Csongrád Megyei Hírlap, 1979. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-25 / 20. szám
Elmentem a moziba, megnéztem „A ménesgazda” című új magyar filmet. Egyik főszereplő: Bordán Irén. Bekapcsoltam a televíziót. A tv-játékban Bordán Irént láttam. A rádió hangjátékában hangjára ismertem. A szegedi utcán édesanyjával láttam. Mindig látom, hallom. Például előadóestjén, melynek műsorát az egyetemistáknak állította össze, verseket mondott... — Hogyan lett ennyire foglalkoztatott színésznő? — kérdeztem fellépése előtt — Egyszerűen. A színművészeti főiskolát 1976-ban végeztem el, Simon Zsuzsa osztályában. Aztán, mint társaim, én is dolgozni kezdtem. Bizonyítani akartam. — Kik voltak az évfolyamtársai? — Ma már ők is ismert művészek: Andorai Péter, Papadimitriu Athina, Fabó György, Holl Zsuzsa. — Azt mondják: Bordán Irén ma az ügyeletes szépség, az ügyeletes sztár Hogyan ítéli ezt meg maga a művész? — A szépség nem érdem. Természeti adottság, mondhatnám úgy is, születési ajándék. Hogy valaki szép. Nem a szépség, hanem a tehetség nem meghatározó a pályán. A főiskolára nem azért jut be valaki, mert szép, hanem mert tehetségesnek vélik. Igaz, ha egy játékfilmhez esztétikus nőt keresnek, a filmrendező természetesen ilyen szempontból is megnézi a szereplőket. Gondolom, ebből a meggondolásból választottak ki engem is egy-egy szerephez. — Először mikor is? — Másodévesként hívott Hintsch György rendező a filmgyárba próbafelvételre. — Azóta sok filmszerepben láthattak. Hogyan alakul kapcsolata a színpaddal? — A főiskola elvégzése után a Nemzeti Színházban játszottam, majd a József Attila Színház következett Most ott egy darabban játszom. — Ez nem túl sok... — Tudom, de szerencsére azé**« nincs egy perc szabad időm sem. A film, a rádió és a szinkron lehet. — Nem gondolt arra, hogy belép a filmgyári színészek sorába? Nagyobb elismerést nem is kaphat a tizennyolc éves szakács, ha a „Vállalat Kiváló Dolgozója” lesz, és ezzel szinte egy időben kinevezik konyhafőnöknek. Ez történt a múlt évben Molnár Mihálylyal, a szentesi Petőfi Étterem szakácsával. Az étterem vezetője, dr. Andrikó Ferenc egy szuszra sorolja a fiatalember lehetőségeit. — Amikor megkapta Misi a konyhát, ő is tudta: nagy feladatot vállalt. Csendes, szerény ember, és tele van a feje jó elképzelésekkel. A konyha nem borravalós hely, ott csak munka van, de az rengeteg. A dolgozók is hall-— Igaz, hogy imádok filmezni, de a színpadot közelebb érzem magamhoz. Itt is kínálkoznak számomra lehetőségek. Gyakran hívnak a filmesek, de a színpadot nem cserélem fel a vászonra. — Mit tart a siker alapjának? — Minden szerepet el kell vállalni. Valamiből élni is kell — ez nem zokszó, de így van, írja csak le. Kevés olyan filmszerep van, amelyet szeretek. — Úgy tudom, Szegedhez szoros szálak fűzik... — Szeged mellett születtem, Kübekházán. Szüleim ott élnek. A városban jártam gimnáziumba, a Radnótiba. Mi köt még ide? Statisztáltam a Szegedi Nemzeti Színházban. Gyakran hívnak előadóestekre, mint most is. — Az új évre mit kíván magának? — Semmi különöset. Azt talán, hogy a reflektorfény ne aludjon ki körülöttem. A reflektor fénye nem aludt még ki a színpadon Bordán Irén megjelenik. A közönség már tapsol... BORZÁK TIBOR Misi, a szakács garénak rá, de az emberekkel még jobban szót kell érteni! A főnökváltást leghamarabb a fiatalok fogadták el A szakmai tudását az öregebb kollégák is elismerték, de az életkora sokak szemében szálka volt Az idősebbeknek megadta a kellő tiszteletet, a fiatalokkal pedig vitatkozott, ha hiányzott az egyetértés. — Most elégedett a szakmájával? — Először csak a szebb oldalát látja az ember a mesterségének, a rosszabbra nem is gondol — mondja a megtermett, fiatal konyhafőnök játszik rajta: mielőtt kimondana valamit, háromszor is meggondolja. — A főzés nagy fantáziát, tudást