Czeglédi Hiradó, 1921 (3. évfolyam, 1-103. szám)
1921-07-31 / 61. szám
Czegléd, 1921 III. évfolyam, 61-ik szám. Vasárnap, whir 31 CZEGLÉDI HÍRADÓ POLITIKAI LAP |---------1 MEGJELENIK HETENKÉNT KÉTSZER, SZERDÁN ÉS SZOMBATON DÉLUTÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal, I. ker., Eötvös-tér, régi járásbírósági épület Felelős szerkesztő: KOLOFONT JÓZSEF Előfizetési dij: egész évre 150 K, félévre 75 K, negyedévre 40 K. ■·■ Egyes szám ára 2 Kii i Nyiktér garmond sora 10 K .—"—^ Városok vagyonadója. Az első pillanatra igazságosnak látszik, hogy a városok a maguk ingatlan vagyona után ugyanúgy fizessenek vagyonváltságot, mint a magánszemélyek. Az igazságosságnak ez a látszata vezette a nemzetgyűlés pénzügyi és földművelésügyi bizottságát, amikor erre vonatkozó javaslatát a pénzügyminiszter törvényjavaslatával szemben megtette. A látszat azonban azon a tévedésen alapszik, hogy a közvagyon és a magánvagyon ugyanegy elbírálás alá esik. Nyilvánvaló azonban, hogy a városok vagyonát más szemmel kell nézni, másként kell megítélni, mint a magánvagyont. A városok vagyona az állam vagyonának egy része s amint az állam nem adóztathatja meg s nem vonhatja vagyonváltság alá az állami vagyont, épúgy mentesítenie kell a váltság alól a városok vagyonát, mint amely az állami vagyon kivett része, jelentősége ugyanaz, de nincs az állam kezelésében, az államé, de a városok kezelik, nem az állami szervek, hanem attól függő, de szintén közszervek kezelik s szervezéséhez nem az állampolgárok összessége, hanem csak egy helyi csoportja járult hozzá. Egyéb tekintetben azután miben sem különbözik az államvagyontól. Célja is azonos vele: A városok vagyona u. i. közcélt szolgál. A városok ezen vagyonok jövedelméből teljesítik szociális és kulturális feladataikat éppen úgy, mint az állam a maga vagyonjövedelmeiből. S amint az államvagyon hozadéka nem elegendő ezekre s ennek folytán kénytelen adót szedni, éppen úgy a városok is pótadóval fedezik kiadásaiknak a vagyonuk jövedelméből nem fedezhető részét. S habár e feladatok helyileg teljesíttetnek, mégis közérdeket szolgálnak, mert a városok teljesítik azt, amit ezek nemlétében az államnak kellene teljesítenie s teljesítene is pl. abban az esetben, ha a városi közigazgatást az önkormányzat teljes megszüntetésével államosítaná. Ily rendeltetésű vagyont tehát az állam váltság alá nem is vehet. De nem szabad váltság alá vonnia a városok hitelképességének tökéletes kockáztatása nélkül. Ez a második szempont nem kevésbé fontos. A városoknak, hogy közfeladataikat teljesíthessék, eddig is hitelműveletekhez kellett folyamodniok s erre a közeljövőben fokozottabban lesz szükségük. Ámde, ha az állam a városi vagyonokat — a hitelképesség reális alapját — megvámolhatja, ha azokból bármikor tetszése szerint bármennyit kihasíthat, akkor a hitelezők bizalma megrendül s egy uj kölcsön elől bizonyosan begombolkoznának. Ezért kell a tervezett támadás ellen védekezni. Ezért kell azzal szemben a városok közgyűlésének is a legerélyesebben állást foglalniok s mielőbb a kormány elé juttatniok tiltakozásukat. E kérdéssel foglalkozott a városok kongresszusa Budapesten a héten tartott együttes ülésén s ily értelmű határozatot hozott. Ehez városunknak is hozzá kell járulnia közgyűlése határozatából, amint kiküldöttei a kongresszuson hozzájárultak. Városi választások. A most megszavazott felhatalmazási törvénynek lesz egy rendelkezése, amely feljogosítja a belügyminisztert, hogy a törvénynek azt a rendelkezését, mely a városi tisztviselők választását az új városi törvény életbeléptetéséig elhalasztotta, bizonyos esetekben felfüggeszthesse, vagyis