Chicago és Környéke, 1980 (1-51. szám)
1980-01-26 / 4. szám
MI TÖRTÉNT A HÉ • A Szovjetunió megvétózta az Egyesült Nemzetekben az amerikai embargót Irán ellen. • Brezsnyev Moszkvában kijelentette a Pravdának adott interjújában, hogy nincs kétsége affelől, hogy Cartert nem választják meg elnökül másodszorra az amerikaiak. Moszkva csak akkor áll szóba Washingtonnal ismét — írja a Pravda, ha egy olyan elnöke lesz az Egyesült Államoknak, akivel szóba lehet állni. • New Yorkban a szovjet légitársaság irodájában az Aeroflotban bomba robbant. Három személy könnyebben megsebesült. Előzőleg egy ismeretlen telefonáló felhívta a New York times irodáját és közölte velük a merényletet, amelyet az ismeretlen telefonáló szerint a „Jewish Defence League” tagjai követtek el, hogy ezzel is protestáljanak a szovjet disszidensek bebörtönzése ellen. • Kína első űrhajóját, amelyen egy kutya volt most lőtte fel az űrbe — írják a pekingi jelentések. Az elsőoldalas bejelentés egybeesett Brown amerikai honvédelmi miniszter elutazásának bejelentésével. A limitált kínai űrprogramot a kínaiak az 1950-es években kezdték meg, amerikai születésű kínai szakemberek segítségével. • A spanyol miniszterelnök Adolfo Suarez Gonzales külügyminiszterével, Marcelino Oreja Aguirrevel váratlanul egy napos látogatásra Washingtonba utazott, hogy Carter elnökkel és Vancel külügyminiszterrel tárgyaljon. A találkozáson Spanyolország szerepét a nyugati hatalmak NATO szervezetében akarják tisztázni, melyet az ellenzéki baloldali pártok erősen elleneznek. A baloldal attól fél, hogy Carter elnök a jelenlegi feszült politikai helyzetben több spanyolországi katonai bázis felállítását akarja Suarez elnöktől kérni. • A Szovjetunió felháborodottan fogadta a moszkvai olimpiai játékok elleni bojkottot. A Sovetsky Sport nevű legnagyobb sportújság írja: a „hidegháború új trubadúrjai” nem fogják céljaikat elérni. A lap különösen Carter elnököt támadja, aki szerintük a sportot is fel akarja használni „politikai zsarolásra". Az amerikai televíziós adások ezzel szemben bizonyították, hogy a sport mindig is össze volt kötve politikával: megemlítették a feketék kivonulását az olimpiai játékokról Dél-Afrika részvétele miatt. Hitlert, aki az 1936-os Berlini Olimpiászt politikai demonstrációra használta fel és nem utolsó sorban a tragikusan végződő Müncheni Olimpiai játékokat, ahol a PSO emberei megölték az izraeli sportolókat. Az olimpiai bizottság azonban kijelentette, hogy az esetleges bojkott ellenére is megrendezik Moszkvában az 1980-as Olimpiai Játékokat. Amerikai játékosokat is meginterjúvoltak az ügyben. A játékosok egyik vezetője a következőket mondotta: „Hogy lehet barátságos mérkőzéseket játszani egy országban, ahol a befogadó ország kormánya teljes gyűlölettel harcban áll saját hazánkkal.” • A hét elején az arany ára Londonban elérte a 700 dollárt. • Henry Kissinger óva intette az amerikai kormányt, hogy felfegyverezze Pakisztánt. Először is Pakisztán egyik szomszédja India, míg a másik szomszédja a Szovjetunió. Nagyon valószínűtlen, hogy Pakisztán,ha felfegyverezné is Amerika a két mammut erőnek ellent tudna állni — mondotta Henry Kissinger az NBC-nek adott nyilatkozatában. • Brezsnyev kijelentette, hogy Carter „megbízhatatlan partner” és a Szovjetuniónak megbízható partnerekre van szüksége. • Afganisztánban a hegyi mozlem törzsek „Szent háborút” hirdettek meg a szovjet megszállókkal szemben. A mintegy 3 millió hegyi mozlem jól, vagy rosszul felfegyverezve kész harcolni a