Chicago és Környéke, 1986 (1-52. szám)
1986-04-12 / 15. szám
10. oldal Nagy árat fizettünk (Avagy, mikor kopogtak a ruszkik...?) Só Bernát közvetlen a háború utáni évek egyik népszerű vicclapjában — az még a Ludas Matyi előtti kor volt — jellemző rajzos vicc jelent meg. A házigazda és felesége a szalon közepén állnak és megelégedéssel néznek befejezett munkájukra: nyakkendőkkel és nadrágszíjakkal sikerült végre odakötözni a vendégségbe érkezett riadt házaspár kezét és lábát a fotelokhoz. A rajz alatt a következő felirat állt: „Így ni! Na most szépen el fogjuk nektek mesélni, hogyan vészeltük át az ostromot...” Ugyanis félmillió pesti mesélt akkoriban félmillió rémtörténetet, félmillió pestinek, csodával határos módon, fel nem robbant aknákról, borotvával kikanyarított lóhúspecsenyékről, hathetes babfőzelék diétákról, befalazott szociáldemokratákról, és zabráló oroszokról. A félmillió történet unalomig azonos volt, talán csak annyiban különböztek, hogy az egyik a Hernád utcában, a másik meg az Olasz Fasorban játszódott le. Végül Budapest fölül elszállt a korom és a kőpor. Múltak a hónapok, az évek, az évtizedek és egyes ostromélmények nyomtatásban is kezdtek napvilágot látni. A pestiek meg ekkor kezdtek el csodálkozni. Ugyanis ezeket az élményeket olvasva többen úgy érezték: ha mindez igaz, akkor úgy látszik mi nem ezt az ostromot éltük át. Elindult a pesti harcok legendairodalma. Az egész a Jézusarcú szovjet katonával kezdődött. Meg kell jegyeznem, úgy érzem ezzel a harcossal a félmillióból csak egyetlen egynek volt szerencséje találkozni. A többi nem látta. Azok csak a „rücskös képűvel”, vagy a „kirgizpofájával” találkoztak. Aztán ahogy múltak az évek nőttek a könyvespolcokon a verses, a novellás és memoárkötetek, úgy szépült, szelídült fokozatosan az ostrom megrázkódtatása. Minden valamire való író megírta már a maga kis dolgozatát versben, elbeszélésben, regényben, melyben az ismeretlentől való félelemből, életreszóló felemelő élmény lett. Mert minden író jól tudta, hogy egy jól sikerült mondattal vállveregetést, biztonságot és nagyobb darab kenyeret lehet kiérdemelni, így társult az író képzeletében frontszakállas katonafej, a názáreti jóságos arcával. Bár Orzse néniben is hasonlóan társulhatott a kép, mikor az első oroszt Hejőcsabán megpillantotta. Valószínűleg ő is így kiálthatott fel: — Jézus !! Itt vannak a ruszkik...!! Persze ha már az irodalomról beszélünk, jól tudjuk: a papír türelmes, az írógép nem beszél vissza, és nagyon könnyű átesni a Pegazus túloldalára. Szabad legyen most idéznem példaként Lajos elvtársat, aki szintén jól átbukott. Bár elképzelem annyi esze volt, míg e sorokat írta, óvatosan odébb ült néhány méterrel, hogy kikerüljön a fenyegető csillár alól. 1984- ben megjelent emlékezéseinek 466-ik oldalán nagy nekiveselkedéssel a következőket írja. Jól figyeljük kérem, mert ezt még tanítani fogják valamikor a magyar iskolákban. „Szót kell itt ejtenünk — írja — még egy világszerte elterjedt katonaszokásról, a zabrálásról.” (Figyeljük csak meg, hogyan ártatlanodik a pesti zabrálás „világszerte elterjedt” katonaszokássá?) „Ez is egészen másképp festett, mint ahogy az emberek előre elképzelték. A mi katonáink a megszállt területeken sajnos mindenhez hozzányúltak, ami fogható és mozdítható, kivált, ha értéke volt. És mivel rossz volt az ellátás, különösen elraboltak mindent, ami ehető. (így kerülnek már bevezetőben, jó előre, saját honvédeink a zabrálással a vádoltak padjára. Előzetes megvádolásuk után végre a szovjet katonákra is sor kerül, mikor így folytatódik az ostrommese.) ,,A szovjet katonák élelemhez nem nyúltak, inkább adtak mintsem vittek. Sajátságos korabeli fogalom volt viszont acsellengő ruszkid. Pihenőben lévő eltávozást kapott katonák csoportosan, vagy magányosan sétáltak a városban, kíváncsian