Karsai Ferenc: Jánoshalma története 1849-től 1945-ig (Jánoshalma, 1982)
Az önkényuralom és a dualizmus kora - Szőlő, bor, gyümölcs
A múlt század végén fellépő peronoszpóra-fertőzés csökkentette az évi bortermelés mennyiségét, a hegyvidéki szőlőket meg a filoxéra tette tönkre, így a homoki borok iránti kereslet megnövekedett. A nagyobb kereslet egyúttal magasabb árat jelentve fokozta a telepítési kedvet, ami a századforduló első évtizedében nagy szőlőtelepítési munkákra vezetett. Először a jobb minőségű páshomok, homoki legelőilletékek kerültek betelepítésre: Kiserdő Kecskés, majd a felvásárolt távolabbi Alsó-Szentkata. De sor került a telepítések megindítására a silányabb homokú 6—10 km-re eső területeken is: Parcellák, Felsőterézhalma, Pelső-Szentkata homokjain. A század elején meginduló vonatközlekedés és vele a vasúti szállítás a telepítéseknek még csak újabb lendületet adott. A szőlődézsma megváltásakor a régebbi telepítésű szőlők az egykori telkesek és zsellérek vagy leszármazottjaik kisebb-nagyobb birtokai lettek. A századvégi telepítésekben elsősorban azok a közép- és szegényebb parasztok vettek részt, akik Kecskés, Kiserdő legelőit annnak idején megkapták. A szőlőtelepítési láz azonban elkapta a nagygazdákat is: egy részük páskomokat vásárolt és telepített be, más részük a távoli Szentkatán igyekezett szőlőhöz jutni. A szőlőterülettel együtt a termelt bor mennyisége is növekszik, bár az időjárástól függően évenként nagyobb ingadozással is találkozunk. Községünk bortermelésének alakulását szemléltessék a következő adatok: Községünkben sokkal több bor termett, mint amennyi a helyi fogyasztásra szükséges volt. A felesleg elszállításra került, és községünk lakóinak évente rendszeres és komolyabb bevételi forrást jelentett. Az elszállítás irányára nézve az első adataink 1853-ból valók, amikor is a községi jegyzőkönyvek szerint sokan szállítottak bort Petrovoszelóra, a Temesi bánságba, Adára, Bajmokra, Ókanizsára és Topolyára, tehát Bánátba és Dél-Bácskába. De az általános gazdasági irányulásból tudjuk, hogy már előbb is rendszeresen vittek bort Szabadkára, Bajára. Természetesen kocsin, s arról árusították. Az eladásban és az elszállításban sokszor volt fennakadás. 1912. december 1-i számában írja pl. a Bácsalmási Járás című hetilap, hogy Jánoshalmán 25 000 hektoliter eladatlan bor van. Ez az adat egyúttal a háborút megelőző mezőgazdasági pangásra is utal. A századforduló nagy telepítésének évtizede lényegében kijelölte a magángazdálkodás korának szőlőtelepítési határait, az utána következő nemzedék inkább a hiányok pótlására, a kihagyott homokszigetek betelepítésére, vagy csak felújításra szorítkozott. (Felsőterézhalmát kivéve, ahol az első világháború után is nagymérvű telepítések történtek.) Századunk elején kialakított fajtakép fél századig változatlan volt. Az akkori ültetések nyomán a legelterjedtebb szőlőfajta a Szekszárdi és a Zöld-kadarka (mintegy 60—70%). Elterjedése indokolt volt, mert rendszeresen és elég bőven terem, bora 10—12 fokos, ízletes, a metszés iránt igénytelen, még a kopaszművelést is bírja. Ezért hanyagabb művelés mellett sem veszik ki, mint pl. a Laszla. Talajra sem igényes, nem kényes, soványabb talajon is jól díszlik. Döntéssel több ízben megújítható, s így 100—200 évig is elél. Fák az 19. század elején az évi átlag 5 000 hl. 19. század közepén 10 000 hl. 1873-ban 11 000 hl.50 1910-ben kb. 30 000 hl.