szovjet ellen. • A nemrég elhúnyt Elvis Presley volt háziorvosát vád alá helyezték, mert nyakló nélkül írta az állandó ellenőrzést igénylő pilulákat, amelyek depressziót és egyéb különböző elváltozásokat okoznak. Elvisnek 12 ezer stimuláló, nyugtató, idegcsillapító és egyéb pilulát írt fel 20 hónap alatt — jelenti a vizsgálat. A doktor maga is nagy mértékben orvosság fogyasztó, úgyszintén lánya is. Az őszhajú doktor, dr. George Nichopoulostól valószínűleg megvonják engedélyét. • Izrael első egyiptomi nagykövete, dr. Eliahu Ben-Elissar 47 éves lengyel emigráns. Ben-Eissar 10 éves korában érkezett Izraelbe a német koncentrációs táborból. Február 26-án foglalja el új állását. • André Kostelanetz, amerikai karmester, a new yorki filharmonikusok alapítója 78 éves korában Haitii-szigetén meghalt. • Tito elnök állapota rosszabbodott. Orvosai, gangrénája miatt lábának azonnali amputálását tanácsolták. Tito nem engedi levágni lábát. Állapota válságos. • Egyiptomban a rendőrség letartóztatott 70 személyt, akik egy új gerilla csoporthoz tartoznak, amely csoport egy rendőrt megölt az elmúlt hét végén és számos merényletet készített elő Egyiptomban. Az új csoport tagjait Libanonban képezik ki — állapították meg a jelentések. • Jugoszláviában a kommunista párt hirtelen gyűlést hívott össze, hogy megbeszéljék mi történjék akkor, ha Tito meghalt. A kommunista államfő állapota ugyanis óráról-órára romlik. A 87 éves Tito állapotához nem sok reményt fűznek az orvosok. Jugoszláv kormánykörök abban bíznak, hogy az amerikai érdekeltség elég nagy Jugoszláviában ahhoz, hogy az amerikaiak egy esetleges szovjet elözönléstől megvédjék őket. Ugyanakkor hírek érkeztek arról, hogy szovjet csapatok tömörülnek Románia Jugoszláviával határos övezetében és a Varsói Paktum országait valószínűleg mozgósítják Tito elhalálozása esetén. • Izrael miniszterelnöke, Manachem Begin kijelentette több kanadai újságíró előtt: bízik abban, hogy a kanadai nagykövetséget áthelyezik Tel Avivból Jeruzsálembe. A miniszterelnök a Knessetben tette kijelentését 100 torontói üzletember előtt. • Két mechanikusnak maszkírozott olasz egy DC-9-es repülőt, amely a svájci légitársaság, a Swissair gépe volt átvizsgált. A gép utána szabályosan elrepült Zürichbe. A két állítólagos merchanikus azonban a gépen szállított 2,5 millió dollár készpénzt elvitte. • Tokióban letartóztatta a rendőrség az egykori Beatle-sztárt, Paul McCartneyt marijuana csempészésért. A 37 éves McCartneynál 7 uncia marijuanát találtak. 1975-ben már egyszer kitiltották őt és feleségét Japánból miután már előzőlegrajta kapták őket kábítószer csempészésen. • Tito marsal állapota reménytelen. Az orvosok azonnali amputációt javasolnak, amivel meg lehetne menteni életét, ő azonban nem engedi. Sőt arra a javaslatra, hogy Houstonba utazzék kezelésre, ahol a világhírű ér-specialista dr. DeBakay kezelése alatt állna — szintén elutasító volt. Az államelnök állapotáról már nyíltan írnak a lapok. 22 millió jugoszláv lakosnak egyszerre bizonytalanná vált az élete— írják a lapok. • Edmond Brown kaliforniai kormányzó demokrata elnök aspiráns kijelentette, hogy nem fog tovább küzdeni Carter és Kennedy ellen. Ugyanakkor felszólította támogatóit, hogy szavazzanak a legközelebbi demokrata jelöltre. • A szovjet kormány nyíltan felvetette: Nyugat- Németországtól várja, hogy megtorpedózza magatartásával az Egyesült Államok embargóját és elvárja Schmidt kancellártól, hogy ne csatlakozzék az USA-hoz. Elvégre — veti fel a Pravda — kinek