Budapesti Napló, 1902. november (7. évfolyam, 300-329. szám)
1902-11-23 / 322. szám
аза. szám, Budapest, vasárnap BUDAFESTI NAPLÓ 1902. november 23. '9 csak parlamenti körökben fogadták mély és őszinte részvéttel Krupp elhunyténak hírét, hanem a lakosság legszélesebb rétegeiben is, jóllehet a Vorwärts rágalmazó cikke mindenfelé nagy szenzációt okozott. AVorwärts ma reggeli száma közli, hogy elegendő bizonyítéka van Krupp ellen és így nyugodtan várja annak a pernek a kimenetelét, amelyet Krupp rágalmazás címén a lap ellen indított. Kern lehetetlen különben, hogy Krupp halála következtében az egész eljárást a Vorwärts ellen beszüntetik. A tragikus és váratlan gyászeset folytán pártkülönbség nélkül elítélik a szociáldemokrata lap támadását, sőt maguk a szociáldemokraták helytelenítik a leghevesebben a Vorwärts ismeretes cikkét. Berlin, november 22. A szociáldemokrata képviselők maguk sem palástolják azt a véleményüket, hogy a Vorwärtsnek Krupp Capri-szigetén című cikke és Krupp halála közt szoros összefüggés van. A halálhír a hivatalos világban és a nagyközönség sorában egyaránt általános, mély részvétet keltett. Krupp régebben tagja volt a birodalmi gyűlésnek s akkor temérdek sok személyes jóbarátot szerzett parlamenti körökben, de azóta is mint az urakháza tagja csak rokonszenvet ébresztett és nemcsak csodálatos vállalkozó erejét, nagy tehetségét bámulták, hanem szerették is nagylelkűségéért és csodálatos jó szivéért. A birodalmi gyűlés tagjai tömegesen fejezték ki részvétüket Krupp családja előtt. Essen, november 22. A Krupp-gyárak néhány ezer hivatalnoka éppen ma gyűlést tartott s azon határozati javaslatot fogadtak el, amelyben tiltakoznak a Vorwärts rágalmai ellen. A gyűlés megbízott egy háromtagú bizottságot, hogy az haladéktalanul közölje Kruppal e határozatot. Essen, november 22. Krupp halálának híre a legmélyebb megindulást keltette. Mindenütt sok ember gyülekezett és várták az újabb híreket. Kruppné csak holnap délután érkezik ide Kasselből. Este 7 órakor a polgármester a városi képviselet egy bizalmas jellegű ülésén állást akart foglalni a legutóbbi gyanúsítások ellen. Közölte, hogy Kruppot már tegnap este először és ma reggel fél 6 órakor másodszor szélhüdés érte, melynek következtében ma délután 3 órakor meghalt. A gyűlés egyértelműleg felháborodását fejezte ki a város körül oly nagy érdemeket szerzett díszpolgára ellen kevéssel halála előtt intézett támadások felett és megbízta a főpolgármestert, hogy fejezze ki Krupp özvegyének az egész polgárság nevében legbensőbb részvétét Krupp orvosa már tegnap délután a Hügel-villában tartózkodott Essen, november 22. Egy még megerősítésre szoruló hír szerint Krupp atyja végrendeletének egyik intézkedése értelmében a gyár hitbizomány módjára tovább sem fog állani. A gyár főnökévé Krupp unokatestvére, Krupp Arthur az ausztriai Berndorfhé van kiszemelve. Azt mondják, hogy Krupp ma Capriba akart utazni s a szalonkocsi már készen állott. Krupp már régebb idő óta szívbajos volt Essen, november 22. Vilmos császár a Krupp-gyár igazgatóságához a következő táviratot intézte. Főnökük oly váratlanul bekövetkezett halálának híre mélyen megrendített. A gondviselés Krupp titkos tanácsost oly vállalat élére állította, mely messze a haza határain túl univerzális jelentőségekre tett szert. Ezt a művet úgy amint lángeszű apjától átvette, nemcsak fenntartani, hanem világhírének megfelelőleg továbbfejleszteni, tekintette élete feladatának. Keve a vasipar fejlődésében, az egész fegyver ügygyel és a modern erődítés és hajóépítés ügyével a legbensőbb kapcsolatban van. Az alkalmazottakért való gondoskodásban senki sem múlta őt felül és mintakép volt Ezért én, akihez az elhunyt a leghívebb hazafias odaadással viseltetett a hivatalnokokkal és a munkások ezreivel együtt a legsúlyosabban érzem elvesztését Vilmos I. R.