Budapesti Viszhang, 1854. május-december (1. évfolyam, 1-35. szám)

1854-09-17 / 20. szám

Tapogatóznunk lehet, kutatva, valljon nem azon gyönyör-e maga, mit a műremek láttára érez lelkünk? Vagy tán a szépről hozott ítélet, avagy ren­dezési tehetség, választéki tapintat ? Mindezekből valami, és meg sem fogható egyikre sem, hogy az ízléssel egyenletes. Mert akármelyiket elemeznék, egyikből sem kerülne ki a keresett, miután egyénre, viszonyítva tárgyunkat, az is érez gyönyört, kinek ízlése igen kétséges; összeállítás, rendezés meg egészen más képességeket foglalkoz­tat, s efféle műveletben csak mellékesen szerepel az ízlés. Azt hiszem, hasztalan fáradozás volna, tovább mennünk a kutatásban. A tér és idő fogalmait sem tudjuk másként megszabni, mint csak a tér és idő szavakkal, mikkel kezdetben jelölé meg azokat az emberi ész. Akárhány belesült már meghatározásukba, pedig nemde, aligha van köznapibb fogalom e kettőnél ? — melyeket elvontságuk daczára ért és fölfog a csecsemőségből kivergődött értelem is. Az ízlés meghatározhatása még nehezebb, mert nem oly szembeötlő, valami, sőt annyira nem, hogy soknak róla sejtelme sincs. És ki előkelőleg bírja, még­sem mondhat róla többet, mint hogy úgy rémlik előtte, vagy akár dereng, és tán nyelvén forog, de nem lelé meg körüliratos kifejezésére a kellő szavakat. Mindössze annyi szent, hogy a széppel kölcsönös és tehát szoros viszony­ban áll. Egymást kiegészítő fogalmakkal tűnnek föl, ha ugyan igaz, hogy a szép egyszersmind Ízletes, én a nemesebb érteményü Ízlés a széppel karöltve jár, lévén idom a szép, s az Ízlés zománcz azon. Eredeti tulajdon-e vagy szerezhető képesség ezen sokszor említett Íz­lés? még eziglen eldönthetlen, miután mindkét vélemény mellett hozhatni föl okokat. Én azt vallom, hogy a többi tehetségek erejéhez képest erőivel arányo­san mindenkiben eredetileg meg­van az ízlés , de csak gyakorlat, képződés által szerezhető meg úgy, hogy műizlésnek mondhassuk e kedves tulajdont. A megszerzési út : műremekek olvasása, tanulmányozása, tapasztalat­gondolkozás, nemesi társalgási alkalom, forgottság, azaz vidám, kellemes élet, következőleg jó kedély is. Mostanra nincs több mondani­valóm. Atádi Vilmos.

Next