Ilona Lacková: Szerencsés csillagzat alatt születtem... Egy cigányasszony élete Szlovákiában (Budapest, 2001)
Ústi nad Labem, főiskolai tanulmányok
Ustí nad Labem, főiskolai tanulmányok Nane barvalo oda, k,as hin, al’e oda, so džanel Nem az a gazdag, akinek van valamije, hanem aki tud valamit T-Jstí nad Labem felé 1960-ban átszervezték a közigazgatást. Megszüntették Eperjes megyét. Engem áthelyeztek Kassára, a járási művelődési házba. Romák között kellett dolgoznom: főzőtanfolyamokat, szabás-varrás szakköröket, ügyes kezek iskoláit szerveztem. A munkatársak rendesek voltak hozzám, nagyon szerettem ott lenni, de mit ért az! Egyszerűen nem bírtam naponta ingázni Eperjes és Kassa között! Otthon a négy gyerek, a legkisebb, Lubos akkor négy éves volt. Az ötödik, Gyogyó intézetbe került. Szinte minden héten felkerestük ott. Jozef is azt mondta: „Nem fogsz te Kassára bumlizni, otthon maradsz! Hadd tudják meg végre a gyerekek, hogy anyjuk is van!” Érdeklődtem munka után Eperjesen, de nem sikerült semmit sem találnom. Beálltam volna akár gyári munkásnak is, fel is ajánlottak egy segédmunkási állást a nyomdában, egy korona ötvenes órabért fizettek volna. Nem érte volna meg. Jozef nettó ezerötszázat keresett. Hatvanban nem volt az rossz pénz, már ha hozzászámítom a családi pótlékot is a gyerekek után, csakhogy Jozef ivott. Eperjesen mindenki ivott. Azt a férfit, aki nem vedett, nem vették emberszámba. Jozef ráadásul urak és elvtársak körében forgott, meg akarta nekik mutatni, mit megengedhet magának egy közönséges cigány, állandóan ő hívta meg az egész kompániát. Azt beszélték róla, hogy nagyvonalú, bőkezű, vendégszerető — mi pedig éheztünk otthon. Anyuka azt mondta: „Már ne is haragudj, lányom, de nem adok többé kölcsön nektek. Mire? Hogy elnyelje a pénzt az állandó ivás?” Éhezni nem hagyott bennünket, ha kellett, meghívott ebédre, és nekem az borzasztó kínos volt. Szoba-konyhás lakásban laktunk, összesen hatan. Amikor a sötét szuterénből odaköltöztünk, a Paradicsomban éreztük magunkat, csakhogy a haladás nem állt meg, az újság megírta, micsoda lehetőségeket nyújt a társadalom mindenkinek, hol itt, hol ott egy-egy roma család szép lakásra tett szert, vagy lakást kapott az államtól — számukra pedig a mi kéthelyiséges édenünk megszűnt édennek lenni. Rettenetes időszakot éltem át: a férjem iszik, nincs pénzünk, nincs állásom, kicsi a lakás, mit tegyek? Vagy bőgtem, vagy énekeltem. Amikor Jozef részegen jött meg, és garázdálkodni kezdett, én énekeltem, és ez őt egy kissé megnyugtatta. 193