Chicago és Környéke, 1986 (1-52. szám)
1986-11-29 / 48. szám
Liszt Ferenc emlékére A műveit világ ebben az esztendőben ünnepli Liszt Ferenc születésének százhetvenötödik és halálának századik évfordulóját. Mindenütt nagyszabású hangversenyekkel és előadásokkal áldoznak emlékének. Felidézik a zongora páratlan művészét, a zeneszerzőt, aki újabb évszázad alkotóinak mutatott utat és a nagyműveltségű világfit, aki Európa születési és pénz, valamint szellemi arisztokráciájának hat évtizeden át ünnepelt hőse volt, ősi német származásúak, anyja pedig osztrák. Istentől kapott géniuszán kívül apjának köszönheti, hogy olyan magasságba emelkedett, melyet művész rajta kívül soha nem ért el. Liszt Ádám családjukból az első, aki ,,SZ”szel, tehát magyarosan írja nevét. Tanulmányai során filozófiát hallgat és zenét tanul, de húsz éves korában pályáját abbahagyja a család nagy szegénysége miatt és Eszterházy Miklós herceg szolgálatába lép. Kismartonban, a hercegi udvar magas zenei és színházi kultúrája bizonyos fokig kárpótolja, de annál nagyobb csapásként éri, mikor Doborjánba, egy kis faluba helyezik, mint az uradalom juhászaiénak számtisztjét. Egyetlen vigasza a zongorára. Két év múlva megnősül, feleségül véve egy osztrák pék lányát, Lager Máriát. Házasságukból születik egyetlen fiúk Az amerikai szenátus úgynevezett „Kémelhárítási Bizottsága” elé érdekes tanulmány került: szerzői két éven át dolgoztak művükön, hogy feltérképezzék az államellenes kémtevékenységeket és az amerikai kémelhárítás munkáját, hatékonyságát. Ezt a nem mindennapi tanulmányt, most nyilvánosságra hozták. Ebből ismertetünk néhány részletet. Véleményünk szerint az Egyesült Államok nem fordít elég időt, figyelmet és pénzt az államérdekek és titkok védelmére, megőrzésére. Hogy ezek a kémtevékenységek milyen komoly veszélyt jelentenek országunk biztonságára, arról kormányunk tagjai eddig nem sokat közöltek a nyilvánossággal, — állapítja meg a tanulmány, mely így folytatódik. A részleteket és adatokat mi is az FBI-tól, azaz a Szövetségi Nyomozó Irodától kaptuk. Ezek szerint mintegy 450 szovjet hírszerző tiszt fejt ki kémtevékenységet az Egyesült Államokban. Általában diplomatának, ENSz alkalmazottnak és újságírónak álcázzák magukat. Tevékenységüket azonban amerikai részről nem veszik elég komolyan. Az utóbbi évtizedben legalább három alkalommal sikerült megakadályozni, hogy a kelet-német és szovjet kémek jussanak be az amerikai kongresszusba. Ezek a személyek vagy az amerikai kongresszusban, vagy annak tájékoztatási irodájába akartak munkát vállalni. Ezért feltétlenül meg kellene szigorítani a bizalmi ál I. rész Fáy István Ferenc (Franz) 1811. október 22-én. A szőke, világoskékszemű, betegeskedő fiúcska még alig öt esztendős, amikor apja hegedűt ad a kezébe, de semmi kedve és érzéke nincs a hangszerhez. Annál nagyobb a meglepetés, mikor a hat éves gyerek, aki még sem írni, sem olvasni nem tud, a legnehezebb zongoraműveket lapról, tökéletes technikával és tempóval eljátssza. A művelt ember meglátja fiában a lángelmét és elvetélt ambíciói megtestesülését reméli tőle. Elkezdi tanítani, de tisztában van vele, hogy ez nem elég, komoly mesterekre van szükség a géniusz kifinomításához. Bécsbe viszi, ahol Carl Czerny, a zongora neves pedagógusa, (volt Beethoven tanítvány) bámulattal hallgatja a kisfiú játékát és főleg improvizációit, az adott témára való rögtönzéseit. Kilenc éves, amikor Sopronban és Pozsonyban elkápráztatja