Chicago és környéke, 1983 (1-53. szám)

1983-10-15 / 42. szám

10. oldal Hazai Tavasz Az én drága szülőfa­lumból röppenek át az Óceánon szerte a világ­ban élő magyarokhoz, akiknek szívében még nem hervadtak ki a szü­lőföld emlékei, s dolgos napjaik fáradtsága után Himnuszunk mindent felrázó sorainak ima­szavaival hajtják álom­ra a fejüket. A tavaszt szeretném mondani. Ennek a falu­nak ill attól terhes tava­szát, hogy halljátok és emlékezzetek az elha­gyott falvakra, az itt­ragadt tavaszokra. Higyjétek el, hogy ez a tavasz nem a Ráday­ak és a Szemere Pál­ok lan­gyos esőtől permetezett tavasza, — ez a tavasz Fáy Ferenc, az elhunyt költő-barátom, forró, csodás tavasza az „ÉVÁK” * símogató­­ban, melyben csak elég­ni lehet. — Még Bajkai István bátyám is vakarja a fü­­le tövét, amikor fáradt öregesen kiböki: Öcsém, nem emlékszem ilyen tavaszra, pedig már a kilencvenediket tapo­som. S ahogy szeme fel­tekint a felhőtlen kék égre, olyan régi tava­szok sugarában fürdik az arca, hogy ellágyul­va ölelem át szikkadt vállait. Igen. Még a május tündököl a maga nagy kitárulkozásában. Üde­zöld a határ, a kertek és bódítóan illatoznak a virágok. A fák he­,­gyén himbálódzva rigók fütyülnek, a színestollú madárkáink csivitelése, trillázása köszönti a felkelő napot, melynek melengető, lágy sugara­it elnyelik a fűszálakon hintázó harmatcsep­­pek. Szinte hallani a bú­zamezők, rétek, fák és bokrok mély lélegzését,­­ látni a virágok és pa­lánták nyújtózkodását az ég felé, tele vannak a kertek szorgoskodó öregekkel. Tesznek, vesznek ebben a csodás napsütésben. Van is mit tenni. A borsó-ágyakat a vadgalambok dézsmál­ják, a friss saláta-leve­leket a feketerigók cse­megézik, a burgonya leveleken kolorádó-bo­­garak tanyáznak és per­­metre vár a szőlő. Hiá­ba­, a tavasz van, forró és az aranyat érő eső, elkerüli szomjazó kert­jeinket és a határt. Mintha az öregek ta­vasza lenne ez. Túl sok a jövés-menés az új ru­hákba öltöztetett teme­tőkertek hantjai között. A harangok szava lá­gyan himbálódzik a megdőlt keresztek kö­zött és olyan félelmete­sen szép hallani. .. .A „Máriás’fa” tö­vében ülök. A lombok árnyéka jólesik. Meleg van és szinte beleforró­sodom az emlékezésbe. A ,,Rákos-patak”-ot né­zem, ahogy az ő nagy történelmi hűvösségé­vel csordogál a medré­ben. Párája még ott ül a „Hosszú-rétek” fü­vén, a gólyahírek és pittypangok szirmain s a szomorúfűzfák levele­in. Még nem szállt fel a kéklő pára sem a „Kot­­lina”, sem a „Hársas” bokrai közül, de itt a dombon, a betyárok és koldusok pihenőhelyén, e búcsúhelyen, a bokrok között fürge játékba kezdtek az ökörszemek, a vadkörtefák ágain meg vadgalambok ker­getik egymást. A gyur­gyalagok siklórepülés­sel húznak el fölöttem a „Sukoró” felé, hogy a „Szőlők­ alján” a „Po­­kóka” homokos partol­dalába vájt fészkeikben csipogó kicsinyeik tá­­tott kis szájába elemó­zsiát lopjanak. Sietős az útjuk a fecskéknek is, éppen úgy, mint az ész­bontó zakatolással roha­nó vonatnak a „Hidisze­­lők” aljában... Már lé­legzik a falu. Emberek és gépek nyüzsögnek az utakon és a határban, kitárt ablakok mögül muskátlit öntöző karok jelennek meg, s már idehullik az iskolások zsibongása, hát elindu­lok a tölgy és jegenye­fák árnyékában az úton, hogy régi tavaszokba lágyulva könnyesen em­lékezzem. , Hiszen