Budapesti Szemle. 1874. 6. kötet, 11-12. szám
11. szám - SCHLIEMANN HENRIK TRÓJAI ÁSATÁSAIRÓL – Pulszky Ferencztől
SCHLIEMANN HENRIK TRÓJAI ÁSATÁSAIRÓL. Az archaeologia oly értelemben, milyet neki a jelen kor tulajdonít, az új tudományok közé számítandó. Alig múlt el száz év, hogy Winckelmann meggyilkoltatott Triesztben, kit méltán e tudomány atyjának nevezhetünk; előtte a tudósok, kik az ó világ maradványait gyűjtögették, kiadták és értelmezték, összehozták ugyan mindazt, mi ezeknek alakjára s használatára nézve a klaszikusokban fel volt található, de a régi emlékeket leggyakrabban csak fogantyúnak tekintették, melyre nézeteiket a régiségről felaggasztgaták. Winckelmann ellenben megalapította a műtörténelmet s a régi emlékeket egyetemesen fogta fel, mint egy elmúlt culturának maradványait s megadva mindeniknek történelmi helyét és értékét, ezekből szerkesztette össze az ó világ eleven képét. Korától kezdve s útmutatása szerint megszoktuk kapcsolatba hozni a művészetet a történelemmel, s műveikből megfejteni a nemzetek kulturai állapotait. Ha Winckelmann szép irányú munkáit olvassuk, bámulnunk kell, mikép foghatta fel oly szabatosan, mondhatnók jós tehetséggel, a különböző korok jellegét oly időben, midőn a legjelentékenyebb emlékek még nem kerültek volt napfényre. Az egyiptomi sphinxet a Nilus iszapja s a puszta fövénye fedte, várva, hogy Napoleon expeditiója fedezze fel, hogy Champollion találja fel a szót, mely rejtélyeit megfejti, hogy Rossellini, Lepsius, Birch, Rouge, Brugsch, Mariette világra hozzák s elolvassák fajunk legrégibb irott történelmi lapjait. Ninive királyi palotái még el voltak temetve csak úgy, mint akkor, midőn Xenophon mozgó főhadiszállását felettök ütötte fel egy éjjelre, s nem is álmodott azon régi dicsőség emlékeiről, melyek Budapesti szemle. Hatodik kötet, 1874. 1