Büntető Jog Tára, 1918. október-1919. január (71. kötet, 1-8. szám)
1918-10-01 / 1. szám
és illetmény ügyében véghatározatot hozott. Ez ellen a vádlott felebbezett. Felebbezésében azt a tényt állította a sértettről, hogy illetményeit legkegyetlenebb bosszúból vonta el, s hogy ő és családja ártatlan áldozata a főszolgabíró kegyetlen eljárásának, amelynek már más tisztviselők is áldozatai lettek, mert drasztikus és rabiátus viselkedését, bosszúját egyenes lelkű tisztviselők nem tűrhették, kéri tehát illetményei megítélését, mert ellen esetben „feltétlenül kénytelen leszek a mulasztó főszolgabíró ellen most már én is fegyelmi eljárást kérni" — mondja beadványában a felebbező vádlott. E tényállás alapján a kir. törvényszék a vádlottat — mint hogy a felhatalmazást a sértett felettes hatósága megadta — hivataliból üldözendő rágalmazás vétségében (BV. 1., 3., §. 2. bekezdés 2. pont 9. §. 6. pont) bűnösnek mondta ki. A kir. ítélőtábla a minősítést megváltoztatta és a vádbeli tettet a BV. 20. §-ában meghatározott hatóság előtti rágalmazás vétségének minősítette, mert felfogása szerint a vádlott körorvos a fent említett felebbezésében a sértett főszolgabírót felettes hatósága előtt, amely a fegyelmi eljárásra illetékes a hivatali kötelességre vonatkozó oly tényekkel vádolta, amelyek a fegyelmi felelősségre vonás okául szolgálhattak, tette pedig ezt gondatlanul kellő ténybeli alap nélkül és vádja nem bizonyult valónak. Minthogy pedig ez a vétség csak a sértett indítványára üldözhető (BV. 21. §.) a kir. ítélőtábla tényként megállapította, hogy a beadványban foglalt rágalmazás elkövetési napja 1915. október hó 25-ike; s hogy a sértett a vádlottnak említett felebbezését 1915. november 3-ikán felterjesztő jelentésében felettes hatóságától a sérelmére elkövetett rágalmazás megtorlását kérte, ami a kir. ítélőtábla szerint joghatályos magánindítvány, mert az illetékességben való tévedés a sértettre nézve nem lehet jogfosztó. Megállapíttatott továbbá az a tény, hogy a vádlott felebbezését az alispán 1916. január 29-ikén intézte el s erről szóló határozatának indokolásában kijelenti, hogy a sértett által kért felhatalmazást nem adja meg, mert azt a sértett maga is megadhatja. Tény végül, hogy ezt a határozatot a sértett főszolgabíró 1916. február 5-én vette kézhez s ezek után 1916. február 22-én írásban maga kérte a kir ügyészséget a rágalmazás vétsége miatt való bűnvádi eljárás megindítására, ami meg is történt s utóbb az alispán felhatalmazása is beszereztetett.