Csongrád Megyei Hírlap, 1970. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-21 / 44. szám

Márciusban megkezdődnek a két német kormányfő tárgyalását előkészítő megbeszélsek Szovjet-amerikai tárgyalások Moszkvában LEHETNE-E megoldást találni a közel-keleti válság további elmélyülésének megakadályozására? Valahogyan ebben a kérdésben foglalható össze azok erőfeszítése, akik, mint a nemzetközi politikai élet illetékes vezető személyiségei, megkísérlik egy újabb közel-keleti háború kitörésének megakadályozását. A Thant ENSZ-főtitkár Genfben csütörtökön megbeszélést folytatott Gttmar Jarring svéd diplomatával, Svédország moszkvai nagykövetével, aki korábban, mint U Thant személyes megbízottja, közvetített az arabok és az izraeliek között. Mindketten pillanatnyilag úgy látják a helyzetet, hogy az nem alkalmas Gunnar Jarring közvetítői tevékenységének felújítására. Ugyancsak csütörtökön tárgyalt a négy nagyhatalom ENSZ-nagykövete a közel-keleti helyzetről az angol fődelegátus rezidenciáján. Tárgyalásaikról semmi sem szivárgott ki — nyilvánvalóan fontos részletkérdésekről eshetett szó —, s csak annyit közöltek, hogy legközelebb a jövő hét csütörtökén ülnek össze ismét. PÉNTEKEN DÉLELŐTT jelentették be Bonnban, hogy a Német Szövetségi Köztársaság kormánya telexüzenetet kapott az NDK kormányától. Ebben az NDK kormánya közölte: Gerhard Schuesslert, a Minisztertanács hivatalának helyettes vezetőjét jelölte ki a Brandt-Stoph találkozó időpontjának és az ezzel összefüggő más technikai és protokoláris kérdéseknek a tisztázására. Az NDK kormánya azt kéri a nyugatnémet kormánytól, nevezze meg képviselőjét, akit március másodikén, délelőtt 10 órára várnak Berlinben a Minisztertanács épületében. Bonnban Adlers, a kormány szóvivője ehhez hozzáfűzte: a bonni kormány elfogadja a javasolt időpontot és minden bizonnyal Lahm kancellári hivatali osztályvezetőt fogja elküldeni a tárgyalásokra. Igennel válaszolt a szóvivő arra a kérdésre is, hogy ezután biztosra vehető-e Brandt és Stoph találkozója? ... Itt említjük meg, hogy Gromiko szovjet külügyminiszter pénteken fogadta Horst Bittnert, az NDK moszkvai nagykövetét, és megbeszélést folyatott vele. RÓMÁBAN pénteken este megbeszélésre ültek össze a négy, koalíciós kormány szempontjából számításba jövő párt képviselői, hogy a kormányalakítási problémák ,,időszerű” vonatkozásait megvitassák. Közben az olasz fővárosban elterjedt a híre, hogy lemondott az olasz radioés televíziótársaság elnöke, Aldo Sandulli, aki sehogyan sem tud megegyezni helyettesével, a szociáldemokrata Feóval. Ez kihatással lehet a kormányalakításra, mint ahogyan a kereszténydemokraták egyre határozottabban igyekszenek kiállni a Vatikán mellett, támogatva VI. Pált abban, hogy továbbra is érvényben maradjon a válások kimondását megtiltó törvény. Ezek után az olasz fővárosban kétkednek abban, lesz-e egyáltalán kilátás az új kormánykoalíció jövő hét közepén történő megalakulására? A kereszténydemokratákon kívül ugyanis a tervezett kormánykoalíció minden pártja a válást lehetővé tevő törvény megszavazása mellett foglalt állást. MOSZKVÁBAN hivatalosan közölték, hogy február 12. és 17. között szovjet—amerikai műszaki tárgyalások folytak a szovjet fővárosban, a nukleáris robbantások békés célra való felhasználásáról. Ezek a megbeszélések az 1969. áprilisában, Bécsben megkezdett eszmecsere folytatását képezték. A kommunista mozgalom „szakértői” már jóval a kommunista és munkáspártok tavalyi tanácskozása előtt megjósolták, hogy a moszkvai találkozón a nézeteltérések — a burzsoá propaganda divatos megfogalmazásával élve — főleg a „korlátozott szuverenitás” körül fognak kirobbanni. A találkozó idején pedig a nyugati sajtóban „szakadásról” szóló jelentések kezdtek napvilágot látni, amelyek azonban a tanácskozáson elhangzott felszólalásokból ítélve inkább csak a be nem teljesedett remények