Czegléd és Vidéke, 1891 (1. évfolyam, 1-35. szám)
1891-04-26 / Mutatvány szám
CZEGLÉD, 1891. I. ÉVFOLYAM. MUTATVÁNY SZÁM. VASÁRNAP, ÁPRILIS 26 TÁRSADALMI ÉS VEGYESTARTALMÚ HETILAP. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési dij: helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve: egész évre 3 frt, fél évre 1 frt 50 kr., negyed évre 75 kr., egyes számára: 7 kr. Szerkesztőség* I. kerület, Vasút-utcza 101. sz. Ide küldendők a kéziratok és mindennemű hirdetmények. Kéziratok vissza nem adatnak !___________ Felelős szerkesztő: 'X’kia.Issó .Adorján. ' Laptulajdonos: * ZEPircs J*. és Társa. Hirdetmények és „Nyílttéri“ közlemények a legjutányosabban számíttatnak. Hivatalos: u m. városi és bírósági 3 frt; egyházi, egyleti, társulati stb. hirdetmények minden egyes beigtatása 2 frt. Bélyegdij a fenti árakba bele van számítva. Előfizetési- és hirdetési dijak fizetendők a szerkesztőségnél. Előfizetési felhívás! Lapunk ára: Egy évre......................3 frt. Félévre .....................1 frt 50 kr. 3 hónapra.....................— 75 kr. Lapunkról: A történelem az élet tükre. Tradiczioiban fölleljük a fenséges mellett a borzasztót, a lény mellett az árnyat. Ám a múlt idők végtelenéből visszasugárzó tények e lánczolatából a kutató ész belátása szerint választhatja ki ama elévülhetlen eszméket, melyek mai társadalmi szervezetünkben ép úgy irányjelölők lehetnek, mint voltak — habár ellenkező áramlatok által egy-egy ideig elnyomattak is — a múltban is lesznek a jövőben. A történelem különösen az emberi társadalom élete és fejlődésére nézve bizonyítja be lépten-nyomon azon alapigazságot, hogy semmi új sincs a nap alatt.Nemzedékek nőnek és eltűnnek, de az emberi természet örök és egyforma. Épen ebben hasonlít alkotójához; egyébként megmarad azon korlátok között, melyet teremtője jelölt ki számára s mely szerint a jó, igaz és szép elveinek érvényesítéséért nemcsak embertársai, de leggyakrabban önmaga ellen is küzdelmet kénytelen folytatni. Ha visszanézünk csak egy évtizedre is városunk társadalmi életében, azonnal szembetűnik itt is az érintett természeti törvény, melyet megváltoztatni ha nem is, de a társadalomra hátrányos tulajdonságaiban korlátozni s a jó irány felé terelni, önzetlen jóakarattal igenis lehet és kell. A béke, egyetértés és kölcsönös felebaráti szeretet éltető napja ragyogott e város felett másfél évtized előtt; midőn hirtelen a távolból került önzés áramlatától hajtatva, a visszavonás felhői társadalmi életünk egére felvonultak, felszínre hozva oly irányzatokat és törekvéseket, melyek nem a közérdekeket, de a legjogosulatlanabb magánérdekek mindenáron való kielégítését tűzték ki czélul. Előbb-utóbb önmagukban is meglelték volna büntetésüket ez önző irányzatok, mégis — épen az emberi törekvések erejének korlátoltságánál fogva hosszú évek vállvetett küzdelmére volt szükség, hogy a felülkerült hínár társadalmi szervezetünkből kiküszöbölhessék. E példa inthet arra, hogy társadalmunk közvéleménye mindig éber szemmel vigyázzon s megszilárdítani igyekezzék az immár újból kifejteni kezelő azon jobb irányt, melynek elérésére városunk túlnyomó többsége élénk hajlamot tanúsít, hogy általa a közérdek, a közjó és köztisztesség követelményei megóvassanak. S mi által érhető ez el ? Az által, ha városunk polgársága, az ezen irányzat fejlesztése iránti törekvéseket saját jól felfogott érdekében támogatja. E czél elérésének egyik eszköze óhajt lenni e lap. Programja rövid : a város