatják magukat, azok nem ismerik a deákpárti politikának sem kiindulási pontját, sem azon czélt, mely e párt szemein ,itt lebegett a kiegyezésnél. Engedjék meg tót uraim, hogy tiztázhassam a nézeteket e két is körül. (Halljuk!) A közjogi kiegyezés nem volt kizárólag lojalitási eljárás a fejedelem, sem pedig puszta rokonszenvi aktus a monarchia másik állama irányában. Annak indoka s czélja, első és fősorban, saját nemzetünknek érdekeiből volt merítve (Úgy van!) s abban állott, hogy megszüntesse elvégre a támadásokat állami s nemzeti tételünk ellen; hogy bezárja azon boldogtalan korszakot, a melyben e nemzet összes erejét századokon át az önfentartás nehéz küzdelmei absorbeálták, hogy lehetővé, tegye ez erőt ezentúl a belreformokra, a benső átalakulára, s különösen az 1848- iki elvek életbeléptetésére, szóval az ország szellemi s anyagi jólétének fejlesztésére, a nemzet konsolidácziójára fordítani. Ebben állt uraim, a Deák-párt politikája a kiegyezéskor, s miután e politika végcéljától még távol állunk, a Deák-párt politikai életfeladatát még nem tekintheti befejezettnek. A közjogi kiegyezéssel e párt sajátlag csak alapját téve le azon műnek, amelynek létrehozására vállalkozott. E ma az ország regenerácziója. A Deák-párt nem abdicálhat addig, amíg a nemzetet a közjogi kiegyezés eme czéljához el nem vezeté. (Zajos helyeslés.) A Deák-pártnak e szerint, sajátszerű pártviszonyaink közt kettős feladata van. Feladata egyrészről megvédeni azon közjogi alapot, a melynek felforgatása a nemzet erejét elvonná a benső átalakulás munkájától s az ország sorsát újabban a bizonytalanság esélyeinek tenné ki; s feladata másrészről kezdeményezni, sürgetni, támogatni minden belreformokat, amelyek a modern állam megvalósítására, a nemzet szellemi és anyagi súlyának gyarapítására vezetnek. (Élénk tetszés.) A Deák-párt tehát nem tűrheti sem a közjogi alap megtámadását, sem a tespedés vagy visszaesés szellemét. Egyik úgy ellenkeznék a Deák-párt czéljával, hivatásával, mint a másik. A közjogi alap feladása lehetetlenné tenné a czélt, amelynek kedvéért a közjogi kiegyezés létrejött; a belreformok elejtése pedig kompromittálná a közjogi kiegyezést, amidőn azt eredeti czéljától eltérő, sőt merőben ellenkező czélzatok eszközéül használná fel. (Úgy van !) Akár egyik, akár másik irnyzatot becsempészni akarni a Deák-párt táborába, a legnagyobb hűtlenség volna e párt zászlója ellen, s legnagyobb tiszteletlenség és hálátlanság azon férfiú ellen, aki a párt élén áll, s aki bizonyosan nem azért töltötte hosszú, áldásteljes életét a békés és biztos haladás s a szabadelvű eszmék szolgálatában, hogy nevét most élte végnapjaiban, akár a politikai koczkajáték, akár pedig a reakczió köpenyéül vesse oda. (Zajos tetszés és éljenzés.) E férfiú csak nem rég jelezte újra az irányt, melyet a belreformok terén kitűzött. Jelszava: „a szabadelvű demokráczia.“ (Éljenzés.) Adja isten, hogy megértsék az országban a nagy szózatot, s azok, akik hivatva lesznek a nemzet akaratának kifejezést adni a törvényhozás termeiben, ne csak elfogadják, hanem kövessék is azt. (Helyeslés.) Úgy hiszem uraim, elég hű és pontos körvonalakban adtam elő politikai nézeteimet s eztán felmentene a részletek felsorolásától, annál inkább, mert ha azon kérdést intézné hozzám valaki, mely intézmények tehát azok, amelyeket én a jövő országgyűlés alkotó kezeitől várok ? ismét egyszerűen a múlt országgyűlést megnyitó trónbeszéd tartalmára utalhatnék s azt felelhetném : mindazt, ami abban kilátásba volt helyezve, de eddig még nem ment teljesedésbe. Oly gazdag anyagát foglalja az magában a nemzet legégetőbb, legsürgetőbb szükségeinek, hogy minden hozzáadás nélkül is igénybe fogja venni a jövő országgyűlés összes erejét és idejét. Mindemellett, ha nem követek el visszaélést önök türelmével uraim, kiemelem a főbb részleteket. (Halljuk!) Első sorban áll a felsőház rendezése. A mai főrendiház sem határozatlan jogkörénél, sem egybeállításánál fogva nem maradhat továbbra fenn. A felsőház rendeltetése az, hogy a pártok felett állván, erkölcsi tekintélyével, tudományával, higgadtságával ne legyen akadályozója az alsóház törekvéseinek, hanem csak mérséklője akkor, ha azt netalán a pártszenvedély túlragadta volna a kellő korlátokon. E szerint a felsőház nem bírhat a korlátlan vétó jogával, mert ez meghiúsítása lenne a nemzet akaratának, amely képviselői által az alsóházban nyilatkozik. A felsőház rendezésénél tehát egyik lényeges szempont az, hogy annak viszonya az alsóház irányában szabatosan megállapittassék s visszavetesi joga kellő korlátok közé szorittassék. 172