Családi Kör, 2019. október-december (30. évfolyam, 40-52. szám)

2019-11-07 / 45. szám

T­izenegy éve már, hogy a felsőhe­gyi Népdalbarátok Klubja október végén megrendezi a Népzenei Találkozót, amelyen népzenét mű­velő baráti csoportokat és szólistákat látnak vendégül. Az idei Népzenei Találkozón, amelyre október 26-án került sor, a résztvevőket Kopasz Etelka főszervező köszöntötte. A műsoros est kezdeteként a Törökfaluból érkezett Balla Imre bácsi az Apám citerája című verset adta elő, ezzel tisztelegve a ren­dezvény megálmodója és elindítója, Győre István előtt, valamint ily módon köszön­ve meg lányának, Kopasz Etelkának, hogy édesapja halálát követően, már sok éve vi­szi tovább annak örökségét, és szervezi a Népzenei Találkozót Felsőhegyen. A vers után felcsendültek a szebbnél szebb dallamok, a népzene elfoglalta he­lyét aznap estére a felsőhegyi művelődési házban. Az est folyamán a környék számos tele­pülésének népzenei előadói léptek szín­padra: a zentai Délibáb Magyar Művelődési Egyesület, a szintén zentai Szeles Veronika szólóban énekelt, valamint a Gyöngyvirág duó tagjaként Hajdú Auréllal ci­­terán muzsikáltak és énekeltek, a zentai Kék pántlika asszonykórus, a helyi Csokonai Vitéz Mihály Ál­talános Iskola énekkara, az adai Vadvirág asszonykórus, a török­falusi Törökszekfű asszonykórus, valamint szintén Törökfaluból a Százszorszép vegyes kórus, a moholi Napsugár vegyes kórus, a kevi Jóbarátok­ tamburazene­­kar és a Bazsarózsa asszonykórus, Felsőhegy Népzenei találkozó tizenegyedik alkalommal az Aranyeső asszonykórus Völgypartról, a moholi Csobolyó Művelődési Egyesület, a zentai Sarkantyú tamburazenekar, az oro­­mi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, a magyarkanizsai Cifraszűr vegyes kórus, a völgyesi Aranykalász asszonykórus, a felső­hegyi Népdalbarátok Klubja. A műsorban fellépett még a helybeli ál­talános iskolás Gecse Kornél citerával, vala­mint a felsőhegyi Szabó Dékány Zsófia köz­ismert nótaénekes, aki népdalokat énekelt. A műsor végén a szervezők köszönőle­véllel és szerény ajándékkal hálálták meg vendégeiknek a részvételt. A vacsora után kezdetét vette a bál, ahol a felsőhegyi Skála zenekar szolgáltatta a talpalávalót. A rendezvény főszervezője és egyben a Népdalbarátok Klubjának vezetője, Kopasz Etelka az est kezdetén felemelő meglepe­tésben részesült. A klub tagjai a nyilvános­ság előtt ajándékozták meg, és köszönték meg neki, hogy törődik velük, és vezeti a csoportot. FARKAS Mónika A HELYBELI SZABÓ DÉKÁNY ZSÓFIA IS FELLÉPETT BALLA IMRE VERSET A NÉPZENEI TALÁLKOZÓN A FELSŐHEGYI GECSE KORNÉL CITERAMUZSIKÁVAL MUTATKOZOTT BE A XI. NÉPZENEI TALÁLKOZÓN HAJDÚ AURÉL ÉS SZELES VERONIKA TÖRÖKFALUBÓL A TÖRÖKSZEGFŰ ASSZONYKÓRUS A FELSŐHEGYI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS A FELSŐHEGYEN MEGTARTOTT NÉPZENEI TALÁLKOZÓ ISKOLA ÉNEKKARA IS SZÍNPADRA LÉPETT AZNAP ESTE SZERVEZŐI, A HELYBELI NÉPDALBARÁTOK KLUBJA 24 C3SÍ3 2019. november 7.

Next