Criticai Lapok, 1997 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1997-01-01 / 1. szám
Shakespeare: Romeo és Júlia - Szolnoki Szigligeti Színház (Stuber Andrea)............................................. 2 Shakespeare: Hamlet - Új Színház (Danny Nagy Adrienne, Magyar Judit Katalin)......... 3 Mihail Csehov: Élet és találkozások III. rész (Válogatta és fordította: Honti Katalin)................. 5 Valentyin Katajev: A kör négyszögesítése - Kecskeméti Katona József Színház (Budai Katalin) ............................................. 8 Molnár Ferenc: A jó tündér - Radnóti Színház (Szántó Judit) ............................................... 9 Nestroy—Heltai Jenő-Fekete Mari: Lumpáciusz Vagabundusz - Nemzeti Színház (Gabnai Katalin) ........................................... 10 Gábor Andor: Mit ültök a kávéházban? - Kamra (Tarján Tamás) ............................................. 11 Jean Anouilh: Colombe - Pesti Színház (Sediánszky Nóra)........................................... 12 Nézd a bohócot! (M.J.K)...................................................... 14 Thomas Mann-Spiró-Kolos-Mácsai: Mario és a varázsló - Madách Stúdió (Urbán Balázs) ............................................. 14 Terrence McNally: Mesterkurzus - Pesti Színház (Lévai Júlia).................................................. 15 „Színházjáró ország” - helsinki tapasztalatok és tanulságok (Földes Anna)................................................ 16 Dürrenmatt: A csendestárs - Katona József Színház: Kamra (Barabás Judit, Lajos Sándor) . 18 Eugene Ionesco: Jacques vagy a behódolás A kötelesség oltárán - Stúdió „K” (Urbán Balázs) ............................................. 20 „Az első színész egy kecske volt” - olasz társulatok a Műcsarnokban (Friedilona).................................................. 21 Mastroianni és a színház (Sediánszky Nóra)........................................... 22 Tennessee Williams: A vágy villamosa - Győri Nemzeti Színház (Ferencz Henrik, Zala Szilárd Zoltán)................... 24 Edward Albee: Kényes egyensúly - Játékszín (Kállai Katalin) ............................................. 25 Ibsen: Hedda Gabler - József Attila Színház Aluljáró (Budai Katalin) ............................................. 26 KÉPESLAPOK Színház a képernyőn - A maradék (Zappe László)............................................... 27 A gondolkodás eszköze a vonal (Józsa Ágnes) ............................................... 27 Éves mutató - 1996 I-IV. Mutató MEGINT NEM SIKERÜLT Shakespeare: Romeo és Júlia Szolnoki Szigligeti Színház / /I magam részéről fájlalom azt a gyaromkorlatot, mely szerint a Romeo és Júlia előadásokon általában akkor tartják a szünetet, amikor már kész a baj. Többnyire a III. felvonás 1. és 2. színe között küldik rövid pihenőre a nézőket és a játszókat. Amikorra beborult az azúr ég a címszereplők feje fölött. Lezajlott a végzetes kakaskodás, Mercutio és Tybalt meghalt. S tudjuk, hogy a továbbiakban semmi jó nem várható. Ilyenkor - a szünetben - mindig erős késztetést érzek, hogy otthagyjam az előadást. Hadd ne lássam a szörnyűségeket! Különös tekintettel az utolsó jelenetre, mely már színhelyét tekintve is borzasztó: kripta, brrr... Hogy mégis be szoktam ülni a második részre, az alighanem annak köszönhető, hogy még mindig drukkolok a szerelmeseknek. Mindig azt várom, hogy most az egyszer szerencséjük lesz. Hátha János barát -az a szép kis szerzet(es - mégis eljuttatja Mantovába a sorsdöntő levelet. Vagy hátha Baltazár véletlenül elkerüli a gazdáját. És akkor jóra fordul mindaz, ami pedig (bizonyos értelemben) nem is rossz. Mert hát Romeo és Júlia öngyilkosságában - nem, nem egyszerűen a halálában, hanem hogy önkézzel - mégiscsak van valami nagyszerű (is). Az, hogy két fiatal véresen komolyan vette egymást és a szerelmet, mely a semmiből lett, a semmire épült, semmi alappal. De hát Szolnokon is az történik, aminek sajnos történnie kell. Baltazár ellihegi Rómeónak Júlia halálhírét, János barát kedélyesen visszaszolgáltatja a kézbesítetlen levelet, s a fiatalok egymás után halnak a