Családi Kör, 2011. július-szeptember (22. évfolyam, 27-39. szám)

2011-08-25 / 34. szám

CSALÁDI CSALI K­eszthelyen bementem az első vas­kereskedésbe. Vettem pontyhorgot s erősebb, pontyozásra alkalmas zsi­nórt. Visszamentem Balatongyörök­re. - Ezentúl pontyozok - mondtam Jánosnak. János csak mosolygott. - Beszélj Halász Varga Miskával. Az jól ismeri a Balatont, a halak já­rását. Majd mutat olyan helyet, ahol biztos a ponty. De én nem beszéltem. Meg is bántam. Egy hétig kísérleteztem. Fogtam vagy négy kis, óvodás pontyot, egyik se volt több egy kilónál. Egy délben megérkezem a csónakkikötőbe. Hát ki segít ki a csónakból? Halász Varga Mis­ka. Nézi az ösztövér zsákmányt. - Rossz helyen horgászik, tekintetes úr. Ott a nád mellett na­gyon sekély a víz, a fenekén is mély iszap van. Nagyobb ponty ritkán vetődik arra. - Hát hol volna jobb? - kérdem. - Majd délután ráérek - ajánlkozott Miska -, keresünk egy jó helyet. A régit is megnézzük. Délután a nap erősen sütött, nagyon meleg volt. A rekkenő, forró melegben a Balaton kék, sima tükrét nem zavarta egyet­len vízfodrocska sem. A levegő bá­­gyasztóan fülledt. A parti fákon egy levél nem mozdul. Minden ember, állat, madár a hűs árnyékos helyen pihen. Varga Miska, ahogy megbe­széltük, pontosan fél háromkor ott volt nálam. Hosszú nyelű nádsarlót is hozott. Csónakba szálltunk. Var­ga Miska evezett. - Ma látunk majd melegedő pontyokat is - mondta Miska. - Mi az a„melegedő ponty?" - kérdeztem. Miska kétkedően né­zett reám. Lehetséges-e, hogy valaki ne tud­ja, mi az a „melegedő" ponty? Azután megszó­lalt.­­ Nagyon meleg nyári napokon, amikor a Balaton vize nagyon felmelegszik és csendes, nem hullámzik, a pontyok a déli és kora dél­utáni órákban a parti nád széléhez gyűlnek, ott közel a víz felszínéhez, a nád árnyékában moz­dulatlanul megállnak. Melegszenek. Ez a mele­gedés, így mondják itt a Balatonon. Megérkez­tünk a nádas elejéhez. Itt már lassan, óvatosan merített evezővel evezett Miska. A nádtól ál­landóan hat-nyolc méternyi távolságot tartott, majd szótlanul elkezdett mutogatni, hol ide, hol oda a nád felé. Én azonban hiába néztem, hiába erőltettem a szemem, nem láttam sem­mit. Később annyit mégis megfigyeltem, hogy amikor az evező, amit Miska szinte hangtala­nul nyomott a vízbe, felkavarta kissé a vizet, a nád itt-ott nagyot rezdült, zörgött, hajladozott, mozgott, amint egy ponty észrevette, hogy va­lami közeledik felé, a nádba menekült. Miska azután megállóit a csónakkal s kioktatott: - Fi­gyelmesen nézzen, tekintetes úr, abba az irány­ba, amerre mutatok. A nád árnyékos részén, a vízhez közel, tíz-tizenöt centiméternyire a víz­szinttől meg kell látnia a „melegedő pontyo­kat", mert ma sokan melegszenek. Miska útmutatása szerint igyekeztem ez­után figyelni és nézni. Sokáig nem láttam sem­mit. Aztán lassan, mintha kicserélték volna a szemem, a víz színe alatt alig arasznyira látom csendben, mozdulatlanul, a nád mellé simu­ló nagy halakat. Több száz métert eveztünk a Keszthelyig húzódó nádas mentén. Rengeteg pontyot, kettő, három kilogrammos nagysá­­gúaktól nyolc-tíz kilogrammos nagyságig lát­tam és figyeltem meg. Mozdulatlanul pihentek, „melegedtek" a nád mellett. Mihelyt azonban közelebb siklott a nád mellé a csónak, a „mele­gedő" pontyok nagy hirtelen lemerültek, vagy a nádszálakat erősen megzörgetve a nádba menekültek. A végén annyira gyakorlottá vált a szemem, hogy azt is láttam, hogy a nagy pél­dányok óvatosabban és korábban merültek le és menekültek el, mint a kisebbek. Megérkeztünk közben a régi horgászhe­lyemre. Miska lenyomta az evezőt a nád mel­lett. Körülbelül egy méter mély volt itt a víz, de kevés erővel Miska másfél méternyi mélységre tudta nyomni az evezőt az iszapos talajba. Ami­kor az evezőt felemelte, félméteres piszkos, sá­ros, szürke iszap fedte annak alsó részét. - Nem jó hely ez - állapította meg -, nagyon mély it­ten az iszap és nagyon sekély a víz. Ezt nem sze­reti a ponty. Itt a közelben is tudnék jobb he­lyet keresni a tekintetes útnak, de mégis azt ajánlom, menjünk a villák alá. Ott a nagy nádas mellett tiszta a fenék és mély a víz. Ott egész biztosan nagy pontyokat fog majd. Közelebb is lesz majd a kikötőhöz, nem kell sokat evez­nie, amikor oda mindennap kihajózik.