kategóriájába sorolhatók. A különféle óhajoktól és prognózisoktól eltekintve, s a jelenséget önmagában szemlélve, magától kínálkozik a határozott következtetés: a kommunisták lezajlott értekezletének mérete, a gyakorlati tapasztalatok gazdagságán nyugvó magas tudományos-elméleti színvonala határozta meg a taktika és stratégia viszonyát, a célokat és elérésük eszközeit a kommunista mozgalomban. A politikában nem túlságosan jártas emberek szemében a kommunisták mindig olyan szenvedélyes vitatkozóknak tűntek, akik a legegyszerűbb fogalmakat is bonyolulttá teszik, s elkeseredett polémiát folytatnak a legjelentéktelenebbnek tűnő megfogalmazásbeli különbségekről is. S valóban, a kommunista mozgalom egész története bővelkedik a legélesebb elméleti vitákban, amelyeket nehéz lenne elképzelni mondjuk az angol labourizmuson belül, avagy az USA-ban a köztársaságpártiak és a demokraták között. Az antikommunizmus „specialistái” ezeket a vitákat a kommunista mozgalom gyengeségének tekintik. De bármilyen ellentmondónak is tűnjék az első pillantásra, a kommunisták elméleti vitái nem a gyengeséget, hanem az erőt mutatják, mert a vitákban szűrődik le a mozgalom gyakorlatának és távlatainak tudományos helyessége. S még egy paradoxon. Éppen a kommunisták elméleti vitáinak magas tudományos színvonala kényszeríti pozitív filozófiai koncepcióval nem rendelkező opponenseiket arra, hogy megpróbáljanak a kor színvonalára emelkedni kutatásaikban, amelyek célja szembeszállni a marxizmussal,leninizmussal, vagy felcserélni azt. Ilyennek tűnik előttem az antikommunizmus azon legújabb koncepcióinak genealógiája is, amelyekben például a két rendszer békés egymás mellett élésének a kommunisták által megfogalmazott elméletét úgy átfonja a konvergencia makacsul tapadó koncepciója, mint kúszónövény az egészséges fát. A tavalyi moszkvai tanácskozás felszólalásai hangsúlyozták, hogy a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének politikája nem változtathatja meg a szocializmus természetét és a kapitalizmus lényegét. Mélységes tévedés lenne azonban feltételezni, hogy a két ellentétes rendszer létén a kommunisták a megosztott világ status quóját értik. Az imperializmussal vívott küzdelem kiéleződött, egyre szélesebb területekre terjed ki, és senki sem térhet ki előle. Ennélfogva „frontok közötti politika” sem lehetséges. Csakis a szilárd osztályálláspontról, az osztályharcnak és a népek kiterjedt békeharcának logikájáról lehet szó, a gazdaság, a tudomány, a kultúra területén való bizonyos együttműködés fejlesztése mellett vannak. Ugyanakkor azonban, amint ezt a felszólalások kiemelték, a szembenálló társadalmi-politikai rendszerek nem, nőhetnek bele kölcsönösen egymásba, vagy egyik a másikba: ideológiák összeférhetetlenek. Így tehát a konvergencia, mint burzsoá propagandafogás a levegőben lóg. Esélyei gyakorlatilag mind a legközelebbi, mind pedig a távoli jövőben nullával egyenlőek, miként annak idején elméleti vonatkozásban a nullával voltak egyenlőek a „vasfüggönyről” propagandatanok is. A szocializmus útjára lépett országok mindegyike sok különleges sajátossággal gazdagította a gyakorlatot. S ebben a vonatkozásban a moszkvai tanácskozás számos résztvevője hangsúlyozta, hogy elmélyült elméleti meghatározásra van szükség a proletár internacionalizmus és a szocialista országok állami érdekei közti kölcsönviszony kérdésében. Figyelmet keltő az a gondolat, hogy egyetlen kommunista párt, egyetlen szocialista ország sem erősödhetik a többiek rovására, vagy a többiek gyengülése árán. Nem lehet elválasztani egymástól a proletár internacionalizmusnak és a szocialista országok állami érdekeinek kérdését. Ha a szocialista országok valamelyikének vezetői egymástól elszakítva fogják vizsgálni az internacionalizmust és országuk állami érdekeit, akkor csakis árthatnak mind a közös ügynek, mind pedig hazájuk érdekeinek. Ezzel