cinteremben. Pedig olyan szívderítően kezdődött az egész! Rózsa István díszlete - mely az előadás legjobbja - sárgás, napsütötte, mediterrán, s delejesen középkori hangulatú. Rajta a történelem hímpora. Ráadásul szinte tökéletesen funkcionál. Bal oldalon vaskos kőfalat mutat - megmászhatja Romeo és Mercutio, mellette út kanyarog hátrafelé. Van mini híd, az alatt tán kiszáradt a csatorna, és kedves kis zugot hagyott maga után, ahová sóhajtozó szerelmes ifjak elbújhatnak bánatukkal a világ elől. Jobb oldalon kör alakú, forgó építmény szolgál Capuleték házául. Egyik cikkelye boltíves, oszlopocskás csarnok,fölötte Júlia „toronyszobája" ravatalszerű ággyal. Másik cikkelye a nevezetes erkélyt foglalja magába, majd egy fordulat után zöld növénnyel befuttatott, nyitott loggia tárul elénk. Rózsa díszlete csupa meglepetés, csupa különböző miliő. (Kedvenceim a magasban ágaskodó, csipkés szörnyetegkezdemények, melyek még a Notre Dame tetejét is beidézik.) Gyanakvó és előrelátó néző persze döcöghet, hogy a cinterem majd kifog a díszleten, de nem. A kellő pillanatban a függöny mögött leereszkedik néhány szép vonalú elem, s már kész is a borzongató hangulatú és szépségű kripta. Minden szép, minden romantikus. A színpadi tér, Schaffer Judit pompázatos, bőségesen omló selyem és bársony jelmezei, s az idevágó, áradó muzsika. (Helyenként a dialógusok alatt is szól, akár egy filmzene.) Iglódi István, a rendező - nem akarván „megerőszakolni" senkit és semmit - tiszta, érzelmes, szenvedélyes szerelmi történetként viszi színre a Romeo és Júliát. Közepes hatásfokkal. Mert hát nincs igazán magával ragadó Rómeója és Júliája. Görög László kölyökképével és fürtös fejével eljátszhatja még a tizen-huszonéves ifjúit. De már puhább, mint egy kezdő szerelmes, a kamaszos hévnek és lendületnek is van híja. Félreértés ne essék: Görög - tisztességes színész lévén - rendesen megcsinál és okosan elmond mindent, amit kell. Csak nincs húzása az alakításának. Rudolf Teréz Júliájából viszont a felszabadultság hiányzik. Vagy eszközökben nem bővelkedik még a színésznő. Mindenesetre igen keveset érzékeltet abból, hogy tragikus körülmények között asszonnyá érlelődik a színen. Olyan szerelmesnek kellene látnunk őt, aki egyik végletből zuhan a másikba, de inkább illedelmes, ámbár kissé gátlásos iskolás lányhoz hasonlít. Jellemző rá az a cigánykerék, amit nem annyira hány (bolondos jókedvében), mint inkább megcsinál (koreográfusi instrukcióra). Igaz, az sem kis teljesítmény hosszú ruhában. Rudolf Teréznek akkor látszanak a legőszintébb érzelmek az arcán - egyébként negatív érzelmek -, amikor a diákközönség hangos ovációját fogadja a tapsnál. (A fiatalok ugyanis helyenként viháncolnak az előadás alatt.) Törőcsik Mari játssza a Dajkát, s én hosszú évek óta most először nézem őt nem lenyűgözve. Inkább fáradtan modorosnak látom. Nem erőssége a produkciónak Kaszás Mihály Mercutiója sem. Feltűnően jelentéktelen például a Mab-monológ. Itt-ott rossz hangsúllyal, elsikkadó értelemmel, nagy odafigyeléssel végzett beszédgyakorlatként adja elő Kaszás. A szolnoki Romeo és Júlia legmarkánsabb alakítása - Győry Emil kedélyes, bölcs derűjű Lőrinc barátja mellett - Újlaky László Capuletje. Újlaky meglehetősen helyre teszi a figurát. Kedélyes, joviális úrnak mutatja, akiből olykor - ha a tekintélyét vagy a hiúságát sértve érzi - kitör az állat. Soha még ilyen durvának nem éreztem Júlia apjának szavait, mint Újlaky kitörésének hallatán. Brutális dühvel fogadja, hogy lánya ellenszegül az apai akaratnak, s nem hajlandó férjhez menni Páris grófhoz. Ez a Capulet viselkedésével szinte kiprovokálja és felkínálja az ideális megoldást, hogy Júlia szökjék el a családi otthonból, s lóhalálában igyekezzék Romeo után Mantovába. S Júliának ez nem jut eszébe! Pedig amúgy nem buta lány. Arra is rájön például, hogy Lőrinc barátnak igenis érdekében állna altató helyett mérget adni neki. A szökésre mégsem gondol. Milyen kár! Pedig ha azon a zűrös éjszakán nekivág Mantovának, ott Romeo elragadtatottan zárja őt karjaiba, s még hatvan évig boldogan élnek. Ne kérdezzük, hogy miből. STUBER ANDREA 2