hangversenye hallgatóságát. Öt mágnás lelkesedésében fejenként évi 12000 forint ösztöndíjat ajánl fel hat évi időtartamra. A herceg azonban semmit nem segít, csak egy év fizetés nélküli szabadságot engedélyez az apának, hogy fiát Bécsbe kísérhesse. Itt a zongorára Czerny, a zeneszerzésre és elméletre pedig Antonio Salieri az öreg mester honorárium nélkül tanítják. Bécsbe költözésük előtt Pesten tartanak másokba kerülők múltjának és személyének ellenőrzését. De nemcsak a külföldi munkavállalókat kell óvatosan kezelni! Habár ez az egyik legkézenfekvőbb terület. Hiszen a világ különféle pontjain lévő katonai támaszpontjainkon csaknem 400 idegen állampolgár dolgozik olyan munkakörben, ahol szigorúan bizalmas anyagokhoz juthat. Ezen is változtatni kellene! Az állami hivatalokban dolgozók közül a bizalmi állásokban levőket is jobban szem előtt kellene tartani. Az utóbbi időben bebizonyosodott, hogy a külföldi kémek elsősorban ezeket az embereketkörnyékezik meg, illetve ezektől kapják információikat. Az állami tisztviselők sokszor naivitásuk áldozatai. A legtöbb amerikai születésű külföldi kém viszont önként jelentkezik az idegen hatalom képviselőinél. Általában rendezetlen anyagi körülményeik vezetik tettük elkövetésére, vagy valamiféle bosszú. Például kiteszik állásából és ezért az ellenségnél próbál babérokat szerezni. Sajnos a Központi Hírszerző Hivatalnak, a CIA-nek nincs egységes belső szabályzata alkalmazottjai időszakos ellenőrzésére. A „Kémelhárítási Bizottság” javasolja, hogy jelentősen emeljék meg az Egyesült Államok biztonságára fordítandó összeget. A bizottság 500 millió dollár megszavazását kéri a szenátustól. A kérés alátámasztására a következő konkrét példákat közli hangversenyt, melyre Liszt Ádám, aki annyit sem tud magyarul, hogy a béresekkel megértesse magát, érdekes módon a következő németnyelvű szöveget nyomatja : (E hangverseny) „...drága hazám iránti mélységes ragaszkodásom első záloga. Talán egykor olyan szerencsés lehetek, hogy drága hazám dicsőségének egy ágacskájává válhassak.” A siker elsöprő. Hasonló lelkesedéssel ünnepükt a császárvárosban adott hangversenyek alkalmával, az ott töltött két esztendő folyamán. Ekkor már tűrhetően komponál is. Apja látva a minden képzeletet meghaladó fejlődést, 1823-ban elindul a gyerekkel Párizsba, hogy a világhírű Conservatoireben tanuljon tovább. Cherubini, aki maga olasz, arra való hivatkozással, hogy az intézetbe csak franciát lehet felvenni, visszautasítja, így Ferdinando Paer és Antonin Reicha lesznek a tanárai. Híre olyan nagy, hogy néhány hónap után a „világ szellemi fővárosa” dédelgeti. Főúri paloták kézrőlkézre adják és mindenki a gyermek Mozarttal hasonlítja össze. A következő négy évben kétszer járja meg Angliát és többször turnézik a francia városokban. A misztikum iránt nagyon fogékony ifjúra igen nagy hatással van az egyház és tizenhat éves korában azzal lepi meg a tanulmány: A kémtevékenységek nem korlátozódnak az Egyesült Államok területére. A szovjet hírszerzés előszeretettel használja moszkvai nagykövetségünket, illetve annak épületét kémtevékenysége színhelyéül. Az ötvenes években a követség egyik nagyméretű pecsétjébe — valószínűleg a szovjet alkalmazottak — lehallgató berendezést szereltek. A hetvenes években, pedig a nagykövetség tárgyalótermében lévő kandalló kéményén találtak egy ismeretlen rendeltetésű antennát. Nemrégiben pedig a követségen használt írógépekben fedeztek fel nagyon érzékeny