kapcsolatban utalások történtek az 1956-os magyarországi és az 1968-as csehszlovákiai eseményekre, s megállapították, hogy a tanácskozáson egyes pártok elhamarkodott következtetésekre jutottak a csehszlovák problematikáról, mivel felületesen ismerték a helyzetet és az általános fejlődést. A szocialista államok — Magyarország és Csehszlovákia — ellen intézett támadások, módszereik és fogásaik minden különbözősége közepette felfedték a szocializmus ellen vívott harcban követett imperialista stratégiát, amely az adott szocialista ország konkrét helyzetéhez alkalmazott ideológiai és politikai aknamunkára helyezte a hangsúlyt. A történelem tapasztalatai megmutatták, hogy a fasizmusnak annak idején sikerült egymás után bekebeleznie az európai országokat, amelyek látszólag az állami szuverenitás és függetlenség minden követelményével rendelkeztek. A fasizmus szétzúzása után az imperializmussal való hosszú szembeszállás tapasztalatai azt sugallják, hogy szükség van a szu ■vérénszocialista országok olyan összefogására, amely a szocialista világ biztonságának valódi garanciája lehet. A tanácskozás elméletileg részletesen értelmezte a szocialista közösség erősítésének kérdését, minden állam szuverenitásának megszilárdítása közepette. A kommunista párt és a szocialista ország szuverenitása magában foglalja azt a jogot, hogy minden ország nemzeti feltételeinek megfelelően válassza meg a szocialista építés formáit és módszereit. Ugyanekkor minden párt és szocialista ország szuverenitása arra kötelezi a kommunista pártokat és a szocialista országokat, hogy megvédelmezzék a munkásosztály és a dolgozók hatalmát, valamint a szocialista rendszer minden forradalmi vívmányát. A szocialista állam szuverenitása elválaszthatatlanul összefügg a szocialista országok közössége, valamint a nemzetközi kommunista és forradalmi mozgalom előtt való internacionalista felelősséggel, így tehát a szuverenitás osztály tartalmáról van szó. A szuverenitás osztálytartalomtól megfosztott jelszava a jobboldali opportunista, revizionista és szocialistaellenes erők rafinált fegyvere, a burzsoá nacionalizmus kifinomult megnyilvánulásainak egyike. Vagyis a konvergencia megalkotói, szélnek eresztve a konvergencia szüleményét — a „korlátozott szuverenitás” megfogalmazást — nyilvánvalóan megpróbálták korlátozni a szocialista országok internacionalista kapcsolatait, bomlasztani és gyengíteni a szocialista közösséget, hogy ezzel aláássák a nemzetközi kommunista mozgalmat. A saját stratégiáját és taktikáját megvitató 75 párt kollektív munkájának egyik fontos fejezete az az eszmecsere, amely a szocialista állam szuverenitásának és a szocialista közösség valamint a nemzetközi forradalmi mozgalom előtt való felelősségnek a kölcsönviszonyáról folyt. A tanácskozás a maga egész munkájával igazolja annak a kinyilvánított észrevételnek az indokoltságát, hogy a mai helyzetben minden párt külön-külön kifejtett elméleti és gyakorlati alkotó tevékenysége nem elégséges. Szükség van a kollektív bölcsességre. FJODOR BREUSZ Az ideológia aktuális kérdései A „korlátozott szuverenitás“ a konvergencia propapoa szülötte A kommunistáit 2 Moszkvába érkezett az indonéz külügyminiszter Adam Malik, Indonézia szerepel az Indonéziának külügyminisztere pénteken nyújtott szovjet kölcsönök hivatalos látogatásra Moszk ügye. Az Indonéz Köztársavába érkezett. Az indonézság csaknem háromnegyedkülügyminiszter 1960-tól milliárd dollárral tartozik a 1963-ig nagykövetként kép- Szovjetuniónak, s az említiselte hazáját a szovjet fő- tett körökben úgy tudják, városban, így — bizonyos hogy az adósság törlesztésefokig — „ismerősként” érkező Djakarta gyakorlatilag tett oda határidő nélküli haladékot Az indonéz külügyminisz akar kapni. tér látogatását bejelente hi- Ami a külpolitikia kérhivatalos szovjet közleményseket illeti, a Szovjetunió bős, amely a tárgyalási tét nyilvánvalóan