Csongrád Megyei Hírlap, 1984. szeptember (41. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-01 / 205. szám
Helmut Kohl sajtóértekezlete Bonn Az NSZK kormánya párbeszédre és együttműködésre törekszik a Varsói Szerződés minden tagállamával — jelentette ki pénteki, bonni sajtóértekezletén Helmut Kohl, az NSZK kancellárja. A nyugatnémet kormányfő ismertette, hogy ezzel kapcsolatban a legközelebbi hónapokban milyen magas szintű találkozókra készülnek. Erich Honecker bonni útjáról azt mondta, hogy várja az NDK végső döntését a látogatás időpontjáról. Pr. Sándor Zsigmond 75 éves Születésnapi köszöntés Bensőséges ünnepség. színhelye volt tegnap, pénteken a makói városi kórház tüdőgondozó intézete, ahol 75. születésnapja alkalmából köszöntötték dr. Sándor Zsigmondot, az intézet nyugalmazott főorvosát. Ugyanakkor jókívánságokkal halmozták el abból az alkalomból is, hogy e jeles ünnepen megkapta a Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést. Dr. Sándor Zsigmond munkásságát dr. Nemes János megyei pulmatológus főorvos méltatta. Elmondotta egyebek között, hogy dr. Sándor Zsigmond, a makói kórház tüdőosztályának alorvosa, majd 1951-től 1957-ig a hódmezővásárhelyi tüdőgondozó intézet vezetője, illetve osztályvezető főorvosa volt. Nem sokkal később visszatért Makóra, ahol a 100 ágyas tüdőosztály vezetését bízták rá. Megszervezte a tüdőbetegek intézményen belüli munkaterápiás rehabilitációját. Sok éves munkássága után 9 évvel ezelőtt vonult nyugállományba, de azóta is aktív, segítőkész dolgozója az intézetnek. Kiemelkedő szakmai munkája mellett közéleti tevékenysége is elismerésre méltó. Számos társadalmi szervezetben tevékenykedik, emberi magatartása, szakmai tudása ma is példátálló. A tegnapi ünnepségen dr. Rózsa József megyei főorvos adta át a 75. születésnapot ünneplő dr. Sándor Zsigmondnak az elismerő kitüntetést. Ezután munkatársai, kollégái, a kórház párt- és szakszervezeti bizottsága kfiS möntezítik az ünnepeltet. 2 — Vendégek Kubából Pénteken befejezte magyarországi látogatását a kubai népi milícia küldöttsége, amely Paus Menéndez Tomassevich tábornagy, Kuba Kommunista Pártja Központi Bizottsága tagjának, a kubai népi milícia parancsnokának vezetésével Borbély Sándor, a Munkásőrség országos parancsnoka meghívására tartózkodott hazánkban. A delegáció a Magyarországon töltött két hét alatt tárgyalásokat folytatott a munkásőrség vezetőivel a kubai népi milícia és a magyar munkásőrség együttműködésének fejlesztéséről. A küldöttség tanulmányozta a munkásőrség pártirányítását, politikai nevelő munkájának módszereit, a munkásőrök felkészítésének rendszerét, formáit, anyagi feltételeit. A delegáció vezetőjét, Raul Menendez Tomassevich tábornagyot fogadta Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tag ,ja, a Központi Bizottság titikára. Szolidaritási nagygyűlés (Folytatás az 1. oldalról.) Dán és Délkelet-Ázsia népei iránti szolidaritásunkat is. Végezetül szólt a hazánk életében meghatározó jelentőségű történelmi évfordulókról, kitérve a társadalom egyetértését tükröző akciókra, a munkaverseny felajánlásokra, s arra, hogy népünk erejét nem kímélve dolgozik az ország további felvirágoztatásáért, az újabb eredményekért. A szolidaritási nagygyűlés az Internacionálé hangjaival ért véget. (MTI) Megemlékezés Lengyelországban Varsó Pénteken Gdanskban megemlékeztek a lengyel kormány és a gdanski Lenin hajógyár üzemközi sztrájkbizottságának képviselői által négy évvel ezelőtt aláírt gdanski megállapodásról. Az évforduló alkalmából az 1970. évi gdanski és gdyniai tragikus események során életüket vesztett hajógyári munkások emlékére emelt obeliszknél pénteken virágokat helyezett el a Hazafias Nemzeti Újjászületési Mozgalom (PRON) gdanski tanácsának és a helyi nagyipari üzemeknek a küldöttsége. A gdanski Lenin hajógyár munkáskollektívájának nevében virágot helyezett el az emlékműnél a gyár igazgatóhelyettese, a