lehallgató-berendezéseket. Illetékes hatóságaink gyanútlanul, minden különleges óvintézkedés nélkül indították útnak Washingtonból a moszkvai amerikai követségnek szánt írógépeket. Mint utóbb kiderült, az írógépekbe különleges készüléket szerelt a szovjet fél. A szuperérzékeny szerkezet képes volt a gép kattogó hangja alapján az írott szöveget továbbítani, így Moszkva tudott követségünk levelezéséről, sőt a másolatok birtokába került. Ez az illetékesek nagyfokú felelőtlenségének tulajdonítható. Fejlett technikánk és technológiánk védelme érdekében mindent el kell követnünk. A legnagyobb munka a híradástechnikában, a komputerek és a műholdak alkalmazásában vár ránk. Az amerikai telefonbeszélgetések felét — legyen az helyi, vagy távolsági — a Szovjetunió le tudja hallgatni környezetét, hogy pap szeretne lenni. Apja erélyes fellépése tudja csak megakadályozni szándékában. Nem sokkal ezután az apa, aki barátja és tanácsadója is, váratlanul elhunyt. Ez a csapás lelkileg olyan sebet üt rajta, hogy a virtuóz sikerektől megundorodva, még az anyai szeretet sem ad teljes vigaszt. Válságáról így ír: „Korai mélabú nehezedett akkor rám és ösztönszerű ellenszenvvel éltem át a művész házi , állat rosszul leplezett lealacsonyodását”. Később pedig ezt mondja: „...akaratlanul is elöntött valami keserű undor aziránt a művészet iránt, amely, mint akkor láttam, többé-kevésbé haszonhajtó mester-séggé, a jó társaság szórakoztatásává zsugorodott...” (1837 február.) Következő évben Carolyne de Saint Cricqet, egy arisztokrata család vele egyidős lányát tanítja és a fiatalok megszeretik egymást, aminek eredményeként udvariasan eltávolítják a fiatal mestert. Ez élete első nagy csalódása, mely mélyen belevág az önérzetébe, mert szentül hiszi, hogy a szellem, a géniusz kiválasztottjai egyenrangúak a született arisztokráciával. (Ezért nevezi a mai zenetörténet-írás szülőhazánkban „forradalmár Lisztnek”.) Felháborodása annál is őszintébb, mert már megismerkedett a francia romantika nagyjaival, akiknek ugyanez a hite. Többekkel személyes barátságban van. Ott élnek a közelében és szeme láttára születnek meg Victor Hugo, Stendal, Lamartine, Heine, Balzac, halhatatlan alkotásai. Nagy hatással van rá az exkommunikált Lamennais Abbé, „atyai barátja”, de sok kérdésben nem ért vele egyet. Érdekes módon, ebben az időben honvágy gyötri, de ez valamiféle romantikus magyarság-szemlélet. Vonzza a „vad, távoli haza” és oda szeretne menni, hogy „...egyedül, gyalogszerrel, zsákkal a hátán hatoljon be Magyarország legelhagyottabb vidékeire”. Sajnos erre nem adódott alkalom és a hátizsákot utódja, Bartók Béla vette fel helyette, 1830 döntő év művészetében. Megismerkedik Hector Berliozzal, aki éppen akkor fejezi be a „Fantasztikus Szimfóniát”, mely a nagy alkotáson végigviszi a „fixa ideának” nevezett zenei témát, az alapgondolatot. Liszt a született programzenész ebből fejleszti ki weimari korszaka alatt a gondolatokra épített szimfonikus költeményei és nagyszabású zongora-remekei kifejezési formáját. Még nagyobb élménye Paganini hangversenye, melyet meghallgatva ráébred, hogy a tökéletes technika nem jelent művészetet, csak virtuóz produkciót. Az alkotó és előadóművész lelki egyesülése, az anyag teljes megszűnése és lélekké válása, az élményben való öntudatvesztettség az előadóművészet legmagasabb foka. Rendkívüli akaratával ezt fejleszti aztán olyan tökélyre, mely művészetét utánozhatatlanná teszi. Huszonhárom