Budapesti Közlöny Melléklapja, 1872. június (6. évfolyam, 22-26. szám)

1872-06-02 / 22. számú melléklap

választása után nagyjában, de mielőbb létrehozni azon intézményeket, a­melyek a szabadság s a rend biztosítására szükségesek, s a­melyek nélkül szabályos, modern államélet nem képzelhető. (Élénk helyeslés.) Ezen hibás eljárás sokkal las­súbbá, nehézkesebbé teszi haladásunkat a refor­mok terén, mintsem érdekeink azt megengednék. A részletek tökélyesbítését, ha erre szükség lesz, bízvást átengedhetnék az utókornak, a­mely a tapasztalat adatairól is nagyobb mérvben fog ren­delkezhetni, mint mi. (Úgy van!) T. polgártársaim! Mi­­önálló állammá lettünk a nélkül, hogy a múltból átvehettünk volna egy önál­ló államnak megfelelő szervezetet. Befejezetlen vagy primitív szervezet mellett tehetünk ugyan ki­­sebb-nagyobb mozgást, de egészséges, erőteljes ál­laméletet nem vagyunk képesek kifejteni.Intézmé­nyeink egy része még most is a feudális kor jelle­gét hordja magán, s nem felel meg az új viszonyok szükségeinek, míg másrészről hiányzanak lénye­ges intézmények, a­melyeket a modern állam­élet szempontjából nem nélkülözhetünk. Tehát állam­­szervezetünk mielőbbi kiegészítése, részint e régi intézmények átalakítása, részint pedig hiányzó intézmények megalkotása által, egészséges fejlő­désünknek legelső életkérdését képezi. Súlyt helyezek erre magasabb politikai szempon­tokból is. Európa hatalmi viszonyainak átalaku­lását én nem tartom befejezett műnek. Isten tud­ja, minő válságok következhetnek be ránk. E válságokkal bátrabban nézhetnénk szemközt, ha már befejeztük volna szervezetünket, mert annál több védelmi erőt, ellenállási tehetséget lennénk képesek kifejteni, s minél több biztosítékot nyújt valamely állam a szabadság és a rend érdekének, — ezt pedig egy szervezetlen állam nem képes nyújtani, — annál nagyobb és erősebb a cohaesio, a­mely az államot a belső szétbomlás vagy külső szétbontás ellen biztosítja. (Elénk tetszés.) S aztán megvallom, ha netalán bekövetkeznék egy szo­morú korszak, a­mely Európát ismét a hódítások hadjáratával borítaná el, remegnék a gondolattól, ha valamely hódító hazánk elleni kísérletét a civi­­lisatió terjesztésének ürügye alatt indíthatná meg. Igen uraim, nekem az a meggyőződésem, hogy valamint mi a vezérszerepet e geographiai terüle­ten, a melyet hazánknak nevezünk, a múltban is nem számerőnk túlsúlya,hanem erkölcsi fölényünk s államalkotó képességünk által tartottuk fen, úgy jövőnk talizmánja is ebben rejlik; s vádolja-­ nak bár engemet ismét idealizmusról, de hazafias aggodalmaim nem bírnak nyugalomra vergődni s addig, a­míg be nem következik az időpont, a­melyben c­áfolatul azok ellenében, a­kik még mindig azon gúnynyal illetnek bennünket, hogy az üres frázisok népe vagyunk, fölemelt homlokkal azt mondhatnám: „Íme, intézményeinkre mutatok, ezek hirdetik, hogy a trónbeszéd szavai szerint a nyugati kultúrának őrei és tényezői közé tarto­zunk.