voltak tava­szaink, fiatalosan hegy­kők és szépek. És hittük bennük a szépet, — tud­tuk mondani szívbemar­kálón a jót. Nemes és lelkeket nyugtató szárnypróbálgatásaink, szíveket dobogtattak meg. Szerettünk és szent volt előttünk a szerelem Éjjelizenés éjszakáin­kat bearanyozták Bódy Laci hegedűjének zoko­gó húrjai, mert szeret­tünk nagyon dalolni és a gyertyafényre várni a muskátlis ablakok mö­gül. Tudtuk a poharain­kat is összekoccintani csendesen és sírva-ví­­gadva. Ismertük a mér­cét a „mit és meddig” tisztaságában. Életün­ket a „minél­ többet tud­ni” akarása irányította. Tudtunk kacagni szív­­ből-jövőn, de leborulni is megtanultunk drága szülőfalunk porában. Szétcincált bennünket az élet s hogy elfogy­tunk, hogy már a köny­­nyeink is kiapadtak, hogy örülünk, ha néha összetalálkozunk, vagy átkiálthatunk a végtelen távolságok kerítésén egymáshoz, — ez már nem is szomorúság, — ez már csak sírás, — olyan­ zokogó emléke­zés a régi tavaszokra. Beleöregedtünk a teg­­­ napok és holnapok nagy rohanásába, fáradtak vagyunk s hiába köszön­tött ránk ez a forró, il­lattól terhes tavasz, már súlyként nyom bennün­ket, mint Fáy Ferencet nyomta a mi drága szü­lőfalunk minden szép­séget és gondot felöle­lő tavaszaival, már küz­deni is elfelejtünk a gi­tárzenés éjszakák el­len, harcolni a nemtö­rődömség lápjában ta­­posókkal, a természet szépségeit és a múlt em­lékeit rombolókkal, a szülői tiszteletet sem ismerőkkel, az őseink sírhantjait szétdúlókkal, a kereszteket döntöge­­tőkkel. Jöhetnek forró tavaszok már, a közöny­be fulladtak lárvái csak röpködni tudnak a múlt szépségei körül, de mint­ha nem volna megállt. Talán... majd egyszer magukba néznek az uno­káink s kis elrontott ta­vaszaik elsárgult virág­szirmai fölött remegő térdekkel hullnak a por­ba, — csak nehogy késő legyen. Adj Uram esőt, áztasd meg ezt a drága szülő­falunkat bőséggel, mert félünk és tudjuk, hogy vannak illatmentes, fa­gyos tavaszok is, mikor az emberek szíve meg­szakad. És mi szeretünk élni és megtudjuk be­csülni a boldogságot, mégha szerteszórtan is, de magyarul mondjuk tavaszaink zsoltárát és határokat nem ismerőn tekintünk a csillagokra, melyek beragyogják még ennek a forró ta­vasznak az éjszakáit is. * Jegyzet: Az „Évák” c. dal­ciklust Fáy Ferenc első fele­ségéhez és az ebből a házas­ságból született kislányához írta. Mindkettőjük neve Éva. A 165 versből álló kötet már kiadásra készen állt, amikor a költő népbírósági tárgyalása előtt az államvédelmi szervek elkobozták. (F.I.) VARGA MIHÁLY anzs. Amikor szeptember első napjaiban a szovjet lelőtte azt a koreai repü­lőgépet, melynek utasai között amerikai és kana­dai állampolgárok is vol­tak, mintha még az idő is megijedt volna. Hirte­len beborult, szél kere­kedett s ez meghozta az őszi fekete fellegeket. Egycsapásra múlté lett a nyár. Még ugyan lát­hatunk aranybarnára le­sült lábakat, de a vállak­­ra már nagykendő kere­kedett. (Gyapjú kockás nagykendő, ez az idei di­vat). Az iskolák is kinyi­tották kapuikat, egyszó­val megkezdődtek a dol­gos hétköznapok. Magam is nekifog­tam rendet tenni az író­asztalomon. Előkerül­tek sorjában azok a nyá­ri levelek, melyeket ér­­demes ismét elolvasni. Hogy még ma is történ­nek szívderítő esemé­nyek azt bizonyítja az a kezemben tartott kis magyar