LEMP gyári pártbizottságának titkára, a dolgozók tanácsának titkára, a PRON üzemi szervezetének elnökhelyettese és a lengyel szocialista ifjúsági szövetség gyári szervezetének elnöke. A virágokat helyeztek el Gdansk, Gdynia és Sopot lakosai is. A csehszlovák külügyminiszter magyarországi látogatása Várkonyi Péter külügyminiszter meghívására szeptember 1-én baráti látogatásra hazánkba érkezik Bohuslav Chnouvek, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság külügyminisztere. indkét hírt Washingtonból keltezték, s látszólag egyiknek a másikhoz semmi köze. Mégis alkalmasak arra, hogy közös következtetéseket vonjon le belőlük a hírmagyarázó. Az első jelentés egy B—1 A típusú bombázó katasztrófájáról számol be. Ebből a szuperszonikus harci gépből eddig mindössze négy prototípus készült a Rockwell gyárban, összesen 126 próbarepülést hajtottak végre a négy bombázóval. A Pentagon óriási reményeket fűz a B—1 A gépekhez, amelyekből egyelőre százat kíván a légierő rendelkezésére bocsátani. Talán fölösleges is leírni: az új típusú hadászati repülőgép atomfegyverek célbajuttatására alkalmas. Más szóval: a tömegpusztítás egyik fontos és — az amerikai szakértők szerint — rendkívül ütőképes eszköze. Nyolc éve döntöttek az új bombázó kifejlesztéséről, de Carter elnöksége idején a program irdatlan anyagi kihatása miatt a terveket félretették. Reagan elnök azonban a 28 milliárd dollárra becsült költségek ellenére a program végrehajtása, az új Két hír... bombázók rendszerbe állítása mellett foglalt állást. A BSA első áldozata a Mojave sivatagban lelte halálát. Két személy sérülésekkel túlélte a prototípus lezuhanását. A másik hír Washingtonból mintegy félszáz amerikai tudós — köztük Szent- Györgyi Albert — kezdeményezéséről számol be. A több mint ötezer főt számláló „aggódó tudósok szövetsége”, amelynek az 500 Nobel-díjas is tagja, országos közvélemény-kutatást kezdeményezett az USA- ban. Álláspontjuk szerint az amerikai kormányzat űrfegyverkezési terve nagymértékben megnöveli a nukleáris háború kockázatát, és veszélyezteti az Egyesült Államok biztonságát. Afelől sincs kétségük a tudósoknak, hogy az űrfegyverkezés meghirdetésével a katonai kiadások amúgy is csillagászati összegei tovább növekednek, s a fegyverkezési hajsza új szakaszát nyitják meg. E tekintélyes szervezet most az amerikai közvéleményhez fordult: gyakoroljon nyomást a törvényhozásra, és az elnökre — bármelyik jelölt is győz a választásokon — a nukleáris leszerelés ügyében. A látszólag egymástól független két washingtoni hír szinte kínálja az alkalmat bizonyos következtetésekre: 1. Sajnos, a Reagan-kormányzat változatlanul erőfölényre törekszik és semmiféle anyagi áldozattól nem riad vissza a fegyverkezési hajsza folytatása érdekében. 2. Az amerikai költségvetésre — közvetve tehát a lakosságra — nézve is rendkívüli terheket jelentő B—1 A bombázótípus kifejlesztésének programját tűzzel-vassal végrehajtják, még ha az emberéleteket is követel. 3. A Fehér Ház nem hajlandó mérlegelni a szovjet javaslatokat, s a Bécsben tervezett űrleszerelési tárgyalásokat elfogadhatatlan feltételekhez köti, noha a világ közvéleménye — mint az amerikai tudósok kezdeményezése jelzi, még az Egyesült Államokban is — mélységes aggodalommal figyeli a „csillagok háborújának” előkészületeit. GYAPAY DÉNES JERUZSÁLEM Az izraeli rádió csütörtök esti jelentése szerint az Izraeli Munkapárt és a Likud-tömb között megállapodás jött létre arról, hogy a következő 50 hónapos időszakban „nemzeti egységkormány’” intézi az ország ügyeit. Simon Peresz, az Izraeli Munkapárt vezetője huszonöt hónapig lesz miniszterelnök, aztán Jichak Samir, a Likud-tömb vezére tölti majd be a kormányfői tisztet a fennmaradó időre. Az első időszakban Samir megbízott miniszterelnöke lesz — vagyis Peresz távollétében ő látja el az ügyeket —, és egyben ő irányítja az izraeli külügyminisztériumot. A hadügyi tárca