Budapesti Viszhang, 1853. január-április (2. évfolyam, 1-28. szám)
Belívek
■G& 218 C AZ EZÜSTORRŰ. — Lilla! atyám! anyám! szólt zavartan László — bízzatok bennem, én. .. — Igen fiam , mi bízunk. — De lásd okunk van, mert sokan, sokan voltak olyanok kiket reménnyel, hittel, örömmel eresztettek el a szülők, s gyalázatot hoztak fejeikre — elhagyták a zászlót, melynek hűséget esküdtek. — Bizzatok bennem ! — Sokan voltak, kik sírva búcsúztak el kedveseiktől, s elfeledték őket — nem is emlékeztek vissza többé reájuk. Évek múlva visszajöttek, de a megrepedt szív , akkor már a sírban porhadt el. — Lillám ! — síromig foglak szeretni! — Sok, nagyon sok kisértettel kell daczolnod : rang, pénz, vagyon , boldogság , gyönyör, minden, de minden csáb , csal a tévútra: nem fogod e elhagyni zászlódat,mely mellett éhség, fáradság fog kínozni! — Soha ! — soha ! — A dicsőség fog reád szállani, az utókor hálája, — örök hír ! — Atyám! — A mai napon az isten házában a szokásos szertartás,vallási szentség egyesít szived választottjával. Te harczba távozol — koronként visszajösz nődet látni — s a harcz után örökre visszajösz körünkbe; — s mi édesen élvezzük a boldogságot melyet számunkra szereztetek! II. Hagyjuk egy perezre el a jövő felé ábrándozó családot, mely szeretettel csüngve egymás kebelén , elhagyta a szabadot, s a kis templomocska mellett épült egyszerű, nádfedeles hajlékba lépe be, melyet onnan gyaníthatunk a lelkészének lenni, mivel egyetlen kőkéményes lak az egész faluban, tiszta, csínnal rendezett fás udvara van, kis kertje, é s a templom tőszomszédságában áll. Hagyjuk el egy perezre őket, s tekintsünk el, végig a korszakon, mely viszályainak örök emlékét hagyta maga után , melyről mégis oly édesen emlékeznek, s oly kedvvel regélnek a kunyhók lakói. E korszakot ők kuruczvilágnak nevezik. E korszakhoz számos regéket, meséket kötnek , a török basákról, a szegény ember leányairól, az elpusztult falukról, az elbujdosott vitézekről, az ezüstorrú vitézről, és a csillagos mellű királyi férfiakról. Az 1686-ik év volt egyike a legkétesebb kimenetelű éveknek. Míg Caraffa és Marquis Doria seregei az Egert védő Russtein basát a legnagyobb szorongásba ejtették, az alatt Hauszler tábornokot, a Gyuláról Váradra, Váradról Temesvárra, s viszont az idestova kóborló portyázók elhódították, nem tudván felfogni a tábornok hogy mit akarhatnak. S mi alatt Pozsonyban országgyűlést hirdetett a király, a fogságból visszaérkezett Tököly felhivásokat intézett a néphez, melyekben irániai hűségre, fegyverfogásra szállitja, és jószágkobzással fenyegeti őket. Caraffa és báró Wallis pedig Eperjesen vésztörvényszéket állítottak fel. Innen is hűségre, amonnan is hűségre felszólítatott nép azt sem tudta mit tegyen; erre szíve, erre gondolkozása, emerre fenyegetések, emerre rettentések vonták. Ha a királyi seregek ellen keltek fel, a csapatok berontottak a falukba, kipusztították, leégették. Ha a törökök ellen fogtak fegyvert, eljöttek a csapatok, kirabolták a falut, nem hagytak semmit üszköknél romoknál egyebet hátra — elvitték magokkal a kincseket — a templom ékszereit — a siró nőket ! — s az átkozódó apák — a kedveseiktől megfosztott ifjak — az elszegényedettek azt sem tudták mit tegyenek. — A szív mást tanácsolt — mást tanácsolt a józan ész. — Midőn Szegedig jutott már Tököly tatár s török seregével, s ott a szeraszkiei Rohmet basa egyesült vele. -----»зв-оЯ