Család és Iskola, 1886 (12. évfolyam, 1-20. szám)
1886-10-10 / 15. szám
XII. évfolyam. 15-ik szám.Kolozsvárt, 1886. október 10. CSALÁD és ISKOLA. NEVELÉS-OKTATÁSÜGYI SZAKKÖZLÖNY, szülők, kisdednevelők, tanítók és a nevelésügy barátai számára. JíIADJA A KOLOZSMEGYEI TANÍTÓ-TESTÜLET. fELELŐs szerkesztő : SRiegrer Imre. Belmunkatársak : pR. Bartók István, ^odj’ÉTEn, ^oros ^yörgy, pR. Psernátoni ^yula, PzirjAk ^lésért, pR J^erenczi ^oltán, ^Andor jJózsef. ' * ' A — július és augustus havakat kivéve — havonként kétszer, legalább egy ívnyi tartalommal. Előfizetési ára: egész évre 3 frt, félévre 1 frt 50 kr. Pályázatok s egyéb hirdetések petit soronként 5 krral számíttatnak. E közlöny béltartalmát illetők a szerkesztőhez (Lyceumépület); az előfizetési pénzek, hirdetések és reklamációk pedig — NAGY KÁLMÁN közs. isk. igazgató, egyleti pénztárnok czimén — a kiadó Ikiva, ta.lt. a. (Feleki út X. sz. a.) küldendők. Valami a klasszikus nyelvekről. Ne tessék azt gondolni, mintha kívül csaponganék azon a kereten, amelyen belül tartja feladatának tárgyalni a tanügyet a „Család és Iskola.“ Lám, a gyümölcstenyésztő, ha fája minden külső, észrevehető ok nélkül betegeskedik, a gyökere állapotát s az azt rejtő földet vizsgálja s ott kezdi javításait. Az iskolai tanítás eredménye a háznép kebelében gyökeredzik s az itt működő befolyás megérezteti magát nemcsak az elemi, hanem a későbbi oktatás folyamában is. Vannak étkek, melyek készítésében kiköti a szakácskönyv, hogy csak egészen új edényt kell használni, mert — mint Horatius mondja — „cserép (illetőleg edény), a mi bűzt kezdetben magába vészén, sokáig megtartja,“ *) a minek megfelel az Indusok bölcselkedése. Már új edénybe égetve díszítmény kép hozzá ragad. Mesével gyermekeimébe jó tant is lehet oltani. Az elemi iskolai tanító, aki, ha amint kellene a gyermek lelkében olvasni tud, az apai háztól átvett tanítványaiban, magokviseletökben, felfogásukban, tanulékonyságukban tetemes különbséget fog mindjárt eleinte tapasztalni. Ne tulajdonítsa ezeket csupán egyéni természetének, testi és lelki szervezetének, hanem nagyrészt annak a bánásmódnak is, melyben ők az apai háznál részesültek, így terjedelmesen és részletesen tudva, mi ellen kell nevelésével és oktatásával küzdenie, sikeresebben is fog működni és biztosabb eredményhez jutni. Felteszem, hogy a „Család és Iskolá”-t nem csak néptanítók, hanem felsőbb iskolai tanárok, és nem kevesebben házi apák és anyák is olvassák. És ez indított arra, hogy észrevételeimet ebben a folyóiratban közöljem. A tanárokat figyeltetem, hogy tanításuk sikeretlenségének egyik okát hol keressék, és törekedjenek azt a szülők felvilágosításával csökkenteni vagy éppen megszüntetni. A szülőket viszont arra, hogy gyermekeiknek miveltségben való előmenetét, ha segítni nem bírják, felületes előítéletektől ösztönözve, legalább ne nehezítsék vagy éppen gátolják. Alkalmat pedig reá legközelebbről a „Középiskolai tanáregyleti Közlöny“-ben **j olvasott egy pár nyilatkozat adott. Az első ez: „. . . nagyon alaptalan az a vád, hogy a magyar ifjúság nehezen tanulja az ó klasszikus nyelveket és idegenkedik tőlük.“ Sok szó fér hozzá. Elsőben is azt mondom, hogy amit czikkíró felhoz, akár „vád“, akár csak adat legyen, nem „alaptalan“ állítmány, hanem széles tapasztaláson nyugvó, kétségtelen tény. És ha ezt czikkíró maga és mások tanítványainál nem tapasztalta, csupán azt bizonyítja, hogy ő nem tartozik azok közzé a tanítók közzé, akikről én egy kis lélektani belátást is teszek fel. Tévedését szaporítja az, hogy a „vád“ alól csak a magyar ifjúságot akarja felmenteni és tetőzi az ok, mellyel a felmentést támogatja. „A magyar ember“ azt írja „egyátalában könnyen tanulja az idegen nyelveket.“ A nyelvtanuló tehetséget nemzetiség szerint osztályozni, már magában tévedés. Akármelyik nemzetbeli megtanulja az idegen nyelvet „ha alkalma nyílik“ mint ez, teszi hozzá. A különbséget nem a tanuló teszi, hanem az anya- és idegen nyelvek közti — legszélesb értelemben vett — rokonság. i Az angol sajátságosan árnyalt hangzóival, az olasz vagy magyar tiszta ae íow-ját alig bírja felfogni és kiejteni; a francziának a németek a a, szavaknak erősen különböző elhelyezése áll útjában s így tovább. A míg a német hatalmaskodott Csehországban, a vegyes nyelvű helységekben, cseh és német, jobban vagy rosszabbul, de csak beszélt mind a két nyelven. Átalában az, hogy a „magyar jó nyelvérzékü“ (ez.) bizonyítatlan állítás és a mely magyar meglett korában kezd valamely német városban németül tanulni, évek múlva, sőt némelynek egész életében is megérzik beszédében a magyarosság. Más tényezők forognak fenn az idegen nyelvelsajátításoknál. Csak a két legfőbbet említem, amely átalában vagy megvan, vagy hiányzik a (hozzávaló) kedv és a szükség. Nem kell sokat bizonyítgatnom, hogy a múlt száz években és a jelen száz első harmadában mind a kettő megvolt. A kedvet megadta a divat és az, hogy mivelt embernek deákul nem tudó embert nem tartottak. Még a csak falusi iskolában tanult gyermek is büszke volt azzal, hogy deciinálni és conjugálni tud. Magam is falusi iskolában tanultam a latin nyelvtant. Hát a szükség mekkora volt. A királyhágón túl, ahol az országgyűlések és sokáig a megyegyűlések nyelve a *) Qui simul est imbuta recens servabit odorem Testa diu. Epist. I. 2, 69. **) 1886, szept. füzet.