van több félteni valója, mint Nyugat-Németországnak. Németország az utóbbi időben a legpotenciálisabb gazdasági partnere Moszkvának és mint célozgatták az amerikai technológiai szállítás kiesésével még jobban számítanak erre. • Kelet-berlinből jelentik. A NATO egyik magasrangú tisztviselője, aki Kelet-Berlinbe szökött kijelentette, hogy a NATO egy esetleges szovjetnyugati konfliktus esetén el van szánva, hogy bevesse nukleáris fegyvereit. Kovács Imre: A balorcás magatartás vége? Carter eredménytelen erőlködései Gyakorlattá vált az amerikai külpolitikában a balorcás magatartás: ha a Szovjetunió jobbról képen vágta Amerikát, az elnök odatartotta a balorcáját is. Egy templombajáró, vasárnapi iskolás hívőnél ez a magatartás talán érthető, de az amerikai elnök esetében gyengeséget jelent, aminek katasztrofális következményeit világszerte tapasztalhatjuk. Irán vagy Afghanisztán az utolsó szimptóma; az odavezető út legalább háromévtizedes, kikövezve félre- és elértésekkel, csalfa illúziókkal, vak reményekkel és tehetetlenséggel Nem volt egy év a második világháború befejezése óta, hogy Amerikát valami meglepetés ne érte volna, amire felkészületlensége miatt csak későn reagált, akkor is rendszerint csak egy diplomáciai jegyzékkel, az ENSZ felhasználásával, legjobb esetben kardcsörtetéssel, illetve flottatüntetéssel. Truman elnök 1946-ban még erélyesen kitessékelte az oroszokat Északi Iránból, de eltűrte jelenlétüket Kelet-Középeurópában és a kisujját sem mozdította, amikor 1947 nyarán Moszkva támogatásával a kommunisták átvették az uralmat Magyarországon. A kommunista puccs 1948-ban Csehszlovákiában megismétlődött (Lengyelország, Románia és Bulgária kezdettől elismert szovjet érdekszféra volt), pedig a csehek Amerika és a Nyugat dédelgetett kedvencei voltak... A szovjet mohóság, a kommunista földindulás kezdetén Amerika még a kihívhatatlan nagyhatalom, de atombomba-arzenáljával már akkor is tehetetlennek bizonyult. Koreában kénytelen volt konvencionális háborút vívni, ahelyett bevetette volna minden rendelkezésére álló fegyverét. Vietnám a tartózkodás megismétlődése, de sokkal nagyobb kudarccal: Amerika elvesztette első háborúját aétszázéves történésemében. Még mindig vitatott, hogy nem lett volna-e jobb bevetni nukleáris fegyvereit mindkét arcvonalon, mintsem hagyni magát megalázni? A katonák hajlottak a nukleáris megtorlásra, amiért Truman menesztette legnagyobb hadvezérüket, MacArthur tábornokot. Vietnamban meg lefogta kezüket a tiltakozó mozgalmak felerősödése, ami a politikusokat befolyásolta és megfélemlítetete. Visszájára fordult a Churchill-i tétel. Anglia háborús miniszterelnöke, aki az első évben egyedül állt a viharban, gúnyosan azt mondotta: a háború sokkal komolyabb dolog, mintsem katonákra lehetne bízni. A vietnami katasztrófa az ellenkezőjét igazolta: a háború sokkal komolyabb dolog, mintsem a politikusokra szabadna hagyni! Az elnökök és a politikusok szeme nem a csatatérre meredt, hanem a választókra: bejuttatják-e megint őket a Fehér Házba, a Kongresszusba,a federális államok kormányzóságába? Egyszer én már megkockáztattam azt a kijelentést ,amiért a magyarországi kommunista kormányzat külpolitikai hetilapja megneheztelt, hogy a taktikai atomfegyverek, ágyúk, rakéták bevetésével a vietnami háborút hetek alatt be lehetett volna fejezni, sokkal kevesebb áldozattal, mint amivel hosszú, tehetetlen elhúzódása járt. Dehát a hatvanas évek végétől eluralkodott az amerikai ifjúság körében a szokás, hogy saját