birtokosa Jichak Rabin volt munkapárti miniszterelnök lesz. Az új kormányban fele-fele arányban oszlanak meg a tárcák a Munkapárt és a Likud között. Nem először alakul egységkormány Izraelben. Az ország38 éves újkori történetében volt már rá példa: 1967-től 1970-ig, amikor az akkor még Begin vezette Herut-párt tagja volt a munkapárti vezetésű kormánynak. A megegyezés szerint most az elkövetkező négy évre, ismét széles koalíció alakul. Az első nagykoalíció megalakulásának ideje, 1967 tavasza — a 3. közel-keleti háború éve — jelzi, hogy Izraelben a „széles kormányt” válságos, nehéz időszakokra tartogatják. Vagy legalábbis olyan időszakokra, amikor válságot keltenek. Kétségtelen, hogy az izraeli választási rendszer indokolja a nagykoalíció megteremtését. Az egész ország egyetlen választási körzetet alkot, és az arányos rendszerben a 120 tagú parlamentbe egészen kicsi, részprogramokkal jelentkező pártocskák is bejuthatnak, illetve szavazatokat faraghatnak le maguknak a két nagy tömörülés jobb-, illetve baloldaláról, s a kormányalakítási tárgyalásokon drágán mérik támogatásukat. Az utóbbi években a kis pártok száma megszaporodott, különösen a politikai színkép jobboldalán. Előretörtek a vallási erők, és még ezek is tovább forgácsolódnak az európai, illetve észak-afrikai bevándorlók vélt, vagy valódi érdekellentétei mentén. Már az elmúlt 4 évben is hajszálnyi, hiteltelen többséggel kormányzott a Likud-tömb, s ezúttal végképp lehetetlenné vált, hogy bármelyik nagy párt életképes többséget tömörítsen maga köré a parlamentbe, miután maguk mindketten közel azonos szavazattal rendelkeznek. Az egységkormány megalakításának szükségessége erről az oldalról tehát érthető: mivel külön nem megy, meg kell próbálni együtt, ha egyáltalán akarnak új kormányt. De az elképzelésnek a szükségességen túl lehetségesnek is kell lennie. Ez az a pont, ahol tetten lehet érni, milyen is jelenleg az izraeli válság. A nagykoalíciót az teszi lehetségessé, hogy a két cionista alapon álló fő tömörülés, az 1948-tól 1977-ig különböző változatokban kormányon volt Munkapárti Szövetség (MAARAH) és az 1977-től mostanáig uralkodott Likud-tömb programja főzött — noha vezetőik a választási kampányban nyilvánosan legalábbis „árulónak” titulálták egymást — nincs alapvető, áthidalhatatlan különbség. A lakosságot legjobban érdeklő gazdasági kérdésekben terveik hasonlóak: lényegében mindketten ár-bér stopot magában foglaló csomagtervet, a költségvetési kiadások lefaragását, a magasan fejlett technológiájú iparágak és az export fejlesztését szorgalmazzák az infláció letörésére és a fizetési mérleg javítására. E nézetek azonossága arra utal, hogy a gazdaság helyzetét egyikük sem tartja válságosabbnak a másiknál — amiképp tény is, hogy az izraeli gazdaság alapjai szilárdak, csak a kormány többet költ katonai célokra, mint saját forrásai alapján tehetné —, s a hiányok betömésére mindkét pártszövetség az amerikai segély növelését tartja a legalkalmasabbnak. Nincs összebékíthetetlen különbség a külpolitikában sem. Mindketten a „három nem” alapján állnak: nincs kivonulás az összes megszállt területről, nincs tárgyalás a PFSZ-szel, nem alakulhat palesztin állam Izrael szomszédságában. Az eltérés csak az, hogy a Likud ezt keményen mondja ki, a Munkapárt pedig „szelíden”: hajlandó lenne a Camp David-i elvektől eltérő alapon is tárgyalni Jordániával, hajlandó lemondani Jordánia javára a megszállt területek egy részének közvetlen közigazgatási fennhatóságáról, de a tényleges katonai fennhatóságról semmiképpen sem. Mindketten hajlandók kivonulni Dél-Libanonból, de csak Libanon számára egyelőre teljesíthetetlen feltételekkel. Mit várhat tehát a közelkeleti rendezés esélyeit mindig érdeklődéssel latolgató nemzetközi közvélemény az izraeli egységkormánytól? Azt, hogy a több mint 80 fős kényelmes parlamenti többséggel rendelkező nagykoalícióban a Munkapárt „megmenti” a Likudot