Budapesti Viszhang, 1853. január-április (2. évfolyam, 1-28. szám)
1853-01-13 / 4. szám
AZ ÉLET IRODALOM ÉS MŰVÉSZET KÖRÉBŐL. SZERKESZTI S KIADJA SZILÁGYI VIRGIY, 1853. MÁSODÉVI FOLYAM 4. VASÁRNAP JAN. 13. (£C“^) Teljes számú példányokkal folyvást szolgálhatunk Hirfüzér. ** Az első operabál a nemzeti színházban hétfőn tartatott meg. Darab idő óta oly sokat írtak és beszéltek az előkészületek felől, hogy mindenki a legfeszültebb kíváncsisággal lépett a terembe. A szemle mely itt a belépőre várakozott ha nagyszerűnek és elragadónak nem is nevezhető, mindenesetre meglepő volt. A fölemelt nézőhely a színpaddal összeolvadván, egy óriás termet alakított, mely számos csillároktól világítva tündér fényben látszott úszni, s zsúfolásig tömve volt. Maszkok ugyan még ez alkalommal nem nagy számmal voltak, de ha ez első próba után, mely úgyszólván nem nevezhető egyébnek bevezetésnél, következtetnünk szabad, a következő alkalmaknál már e tekintetben sem leend panaszra okunk. A páholyokban igen elegáns közönség vett részt szemlélőleg a vigalomban, s a divatos fényes öltönyű , virágokkal s ékszerekkel gazdagon feldíszített hölgyek tarka vegyületben a sötét öltönyű férfiakkal igen érdekes látványt nyújtottak. A bál 9 órakor kezdődött Ellenbogen zenevezér ,,Tánczra fiuk“ czimít s ez alkalomra szerzett csárdásával, melyet azonban csak kevés hallgató élvezhetett, miután a közönség csak 10 és 11 óra között gyűlt őszre, s tartott a kitűzött programm szerént reggeli három óráig. A sok ízléssel és tapintattal megválasztott darabok közöl a ,,Délibáb“ csárdás (szinte Ellenbógentől) vonta magára a közfigyelmet. A társalgás eleinte, míg mint mondani szokás a jelenvoltak kissé beletörődtek, tartózkodó volt később azonban fesztelenné lön, mely bizonyos haosszerű zajt idézett elő, de mi a fülnek épen nem volt kellemetlen. Egyetlenegy mit szó nélkül nem hagyhatunk az, hogy a zenekar nagyon nagy és koszas szüneteket tartott. ** Bálról lévén szó megemlítjük miszerint a szerencse Albrecht főherczeg-kormányzó ő fenségénél e farsangon tartandó udvari bálokon játszhatni, Sá г к ö z zenekarának jutott. Az első e fényes ünnepélyek közöl tegnap tartatott meg. ** Egy levelet kaptunk vidékről, melyben sürgető tudósítást kérnek tőlünk : a beállott farsangban miféle tánczok lesznek a legdivatosabbak ? Nehéz dolog, miután az időjóslathoz nem értünk, röviden mégis elmondhatjuk hogy véleményünk szerint a Láncz újra divatba jő, de annál kevesebb remény van hogy az Unió megmaradjon ; a Franczia négyes elterjedt ugyan Európában, de azt mondják, a Fegyvertáncz által kiszoríttatik; a Kozák - táncz különösen Magyarországon kap lábra; hanem a Mazur közepét itten kihagyták, de jövőre annál teljesebb lesz az egész ; a Körmagyart a pesti Hausherrek , a Deutschot pedig a táblabirák járják. ** Egy madridi tőkepénzes társaság engedélyt kér a franczia kormánytól, hogy Párizsban , a delicatesse fővárosában circust állíthasson bikaviadalokra spanyol mód szerint Szép nyereségre van kilátása. Ha a világ civilizálódik. ** A párizsi kristálypalota, 1854-ben nyittatik meg az ,,összes emberfajok kiállításával“ egybe kapcsolva. A vállalat ügynökei elmennek minden tartományokba egy szép emberpár szerzése végett. Kár hogy szép madarakra nincs szükség,mert ilyeneket nálunk nagy mennyiségben találhatnának mindenféle fajból. ** Londonban közelebb egy öreg színész utoljára lépett fel IV. Henrikben, Falstaff szerepében ötven évi folytonos működés után a közönségtől elbúcsúzván nyugalomra vonulandó. Megjegyeztük ez újdonságot először mert ritka eset, hogy valaki félszázadig működhessék színpadon , s még ritkább, hogy ötven évi színészi pálya végén valaki Falstaff szerepének megfeleljen, másodszor mert azt nagy lármával szokták ugyan jelenteni , hogy valaki először lép fel, hanem az nem igen történik, hogy valaki utoljára akarjon föllépni, bármennyire óhajtja ezt olykor a közönség. Nem akarjuk alkalmazni. Levél-tárcza. (v. k.) Szatmár-Németi, január 7. Megyénk országszerte hires utait a beállott hideg kijavítván, társaséletünk élénk és vidámabb szint ölt magára. Szatmár, falvai nélkül mitsem érne egyhangúságában , de azon kedélyes egyéniségek, kik a falu elszigetelt magányából hozzánk be berándulnak itteni barátjaikhoz, kedvderitő rugékonyságot és feltűnő zajt idéznek körünkbe. Városunk azóta igen előre haladt, mióta szorosabb összeköttetés fűzi össze számos falvaival, hol Szatmármegyének derék fiai s honleányai szétszórva léteznek. Nem azt akarom kifejezni, mintha városunk lakóiban a műveltség és magasbra törő szellem hiányzanék, hanem hogy nem találkozott egyén, ki buzdította és serkentette volna tehetőségeinket — kik