éves, amikor bemutatják George Sandnak, a mindent tagadó, férfiruhában járó ragyogó aszszonynak, akinek intellektusán felül női vonzóereje is nagy hatással van rá. Neki mondja el teljes tömörséggel művészi hitvallását: „Kevés dologban hiszek , hiszek egy kicsit a munkámban és nagyon Istenben és a Szabadságban. Hiszek a végtelen haladásban, a zeneművész korlátlan jövőjében, hiszek benne a remény és szeretet minden erejével.” (Ugyanezt írja egy Marie d’Angoulthoz írt levelében is.) Nem sokkal ezután ismeri meg a nála hat évvel idősebb Marie d’Agoult grófnőt, aki kivételes műveltségével és szépségével meghódítja. Az asszony jóval idősebb férjével kényszerházasságot kötött, urát nem szereti és a művész kérésére Genfbe költözik, ahol Liszt az Akadémia tanára. Innen indul hangverseny túráira is, amíg vissza nem térnek Párizsba. Viszonyukból három gyermek született: Blandine, Cosima (Bülow-Wagnerné) és Dániel. Apjuk mindhármat törvényesíti. Közben sokat olvas, ünnepelt művész és világfi, de ugyanakkor nagyszerű kompozíciói születnek, melyek mindegyike az improvizáció páratlan mesterének a jegyeit viseli magán. A Ha valaki csak egy kicsit is ismeri Amerikát, ha itt valaki nyitott szemekkel és halló fülekkel jár és kel, akkor rögvest megállapíthatja, hogy Amerika a szentdemokráciája ellenére is egy nagy „termelőszövetkezete” a régi Európa konzervatív vívmányainak. Láthatja és hallhatja például, hogy itt gombamódra szaporodnak és járványszerűen terjednek a nemességkutató, valamint családi címereket feltaláló cégek, az úgynevezett genealógiai intézmények. E cégek először mondjuk egy tetőtől-talpig milliomos virsli-királyt céloznak meg, akinek édesatyja még a századfordulón mint ismert és jónevű sikkasztó érkezett Columbus földjére. Itt azután elvegyült, a tömegben, a már itt lézengő sanda és gyanús trónkövetelők, levert forradalmi vezérek, valamint csődbe ment és hamis bukás miatt körözött gatyamadzag gyárak vezérigazgatói között. Majd mint jó megjelenésű feladon, egy eredeti amerikai honleánnyal belépett a házasság néven ismert, meglehetősen elterjedt és állítólag népszerű intézménybe. Házasságukat gyermekáldás követte. Az első „áldás”, mikor felcseperedett s már a nevét is le tudta írni, a virslis pályára lépett, ahol a szaftos virslik hamarosan királlyá kiáltották ki. Őfelségén ekkor kitört az urhatnámság, európai nemességre és címerre vágyott. Nehéz valutákért egy nemességkutató intézettől ezt napok alatt meg is kapta. Ezek a cégek a virslis ürgék után igen sok gyanútlan és mit sem sejtő, hazát vesztett magyar emigránsra ugranak rá és felkínálkoznak, mint egy kivénült prostituált. Egy-két naiv emigráns, — aki nemességi éhségben szenved, e kínálkozásra ráharap s azt úgy bekapja, mint hal a Mariéval való szakítás kezdete, amikor a pesti árvíz hírére 1838-ban otthagy mindent és Bécsbe siet, hogy koncertsorozatot adjon az árvízkárosultak javára, méghozzá soha nem látott sikerrel. Meghatóan tesz hitet magyarságáról ezekben a napokban Mariéhoz írt levelében: „Ezek az izgalmak, ezek a fellángolások fedezték fel számomra a haza szó jelentését... megszoktam, hogy Franciaországot tekintsem hazámnak, s nem gondoltam arra, hogy másik hazám is van... és én is ehhez az ősi és erős fajtához tartozom, én is ennek az őseredeti, megszelidíthetetlen nemzetnek vagyok a fia.” (Exotikum, romantikus szemlélet, vagy őszinteség, ki tudja?) Két év múlva ismét Pesten van, majd a vidéki városokban