* Krupp Frigyes Alfréd egyetlen fia volt Krupp Alfrédnek, akinek 1887-ben bekövetkezett halála óta egyetlen tulajdonosa volt az esseni óriási ipartelepnek, amely a világ legnagyobb gyára. A gyárat a most elhunytnak nagyapja, Krupp Frigyes alapította, akinek egy kis acélöntödéje volt Essenben; ebből fejlődött a hatalmas gyárvállalat amely több mint 500 holdat foglal el. Ma 25.000 embernél többet foglalkoztat s ezek családtagjainak száma 55.000-re tehető s igy körülbelül 80.000 ember keres Krupp által kenyeret. 14 ezer munkás, ezek közül az esseni gyárakban dolgozik, mig a többi a közel levő bányákban, a neuweidi és sayni fióktelepeken a spanyolországi,'' bilbaói bányákban van alkalmazva, honnan a legjobb ércet nyeri az esseni gyár. Magában Németországban 647 vasbányája van Kruppnak, továbbá négy gőzhajója, az esseni gyárral összeköttetésben 42 mértföldre fűtő vasútvonala, 23 lokomotival, 883 kocsival, 69 lóval és 191 vagyonnal. 40 mérföldre terjed a rendelkezésére álló távíró vonal is, 35 állomással és 65 Morse-féle készülékkel. Krupp atyja nagyszabású intézményeket létesített munkásai javára, amelyek mindenkor biztosították a békés munkát a rengeteg ipartelepen. Jellemző volt az öreg Krupp humanizmusára, hogy amikor a Reichstagba jelölték, a saját munkásai buktatták meg, de haragot nem tartott, mert tudta, hogy nem népszerűsége okozta bukását, hanem a szociáldemokrata eszmék terjedése, amely az esseni gyárat sem kerülte el. A ma elhunyt Krupp Frigyes titkos kereskedelmi tanácsos volt és 1893. óta a birodalmi gyűlés és az államtanács tagja. A gyárat ő is óriási módon fejlesztette, úgy, hogy üzemképessége az utóbbi években, az ágyukat ide nem értve, körülbelül 230.000 tonnára rúgott. FŐVÁROS (*) A költségvetés. A pénzügyi bizottság ma több órán keresztül tárgyalta a jövő évi költségvetést és elintézte a kiadások tételeit. Minthogy a tanács a költségvetés összeállításánál az idén nagyon szigorúan járt el, a bizottság mindössze csak 18.000 koronát törölt, a néhány tételnél egy-kétezer koronával apasztva a kiadásokat. A legújabb törlés volt az a hatezer korona, amely eddig minden esztendőben kijárt a Nemzeti Zenedének. Nagyobb érdekű felszólalás alig volt. Herczog Péter az utcai táblák használható állapotára hívta föl a figyelmet, mire Devecis Ferenc műszaki tanácsos még 31 ezer koronát kért a baj megszüntetésére, de a bizottság könyörtelenül megtagadta e kérelmet és utasította a mérnöki hivatalt, hogy a rendelkezésére álló összeggel teremtsen rendet. A vallásügyi kiadások fejezeténél, Virava József kérdi, nem lehetne-e az iskolák egy-egy termében, oltár fölállításával, a gyermekek részére külön istentiszteletet tartani. A polgármester tagadó választ adott, mert a főváros részéről fönntartott iskolák felekezetnélküliek s ha már az egyik felekezetbeli gyermekek részére ilyen külön istentiszteletet tartanának, akkor a többiek részére is kellene, ez pedig nem lehetséges. A gyermekeknek módjukban van, hogy a felekezeteik szerinti templomokat látogassák. A kőbányai református hitközség, hogy a templom építését, befejezhesse, négy éven át évi 20.000 korona segélyt kért. Sigray Pál azt ajánlja, hogy az első tételt (20.000 