“ (Zajos tetszés és helyeslés.) A­mint tehát méltóztatnak látni, én a régi va­­­gyok. Nem hoztam magammal új jelszavakat; a régi programm az, a­melyet ismételve föltárok önök előtt. Vajha új programmal kellene fellép­nem, jeléül annak, hogy a régiben foglalt vágya­ink mind teljesedésbe mentek már. De fájdalom, az elért eredményeket mind számra, mind fontos­ságra nézve majdnem túlszárnyalja az, a­mi még ama programaiból a jövőre fenmaradt. Ragaszkodom most is e programmhoz lelkem egész melegével, a meggyőződés teljes erejével. Mindenek fölött pedig ragaszkodom a közjogi alaphoz, mely még mindig ostrom tárgyát képezi. Ragaszkodom ahoz, mert még nem akadt senki, a­ki annál jobbat tudott volna fölmutatni. (Úgy van!) Ragaszkodom hozzá, mert habár alaki tö­kély s az elmélet szempontjából nem emelkedik is minden bírálaton fölül, de azon gyakorlati ered­mények után, a­melyeket csak eddigelé is fölszínre hozott, elég jónak bizonyult arra nézve, hogy lehetővé tegye, sőt elősegítse a nemzet regenerá­­czióját, nemzeti s államéletünk megszilárdulását. (Tetszés.) S ragaszkodnom kell a létező közjogi alaphoz elvégre még azon okból is, mert nemzet­közi jellegénél fogva egyoldalú elhatározásunk által úgy sem volna módosítható. Igaz, jöhetnek események, a­melyek nemcsak lehetővé, sőt szükségessé is fognák tenni e nemzet­közi szerződés megváltoztatását. Ily események sorába tartoznék, ha a kiegyezésnek azon alapföl­tétele, hogy az alkotmányosság­­a monarchia­­ mindkét államában fönálljon, Ausztriában meg­szüntetnék ; vagy ha a szerződést a másik érde­kelt fél, t. i. maga Ausztria óhajtaná módosítani. Csakhogy arról: mit léptessünk akkor a megszűnt szerződés helyére, minővé alakítsuk át a két állam viszonyát egymáshoz, ma még idő előtti dolog volna akár tanácskoznunk, akár határoznunk. Ez az akkori nemzedék feladata lesz. Mindamellett jós tehetség nélkül is megmondhatjuk, mit fognak ez esetben tenni utódaink. Azt, a­mi az akkori körülmények közt lehetséges lesz, s azt, a­mit a nemzet akkori érdekei követelni fognak. (Úgy van!) Én azonban, őszintén megvallom, nemzetünk érdekében épen nem óhajtanám az ilynemű esélyek bekövetkezését, azon egyszerű oknál fogva, mert nekünk, hogy a konsolidáczió munká­ját szerencsésen befejezhessük, nélkülözhetlen szükségünk van Ausztria barátságára, szövetsé­gére, támogatására,­­annyira szükségünk van, hogy a monarchia fönmaradása Magyarországra nézve — kivált ma még — legnagyobb életkér­dés ; már­pedig a monarchia lételének és jövőjé­nek egyetlen biztos alapját azon dualistikus állam­forma képezi, a­melyet mi hoztunk létre. Fönállt a monarchia egy ideig mint egységes állam. Nem tartható magát ez alapon s első­sorban a mi ellen­zésünk dönté meg azt. (Igaz!) Másik államforma lehetne a föderáczió, de e laza kapcsolat a mi geográfiai helyzetünkben s Európa mai viszonyai közt nem volna egyéb, mint a szétbomlás kezdete. Ha tehát nem elégitene is ki bennünket a dualis­tikus államforma, mégis el kellene, fogadnunk azt, mint legjobbat mindannyi közt. (Élénk helyeslés.) Elismerem, hogy a dualizmus két nemzetiség hegemóniáját jelenti: a magyar elemét itt, s a német elemét a Lajthán túl. De épen ez egygyel több ok arra, hogy megbecsüljük azt. E hegemó­nia nem zárja ki, hogy igazságosak legyünk a többi fajok méltányos kivánalai iránt; ellenben azt nem követelhetik tőlünk, hogy bárki kedvéért is lemondjunk azon