faluban föladott levél, melyet nagyné­­ném írt unokájával s mindketten egy kis idé­zettel kezdték, a kis­lány: „Elkezdem leve­lem írását, mint rózsa a nyílását”, nagynéném meg: „kell levelem a kútnál...” Majd beszá­moltak minden ese­ményről mi kis falum­ban történt, végül rátér­tek a Péter-Pál napi kö­szöntőre, melyben fér­jem születésnapjára gratulálnak. Mikor mindezt elol­vastuk nagyon megle­pődtünk, mert az a nap már rég elmúlt. Néztük, forgattuk a levelet. Én meg elkeseredtem csa­lódásomban, mert ép­pen Klára napon érke­zett a levél, még dicsér­tem is őket mielőtt ki­nyitottam, — így időzí­teni!, aztán rólam sem­mi! Nagynéném is Klá­ra, már küldtem neki hosszú levelet, neki meg eszibe sem jut?... De hát hol élnek ezek és a Klára napról mi nem fe­lejtkezhetünk el, sem ő, sem én. Klára volt nagy­mama is, s azok a régi, nagymama-nagynéni­­unoka Klára napok nagy családi összejövetelek­ben ünnepeltek. S ma, miközben egymást üd­vözöljük, ezekről a régi napokról, szétszórt, el­tűnt családtagokról em­lékezünk, így töprengtem ami­kor fölkiáltott férjem: nézd meg ezt a boríté­kot! Nézd hol járt ez a levél. Ezek a szamarak ott a kútnál elfelejtet­ték Franciaországot föl­írni, s átment egyenest Amerikába a Missisippi mellé Minnesota állam St. Cloud-jába. Budapesten aztán in­telligens volt a postás, hogy tudta van St. Clo­ud Amerikában. Ezt bi­zony mi nem tudtuk, most nyomoztuk ki. Mert itt van az eredeti Párizs mellett. Büszke Clodoald-ok földje. Létezésüket 1,400 évre visszamenőleg is­merik. Valamikor itt a hegyoldalban (melynek ma minden háza-kasté­­lya egyenest Párizsra néz) a Meroving házat alapító Clovis-nak uno­káját (hatalmi törek­vésből) nagybátyjai ko­lostorba kényszerítet­ték. Clodoáld szent éle­tű ember lett, kolostort alapított melyet halála után róla neveztek el. A francia forradalom szentségrombolói a ko­lostort széthányták. A mai gótikus templom mely látványosan emel­kedik a St. Cloud-i domb­tetőn e régi kolostor kö­veiből épült, s a szent csontjai is ott nyugszak SZŐKE KLÁRI­nak. A templom falán tábla ismerteti történe­tét, sőt azt is, hogy 1922- ben St. Clodoald születé­sének 1400-ik évforduló­ján a Minnesota állam­beli st. Cloud püspöke is jelen volt az ünnepsége­ken. Mondom a levél átment Amerikába, de sajnos bennünket ott a Missi­sippi partján nem talál­tak. (Ma már azt mond­juk sajnos, mert bár mentünk volna „egy házzal odébb”!) S itt kö­vetkezik egy másik zse­ni méghozzá jóindulatú postai alkalmazott, mert a visszakanyaro­dott levelet nem sül­lyesztette el, hanem gondolt egyet, — logiku­san —­s elküldte egy hasonló irányító számra Californiába, San Die­­góba. De ott sem voltunk találhatóak. Erre, ezt már logikailag nem tud­tuk követni, hogy miért, de továbbították Palm Springs-be. Talán tud­tak arról, hogy ott ismét okos postások tanyáz­nak, s nem tévedtek, mert azok a levelet el­küldték, — méghozzá lé­gipostán — (ingyen ment az egész) a Párizs mel­letti St. Cloud-ba, így kaptuk meg hét hét, s nagy világjárás után a levelet, melyet kezdtek mint „rózsa nyí­lását’, s vártak rá vá­laszt keserűen, mert azok a párizsiak ejnye hát, így elfelejtkeztek rólunk? ■ Azonnal küldtünk egy hosszú mindent megma­gyarázó levelet, mely­től megnyugodtak sőt, nagyot nevettek. Öröm és béke lett, mert