Ceglédi Ujság, 1905 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1905-01-01 / 1. szám
Cegléd, 1905. XV. évfolyam el-ső szám. Vasárnap, január 1. POLITIKA. HETILAP. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési árak: egész évre 6 k., négy hóra 2 k. Egyes szám ára 14 f. Szerkesztőség I. kerület, Vasút-utca 100. szám. Ide kérjük a kéziratokat és nyilttereket küldeni. Felelős szerkesztő: Dr. MOLNÁR ALBERT. Kiadótulajdonos: a szerkesztőség. Előfizetéseket és hirdetési díjakat, továbbá a lap hirdetéseit a kiadóhivatal, I., 100., dr. Molnár Albert irodája veszi fel. --- - Kéziratokat nem adunk vissza. - Újévi gondolatok. Ezer év óta ismétlődik meg új esztendő napja a magyar nemzet életében. Ezer esztendő vihara tépte, szaggatta a turulos zászlót, mely a magyar nemzet népemésztő küzdelmeiben — hála a gondviselésnek — mindig diadalmasan lengett. Pedig hányszor fenyegette veszedelem nemzeti önállóságunkat, hányszor törtek reánk idegen népek, hogy megfojtsanak s mennyi idő óta szivja vérünket az a kétfejű sas, melynek pelyhesedő, gyönge szárnyait mi növeltük meg, csenevész, élhetetlen gyomrát a szánktól elvont falattal táplálgattuk. És hányszor kellett nemzetünknek saját fiai orv, galád támadásait visszaverni, melyet a hatalom utáni sóvárgásban intéztek édesanyjuk, a magyar haza, a magyar nemzet alkotmánya, szabadsága ellen! És ezer év viharában mégis megálltunk szilárdan, törhetetlenül. Egy új, küzdelemteljes év határmesgyéjén állunk. Hátunk mögött maradt a múlt, mely oly kevés örömet nyújtott s előttünk egy bizonytalan jövő, mely újabb küzdelemmel fenyeget. Hazánk politikai egén most cikázott végig a romboló vihar, mely elsöpréssel fenyegette alkotmányunk legerősebb védbástyáját: a szólásszabadságot. A becsületes magyar karok visszaverték az orvtámadást s legalább egyelőre elhárították a gyilkot, melyet gróf Tisza István szervezett a magyar nemzet keblének. Azonban az erős kéz tulajdonosa nem egykönnyen mond le hóbortos tervéről. Elbizakodott vakmerőségében s a hatalom utáni görcsös vágyakozásában megfeledkezik magyar voltáról s képes oda dobni Ausztria éhes gyomrába a magyar alkotmány utolsó darabját is, csakhogy magának az uralmat biztosítsa. És a király, a jó öreg király, kinek alkotmánytisztelete, az esküjéhez való ragaszkodása már szállóigévé vált — belekerült ennek az eszeveszett embernek hálójába s már-már azon a ponton van, hogy a magyar nemzetnek a királyi eskü szentségébe vetett hitét, bizodalmát széttépje — örökre. Ilyen kilátásokkal megyünk neki az új esztendőnek s félve várjuk, hogy vájjon mikor tör ki a vihar, amely vagy elsöpri a nemzet gyilkosait, vagy pedig a megsemmisülésbe kergeti magát a nemzetet. Minden igaz magyar szive elszorul, ha a jelenre gondol s még inkább, ha a közel jövő sötét képéről lebben fel a fátyol. Szomorú újesztendő s ha Hadúr, a magyar nemzet „régi“ istene meg nem könyörül az ő árva népén, akkor a felkelő nap nem szabad népre, hanem bilincsbe vert rabszolgákra veti sugarait. Gyenge a mi szavunk. Nem hallatszik el a trón zsámolyához. De meghallja könyörgő szavunkat — az Isten. Hozzád fordul a te szolgád, Isten, magyarok védő Istene az ujesztendő küszöbén. Hozzád könyörög alázatos szívvel s hallgasd meg kérését. Világosítsd fel az uralkodó lelkét, adj neki erőt, hogy megérthesse népének kiáltó szavát s téritsd vissza, amig nem késő arról az útról, amelyre a rosszlelkü tanácsadói vezetik. Most még nem késő. Avagy ók jó Uram, ha néked jobban tetszik, vedd elő sújtó villámaidat s haragos menyköveddel sújts a farizeusok közé, kik vásárt tartanak a magyar alkotmány felett s kik büszke néped szabadsága ellen törnek. Hallgasd meg Uram szolgád könyörgését az újesztendő hajnalán. V. Nagy Domokos. T A R . A. Egy kritikus álma. — A „Ceglédi Újság“ eredeti tárcája. — Egy uj darab kritikájának megírása után fáradtan