Czeglédi Hiradó, 1921 (3. évfolyam, 1-103. szám)

1921-12-04 / 97. szám

Csegléd, 1921. Szerkesztőség és kiadóhivatal, I. ker., Eötvös-tér,régi járástok­ésági épület III. évfolyama, SZ-I*c szám. Vasárnap, december 4 MEGJELENIK HETENKÉNT KÉTSZER, SZERDÁN ÉS SZOMBATON DÉLUTÁN Fejelős sz­trkessfei KOLOFONT JÓZSEf Előfizetési díj: egész évre 150 K, félévre 75 K, negyedévre 40 K. ·m i Egyes szám­ára 2 K i.—ii—i sdyifBíér sarmotid sora 10 fii i MUHI mm m i» •: áW^tOXMSSm II. A villamtelep eladása. Ez sem terv még, de már több mint a fel­vetődött eszme, ez már tervezgetés. Több mint egy éve kisért a villamtelep eladása azon célból, hogy a vételárból a város adósságait kifizessük. Komoly indítvány formában is felvetődött már egyszer, akkor azonban hamarosan napi­rendre tértek felette. A villamtelepet nem adjuk, nem adhatjuk ki a kezünkből. Azon­ban a közvélemény nem tért olyan könnyen és egységesen napirendre felette s még ma is vannak a gondolatnak barátai, sőt újab­ban mint határozott tervezgetés került bele a közérdeklődés előterébe azoknál, akik a város ügyeivel komolyan foglalkoznak s nem keresik a népszerű eszméket, hanem arra is vállalkoznak öntudatos vagy akaratlan szí­vóssággal, hogy népszerűtlen megoldásoknak csináljanak hangulatot, szerezzenek híveket. E kérdésnél vonz az a könnyű lehetőség, hogy a város adósságait egyszerre ki lehetne fizetni anélkül, hogy az adófizető polgárokra a legkisebb teher is hárulna, avagy, hogy abból a jövőre bármi következmény keletkeznék. Ma a villamtelepet oly árban lehetne érté­kesíteni, hogy az összes adósságok kifizetése után is még a mai viszonyokhoz arányítottan is igen jelentékeny tőke maradna szabadon. Vonz ez a terv még azért is, mert a vil­lamtelep eladása esetén van mód:"*arra, hogy a város a telep feletti rendelkezési jogát, de legalább is arra döntő befolyását nem vesz­tené el, amit azáltal érne el, hogyha rész­vénytársaság vásárolná meg, kiköthető volna, hogy a vételárból a város a fele részvényt jegyezhetné s ugyanilyen arányban volna­ része az igazgatóságban és felügyelőbizott­ságban, ha pedig magánosok vásárolnák meg, az esetben mint a betéti társaság tagja, a fele tőkével venne részt az alapításban. Ez esetben is meglenne a telepre a város döntő befolyása s a közönség is a közvilá­gítás érdekét mindenkor hathatósan védhetné. Ez a megoldás azért is csábító, mert abból a városnak csak haszna lehetne. Először is a világítás ügye maradna a ré­giben s e tekintetben a közönség egyáltalán nem vehetné észre semmiben, hogy a telep­nek a város nem kizárólagos tulajdonosa. De aki megveszi a villamtelep felét, bizo­nyára nem azért veszi meg, hogy nekünk vilá­gítson, hanem azért, hogy azon haszna legyen. Már­pedig a világításon vajmi kevés ha­szonra számíthat. Be kell tehát vezetnie ha­szonhajtó üzletágakat, terjesztenie kell az üze­met úgy, hogy a befektetett tőke hasznot adjon. Hogy mire fog berendezkedni s mely irány­ban fog terjeszkedni, azt ők tudják, de min­denesetre terjeszkednek és mindenesetre a várost fogja illetni a fele haszon. De — sajnos, minden jó után következik — a terjeszkedés újabb befektetéssel jár s a város ott újabb áldozatra lesz köteles a nagyobb haszon reményében. Ez azonban talán nem is olyan nagy bök­kenő, mert ha adósságaink kifizetése után megmaradó tőkénket mind bele is fektetjük,­­ akkor is jó üzletet csináltunk. Elvégre el­tűnik az adósságunk s keletkezik helyette egy olyan villamossági mű, amelynek — úgy lehet"— a fele is nagyobb értéket kép­visel, mint a mai egész. Ez olyan tervezgetés, amely a kivitelre nagyon is alkalmas, az elhatározás azonban erős megfontolást, nagy vigyázatot követel. A város adósságai. Az állam válságos pénzügyi hely­zete önkéntelenül is rátereli a figyelmet a város pénzügyi helyzetére, a város adósságaira. Ezek rendezése hosszabb ideig el nem odázható. A rendezés alatt nem lehet mást érteni, mint az adósságok kifizetését. A kifizetés vagy új összesítés köl­csönből vagy bizonyos más akció által történhetik. Ezúttal az összesített kölcsön felvé­telén kívül figyelembe jöhető két mű­veletről akarunk szólani. I. Városi vagyonváltság. Mint terv még nem érett meg, csupán mint gondolat vetődött fel a városi vagyonváltság eszméje. Ez abban állana, hogy a város összadós­­ságát úgy hoznák össze, hogy vagyona ará­nyában mindenki fizetne bizonyos százalékot. Ez a megoldás azért volna igazságos, mert a nyomasztó adósságok egyszerre ki lennének fizethetők s az adózók nem lennének évek hosszú során keresztül terhelve. Ezeket az adósságokat az adózó polgár­ságnak kell kifizetnie akár közvetett, akár közvetlen után. Most fizetjük az adósságok kamatait s a törlesztési részletek fizetése