nincs közöttünk semmi baj. Minden tisztázódott sok ismeretlen jóember köz­benjárásával. Sajnos ugyanezt nem mondhatom el a párizsi postáról, hiszen csak ők működhetnek közre amikor egy-egy még ta­vasszal írt beszámoló­mat ősszel látom viszont újságunkban, torzhaj­tásként. Vajon ezt a köz­ismert francia lezserség rovására kell írni? Lám, mi emberek mennyire nem vagyunk egyfor­mák. Itt örömet oszta­nak, amott mérget. Az évszázad nagy felfedezése Az évszázad felfedezé­se tulajdonképpen egy véletlennek köszönhe­tő. 16 évvel ezelőtt egy brazil geológus, név­­szerint Breno dos Santos az Amazonas mentén kutatott természeti kin­csek után. A járhatatlan őserdő fölött helikopter­rel repült és pilótája fel­fedezte, hogy fogytán az üzemanyag. Le kellett szállni, hogy a tartalék kannából feltöltsék a gé­pet. Legnagyobb megle­petésükre egy szinte tel­jesen kopár területre bukkantak. A geológus rögtön fölismerte, a tü­nemény hátterét és nem is csalódott: valóságos vashegyre szálltak le. Azóta­ kiderült,­­hogy hozzávetőleges becslé­sek szerint ezen az óri­ási, 400 ezer négyzetki­lométer nagyságú terü­leten 18 milliárd tonna vasat, 60 millió tonna magnéziumot, 10 millió tonna rezet, négy milli­árd tonna bauxitot és nagymennyiségű ara­nyat, ezüstöt és krómot rejteget a föld. 1980-ban brazil államelnök hi­vatalosan is jóváhagyta azt a programot, ame­lyet a világ legnagyobb ilyen arányú vállalko­zásának neveznek, mert­­ 60 milliárd dolláros költö­tt­séggel akarnak az Ama­­zi zonas mentén egy bá­­g­nyász és mezőgazdaság jo­gi központot építeni. 150 ezer ember számára kell lakóhelyről gondos­kodni, 5 vízierőmű szol­gáltatja az áramot és 890 kilométer hosszú va­sútvonalat kell építeni az Atlanti Óceán partján fekvő Sao Luishoz. A vasutat már 1978- ban elkezdték és eddig sikerült a pálya számá­ra átvágni az őserdőt. Jövőre már elindulnak az első szerelvények, amelyeknek mindegyi­ke 120 vagonból áll és 15 ezer 600 tonna vasér­cet tud szárítani 52 óra alatt a tengerpartra. Az első bánya is működik már, így a vagonoknak lesz rakományuk. A bra­zil kormány szerződése­ket kötött Nyugat-Né­­metországgal, Japán­nal, Franciaországgal és Olaszországgal több mint 26 millió tonna vas­érc szállítására. És ar­ra számít, hogy az Ama­zonas természeti kin­csei már ennek az évti­zednek a végén évi 15 milliárd dollár bevételt jelentenek. Ezek a kilátások ma­ Hogyan él egy tipikus román háziasszony? Ezt akarta megtudni az Associated Press amerikai hírszolgálati iroda bukaresti tudósító­ja. Cikkének bevezetőjé­ben elmondja, hogy Ro­mánia, amely egykor gazdag mezőgazdasági ország volt, most élelmi­szerhiánnyal küzd. Az il­letékesek mindent kül­földre küldenek, hogy keményvaluta adóssá­gukat csökkentsék. A tipikus román háziasz­­szony, akit az amerikai újságíró keresztnevén, Ana néven szerepeltet, a következőket mondta életéről: A hét négy napján nem dolgozom. Szabadidőm majdhogy minden per­cét „vadászattal” és fő­zéssel töltöm. A „vadá­szatot” úgy értse, hogy a legkülönbözőbb élelmi cikkekre vadászom. Munkahelyem, ahol a hét három napján dolgo­zom, vidéken van, 32 ki­lométernyire Bukarest­től. Munkanapokon reg­gel kilenckor kezdek és 12 órával később érke­zem haza. Néha ugyanis két órán át kell várnom az autóbuszra, az üzem­­anyaghiány miatt