koronát) már az 1903. évre vegyék föl a költségvetésbe, mert a hitközség szegény s a templomának belső berendezését nem képes előteremteni. A bizottság többsége nem járult hozzá, hogy az első tételt már most fölvegyék. SZÍNHÁZ, zene ** Népszínház.Bemutató előadás.) Mindenekelőtt jegyezzük fel a Népszínház annalesei számára, hogy több mint egy negyedszázad óta ma volt az első népszínmű-bemutató a népszínmű nagyasszonya, Blaha Lujza nélkül, aki itt hagyta korlátlan birodalmát. Rózsa Miklósnak, Justh Zsigmond elbeszéléséből készült népszínműve különben nem tartozik a „nótás darabok ” közé, amelyeket a nagyasszony beragyogott csodálatos egyéniségével. A hit egy alapszíneiben sötét, komor történet, amely azonban rendszeri van lélektani mélységekkel, finom lelki komplikációkkal, amelyek mindvégig lekötik a teljes érdeklődésünket. A darab építőanyagát a korán elhunyt, nagytehetségű Justh Zsigmondnak egy irodalmilag értékes könyvéből, Gányó Julcsiból hordta elibént a fiatal szer ő. Híven a könyvhöz tartotta magát. A könyvnek is, a darabnak is a szegénysorsú gányó-leány az erős, drámai középpontja, aki megcsalatkozva abban, akit szeretett, a gyűlölet mámorában odadobja magát egy éjszakára olyan férfi karjai közé, akit nem szeret s mikor lelocsadik bűnéből — a hit malasztjában megtisztul és feleségévé lesz egy nazarénusnak, aki mestere volt a hitben. Justh Zsigmond könyvében egységesebb és átlátszóbb a szegény gányó-leány mélyen megható története, — az epikai írónak módjában van fejezeteken keresztül magyaráznia a hősnője lelkében végbemenő forrongásokat, átalakulásokat, a drámaírónak mindezeket szemléltetően, úgyszólván percek keretén belül kell megmagyaráznia nekünk, hogy higyjünk bennük és innét van, hogy a regényből készült darabokban, akármilyen erős kézzel markolja is meg tárgyát a dramatizáló, mindig marad valami megmagyarázatlan, valami hézagos a jellemek rajzában épp úgy, mint a helyzetekben. Rózsa Miklós dramatizálásában is sok kallódott el a könyv drámai igazságából, vagy legalább annak megokoltságából; különösen ott tette ez magát érezhetővé, ahol a hősnő drámai szenvedélye erős végletek közt csapog, mikor a szivéhez idegen ember szeretőjévé lesz, vagy még inkább, mikor a nazarénus apostol szavainak a hatása alatt lemond a biúságos életről és lelke egészen leolvad a hit igéiben. Ez azonban átalános hiányossága a regényből dramatizált daraboknak s igy szinte természetes, hogy az erős tehetségű, fiatal szerző sem bírt menekülni tőle. Tárgya felfogásában, szcenikai beállításában és a darab dikciójában azonban erős regénynek bizonyította magát Rózsa Miklós s végig le tudta kötni közönsége érdeklődését. Egy igazi írói talentumra támaszkodva jelent meg a színpadon , maga is írói talentumnak bizonyult. Hogy Akinek hosszú élete lesz a színpadon, abban nem merünk bízni, de vigasztalja meg a fiatal szerzőt az a tudat, hogy ez inkább a közönség mai ízlés-irányának a hibája. A komoly irodalom keveseknek kell manapság a hazai színpadon s az a nagy érdeklődés, mely ma este a darabot kísérte s az a halálos csend, amelyben A hit egyes gyönyörűen megkoncpiált jelenésein csüggött a közönség, legfeljebb biztató reménysugár, mely egy távolabbi jövő felé hinti fényét... Azoknak, akik a színpadot komolyabb hivatás szolgálatában szeretik látni, élvezetes estéjük volt. Élvezetessé tette elsősorban egy nagyszabású, finom drámai alakítás, amely minden legkisebb részletében éppoly átgondolt, mint értékes volt. Ez az alakítás Hegyi Aranka Gányó