igényel. Az előkészítése,, az ételnek a tálalása, az már a konyhaművészethez tartozik. — Mit lehet újítani egy hagyományos ételen? — Keveset mindegyiken lehet! Az a cél, hogy könnyű legyen elkészíteni, és minél gazdaságosabban főzzük meg Újítás az is, ha a régi ételeket újra felfedezzük. Nagy sikere van nálunk a tizenöt évvel ezelőtti receptekből készült ennivalóknak. Molnár Mihály elsősorban otthon, a fábiánsebestyéni házban kísérletezik. Nevetve meséli: ezen legtöbbször öszszevesznek az édesanyjával. Mégis, ha elkészül az étel, együtt értékeli a család. A terített asztalnál azután a mamával is gyorsan kibékülnek. — Az előfizetéses ebédet sokan kifogásolják. A sókpariaszt mivel magyarázza a konyertfümök? — Az előfizetéses menüt sokféle ember veszi meg Mindenkinek más az ízlése. Mondok egy példát: ha kelkáposzta van ebédre, akik szeretik, dicsérik, hogy jól főzünk. Aki nem szereti, annak az ebéd már rosszul sikerült Otthon nem főzik meg azokat az ételeket, amit nem szeret a család. Főleg a zsíros, nehéz ételeket kedvelik a vendégek. A nyersanyagnormák alacsonyak. Ilyenkor csak a fantázia segít! Megegyezik ezzel a vendégek véleménye is. Dicsérik vagy szidják azt, amit enni kapnak, mégis több mint négyszáz előfizetéses ebédet főznek naponta. Előfordult már, hogy a konyhafőnöktől kértek javaslatot az étlapról választók. Molnár Mihály sokat tanult munkatársaitól. Különösen Magyarnéról és Szatmármnéről beszél szeretettel. Az iskola is sok segítséget ad. Vásárhelyre jár a kereskedelmi és vendéglátóipari szakközépiskolába. A vendéglátás területét szeretné jól elsajátítani. — A KISZ-alapszervezetben szervező titkár. Akadod is tennivaló bőven. Társadalmi munkát, sportversenyt szerveznek. A politikai oktatásban, a területvezető segítségével, előadásokat tart —— mondja az egyik munkatársa, akivel éppen a pinceklub felújítását tárgyalta meg. Most szabadságon van a konyhafőnök, de mindennap benéz a munkahelyére. Jobban érzi magát, ha tudja, nincs rendkívüli tennivaló. Ha mégis van, akkor beál segíteni Blf’-TC-» T—~ - ( Az Üls*líró StArtle hallgatóinak írásaiból állítottuk össze mai ifjúsági oldalunkat. 6 Milyenek vagyunk mi, fiatalok ? „Egyszer vagyunk fiatalok!” — mondtuk tizen-, huszonévesen. A harmadik X után tudatára ébredünk e kihívó szólamnak és szemünk előtt felvillan a közelgő öregség sötét árnya. Lázas gyorsasággal próbálunk megváltozni, bár a világ megváltoztatásáról sem mondtunk le. Az általunk jónak vélt szokásainkat igyekszünk még jobban kihangsúlyozni, a mások által rossznak tartottakat levetkőzni. Hirtelen igyekvők leszünk. Megértjük, mert meg kell értenünk, hogy idomulnunk kell a pár éve még maradinak tartott „ősökhöz”. Megalkuvás? Kompromisszum? Az élet szükségszerű folyamata? Egyik sem. Mindössze ráébredünk a mérlegelés jelentőségére. A mérleg egyik serpenyőjébe tesszük a megelőző generáció erényeit és eredményeit, kivéve a másikból tévelygéseiket, majd helyébe téve fiatalos lendületünket. A szőkébb és tágabb környezetünkben élők e változás okát keresik. Meglepődve tapasztalják: „Lám, milyenek a mai fiatalok! De nézzünk szembe a tényekkel és önmagunkkal! Bármennyire is szeretnénk megváltozni, a tenniakarás, cselekvéseink minden motivációja és eredménye — mert sürget az idő, jön az öregség sötét felhője — gyakran ellentétbe kerül mások kiegyensúlyozott, nyugodt, harmonikusnak hitt életével, elképzeléseivel. És akkor ismét kapjuk a megjegyzést, csak más hangsúllyal : „lám, milyenek a mai fiatalok.