meg­ritkították a járatokat. Amikor végre hazaérek, olyan fáradt vagyok, hogy éppencsak beka­pom azt, amit előző nap főztem és belezuhanok az ágyba. Egyetlen luxu­som, ha reggel tovább tudok aludni. Ez azon­ban nem olyan egysze­rű. Az üzletekbe hajna­li ötkor viszik a tejet, hét órára már minden elfogy. Időben ott kell ÍZÜLETMOZGATÓ TANFOLYAM BOKA- ÉS TÉRDÍZÜLET Az emberi láb az állás és a járás szerve, tehát statikai és dinamikai szerepe van. Feladatunkat lá­baink csak úgy tudják maradéktalanul ellátni, ha a boka, térd és csípő ízületei egészségesek, ha a szalagrendszer, az izomzat rugalmasan mozgékony. A kisgyerek lába még kialakulatlan, talpa lapos, de legkésőbb öt-hat éves korára kialakulnak a talp megfelelő boltozatai, melyek biztosítják a járás ru­galmasságát, gördülékenységét. Az évek folyamán azonban a nagy terhelés és a testsúlynövekedés miatt még a jól felépített alsóvégtag is veszít ru­galmasságából, és teherbíró képességéből. Megje­lennek a különböző izületi elváltozások és ezek kö­vetkezményeként a lábfájdalmak. Mik a leggyakoribb elváltozások? A láb haránt- és hosszanti boltozatainak lesüllyedése: bokasüly­­lyedés, egyszerű nevén lúdtalp. Az egészséges talp nedvesen, keskeny — piskóta formájú — nyomot hagy a talajon, a deformált láb nyoma egyenlete­sen széles, esetleg a bütyök és a boka közti talp­­rész kiszélesedő. A rendellenes terhelés következ­tében megjelennek a fájdalmas bőrkeményed­ések, tyúkszemek, bütykök, sőt gyulladás is felléphet az ízületben. Ezért idejében kezdjünk hozzá a láb ízü­leteinek, szalagjainak védelméhez, a­ gyenge izmok erősítéséhez. A szakszerű torna, a láb masszírozása, az egész­séges cipő, a gyógyfapapucs, esetleg — ha szüksé­ges — megfelelő cipőbetét viselése gátolja a ko­moly deformálódást. Összeállítottunk néhány tor­nagyakorlatot, a fájóslábúak és a nagy megterhe­lésnek kitett lábúak részére, de ezeket az egészsé­ges lábúaknak is ajánljuk, megelőzésként. A gya­korlatok közül néhány, kellemes hőmérsékletű für­dővízben is végezhető, lazító és vérkeringést előse­gítő hatásuk így még jobban érvényesül. A harántsüllyedés megelőzését vagy javítását szolgálja az első két gyakorlat: 1. Ülő helyzetben helyezzünk egy-egy kis labdát a talpunk alá és ujjainkat jól behúzva gurítgas­­suk előre-hátb­a. Közben erősen nyomjuk talpunkat a labdához. 2. Ülő helyzetben ujjainkkal húzzunk össze egy a talajra helyezett­ törülközőt , majd ujjainkkal tologassuk ismét vissza. A hosszanti süllyedés javítását szolgálják a kö­vetkezők: 3. Széken vagy talajon ülve térdhajlítókban zár­juk lábunkat — ebben a helyzetben felemeljük sarkunkat és a felemelt sarkot távolítsuk, majd­ kö­zelítsük egymáshoz. 4. Talajon, ülve talpunkat helyezzük szembe egy­mással, a térd kifelé néz, ebben a helyzetben emeljük fel sarkunkat és erősen ütögessük kifelé. 5. Hason fekve hajlítsuk be térdünket és bokából erőteljesen körözzünk (tükörképben mozog a láb­fej). A kör iránya befelé h­angsúlyozottabb! A térd nem mozog! 6. Hanyatt fekve, nyújtott térddel emeljük fel lá­bunkat és bokából erőteljesen körözzünk (párhu­zamosan mozog a lábfej). A térdízület sima mozgása is szükséges a rugal­mas, könnyed járáshoz.1 .Ez az ízület is igen érzé­keny és könnyen fájdalmassá válik, különösen, ha a láb terhelése nem megfelelő (lúdtalp, vagy túl­terhelt kövérség). 