és vidéke közjava érdekében az igazságot függetlenül, de mindig a tisztesség és törvény korlátai között, — bárkivel szemben is — kimondani: a közjó érdekében minden jogosult felszólalásnak tért engedni s városunk és vidéke úgy szellemi, mint anyagi érdekei fejlesztésében , legjobb tehetsége szerint közrehatni. Midőn közönségünknek e lap alapítása iránt már eddig is tanúsított becses érdeklődését legjobb igyekezetünkkel mér fokítvni n brvitunk In. O ' O '-J — —• -ditjuk útnak lapunkat e jelszó alatt: ,,Előre“ ! A szerkesztő. t a n c x A, l\V\\\\\\\\\V\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V\\\\\\\\V\\V\\V\\\\ S te azt mondtad: válasszak én: Kiválasztom a legszebbet, S hogy feltűzted kebeledre, Két rózsa nyílt egymás mellett. Cserébe te nefelejcset, Adtál érte, jut eszedbe? S úgy éreztem, mintha szived A szivemhez közeledne. És azt mondtam, hogy: szeretlek, Kérdeztelek: hát te engem ? Én istenem! hányszor kellett E kérdést elismételnem. Néma voltál, arczed pírját, S szemeidet eltakartad, De hiába, eldobogta Szived, mit eltitkolt ajkad. Elváláskor megigérted: Elkísérsz majd az oltárig, Eskünket ha elmondottuk, Szeretni fogsz mind halálig Most már itt vagy oldalam tál, Egymáséi lettünk végre, Boldogító szerelmednek Oh! bár soha se lenne vége' ----'Nr---------— Vigasztalás. (Uhland) az enyhe szellő fújdogoll, Suttog a nap sugárinál. • Mindenütt pezsg az élet .... Mily friss az illat, új a hang ! Szivem, ne sírj, mint bús harang, Hisz‘ minden, minden újra éled! .... Mosolygni kezd egész világ ! Oly szép minden fűszál, virág ! ... . Örül a szív, a lélek. Amerre tépsz, virág az út, Vigadj szivem, felejtsd a bút, Hisz‘ minden, minden újra éred ! ... . Kecskés Ernő: Emlékszel-e.... ? Emlékszel-e, midőn egyszer Nálad voltam s kis kertedben Virágokat lépegettünk, Bokrétának mind a ketten ? T Zézus. Isten hozott! E rövid szavakban fejezzük ki a református egyház hívei, s az egész város összes lakóinak őszinte örömét mostani magas és kedves vendégünk megérkezése fölött. Magas vendége egyházunknak méltóságos és tőlisztetendő Szász Károly úr, mert a legfőbb méltó- A játék vége. Fehér kezeiről idegesen tépi le a finom svéd kesztyűket, napernyőjét egyik székre, kalapját az ágyra hajítja. Máskor oly ábrándos, szép szemeiben most a harag és sértett hiúság villámai czikáznak s ajkait szinte véresre harapdálja az izgalomtól. — Hennin! Hallod . . . Borzasztó , János nincs sehol, mintha a told nyelte volna el. És az a kaczér, tetszelgő asszony, aki úgy dicsekedett azzal, hogy Radnóthy Jánost, azt a híres aszonybolonditót meghódította, leigázta, megsemmisülten roskad egy karszékbe. — De hiszen talán nem is szeretted, mit törődöl vele — csillapítja a Herminnek nevezett barátnő. — Eh. . szerettem, nem szerettem, mit tudom én most. Eleinte csak meghóditni vágytam, igaz, de aztán bele is bolondultam egy kicsit magam is . . . most meg hogy napok óta hasztalan keresem, egészen őrült vagyok utána . . . Rajtam, rajtam történni ilyennek, aki ellenállhatlannak hittem magamat mindig. . — Czeczil, az istenért! csillapodj, hátha mégis a városban van , hiszen egy ilyen óriás háztömkelegben nem oly könnyű egymást föltalálni . . . — Mit „óriás háztömkeleg“ idegeskedett Czeczil, lábával toppantva — hiszen lakására küldtem, ott sincs, inasa gúnyosan nevetett a hordár szemébe, mikor azt mondta neki, mondaná meg mikor szokott este hazajönni . . . Lórándnál is kerestem, én magam, értsd meg Hermin, egy idegen fiatal