­­ Jól van, próbáljuk meg. Miska vagy húsz percig evezett. A legszél­ső parti villával egyirányban a nagy nádas kez­dődött és húzódott felfelé Ederics község s a szigligeti öböl irányában. A sűrű nádas a part­tól húsz, harminc, de helyenként ötven, hat­van, hetven méternyire nyúlt a Balatonba. A nád általában olyan sűrű és erős szálú volt, hogy csónakkal nehéz lett volna a nádason át­evezni. A nádas alkotta öblök szélein a nád­bok­rok már nem voltak oly sűrűek, tömöttek. Ilyen öbölben, a ritkább nád mellett állott meg Mis­ka a csónakkal. A nád mellett közvetlenül le­nyomta az evezőt. A két és fél méteres evező­vel alighogy elérte a feneket.­­ Jó mély itt a víz - mondotta megelégedetten -, a fenék pedig kemény, márványsima agyag. Csak a nád tö­vén van nagyon vékony iszapréteg. Ez az agya­gos, kemény fenék nagyon messzire húzódik itt be a Balatonba. Ezen a sima, agyagos fenéken s ebben a beljebb nagyon mély vízben szíve­sen megpihennek a pontyok. Ha azután járnak, mozognak, élelmet keresnek, akkor ide úsz­nak ki a nádasba. Ez a hely itt a ritka nádbokor mellett jó horgászhely lesz. A behajló nádakat majd levágom, hogy a horog, vagy a zsinór­do­básnál ne akadjon fenn. Miska a víz felett egy arasznyira nádsarló­val levágta egy darabon a túlságosan elhajló, hosszú nádszálakat. Egy-két nádszálat, a hos­­­szú nyelű nádsarlót mélyen a víz alá nyomva, tövestül is kivágott. Az így kitisztí­tott hellyel szembe, a kis öböl má­sik oldalára evezett s ott a csóna­kot egész a nád széléhez húzta. Összefogott tíz-tizenkét nádszá­lat, azokat egy félméternyire a víz fölött szorosan összedrótozta, s a nádszálak felső részét valamivel a kötésen felül levágta. Két ilyen ös­­­szekötözött nádcsomót készített a szélső nádakból, egymástól két méter távolságra.­­ Ezekhez a nád­csomókhoz kötheti tekintetes úr a hajót. Erősen tartanak ezek majd, még akkor is, ha hullámzik a víz - mondotta Miska. Magam is megállapíthattam, hogy ügyesen csinálta meg az új horgászhelyemet. Csónakomat az evezőtartóknál a két nádcsomó­hoz erősebb zsineggel hozzáköt­hettem. Éppen velem szemben volt a ritkás nádbokor, ahová, nem messze, csak mintegy négy méter távolságra kellett a horgomat vetnem. Annak is örültem, hogy északi irányban fogok horgászni, mert így az erős, nyári nap nem fogja majd a szemet bán­tani. Puhává főtt kukoricával beetettem a hor­gászhelyet. Majdnem két kiló főtt kukoricát szórtam be a ritkás nádbokor tövéhez. Valami­vel kevesebbet két-három méterre, jobbra-bal­­ra a nádszéleken. Három napon át, reggel-este bőségesen behintettem a helyet főtt kukoricá­val s negyednap reggel, hat órakor eveztem ki erre a helyre először horgászni. Óvatosan állot­tam a csónakkal a nád mellé. Vigyáztam, hogy az evezéssel zajt ne csapjak. Horgomat is igye­keztem a lehető legkisebb zajjal, s közel a nád­bokor tövéhez dobni. Első kísérletre sikerült is. Alig pár percre, hogy bevetettem a horgomat, megmozdult s gyors iramodással elmerült a­zedzőm. Bevágok. Zsinórom megfeszül. A hor­gon a hal erősen küzd, nagyokat ránt a zsinó­ron. Egyszer csak laza lett a zsinórom. Nem volt szerencsém, a hal leszakadt a horogról. Korán vágtam be, a horog nem akadt jól a hal szájá­ban. Az első harapást tehát szerencsétlenül el­szalasztottam. (horgaszat.hu) (Folytatjuk) A pontykirály Kovácsházy Vilmos, 1943 - 2. rész 2011. augusztus 25. 41

Next