1. Álló helyzetben tegyük össze lábunkat és kis­sé behajlítva írjunk le a térddel kis köröket. A körök iránya mindig belülről kifelé tartó. 8. Hanyatt fekve hajlítsuk be térdünket, húzzuk ■fel a hasunk felé és egy képzelt erő ellenében las­san nyújtsuk lábszárunkat felfelé a magasba, majd lazán ejtsük vissza. 9. Ülő helyzetben hajlítsuk be egyik térdünket és fogjuk meg lábujjainkat. Az ujjakat tartva nyújt­suk ki térdünket. 10. Hason fekve terpesztett, behajlított térddel la­zán ütögessük keresztbe egymáson az alsó lábszá­runkat. Egy-egy gyakorlatot legalább tízszer — de ha van időnk, még többször — ismételjük meg na­ponta. A kívánt eredmény nem marad el. L­M. gyarázzák azt, hogy a itt tervbe vett beruhá­zások összegét a súlyo gazdasági problémák el­lenére sem csökkentet­ték. Mert a nyolc és fél millió négyzetkilométe nagyságú, 122 millió la­kosú Brazília a világ leg­eladósodottabb országa Most is lázas tárgyalá­sokat folytat az esedé­kes kamatok és részlet­fizetések határidejé­nek kitolásáról. És a külföldi hitelezők tü­relmének egyik magya­rázata éppen az Amazo­nasz-i természeti kin­­ccsek ígérete. Természetesen a nagy tervnek nemcsak párto­lói, hanem ellenzői is vannak. Elsősorban a környezetvédők, akik at­tól félnek, hogy az or­szág zöld tüdejének, az őserdőnek a megbolyga­­tása súlyos következmé­nyekkel jár. De akad­nak olyanok is, akik sze­rint a természet erősebb az embernél. Emlékez­tetnek az amerikai autó­király, Henry Ford ese­tére, aki a 20-as évek­ben az őserdő segítségé­vel akarta megoldani a világ gumi­problémáját és Daniel Ludwigra, az amerikai milliárdosra, aki 3 milliárd dollárt fektetett bele amazo­­naszi fa-, és papír gyá­raiba, de két évvel ez­előtt feladta a harcot. A derülátók szerint most az ember lesz erősebb mert sokat tanultak a múlt hibáiból, tehát lennem. Főzelék­féléért már hajnalban sorban állnak az embe­rek. Ha kifogyott a napi mennyiség és én nem ke­rültem sorra, körbejá­rom az üzleteket, vagy kétszeres áron megve­szem ami kell egy árus­tól. A húsboltok előtt nem ritka a tíz órás vá­rakozás. Sajtot alig lát­ni. Ha híre megy, hogy valamelyik üzletbe szál­lítmány érkezett, a kör­nyező hivatalok kiürül­nek, mert mindenki le­rohan, hogy hozzájusson a ritka csemegéhez. Ne­kem szerencsém van, hogy falun dolgozom, így ott könnyebben ju­tok hozzá bizonyos élel­miszerekhez, mert köz­vetlenül a gazdálkodók­tól vehetem meg. De se­gítséget kapok külföl­dön élő barátainktól is. Amikor kislányom szü­letett, egy görögorszá­gi barátunk küldött pe­lenkákat. Romániában ugyanis egyáltalán nem kapható. Elmondta a fiatal há­ziasszony azt is, hogy kétféle fizetési eszköz ismeretes Ceaucescu ál­­­lamában: az egyik a lei, a másik az amerikai gyártmányú KENT ci­garetta. Ebből tíz cso­mag 800 lejbe kerül a fe­ketepiacon. Nagyon nagy összeg ez, ha te­kintetbe vesszük, hogy Ana havi keresete 1.100 lei, férjéé pedig körül­belül 3.000. Ez az átla­gosnál magasabb fize­tés. Egy csináltatott férfiruha 2.300 lejbe ke­rül, vagyis egy dolgozó átlagos havi fizetésébe. Új autóra sokáig kell várni és az ára megha­ladja egy átlagos kere­setű dolgozó több mint három és fél évi jöve­delmét. FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA!

Next