nem közömmaként a „két országot bős az iránt, hogy az indoérintő kérdéseket” említi, néz főváros milyen állásjogmoszkvai megfigyelőkörök-lalást tanúsít az ázsiai bíróén arra következtetnek, tanság kialakítását célzó hogy a Gromikov Malik szovjet javaslatok és elképmegbeszéléseken előtérbentelések iránt. amerikai—kínai megbeszélések Varsóban Tegnap, csütörtökön délután — magyar idő szerint 14 óra után néhány perccel — kezdték meg Varsóban, az amerikai nagykövetségen Stoessel amerikai nagykövet (balról) és Lei Jang, a kínai nagykövetség ügyvivője (Stoessel mellett jobbra) tanácskozásaikat. Egy órán át tartó megbeszélésük után készült a felvétel. Francia választási előkészületek Csütörtök este lezárult a jelölések határideje a március 8—15-re kitűzött franciaországi járási választásokra. A Francia Kommunista Párt nagy erővel készül a szombaton kezdődő választási kampányra. A párt vezetői több mint száz helyen tartanak ayűléseket. HÍRLAP Todor Zsivkov fogadta Péter Jánost Külügyminiszterünk ma érkezik haza Bulgáriából Todor Zsivkov, a BKP Központi Bizottságának első titkára, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke pénteken délelőtt fogadta a hivatalos látogatáson Bulgáriában tartózkodó Péter János külügyminisztert. A megbeszélésen részt vett Ivan Basev bolgár külügyminiszter, Vaszil Bogdanov, Bulgária budapesti és Roska István, Magyarország szófiai nagykövete. Todor Zsivkov és Péter János szívélyes, elvtársi beszélgetésen a két ország kapcsolatairól és nemzetközi kérdésekről, valamint a magyar nép felszabadulása 25. évfordulója megünneplésének előkészületeiről volt szó. * Befejezés előtt áll Péter János külügyminiszter szófiai látogatása. Ennek ellenére a pénteki program még több jelentős eseményt tartogatott. Délután került sor a magyar külügyminiszter érdeklődéssel várt sajtóértekezletére. Az érdeklődést egyebek között az a siker is fokozta, amelyet Péter Jánosnak a magyar—bolgár kapcsolatokról és az európai biztonságról csütörtökön a Tudományos Akadémián tartott előadása újságíró-körökben aratott. A bolgár sajtó továbbra is jelentős helyet szentel a látogatás eseményeinek. Péter János előadását valamenynyi pénteki lap az első oldalán ismertette. Legrészletesebben az Otecsesztyen Front, amely külön kiemeli a beszéd azon megállapításait, melyek szerint az európai biztonsági értekezlet előkészületei már annyira előrehaladottak, hogy a tanácskozást a kudarc veszélye nélkül össze lehetne hívni. A pénteki nap — s az egész látogatás — utolsó hivatalos eseménye az a fogadás volt, amelyet Roska István magyar nagykövet adott este Péter János látogatása alkalmából. Külügyminiszterünk ma reggel utazik haza Szófiából. Belgiumban megállapodtak a nyelvviták eldöntésében Három területre osztják az országot Brüsszelben nyilvánosságra hozták annak a kompromiszszumos megállapodásnak a tartalmát, amelyet napokon át reggeltől estig tartó folytonos ülésezés után a belga kormány különböző pártokhoz tartozó tagjai az évek óta elmérgesedett nyelvi viszály megoldására hoztak. A kétnyelvű ország lakossága 60 százalékban a németalföldi nyelvet beszélő flamandokból, 40 százalékban pedig franciául beszélő vallonokból áll. Az ország fővárosa, Brüszszel, flamand területen fekszik, lakossága azonban az utolsó évszázadban egyre inkább elfranciásodott. A flamandok, a főváros elfranciásodásában jogaik súlyos csorbítását látják. Az ellentétek fő oka azonban gazdasági jellegű. A főváros elfranciásodása voltaképpen csak tünete annak, hogy a flamandok általában a lakosság gyengébben kereső, a valló nők pedig a nagyobb jövedelmű rétegeit teszik ki. A most létrejött megállapodás-tervezet értelmében — bár Belgium nem alakul át szövetségi állammá — az eddig hivatalosan egységes országot három területre osztják: a flamandok területére a vallonok területére és a brüsszeli területre. SZOMBAT, 1970. FEBRUÁR 11.