Julcsája. Mély és igaz volt minden izében s ha nem tudnók, hogy ez a művésznő az operett vidám művészetében is tökéletes, azt kellett volna hinnünk, hogy soha nem szolgált művészetével egyébnek, mint a drámai igazságnak. A közönség zajos tapsokkal jutalmazta igaz művészetéért. Szirmai is ambícióval játszotta Bálintot, aki a szegény gányó-leányt elhagyja. A néphumor klasszikus két figuráját nyújtotta Kovács és Németh két lőkupec szabolcsi parasztban. Népszínmű keretében már rég láttunk két ilyen élettől duzzadó epizód alakot. Szabó Antal, ez az igazi művész, ma este nem volt a helyén a nazarénus szerepében. Sokkal élemedettebb ember, s hiba volt ráosztani a szerepet. Kiss Mihály (Tóth András csendőr), mint mindig, jelesen állta meg helyét ma este; erőteljes egyénisége érvényesült a passzívabb szerepben is. Apróbb szerepekben jók voltak Raskó, Bázmán, Szerdahelyi, Kápolnai Irén és Harmath Ilona. A darabban néhány gyönyörű gányó-nótát hallottunk. A szerzőt erősen tapsolták , még az utolsó felvonás után is többször hívták, (Mrs. ** Nemzeti Színház. A Nemzeti Színházban holnap, vasárnap harmadszor, csütörtökön pedig negyedszer kerül színre Jakab Ödön új színműve, A jövevények, mind a kétszer Murger egyfelvonásos vígjátékával, a Nyolcadik ponttal együtt. — Hétfőn Echegaray drámáját, a Halálos csöndjet adják elő) melynek legutóbbi, hetedik előadása is telt ház előtt ment végbe. Pénteken, Sardou szeptember óta nem adott drámája, a Fernande kerül színre, szombaton pedig Gerhart Hauptmann álomkölteménye, a Hannele Lovikné Somló Emma vendégfelléptével, aki a címszerepet fogja játszani. — Vasárnap délután Felület rég nem adott színműve Egy szegény ifjú története és este Csiky Gergely vígjátéka A nagymama megy, amely június 1-én került utoljára színre. — Szerdán, e hó 26-án a Magyar Nemzeti Múzeum százéves fennállásának ünnepe alkalmával a Nemzeti Színház díszelőadást rendez az ünnepben résztvevő hazai és külföldi küldöttségek tiszteletére. Színre kerül Bérczik Árpád irodalomtörténeti vígjátéka, Himfy dalai. ** Hírek a Vígszínházból. A Vígszínházban pénteken, e hó 28-án lesz Molnár Ferenc bohózatának. A doktor urnák bemutatója. A Louie előadásainak látogatottságából és a nagy derültségből, amelylyel Weber Pierre darabját estéről-estére fogadják, kitűnik, hogy a francia bohózat még mit sem vesztett kedveltségéből, de azért nem késleltetik tovább a hazai újdonságot. Molnár Ferenc darabja megszakítja Louie előadásainak nagysikerű sorozatát, hogy aztán a francia bohózattal váltakozva töltse be a műsort. A Vígszínház igazgatósága elfogadta előadásra Beöthy László Kovácsné című három felvonásos vígjátékát. ** Francia színészek Budapesten. December 10-től kezdve öt estén át francia színészek játszanak a Magyar Színházban. A budapesti közönségnek ezúttal elsőrangú francia vígjátéki ensembleval lesz alkalma megismerkednie, amely Frederic Achard vezetése alatt a Gymnase-, a Variétés- és az Athénéeszínházak legjelesebb tagjaiból van összeválogatva. A francia társulat a legújabb nagysikerű párisi vígjátékokat és bohózatokat fogja játszani. ** Filharmónia: A IV-ik filharmóniai hangverseny (december 3.) műsora némi változtatást szenvedett, amennyiben a Glück-Mottl-féle Ballet-szvit egyelőre elmarad az okból, hogy Ysaye Jenő két hangversenyt játszik, s ezáltal az est a rendes hangverseny időtartamát túlhaladná. A jegyek a nagyhírű művész közreműködése következtében rohamosan kelnek és már alig kapható még néhány ülés Méry Bélánál (VL, Andrássy út 12.).