választásokat engedélyezzen. , Városunkban is nagy szükség van arra, hogy az általános tisztújítást minél előbb megejtsék. Ha körülnézünk, mindenütt helyetteseket látunk s alig van tisztviselő, aki a maga helyén volna. Ez általánosságban helytelen s az ügyek kellő vitelére hátrányos. A tisztviselő nem érzi magát biztosítva, nem látja magát megalapozva s nem képes beledolgozni magát úgy körébe, melyben vendégnek tekintik. A közönség is egészen máskép lép fel (s viszont) a helyettessel szemben s érezteti lépten-nyomon, hogy a kezében van, függ tőle, hogy elég csak egy távoli gyanút, egy alappal nem is bíró kifogást hangoztatni ellene, már megbénítja működésében az a nyomasztó érzés, hogy hajszálon függ állása és sorsa. Ez állt általánosságban. Városunkban a polgármesteri állás is helyettesítéssel van betöltve. A polgármesternek nem az a feladata csupán, hogy a város igazgatásának ügyeit vezesse, a várost képviselje s megjelenjen ott, ahohol arra szükség van, ha a polgármesternek egy életreszóló munkaprogrammot kell felállítania magának, ki kell tűznie egy közeli és távoli célt s programmszerűen céltudatosan kell dolgozni a város jobbléte, előrehaladása érdekében. A polgármesternek egész életerejét bele kell fektetnie hivatalába a város érdekében s úgy irányítani a többi tisztviselőket is, hogy az ő nagy célkitűzése szerint működhessenek. Ezt a munkaprogrammot, ezt a nagy célkitűzést, ezt az összefoglaló erőt azonban csak a véglegesen megválasztott polgármestertől lehet megkövetelni, hogy egész élete a hivatalé legyen, tehetsége, tudása legjavát áldozza a városnak s ne fecsérelje el erejét a különböző, reá hatni akaró erők egyensúlyban tartására, mely működés azért szükséges, hogy állását a maga számára biztosíthassa, miután éppen az ideiglenesség minősége csábítja az embereket arra, hogy befolyást gyakoroljanak a tisztviselőre. Betöltetlen állások is vannak, melyek működése az igazgatás allapossága érdekében elengedhetetlen. Mindezen szempontok megkövetelik, hogy mielőbb tegyék meg a lépéseket a választások megejtése érdekében s tartsuk is meg azokat oly rövid idő alatt, amint csak lehetséges. Ez pedig nem a közigazgatásnak, hanem a város egyetemének, a lakosságnak érdeke. Amikor véglegesített tisztikart kapunk, csak akkor követelhetünk olyan közigazgatást, amely minden bírálatot megbir s ha nem bir meg, jöhet a megtorlás, a tisztogatás. Erre azonban hihetőleg nem kerül a sor. Kossuth Lajos a zsidókról. 1827—28-ik esztendőkben Magyarország északkeleti részében nagy éhínség uralkodott. Kossuth Lajos az „éhségmentő intézetek“ről értekezvén, a többi közt kijelenti: „A megyénkben (Zemplénben) tanyát vert sok zsidó, valamint az iparkodással egybenköttetett erkölcsiségnek valóságos mételye, úgy a földmivelőnépnél, amellyel legszorosabb egyben köttetésben él, súlyos ostora, a bővelkedésnek tehetetlen sírja, iparkodásának rothasztó nyavalyája. — Ezen néptypust, hit vallásának különössége, nyelvének minden mások előtt érthetetlen volta, az elnyomattatás érzéséből származás, áldozhatatlan szoros együttartás, századok olta megtartott anélkül, hogy azon nemzetekkel,— kiknek közepette — mint a növény tápláló nedveit elszívó gomba — él, egybeolvadodt, vagy a nationalismushoz csak egy gondolattal is közelített volna — ezen boldogtalan nép, mely Istenünknek szép teremtett világán egy talpalattayi földet Hazájának nem nevezhet s kitörölve a nemzetek sorából egy irtódzást gerjesztő bélpoklosként, utáltatva tévelyeg a föld lakosai közt, kit 1647-iki országgyűlésünk 91. törvénycikkelye lélekisméret nélkül szűkölködő gazembereknek kiált ki, kit polgári törvényeink az emberiség