Budapesti Szemle. 1918. 173. kötet, 493-495. szám
495. szám - JUSTH ZSIGMOND. – Szinnyei Ferencztől
JUSTH ZSIGMOND: Szőke Krisztus-fej, szomorúan, de határozottan ránk tekintő kék szemek. Párizsi gavallér s czigány mellett búsuló vidéki magyar, skeptikus és positivista, a ki a nazarénus vallásért lelkesedik, előkelő régi nemes család ivadéka, a ki nem lesz se főispán, se versenyistálló-tulajdonos, hanem író, a külföldi és magyar aristokrata körök szivesek látott vendéges parasztjainak barátja, de a szó igazi értelmében ; műveltsége európai, szive fanatikusan magyar, élete felét külföldön tölti, de minden gondolata, törekvése, becsvágya haza vonja. Ime a korán elköltözött lelkes, tehetséges Justh Zsigmond arczképe. Nem mindennapi egyéniség, mely érdekel, vonz bennünket s annál inkább, minél jobban megismerkedünk vele. Sajnos, ma már — alig huszonöt évvel halála után — fel kell fedeznünk újra, mint sok más magyar tehetséget. Életében sok volt a barátja, munkáit elegen olvasták, a kritika rendesen elismeréssel méltatta, halálakor szép nekrológokban, melegen emlékeztek meg róla, de aztán abús feledékenységei összecsapott koporsója és írói híre fölött. Pedig nem szolgált rá, hogy ennyire elfeledjük s munkáit a mult poros lomtárába vessük, sőt inkább megérdemelte, hogy emlékét, mint íróét és mint emberét, szeretettel őrizzük, hiszen nem vagyunk annyira bőviben a kiváló embereknek, hogy olyan bőkezűen osztogassuk nekik a feledést. I. Justh Zsigmond azok közé az írók közé tartozik, akiknek élete szorosan összekapcsolódik munkásságukkal. Életének körülményei döntően hatottak jellemének és tehetségének kifejlődésére s írói működésének irányítására.