évtizedek után is terheli a vállainkat. Újabb alkotások következnek s azokra nincs pénzünk, újabb hitelt alig remélhetünk, amikor régi adósságok mind fennállanak. E megoldási módra csábítja az elhatáro­zást az, hogy az emberek szeretnek tiszta munkát csinálni, az adósságoknak vagyon arányában leendő kivetése és beszedése pedig valóban tiszta munkát jelentene. Egy­szeriben minden utóhatás és következmény nélkül lenne azonnal kifizethető minden vá­rosi adósság s a város minden tehertől men­tesen, hitele teljes erejében állana. Sőt ez az elhatározás a város hitelét min­den időkre biztosítaná s oly szilárddá tenné, hogy bármily nagy összegért bármelyik hazai bankhoz bármikor fordulnánk, mindenkor a legelőnyösebb feltételekkel s a legelőzéke­­nyebb kiszolgálással találkoznánk.­ Mint mon­dani szokás, tálcán hoznák a bankok élőnkbe a milliókat. Hogy is ne, olyan adóst, amely önelhatá­­rozásából s anélkül, hogy a hitelezők csak a legkevésbé is szorongatnák, ilyen elhatá­rozásra, ilyen gyökeres megoldásra kész. — azt örömmel fogják mindenha az adósok között tisztelni. S ne gondolja senki, hogy valami túlsá­gosan nagy összeg jutna egy-egy adózóra. Hozzávetőleges számítás szerint elegendő volna egy-két évi pótadónak megfelelő összeg, sőt, ha a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok adóját úgy állítják be, mint azt a legutóbbi években követeljük,­­ mégannyi se. Ennél a vagyonváltságnál azután meg le­het találni majd azt­ arányságot s lehet vé­gezni olyan kivetést, amibe mindenki bele­­nyugodhatik. Ez azonban még nem terv, csak gondolat, de olyan gondolat, amellyel érdemes is, kell is komolyan foglalkozni. Vidám délután szórakoztatta Czegléd város közönségét a lefolyt héten. A Surányi Hadiárva Otthon ezeken a délutánokon gyűjtötte össze azt az összeget, amely ez évi karácsony estéjének örömét és melegségét fogja biztosítani. Volt ott tréfa, móka, vidám kacagás, kipirult és örvendező gyermekarcok színpadon és néző­téren egyaránt. S azok, akiknek kedvük telik és boldogságot tudnak találni a gyermeki lélek vidámságában, szinte önfeledten tölt­hettek ez estéken egy pár boldog órát a ked­ves apróságok között, hol prológust irt az egyik, szavalt és szerepelt a másik, indián volt a harmadik, szerelt a negyedik, énekelt és helyesen ejtette az angol szavakat vagy a mozi­filmet zongorán kisérte az ötödik, meg a hatodik és egymás sikerét élvezte mindegyik. De a szemlélődőnek is volt ott tápláléka, mert ez előadások során bepillantást nyer­hetett abba a műhelybe, amelyben az a szellem formálódik, amelybe egy nemes ker­tész elrejtődző szerénységgel oltogatja eleven példájával a jellemet, egy gondolatokban gazdag házaspár a kötelességtudás és haza­­szeretet elveit, egy vidám lélek, kinek kül­detése másokat felderíteni a jókedvet és egy művész ember, ki közöttünk tékozolja szellemének kincseit, a szépséget. Ezen sze­rencsés hatásoknak koszorúja, támogatva a város közönségének több formában meg­nyilvánuló szeretete által, fonódott egybe abban az előadássorozatban, amely előttünk arról is bizonyságot tett, hogy lehet kimen­teni a háború pusztításából az emberi lel­keket és hogy lehet megtölteni olyan élet­­felfogással, mely a gyümölcsöző munkában lelte meg vigaszát és­ boldogságát. Hisz a reménytelenség, a csüggetegség leverhette, összetörhette és végzetesen megsemmisít­hette volna a nagy pusztulás során a hősi apáknak elárvult fiait is, ha segítségükre nem siet egy olyan alapítvány, amely letö­rölte a felfakadt könnyeket és legalább ezen boldog szigeten megmutatta, hogy ragyoghat fel az élet diadala az elmúlás fölött. És mikor karácsony estéjén ezek az árva fiúk vezetőik és az egymás iránt érzett sze­­reteten felmelegedve és egybeolvadva ez estének ajándékát saját munkájuk gyümöl­cseként élvezhetik, nem kis joggal gondol­hatnak arra, hogy sorsuk sok tekintetben azonos a haza sorsával. Hisz elárvult hazánk is csak a saját erejének okos és célszerű felhasználásával heverheti ki a háborúval ránk szakadt borzalmakat és csak azok emelhetik azt fel mai megalázott helyzeté­ből, kik szent bizakodással és szent elhatá­rozással tűzik maguk elé, hogy szorgalom­mal, tudással, fegyelemmel és jókedvvel, egymás megbecsülésével és támogatásával meg fogják teremteni ebben az országban azt a szellemet, amely győzelemre fogja se­gíteni a szellemi fegyverekkel küzdőket és egykor minden hajlékba eljuttatja a kará­csonyi örömöket. E vidám délutánokon ez édes és boldog remény teljesedésének lehetősége ott csillo­gott ezeknek a mosolygó árváknak ragyogó homlokán és azért a harmatcseppért, amely­ekből a mi lelkünkre is ráhullott, köszöne­tet mondunk ez esték rendezőinek ! • Sárkány József.

Next