zászlóik nyilvános elégetésével tiltakozzanak saját kormányuk politikája ellen, ha azt saját szempontjukból helytelennek tekintik. A példa kapós, ragadós volt, utánzásra talált, s ma a forrongó országok ifjúságának kedvelt passziója, időtöltése az amerikai zászlók elégetése az amerikai követségek és tévékamerák előtt... Amerika beszüntette a sorozást, az amerikai fiatalt nem kötelezik katonai szolgálatra, amivel kiesett életéből a legfontosabb nevelési eszköz — a fegyelmezés. Nem érez kötelezettséget a hazája iránt, nincsenek ideáljai, nagy, lelkesítő, világot megváltó céljai; ideológiailag felkészületlen azzal a kihívással szemben, melyet a nemzetközi kommunizmus mellett most már a mozlimok vallásos őrülete is képvisel. Ha lett volna, vagy lenne is idealizmusa, kiöli belőle a matematisztikus szemlélet, ami erősebben érvényesül a kapitalista országokban, mint az agyoncsepült marxista államokban. A szülőket elfoglalja a pénzhajsza, a jólét biztosítása, az iskolákban a tanítók sztrájkja emlékezteti a diákokat, hogy nincs többé áldozatvállalás, az önérdek, a kapzsiság a döntő tényező: az egyetemeken újbalos tanárok cinizmusa még azt is kiöli belőlük, amit addig nagy keservesen megőriztek idealizmusokból. Amikor reggel hétkor felcsavarom a televíziót (akármelyik állomásra állítottan), a bemondó azzal kezdi, hányadik napja tart a teheráni túszok tragédiája? Szinte új időszámítás kezdődött Amerikában a teheráni US-nagykövetség megszállásával; a következő hír arról értesít, hogy az elnök milyen újabb intézkedéseket foganatosított kiszabadításukra. Végig próbálta már az összes nemzetközi fórumokat, ENSz, nemzetközi bíróság, NATO, papok szolidaritása, de siker helyett kudarcot arat. Nem csoda, hiszen régi magyar közmondás szerint amilyen a vetés, olyan az aratás. Évtizedek mellébeszélése, inaktivitása, gyávasága, vagy tehetetlensége keserű termést hozott! A közvéleménykutató intézmények ugyan azt állítják, hogy Carter népszerűsége a múlt év őszi mélypontról felszökött; a Fehér Ház sajtótitkára megelégedetten közli, hogy a beérkező levelek és táviratok 95 százaléka helyesli az elnök kezelését az iráni krízist illetően. Én nem csodálkozom, mert az elnök tehetetlensége tükrözi a társadalom magatartását: az amerikaiak egyszerűen nem akarnak fegyverhez nyúlni, ha a körülmények úgy kívánják, mert az kimozdítaná őket a kényelmükből. Csinálja az elnök egyedül ahogy tudja, hiszen azért választották meg, mi mást vár még tőlük?... Azonban a tétlenség (úgy látszik) mégsem amerikai tulajdonság és már hallani, mind erőteljesebben olyan vélekedéseket is, hogy elérkezett a cselekvés ideje. Különösen ellenzéki politikusok kérik számon Garter elnöktől, nagyon helyesen; ha oly egységesen áll mögötte a nemzet, mint a Fehér Ház híreszteli, miért nem csinál valamit? A türelme hovatovább tétlenséget, mi több tehetetlenséget jelent, ahelyett, hogy vezetne, bátran utat mutatna, cselekedne! A hirtelen hangulatváltozás egyik motiválója kétségtelenül a megalázottság, amit Amerikának a tehetetlen, balorcás elnökök miatt el kell szenvednie. A másik, hasonlóan fontos elem, hogy az amerikai tehetetlenséggel keletkezett nemzetközi vákuumban a Szovjetunió kedvére mozog, akciózik. Kuba véglegesen az övé, fél Afrika a befolyása alá került (kubai zsoldosok őrködnek az érdekei felett), s most a Középkeleten mozdult meg. Az afgán invázió csak azokat lephette meg, akik nem ismerik az orosz aspirációkat az Indiai-óceán irányában. A sorozatosan végrehajtott marxista