bámészkodtak, bementek házakba, bekopogtak (?) a lakásokba, és ha kedvükre való tárgyat láttak, elkérték. (Látod kedves olvasó, rosszul ismered a saját történelmedet. Ezek acsellengő ruszkik, ha kedvükre való tárgyat láttak azt elkérték. De belépés előtt természetesen kopogtak.) Elsősorban a karóra érdekelte őket, aminek közvetlen hasznát vehették, és ami bajtársak között nyilván fontos cseretárgy lehetett. De szívesen vettek bizonyos hangszereket: szájharmonikát, húzóharmonikát, gitárt, mandolint. A legnagyobb érték amihez hozzányúltak, az ugyancsak bárhol használható kurblis, régifajta gramofon volt, meg a hanglemezek. Személyes tapasztalaton szerint ez utóbbiért már fizettek, vagyis konzervet, kenyeret, csokoládét, ennivalót adtak érte.” (Szóval jól jegyezzük meg: a kurblis gramofonért már fizettek is. Sajnos a legtöbb magyarnak nem volt ilyen gramofonja. Na de most jön a java...) „Volt aki szívesen adta, mint én is, volt aki ijedtében, hiszen a katonánál fegyver van, és bármilyen kedvesnek látszó (?) de érthetetlen szavakkal kéri is, olyan mintha fegyveresen rabolná, mármint annak, aki félelmében adja, amit ad.” (Szóval kedves olvasóm, az a kirgiz katona, aki 45 januárjában ott a pincében, a géppisztolyt öreg édesapád mellének szegezve vette el az óráját, az olyan látszatot keltett megrémült édesapádban, „mintha fegyveresen rabolt volna”. Lám minden csak illúzió... No de Lajos elvtárs még mindig bírja szusszal.) „Én szívesen adtam, — állítja írásában — (nem hiába az Eötvös Kollégiumban nevelkedett) és amikor a házban már nem maradt karóra (?? nofene!) kínáltam nekik pénzt, kínálgattam a szép és súlyos ezüst cigarettatárcámat, csak legyintett rá nevetve, minek az nekik...?” (Hát ugyan, minek is kellett volna egy „csellengő” ruszkinak 1945 februárjában a rommálőtt Budapesten egy szép és súlyos ezüst cigarettatárca...?) Ez már kortörténet. Mondtam, ezt még tanítani fogják egykor az iskoláinkban. Nem az ostromot, az írást... Ez csak kiragadott példa, de szerencsére úgy tűnik, mégsem olyan fekete az ördög, mint amilyennek festik. Ugyanebben az évben, ugyanannál a vállalatnál megjelent másik könyvben, egy írónő regényalakjával már ezt mondatja el: — Nagy árat fizettünk, a szabadságot adtuk a felszabadulásért... Ugye ez már mennyivel őszintébben és bízta- - Hiába, a szocializmus sokkal fejlettebb. Ehhez nálunk Amerikában nem kell doktorátus. DIVATOS TÉMA - Béla most alkoholellenes cikkekkel keresi meg a vodkára valót. - Az utóbbi időben gyakran eltöprengek, hogy tulajdonképpen mi végre vagyunk a világon? NICK Phone: 583-9786 H & E MEAT MARKET Smoked Sausage and Delicatessen 3534 W. Irving Park Rd. Chicago, IL 60618 Store Hours Mon-Fri: 9AM-6PM Sat: 9AM-5PM Sun: 10AM-4PM SZOBOR Egy aranymondást hallottunk, őszinte szívivel ajánljuk klaszszis — és nem annyira klasszis — sportolók figyelmébe. — Ne törődj azzal, hogy mit mondanak a kritikusok. Olimpiai bajnoknak már emeltek szobrot Kritikusnak még soha. LAIKUS A hölgy nem tartozott a sport megszállott rajongói közt. A nagy atlétikai verseny lelátóján egyszerre csak a következő szavakkal fordult a férjéhez: — Ezt aztán végképp nem értem, ötvenezer ember száz kilométert autózik a csúcsforgalomban csak azért, hogy lássa, hogyan tesz meg nyolc fiú nyolc szabad forgalmi sávon száz métert a saját lábán... EGYÉNISÉG Willie Mays, a San Francisco Giants baseballcsapatának csillaga egyszer filmszerepet kapott. Saját magát kellett eljátszania egy tv-darabban. Forgatás előtt a rendező megkérdezte, hogyan akarja megoldani a feladatot. — Gőzöm sincs — mondta Mays. — Csak indítsátok el a kamerát és, ha én nem vagyok én, akkor szóljatok. A LÁTNOK HUMOR emléktábla TÖBB NEVES KDuuin SZERELME, AKIHEZ OLY SZÍVESEN MENEKÜLTEK ELESEDfiK ELÖL , Állítottak HaTHa VaLAKI .NeM. ISMERI — Igaz az, hogy háromszor megcsalta a férfit — kérdezi a válóperes bíró a feleségtől. — Igaz. De esetek százait tudnám felsorolni, amikor hű maradtam hozzá. A feleség a negyedik karambol után így vigasztalja a férjét: — Ne izgasd fel magad, fiacskám. Egy napon akadnak majd balesetek, amelyekben nem én leszek a hibás. — Egyszer még nagyon megkeserülitek, ti, férfiak, hogy így bántok a nőkkel ! tóbban hangzik...? És ráadásul nem is mi mondtuk... FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA! ifj. Fekete István Hajótörött nemzedék korrajz Ezt írja a szerző a könyv előszavában: „Olyan formában próbáltam megörökíteni a történteket, hogy senkit ne botránkoztassak meg a szereplők parlagi nyelvezetével és erkölcstelen tetteivel. Tessék-lássék törekvésem persze nem járt túlzott sikerrel, mert valójában nem is akartam kimosdatni az eseményeket. Irodalmi stílust, és virágnyelvet használva megközelítőleg sem tudtam volna visszaadni azt az erkölcsi és világnézeti nihilizmust, amiben az 1945-ös úgynevezett felszabadulás’ után hazánk lakosságának jelentős százaléka élt.” Ez a mű nyerte el a Nyisztor Zoltán Irodalmi pályázat egyik első díját. Megrendelhető: Vörösváry Publishing Co. Limited Könyvosztálya, 412 Bloor St., West, Toronto, Ontario, M5S 1X5, Kanada. A 446 oldalas kemény kötésű könyv ára:..$ 15.00, szállítási és csomagolási költség: $ 2.00. Megjelent Szőke Klára: Négy hét Párizsban... A Nyisztor Zoltán irodalmi pályázat másik nyertesének Szőke Klárának: Négy hét Párizsban című könyve is kikerült a nyomdából. Az írónő könnyed stílusban, bizalmas együttlétben Olvasójával meséli el mindazt, ami az olvasót érdekli az álomvárosról, Párizsról, amely valamikor valamennyiünk álma volt, ahová művészek sóvárogva tekintettek és amit az egész világ mint a pompa, elegancia központját tart számon, ahonnan szellemi áramlatok, forradalmak indultak el valamikor és amelynek Eiffel tornya a Szajna partján még ma is vonzza a turisták millióit... Ugyanakkor rendkívül érdekessen világítja meg a szerző 1956 előzményeit és a felejthetetlen szabadságharc napjait. A 200 oldalas könyv ára: 12.00 dollár + szállítási költség 2.00 dollár. Megrendelhető: Vörösváry Publishing Co. Limited Könyvosztálya, 412 Bloor St. West, Toronto, Ontario, M5S 1X5, Kanada. SZŐKE KLÁRA Négy hét Párizsban.. KERES — Becsüs úr, nézze meg a múzeumban ezt a műkincset. Szeretném tudni, mennyit ér, mielőtt ellopnám. HA EZ ÍGY MEGY TOVÁBB — Hová utazik? — Szegedre. Azt mondják, ott van egy működő utcai telefon. RUTIN A rutinos vásárló így szólt a zöldségesnél, mielőtt még rátették volna az árut a mérlegre: — Miért számol tíz dekával többet mikor ez húsz dekával kevesebb?! MEGLEPŐ — A kisfiamat elvittem egy pszichológushoz. A gyerek megállapította, hogy baj van a pszichológus lelki életével. DICSEKVÉS — Az igazgatóm szerint nélkülözhetetlen vagyok a munkahelyemen. Én vagyok az elriasztó példakép. FÉRFI DOLGOK — Szerelmes vagyok minden nőbe. Az a baj, hogy mind viszonozza is. FLANC — Az én kisfiam kizárólag nyugati pelenkába hajlandó bepisilni. DERÉK GYEREKEK — A gyerekeim betettek egy szociális otthonba. Igazgatónak. OK — Miért olyan karikás a szeme, miért olyan kialvatlan? — Semmit dolgom éjszaka, de mindig hajnali háromkor utazom a villamoson, mert akkor kevés a BKV-ellenőr. NAGYPAPA — Már csak két öröm maradt számomra az életben: a húszéves kisunokám és a tizennyolc éves barátnőm! NAGYMENŐ — Ha ma elkezdek gyűjteni egy családi házra, jövő hét közepére együtt lesz a költség. REKLAMÁCIÓ — Kérem, ez a dobostorta dohos torta! LOTTO . —Nincs egy eladó kéttalálatos szelvénye? — Minek az? — A hatóság előtt igazolnom kell, hogy miből élek ilyen nagylábon. HARANGOZÓ A templomi harangozó lusta volt felmenni a toronyba harangozni, ezért aztán aznap a faluban nem is volt déli tizenkét óra. A férje kérdezteti, hogy hol tartja a nokedliszaggatót?