* Mi a megoldás? — kérdezzük magunktól. Ússzunk az élet folyamáradatában, mint egy magatehetetlen test, mely képtelen helyváltoztatásra? Vagy manőverezzünk a korábbi mérleg példájára? Ki-ki tegye tetszése, körülménye és ízlése szerint A lényeg, hogy igyekezzünk helytálli jobban, mint elődeink, úgy, hogy minden megrökönyödés nélkül elmondhassák rólunk bizakodva: „Lám, ilyenek a mai fiatalok!” PINTÉR JÓZSEF Hit, miért — tudatosan A fiatalokról manapság sok szó esik. Velük mindenütt találkozunk. Ma már megtalálják helyüket a legkülönbözőbb pályákon. Mint annyi más dologban — a fiatalok magatartásának megítélésében — sem szabad általánosítanunk. Elmondhatjuk, hogy ahány fiatal, annyi magatartás. Persze, lehetne csoportosítani őket. Az egyik csoporthoz, sajnos, az elzüllött, vagy elzüllésre hajlamos „nemtörődöm” fiatalokat lehetne sorolni. Ezek dolgoznak ugyan, de örülnek, ha végeznek és az italban, a rossz társaságban keresnek „szórakozást”. Szórakozás? — Hát erről is lehetne beszélni. Hogyan szórakoznak a mai fiatalok? Itt van ugye a disco, ami mondjuk természetes igény lenne, mert a fiatalok szeretnek táncolni. Na, de discója válogatja, hogy hogyan. Lehet valóban, kulturáltan zenét hallgatni és közben beszélgetni, és még sör is lehet a társaságukban. Ez a kevesebb, sajnos. A legtöbb disco nem vonzza a jobb ízlésű fiatalokat. Nem hiszem, hogy a dohányfüsttől bűzlő, csikkekkel terített mini klubhelyiségeket szívesen látogatják a fiatalok. A másik csoportba — s remélem, hogy ők vannak többen — sorolnám azokat, akik tudják, hogy mit miért csinálnak. S azt tudatosan végzik. Gondolok itt elsősorban azokra, akik munka mellett is képesek tanulni, s értelmesen próbálják eltölteni szabad idejüket. S lehet, hogy a discók helyett inkább olvasnak, vagy színházba járnak, sportolnak, tárlatokat látogatnak és közben szórakoznak is. Sokszor mondják a fiataloknak: — Neked ugyan mi bajod lehet, fiatal vagy, jó munkahelyed van, tanulhatsz, semmi problémád! Pedig igenis, mindenkinek van problémája. Minden korosztálynak más és más. Ez való igaz. Más gondokkal küzd a tizenéves és más problémája van a huszonévesnek. De mindig az éppen jelenlevő a legfontosabb. Az idősebbek szeretnek arra hivatkozni, hogy a mai fiatalok mindent készen kapnak. Biztos, hogy ők sokkal több mindent átéltek, nehezebb volt a fiatalságuk, mint a miénk. De az idő halad, és ami régen nem volt természetes, az ma már éppen azért, mert 1979-et írunk, az. Ennek csak örülhetünk. A fiatalok valójában nem rosszak. Vigyázni kell, hogy ne is legyenek azok. S természetesen igénylik azt is, hogy egy kicsit odafigyeljenek rájuk" HEGEDŰS KATALIN „Te is fiam...” Kovács tanár úr sok előadása mellett szívesen szakít időt diákjainak a nehezebb témakörök konzultációjára is. Ez az „önkéntes” feladata, főleg a számonkérési időszakban, jelentős, s így vizsgáztatásra alig-alig marad ideje. Történt, hogy a tanár úr néhány diákját az esti órákban klinikai szobájába rendelte be vizsgázni... Az első felelők, amint túl voltak a nehéz perceken, a klinikakertből a hosszú, kapuig vezető út helyett csak a közelben lévő kerítésen léptek át. Praktikus megoldásnak látszik ez abban az esetben, ha a szemközti oldalon nem rendőr ál. Az épp földet érő fiatalokat a rend őre kérdőre vonta gyanús magatartásukért. A válasz egyértelmű volt: — Vizsgázni voltunk Kovács tanár úrnál! — és szaladtak tovább, otthagyva a megdöbbent arcú rendőrt Röpke negyedóra múlva hasonló jelenség ismétlődött meg. A harmadik esetnél érdeklődött az újonnan érkező fiatalembertől: — Vannak még Kovács tanár úrnál? Mivel nemleges választ kapott, visszasétált a túloldalra, és indult is volna tovább, amikor különös dologra figyelt föl A klinika kertjéből egy férfi közeledett a kerítés felé, hóna alatt egy papírköteget szorongatva. A férfi körülnézett, s miután meggyőződött, hogy sehol egy lélek, kezdett átmászni a kerítésen. Mire a férfi az utcán volt, már a rendőr karját érezhette a vállán: — Nehogy azt mondja nekem, hogy maga is Kovács tanár úrtól jött!!! — Nem, biztos úr, én vagyok Kovács tanár úr... — vallotta a férfi a rendőr nagy csodálkozására. TUSZINGER MARGIT IFJÚSÁG Péntek, délután