puccsok Kabulban jelezték, hogy Moszkva egy igen nagy lépésre készül, s tervei megvalósításának idejét elérkezettnek látta az iráni válsággal. Moszkvában azt várták, hogy Amerika csináljon valamit, ne hagyja megszégyeníteni magát, valahogy szabadítsa ki a túszokat, akik ellen belső szövetségesei, az iráni kommunisták-marxisták is megismétlődően tüntettek. De amikor látták, hogy Cartertől még az agg Khomeini se fél, akkor miért féljenek ők, — és — benyomultak nagy katonai erőkkel Afganisztánba. Hogy velük is megismétlődik a vienami kudarc, azt lehet vitatni, a kulcspozíciójú ország (Irán, Pakisztán, India, Kína, felé) megszállása azonban most már tény, ami ellen Washington kapkod fühöz-fához. A NATO-szövetségesek Európában ugyanúgy lapulnak, mint Iránnal kapcsolatban, mert érdekük (egy helyt az olaj, másrészt a biztonságuk) azt követeli, hogy túlságosan ne exponálják magukat. Elítélik az iráni és az afganisztáni eseményeket, ugyanakkor megnyugtató számukra, hogy a Szovjetunió egyelőre Ázsiában van elfoglalva,ott bonyolódik bele a problémákba és békén hagyja őket . Európát! Carter kezében kevés az ütőkáritya: a katonai megoldás ejtésével nem sokat érhet el. Iránban nem egy kormánnyal van dolga, hanem egy kaotikus helyzettel; hiába bélyegzi meg az ENSZ vagy Hága a nemlétező kormányt, a diákoknak maszkírozott „forradalmárok” és PSO-isták fittyet hánynak a határozatra és megbélyegző ítéletekre, de a saját „kormányuk” intézkedései- re és még Khomeini intéseire vagy esetleges tanácsaira is. A gazdasági bojkottot Amerika szövetségesei ellenzik a legjobban, még inkább az olajmezők bombázását: mi maradt akkor? A türelem? Imádkozás? Tévé-diplomácia? A SALT-II ratifikálásának felfüggesztése nem távolítja el az oroszokat Afganisztánból; Moszkvába nyugodtan fogadják az amerikai fenyegetéseket. A SALT-I behozta hátrányukat Amerikával szemben, a SALT-II nukleáris egyensúlyt teremtett közöttük, ratifikálják vagy sem, úgy ahogy van, nekik használ. Carter naivan buzgolkodott, hogy a SALT-II egyezményt önmagában kell nézni, semmiféle más probléma megoldását nem kell hozzá kapcsolni: bízik Brezsnyevbe és az oroszokban'Vbl!^ ' tartását illetően!-' Aztán újévi nyilatkozatában tiel naivabbul kijelentette az afgán események hatása alatt, hogy az óév utolsó hetében többet tanult az oroszokról, mint elnöksége három évében. Milyen kár, hogy nincs fordítva, mert akkor azt mondhatná most, beiktatása utáni héten teljesen kiismerte az oroszokat, s a róluk alkotott felfogását az utolsó három év csak igazolta és megerősítette. . Kik tiltakoznak otthon (Bécs) A napokban érkezett a hír, hogy Magyarországon többeket figyelmeztettek a munkahelyükön, hogy elveszíthetik állásukat abban az esetben, ha nem vonják vissza aláírásukat a csehszlovák polgárjogi aktivistákat támogató levelükről. A hatóságok azt is követelték, hogy az illető személyek határolják el magukat a tiltakozó nyilatkozattól. Mint ismeretes októberben a csehszlovák hatóságok súlyos börtönbüntetéseket szabtak ki azokra, akik állítólag államfelforgató tevékenységet folytattak. Kádár Jánoshoz és az elnöki Tanácshoz intézett levelében mintegy 250-en — főleg értelmiségiek és művészek— kérték az illetékeseket, hogy járjanak közben a csehszlovák hatóságoknál. Ezzel egyidőben három ma,gyar ellenzéki aktivista — Bence György, Kiss János és Kenedy János —, levélben támogatásáról biztosította a prágai Carta 77’ polgárjogi mozgalom képviselőit. Ezen túl hét kiemelkedő magyar író: Illyés Gyula, Juhász