Budapesti Szemle. 1928. 209. kötet, 605-607. szám

606. szám - SZÍNHÁZI SZEMLE - Fazekas Imre: Trojka. – Rédey Tivadartól - Molnár Ferenc: Olympia. – Rédey Tivadartól

­ben igen sok új művészi lelemény van s rajzukban imponáló erő és biztosság. A kis falusi démon «sárból-napsugárból összegyúrt», friss képzelemmel színezett alak, és Somogyi Erzsi — ki annak idején éppen Móricz egyik darabjában vonta magára a figyelmet — nagy hűséggel és igazsággal vitte színpadra. Új és eredeti a könyvügynök figurája is, a mult-dirigens Csörghő Csuli pedig a leggrandiózusabb színpadi alakok egyike — éppen a maga apró-genre-ében : egy mai s­­ziglen magyar «karvezető»-vé előléptetett epizódfigura, melyben Mály Gerő — a született epizódista — szíve szerint való feladatra lelt ; szívvel­lélekkel szolgálta is, egyikét nyújtva az évad legkülönb színészi mun­káinak. A darab külső kiállítása s rendezése a színház java erejét mutatta. A Magyar Színház annál gondosabban titkolgatta — az egész évadon át — a maga java erejét. Egyetlen jó előadást nyújtott a csupa idegen portáról kölcsönkért színésszel. En suite előadásokra szánt darabok után kapkodott, melyeket azután csak azért játszatott a bukásukon túl is, mert nem volt következő darabja. Pedig a szezon­végi operettet is előszedte már az évad elején ; sikere most ezzel sem volt. Újévkor olyan naptári évet zárt le, mely alatt — mint a Vojnich­y uralom jelentéséből általános elképedésre kiderült —egyetlen magyar újdonságot sem juttatott szóhoz. Új esztendő után Fazekas Imre Trojka­yával igyekezett ismét «magyar» színházzá lenni, írói számítás szülte ezt a jellegzetes «Effektstück»-öt, s nem írói inspiráció, férc­regény-témát férceltek benne színpadra. A kevésbbé finnyás közön­ség azonban megtöltötte rá vagy két tucatszor a színházat. A színészi részében igen jeles produkció — melyről már emlí­tést tettem — Molnár Ferenc Olym­piá­jának előadása volt. E darab­bal Molnár visszatért arra a területre, hol egyszer már Hattyú-yként is illetéktelenkedett. A Hattyú óta nagyot fejlődött komponáló erő­ben­­ eszközeinek gazdaságos használatában, de cseppet sem emel­kedett a felfogás előkelősége dolgában. A hazugságok hagyományai közt élő «finom» emberek közé behoz egy «igaz» embert , egy demokrata­előharcos, paraszti vérű magyart, akiről aztán a szerző szándéka ellenére kiderül, hogy hazugabb a hazugaknál. Szerelmet zsarol azzal, hogy ál-szélhámos képében lép fel. A sikerült manőver után pedig hazamegy, újra «igaz ember»-nek. Jobbérzésű néző nem igen tud mit kezdeni ily finom újraértékelésekkel, ránézve ez az ál-szél­hámos : olyan valódi szélhámos, mint annak a rendje. Szörnyen igaz, hogy az erény a bűn álarcában esetleg többre viheti, mint a maga becsületes képében, hanem azért nem tapsolok neki, ha álarcos tré- Budapesti Szemle. 209. kötet, 1928. máj. 20

Next