vezérszerepről, a­mely meg­illet bennünket mind históriai jogunknál, mind pedig szellemi fölényünknél fogva. (Élénk helyes­lés.) Meddig ragaszkodik a vezérszerephez a német elem Ausztriában ? azt nem tudom. Az ő elhatározásukra nincs is jogunk közvetlen befo­lyást gyakorolni, de szintoly kevéssé van jogunk támogatni ott a foederatív törekvéseket, sőt ezt határozottan tiltja saját érdekünk. (Igaz !) Tiltja azért, mert ha a foederáczió Ausztriában létre­jönne, annak hullámai igen nagy valószínűséggel átcsapnának hazánkba is. S tiltja a foederatív aspirácziók támogatását saját nemzeti érdekünk még annálfogva is, mert a német elem, vezérszere­pének elvesztésével, elvesztene egyúttal a bár nem is egyetlen, de mindenesetre leghatalmasabb ösztönt és érdeket, a­mely azt e monarchia sorsára fűzi, s a monarchia ez­által könnyen egy cen­trifugai erőt teremthetne magának épen azon elemből, a­mely mind számára, mind szellemi és anyagi súlyára, mind elvégre szabadelvű irányza­tára nézve a lajthán­ túli államnak eddig legerő­sebb támasza volt. (Helyeslés.) S már most uraim, természetesnek fogják önök találni, hogy ha nézeteim az ország sorsát érintő főkérdések iránt a régiek maradtak, akkor pártál­lásom sem változhatott. Ama nagy férfiú követője vagyok ma is, a­ki magas erkölcsi befolyásánál fogva döntő tényező volt a kiegyezés létrehozása körül. Azon politikai iskola híve vagyok még mindig, a­melynek alapítója, fenntartója, vezér­szelleme Deák Ferencz. (Zajos éljenzés.) Csalódásban vannak azok, a­kik azt­ hiszik, hogy a Deák-párt a közj­ogi kiegyezés létrejötté­vel befejezte művét s hogy a belreformok vezeté­sét most már más pártnak kell átengednie. A­kik e tévhitben ringatják magukat, azok nem ismerik a deákpárti politikának sem kiindulási pontját, sem azon czélt, mely e párt szemei­n ,itt lebe­gett a kiegyezésnél. Engedjék meg tó­­t uraim, hogy ti­ztázhassam a nézeteket e két is körül. (Halljuk!) A közjogi kiegyezés nem volt kizárólag loja­­litási eljárás a fejedelem, sem pedig puszta rokonszenvi aktus a monarchia másik állama irányában. Annak indoka s czélja, első és fősor­ban, saját nemzetünknek érdekeiből volt merítve (Úgy van!) s abban állott, hogy megszüntesse elvégre a támadásokat állami s nemzeti tételünk ellen; hogy bezárja azon boldogtalan korszakot, a melyben e nemzet összes erejét századokon át az önfentartás nehéz küzdelmei absorbeálták, hogy lehetővé, tegye ez erőt ezentúl a belrefor­­mokra, a benső átalakulára, s­ különösen az 1848- iki elvek életbeléptetésére, szóval az ország szel­lemi s anyagi jólétének fejlesztésére, a nemzet konsolidácziójára fordítani. Ebben állt­ uraim, a Deák-párt politikája a ki­egyezéskor, s miután e politika végc­éljától még távol állunk, a Deák-párt politikai életfeladatát még nem tekintheti befejezettnek. A közjogi ki­egyezéssel e párt sajátlag csak alapját téve le azon műnek, a­melynek létrehozására vállalkozott. E ma az ország regenerácziója. A Deák-párt nem abdicálhat addig, a­míg a nemzetet a közjogi kie­gyezés eme czéljához el nem vezeté. (Zajos he­lyeslés.) A Deák-pártnak e szerint, sajátszerű pártviszo­nyaink közt kettős feladata van. Feladata egy­részről