Ferenc, Karinthy Ferenc, Keresztúry Dezső, Vas István, Weöreös Sándor és Zelk Zoltán levelet intézett a Nemzetközi Pen Klub magyar részlegéhez és kérte levelük továbbítását más nemzeti Pen Klubokhoz. Az még nem ismeretes, hogy munkájából elbocsájtottak-e már valakit ki ezeket a leveleket ■ aláírta. A jelentések szerint eddig körülbelül harmincan vonták viszsza nevüket a tiltakozó nyilatkozatról és — Táncos Gábor szociológus — öngyilkosságot követett el. Ezek az új magyarországi fejlemények különös érdeklődést keltettek külföldön mivel ezek évek óta az első jelei egy komolyabb politikai elégedetlenségnek. Az 1956-os magyar forradalom óta, melyet szovjet katonák fojtottak vérbe, ez az első eset, hogy magyar írók a Nemzetközi PEN-hez fordulnak. A csehszlovák események bírálatán kívül a legutóbbi tiltakozó levelek több nagyon kényes magyarországi problémára is felhívják a figyelmet. A Carta 77-hez intézett üzenetében Bence György, Kis János és Kenedy János megemlékezett Magyarország szerepéről az 1968-ban lejátszódott csehszlovákiai megszállásban. Bírálták Kádár János és a Magyar Kommunista Párt utóbbi 20 évben folytatott liberális politikájának úgynevezett korlátozottságát is. A PEN Klubhoz intézett levelükben az írók félmilliós lélekszámú szlovákiai magyar kisebbségről írnak, és nyíltan céloznak arra, hogy a magyar kormány és párt nem tesz meg mindent e kisebbség segítésére. A magyar hatóságok aggodalmukat nyilvánították ki a magyar értelmiségiek újonnan jelentkező harcias magatartása miatt. Benkei András belügyminiszter nemrégiben a magyar sajtóban azt nyilatkozta, hogy egyes emberek nem tehetségükkel keresik a hírnevet, hanem szocializmus ellenes véleményeket visszhangoznak. Hozzátette, hogy a jövőben az ilyen magatartással a magyar törvényeknek megfelelően fognak elbánni. Mindezideig egyféle hallgatólagos megállapodás létezett a magyar uralkodó körök és az értelmiségiek között: a hatóságok viszonylag liberális gazdasági és szociális politikát folytattak míg a magyar értelmiségi elit tartózkodott attól, hogy kényes és nyilvános vitát kezdeményezzen. Ennek megértésére három, Magyarországra jellemző tényezőt kell figyelembe venni: 1956 emléke; annak tudata, hogy Magyarország gazdasági téren bizonyos függetlenséggel rendelkezett és ezt elveszítheti, ha politikailag megbízhatatlannak minősül; valamint harmadszor úgy tűnt, hogy esetleges tiltakozások nem találnak széleskörű támogatásra a viszonylagos anyagi jólét idején. Ma egyre nehezebb ezt a kényelmes viszonyt fenntartani. Magyarországot súlyosan érinti a világgazdasági válság. Az általános bizalom a kormányban súlyosan megrendült annak ellenére, hogy a kormány a kommunistaviszonyokhoz képest merész gyógymódokhoz folyamodik, nevezetesen csökkenti az állami tásogatásokat, ösztönzi a munkaerő szabadabban mozgását és leértékeli a forintot. A keleteurópai országokban az általá- nos tendencia az volt, hogy elkerülték a radiká-| lis gazdasági változáso kat és sokkal élesebben", reagáltak a politikai ellenzékiséggel szentben. Nemrégiben a len-*gyel miniszterelnök a szocializmus ellenségei- ? ről beszélt akiket — mint mondotta —'ki kell irta- ni. Most, hogy különbö-* ző politikai nézetek nem férhetnek meg együtt a hivatalos gondolkodás-^ ban a magyar hatóságok? méginkább meg akarják^ mutatni szövetségese! iknek, hogy rendet tud- ? nak tartani egy decentralizált piacközpontú gazdasági rendszerben, és ugyanakkor szigorú politikai ellenőrzés ér- vényesül más területe-ken. 3. oldal