öt óra. Kezdődik a diszkó a szegedi Juhász Gyula Művelődési Központ ifjúsági pinceklubjában. Sokan összegyűltek, szórakozásra, kikapcsolódásra várva. Bár a műsor, a Szekeres-féle lemezbemutató csak két óra múlva indul, valamennyi törzsvendég itt ül, áll, szorong. — Rengetegen vannak ma is, remek este lesz! — biztat mindenkit a már igencsak idősödő pénztáros és jegyszedő. Meglátjuk! A sűrű cigarettafüstből elő-előbakkan egy-két csoport A sarokban alig tizennégy éves lányok beszélgetnek, feltűnően lenge öltözetben, rikító sminkekkel. Szemrevételezzük a bőrnadrágos, topis fiúkat is. Van itt minden: divatjamúlt, rojtos mellény, bokát verdeső szőrmemellény, foltos farmer. Van csőnadrág, tűsarkú, hegyes orrú cipő, hullámzó frizura. Kinek, hogy kényelmesebb. — Szevasztok! — harsog a mikrofon Kezdődik a műsor. A tavalyi slágerek jól ismert ritmusára mozognak a párok. — Ne haragudj — perdül oda egy feszülő nadrágos, blúzos, mosolygós lány a fiúhoz. Melegen átöleli: — Jössz táncolni? Megszokott dolog Elfogynak a lányok, a hoppon maradt fiúk egymá®ssal verekednek. Káromkodnak, kiabálnak. Pedig a büfében csak colát árulnak. Vagy ide borszagúan is lejöhetnek? Tombol a zene. Senki sem figyeli. A Szekeres-féle összeállítás ehhez idomul. Közepes slágerek, közepes hangulat, korai befejezés. Kilenckor zárul a lemeztár. Egyhangú műsorával együtt. Zúgó füllel, tompán, közömbösen kiáramlanak a fiatalok az utcára. Vajon hogy érezték magukat? DEMETER IRÉN KONTRASZTOK Valahol, csak ne otthon... A példa követhető... „... minden sok a számtalan kevésből tevődik öszsze, s az Egész érezné meg, ha akár a legkisebb cserben hagyná!” — Ez az idézet akkor jutott eszembe, mikor kézhez kaptam a szegedi Petőfitelepi Szociális Otthonban feladott köszönőlevelet. A levelet az otthon vezetője írta alá, közel 400 idős ember nevében. Számomra azért volt különösen sokatmondó ez, mert olyan kapcsolatra vetett fényt, mely ma még — talán — szokatlannak mondható. A levél előzménye dióhéjban: A DÉMÁSZ „Dáni János” KISZ-alapszervezete felkereste a fent említett szociális otthon vezetőjét, hogyan segíthetnének az ott élő idős emberek mindennapjainak szebbé, hasznosabbá tételében? Mivel az otthonnak könyvtára még nem volt az a kérés hangzott el, indítson a KISZ-szervezet könyvgyűjtési akciót. A felhívás nem várt eredményt hozott. Pár hét leforgása alatt közel 800 könyv gyűlt össze mivel a gyűjtési akcióhoz minden dolgozó csatlakozott. A könyvek válogatása, rendezése nagy munka volt. A szegedi Tömörkény Könyvesbolt egyik dolgozója irányította a munkát Az első 400 példányos könyvszállítmány már megérkezett a szociális otthonba, s az idős emberek rendelkezésére áll. A fennmaradó könyvek — a városi tanács javaslata alapján — valószínűleg a kihelyezett öregek napközi otthonába kerülnek. Ma, amikor a nemzedékek ellentétét, a fiatalok nemtörődömségét, az öregek magukra maradottságát halljuk, elgondolkoztató, hogy mennyire helytállóak ezek a nagyon is felületes tapasztalatokra épített vélemények. A jót, a kellemest természetesnek vesszük, míg a kirívó, egyedi dolgokból könynyen általánosítunk. Mások lennének-e ezek a fiatalok, mint a többi százezernyi hazánkban? Nem. Talán a bizalom és a hit kevés, melyet az ifjú nemzedék iránt tanúsítunk. Talán a jó és követendő példák felsorolásával, publikálásával vagyunk szűkmarkúak?! Társadalmunkban törődni kell az emberrel, különösen azzal és azokkal, akik azért a jövőért harcoltak, mely most a mi jelenünk. És ennek a törődésnek természetessé kell lennie! És bíznunk kell a fiatalokban. Számomra ennek a hitnek adott sziklaszilárd alapot az a néhány KISZ-tag, aki az idős emberek napjait a könyvek százaival próbálja tartalmasabbá és kellemesebbé tenni. A példa — úgy vélem — követhető. Bárki számára Bármikori BALOGH JÓZSEF CSÜTÖRTÖK, 1979. JAlklkB »