hangversenyezik leírhatatlan lelkesedés közepette. Az ünneplések során díszkardot nyújtanak át a „nemzet nagy fiának”. Egyesek mindent megkísérelnek, hogy a király nemességet adományozzon neki. Sikereinek igen örül és egy levelében azt mondja: „...nem üvöltőkből álló tömeg, mint a bécsi és málegyet. És fizet, mint egy békebeli huszártiszt vagy adótiszt. És amikor megkapta a 3 előneves nemesi oklevelet és a csillogó-villogó családi címert, azokat felakasztja a 30 éves részletfizetésre vett családos várkastélya lovagtermének falára, ahonnan egykorú családi fényképek, portrék, befűzött és mideres dédanyák, a Leona nénik, valamint a talpig szőrmók Ödön és Ede bácsik, úgyis mint honszerző ősök, zord és mogorva ábrázattal pislognak le a honvesztő késői utódokra. De az emigráns is boldog, büszke és dölyfös, mert megvan nemesedve, ami derék őseinek odahaza annak idején nem sikerült. A közelmúltban engem is nyakon zúdított egy ilyen felkínálkozó levél, amitől azonnal kitört rajtam a 17-ik század. E levél becses tudomásomra hozta, hogy kitűnő otthoni magánrégészek Buda várának régi sáncai között ásatásokat végeztek, s a talált koponya, lábszár és egyéb csontmaradványokból különböző szakeljárásokkal megállapították, hogy ezek egy párduckacagányos Molnárnak voltak a tulajdonai és aki ezeket akkor vesztette el, amikor Buda várának a pogány törököktől való visszafoglalása alkalmával (1686 szeptember) ő is ott nyüzsgött a várfokon és oroszlánként küzdve rúgott, vágott, harapott. És ön... Mr. Molnár, mondja a levél ... bebizonyítottan eme párduc-kacagányos Molnár leszármazottja. Ne mulassza el tehát e ritka alkalmat, azonnal küldjön be nekünk kerek 29 dollárt és még kerekebb 99 centet és mi azonnal megküldjük Önnek a bőrkötéses díszes albumot, hivatalosan igazoljuk a nemességét és ha akarja, külön 10 dollárért a Molnár család ősi címerét is, amiben annyi minden lesz, hogy ön belefárad sok más... Lehetetlen fogalmat adnom ennek a népnek a lelkesedéséről, tiszteletéről és szeretetéről.” Marievei végleg szakít és elkezdi kilenc évig tartó vándorlását, hogy meghódítsa a világot. Londontól Szentpétervárig, Stockholmtól Rómáig, Varsótól Konstantinápolyig bejárja Európát. Útja mindvégig diadalmenet. Teszi ezt kilenc éven keresztül, míg teljesen meg nem csömörült tőle. Közben Magyarországon is jár és ez az út különös inspirációt ad neki, melyet így fogalmaz meg: „Magyarországi tartózkodásom alatt sok töredéket gyűjtöttem, ezek segítségével újra össze lehetne állítani a zenei eposzát ennek a különös országnak, melynek énekese, rapszódosza akarok lenni.” Az útja során hallott dallamok ada csodálkozásba. A címer előterében lesz egy zöld mező és abban egy tejjel mézzel folyó Kánaán, lándzsa hegyére tűzött és vértől csöpögő kontyos török feje. Lesz pikáns három jelenet, piros bugyogós és felhergelt török basával bikini nadrágos szexi cica-babákkal, szerecsen rabszolgákkal, rabszolganőkkel és kappanhangú kövér eunuchokkal. Várjuk nagybecsű válaszát és a még nagyobb becsű 30 dolláros csekket. E levéltől megcsapott a történelem szele és elmerengtem, hogy nini és lám-lám. Mik voltunk mi Molnárok, hajdanában-danában, mielőtt én mint késői sarj, leálltam volna itt a clevelandi magyar negyedbe miszternek, vagy „hallja kend Molnárnak. Aztán mikor lecsillapodtam, amikor kisuttyant belőlem az oroszlán, a várfok és a párduc-kacagány, az alábbi szerény kis levelet írtam nekik. Tisztelt miszterek és miszternök! Becses