tértem legény lakásomra. Bosszús voltam. Haragudtam a színészekre, mert rosszul játszottak, haragudtam a publikumra, a szerzőkre kik a darabot írták, de haragom mégis legjobban a primadonnára irányult, ki rossz és hamis énekével felrázta bennem a düh és gyűlölet szunnyadó érzéseit. Egy megnyugvásom volt csak, hogy a darabot és a szereplőket a második előadáson okvetlenül kifütyülik. Erről jól áll tudósításom. Lefeküdtem. Hosszú ideig hánykolódtam párnámon. Megvallom ideges voltam, sőt féltem, hogy milyen hatása lesz kritikámnak . . . * * * Délelőtt volt, íróasztalomnál ültem és egy készülő operettem végjelenetét olvastam nagy figyelemmel, midőn egy hordár lépett be s egy rózsaszínű illatos levélkét hozott. A levélben finom női írással szóról-szóra a következő állt: „Mélyen tisztelt Uram! Önt meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. Tegnap pillantottam meg először a színházban és hosszú szőke haja rögtön meghódított. Kérdezősködésemre azt a választ nyertem, hogy ön egy szigorú kritikus bácsi. Mindazonáltal meg mertem írni ezt a levelet s nem szégyenlem ismételni, hogy imádom önt. Kérem tehát, ha meg akarja e levél íróját ismerni — mit ha megtesz, nem lesz oka megbánni (én nem tudom, de ismerőseim azt állítják, hogy nagyon csinos sőt enni való teremtés vagyok) — jöjjön ma este 8 órára a városligeti fasor jobb oldalán lévő tizedik fához, hol önt már várni fogják és elvezetik hozzám. Addig is ezerszer üdvözli: egy enni való teremtés.“ Egy nagyon csinos, sőt enni való szép teremtés ! Ez már beszéd! Ott leszek. Táncolni, dalolni szerettem volna örömömben. Egész nap úgy jártam-keltem, mint egy alvajáró. Türelmetlenül vártam a 8 órát. Végre 7 óra. Öltözködni kezdettem. Nyakkendőmet legalább kétszer kötöttem meg és bontottam fel. Hosszas cihelődés után készen lettem öltözékemmel. Most még csak a hajzatom kellett rendbehozni. Oh a hajam ! Egyetlen hiúságom, kritikusi jelvényem, a helynek levágását csak a legügyesebb borbély kezére merem bizni. Elkészültem. Sietve indultam a fasor felé. Utoljára már rohantam és lihegve számoltam egy . . . kettő . . . öt . . . hét... végre a tizedik. Egy csukott bérkocsi állt ott és a kocsi előtt ,egy szobaleány. Egy fekete bóbitás enni valóan csinos szobacica, kedvem lett volna orcáit megcsipkedni, de komoly beszéde rögtön kedvét vette merész tervemnek. — Ön az, kit ma úrnőm vár ? — Igen, felelém. Ezzel beültetett a kocsiba és egy fekete selyem kendőt véve elő, igy szólt: — Most ha megengedi bekötöm a szemeit. — De kérem — szóltam — mire való ez a komédia. — Úrnőm parancsa. És anélkül, hogy szólni lett volna időm, bekötötte szemeimet. Sötétség lett körülöttem. Időközben a kocsi megindult és gyors iramban vitt ismeretlen célom felé. Kezdetben az utcák rossz kövezetén haladtunk, majd egy fél órai kocsikázás után éreztem, hogy kocsim egy kert kavicsos útjára fordult be, végre megállt. A szobacica fürgén leugrott és engem kézen fogva vezetett fel az emeletre. Azt hiszem egy ajtó előtt álltunk meg, mert a szobalány mielőtt bevezetett volna, háromszor kopogott és így szólt: — Meghoztam! — Bocsásd be — hangzott egy csengő női hang. Az ajtó kitárult és én a kendőn keresztül is éreztem, hogy a szoba melyben vagyok ki van világítva., Ezután hirtelen leoldották a kendőt szemeim / (97-es alap. A természet rendjét emberi kézzel megváltoztatni nem lehet. Élő szervezetben holt anyag : ellenkezik a természet rendjével , vagy az élő szervezet löki ki magából a holt anyagot, vagy a holt anyag sorvasztja el az élő szervezetet — de a kettő össze nem fér. A 67-iki kiegyezés holt anyagot vitt be a nemzet élő szervezetébe. Mert a nemzet éltető eleme a szabadság. „A szabadság az élet akadálytalansága.“ És ettől a szabadságtól fosztotta meg hazánkat a kiegyezés. Mind a mai napig ez állotta útját állami függetlenségünk teljes kiépítésének.