megvédeni azon közjogi alapot, a melynek felforgatása a nemzet erejét elvonná a benső át­alakulás munkájától s az ország sorsát újabban a bizonytalanság esélyeinek tenné ki; s feladata másrészről kezdeményezni, sürgetni, támogatni minden belreformokat, a­melyek a modern állam megvalósítására, a nemzet szellemi és anyagi súlyának gyarapítására vezetnek. (Élénk tetszés.) A Deák-párt tehát nem tűrheti sem a közjogi alap megtámadását, sem a tespedés vagy vissza­esés szellemét. Egyik úgy ellenkeznék a Deák-párt czéljával, hivatásával, mint a másik. A közjogi alap feladása lehetetlenné tenné a czélt, a­mely­nek kedvéért a közjogi kiegyezés létrejött; a bel­reformok elejtése pedig kompromittálná a köz­jogi kiegyezést, a­midőn azt eredeti czéljától el­térő, sőt merőben ellenkező czélzatok eszközéül használná fel. (Úgy van !) Akár egyik, akár másik irnyzatot becsem­pészni akarni a Deák-párt táborába, a legnagyobb hűtlenség volna e párt zászlója ellen, s legnagyobb tiszteletlenség és hálátlanság azon férfiú ellen, a­ki a párt élén áll, s a­ki bizonyosan nem azért töltötte hosszú, áldásteljes életét a békés és biztos haladás s a szabadelvű eszmék szolgálatában, hogy nevét most élte végnapjaiban, akár a politikai koczkajáték, akár pedig a reakczió köpenyéül vesse oda. (Zajos tetszés és éljenzés.) E férfiú csak nem rég jelezte újra az irányt, melyet a belrefor­mok terén kitűzött. Jelszava: „a szabadelvű de­­mokráczia.“ (Éljenzés.) Adja isten, hogy megértsék az országban a nagy szózatot, s azok, a­kik hivatva lesznek a nemzet akaratának kifejezést adni a törvényhozás termeiben, ne csak elfogadják, hanem kövessék is azt. (Helyeslés.) Úgy hiszem uraim, elég hű és pontos körvona­lakban adtam elő politikai nézeteimet s ez­tán felmentene a részletek felsorolásától, annál inkább, mert ha azon kérdést intézné hozzám valaki, mely intézmények tehát azok, a­melyeket én a jövő or­szággyűlés alkotó kezeitől várok ? ismét egysze­rűen a múlt országgyűlést megnyitó trónbeszéd tartalmára utalhatnék s azt felelhetném : mindazt, a­mi abban kilátásba volt helyezve, de eddig még nem ment teljesedésbe. Oly gazdag anyagát fog­lalja az magában a nemzet legégetőbb, legsürge­­tőbb szükségeinek, hogy minden hozzáadás nélkül is igénybe fogja venni a jövő országgyűlés összes erejét és idejét. Mindemellett, ha nem követek el visszaélést önök türelmével uraim, kiemelem a főbb részle­teket. (Halljuk!) Első sorban áll a felsőház rendezése. A mai főrendiház sem határozatlan jogkörénél, sem egy­beállításánál fogva nem maradhat továbbra fenn. A felsőház rendeltetése az, hogy a pártok felett állván, erkölcsi tekintélyével, tudományával, hig­gadtságával ne legyen akadályozója az alsóház törekvéseinek, hanem csak mérséklője akkor, ha azt netalán a pártszenvedély túlragadta volna a kellő korlátokon. E szerint a felsőház nem bírhat a korlátlan vétó jogával, mert ez meghiúsítása lenne a nemzet akaratának, a­mely képviselői ál­tal az alsóházban nyilatkozik. A felsőház rende­zésénél tehát egyik lényeges szempont az, hogy annak viszonya az alsóház irányában szabatosan megállapittassék s visszavetesi joga kellő korlá­tok közé szorittassék. 172

Next