levelüket vettem és meghánytam és mondhatom, attól bokáig megsértődtem. Az otthoni régészek, ahogy ezt egy régi magyar szólásmondás mondja, jól eltolták a kalapácsnyelet... és családomat alaposan „leszázalékolták”. Nem vagyok az oroszlános és vérfoltos Molnárnak a sarja. Én az eredeti és tőzsgyökeres Molnárok közül származom, akik 1000 évvel ezelőtt a vereckei szoroson szorultak be a Duna Tisza tájára. Buda viszszavételekor mi már tövestül ki voltunk halva. Én csupán csak hírmondóul maradtam meg, de csak azért, hogy ne egy várfokán, de a Kék Újság hasábjain küzdjek. És jó volna, ha erre a lapra kegyedek és az otthoni régész urak is előfizetnének. Maradt megkülönböztetett bokázással kész, sőt teljesen kész hívük a Kék Újság-os Molnár.ják az első 15 Magyar Rapszódia anyagának egy részét. E monumentális világjárás után szégyenli, hogy ennyire beleesett a virtuóz élet csapdájába, melyben nem volt más, mint a közönséget elkápráztató és annak nívójára leszálló szórakoztató. Még a díszdoktorátusok, akadémiai tagságok és hercegi barátságok sem adnak vigaszt az önmagából való kiábrándultságban. Ami egyetlen eredmény, hogy 1847-ben, a kievi koncertek idején megismeri Carolyne Wittgenstein hercegnőt, ezt a kivételesen szuggesztív asszonyt, aki tizenegy éves kislányával megszökik Oroszországból és Weimarban, az Altburgban telepszik le, hogy szerelmével megossza az életét. (Folytatjuk.) Az amerikai telefonbeszélgetések felét a Szovjetunió le tudja hallgatni Clevelandi Krónika A nemességkutató cégek Molnár Zsigmond 9. oldal Megszűnőben a régi feleség-típus válást kimondó bírák adott alkalommal egyre gyakrabban ítélnek meg tartásdíjat az elvált férjnek is. (Angliában a házassági törvények változatlanok, az angolok általában szemmel láthatólag konzervatívabbak, mint az amerikaiak.) Az amerikai Census Bureau (Washington, D. C.) közölte nemrégiben a következő érdekes adatokat: A legutolsó nyilvántartás szerint, amely 1983-ban készült, majdnem ötmillió amerikai feleség többet keresett, mint férje. Az Egyesült Államokban 26,1 millió olyan család van, ahol a férj és a feleség egyaránt dolgozik, a fenti statisztikai adat tehát ezeknek majdnem egyötödére vonatkozik. A „Census Bureau” szerint ezeknek a családoknak a többségében (tehát, azokban a családokban, ahol a feleség többet keres, mint a férj), nincsenek kiskorú gyerekek, a gyerekek nagyobb része főiskolába jár, vagy állása van, habár a „Census Bureau" ezeknek az eseteknek a pontos százalékát nem közti. Körülbelül 42 millió házasságban a házasfelek egyike dolgozik, akár férj, akár a feleség. A házasságok 63 százalékában mindkét házasfélnek állása van. 1983- ban (az inflációs áremelkedés levonásával és figyelembe vételével) a dolgozó feleségek átlagos jövedelme Amerikában évi 10,160 dollár volt, körülbelül 8 százalékkal több, mint 1981- ben. Ugyanekkor a férjek átlagos jövedelme valamivel a 23,000 dollár alatt volt — tehát semmivel sem haladta meg az 1981-es jövedelem színvonalát. A dolgozó feleségeknek valamivel több, mint az egyötöde, a dolgozó férjeknek pedig az egynegyede rendelkezett főiskolai végzettséggel. A „Census Bureau” végső következtetése: a házasság egész struktúrája az utóbbi években jelentősen megváltozott. FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA! Modern társadalmunkban sok minden változott, többek között, egyik legfontosabb intézményünk, a házasság is. Ma már, Amerikában, Kanadában és Nyugat-Európában a