a tőle is jobbra álló erőktől, a Likud viszont a munkapárti szárny baloldalát semlegesíti. Ezek szavazataira ezentúl kevésbé lesz szükség a kormánypolitika folytatásához. Azon belül pedig a két nagy párt semlegesíti egymás hajszálnyi, hangsúlybeli eltéréseit is, így kevesebb lesz egy illúzióval, amely szerint Izraelben lehetne kormányképes alternatíva az eddigi politikával szemben. Az igazságos rendezést támogató erők semmit sem várhatnak a nagykoalíciótól, de még az Egyesült Államok és az úgynevezett mérsékelt, kiegyezésre kész arab erők játéktere is szőkébb lehet ezentúl az izraeli politikusok között. Ez a „válságkormány” pontosan azért alakulhat meg, mert a fő kérdések megítélésében nincs válság a jelenlegi izraeli vezetők köreiben — ez azonban nem jó hír a közel-keleti válság egésze szempontjából. MÉSZÁROS GYÖRGY Egységkormány Izraelben: fi vetélytársak koalíciója Üdvözlő táviratok Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke Líbia nemzeti ünnepe, a forradalom győzelmének 15. évfordulója alkalmából táviratban üdvözölte Moamer el-Kadhafi ezredest, a líbiai forradalom vezetőjét. * Malaysia nemzeti ünnepe alkalmából Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Lázár György, a Minisztertanács elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait Sultan Iskandar Alhaj legfelső uralkodónak, illetve Mahathir Mohamed miniszterelnöknek. Kormányküldöttség utazott Líbiába A Líbiai Arab Szocialista Népi Dzsamahirija vezetésének meghívására Urbán Lajos közlekedési miniszter vezetésével magyar kormányküldöttség utazott Tripoliba, hogy részt vegyen a líbiai forradalom 15. évfordulójára rendezett ünnepségeken. Egy háború tanulságai KÜLÖNÖS háború volt. Jóval hamarabb elkezdődött, mint ahogy kirobbant. Baljós jel volt Ausztria bekebelezése: a következő lépésben a nyugati hatalmak feláldozták Csehszlovákiát, kiszolgáltatták Hitlernek, abban a tévhitben, hogy kielégíthetik étvágyát, legalábbis ők, franciák, és angolok, megszabadulnak a veszélytől, s a hódító csak kelet felé fordul. Végül nem így lett: mind a néev égtájat letaposta a gőzhenger, de a német imperializmus első katonai támadása valóban kelet felé indult el. 1939. szeptember 1-én megtámadta Lengyelországot, s ezzel kitört a második világháború. Voltak, akik még ekkor sem akarták hinni, hogy a katasztrófa treált, mások már korábban figyelmeztettek erre. Mára azonban, negyvenöt év után minden lényeges vonást tisztán, világosan látunk, módunk van levonni a tanulságokat az emberiségnek ebből az eddigi legnagyobb leckéjéből. Eleget fizettünk — áldoztunk érte. A második világháború hat esztendeje és több éves előzményei arra intenek, hogy veszedelmes dolog a más nének elleni gyűlölet szítása, hiszen ez — mint a történelem is bizonyítja — nem egyszer egy támadóháború megindításának, a tömeghisztéria felkorbácsolásának eszközéül szolgálhat. Amíg még béke van, amíg a becsületes együttműködés híveinek módjuk van rá, addig kell határozottan nemet mondani a fenyegetésekre, és a nemzetközi kapcsolatokat a tárgyalások, az egymás tiszteletének a medrében tartani. Heinrich Heine mondta még a XIX. század közepén, hogy ahol könyveket égetnek, ott hamarosan embereket is égetni fognak. így történt ez a nácik Európájéban haláltáborokkal szórták tele a meghódított országokat, és ha győznek, maga a földrész vált volna egész népek megsemmisítő táborává. De a borzalmakra emlékezve, nem felejtjük el, hogy a harc végül is a fasizmus legyőzésével végződött, s ennek is megvannak máig érvényes, biztató tanulságai. Ez a győzelem a különböző társadalmi rendszerű országok összefogásának, társulásának, életrehalálra szövetkezésének köszönhető. Bebizonyosodott, hogy egy embergyűlölő és emberirtó fenyegetéssel szemben összetarthatnak, közösen küzdhetnek ideoló-giailag ellentétes rendszerek hívei is. MINDEZEK nagyon fontos tanulságok, de a gépies összehasonlítás, a párhuzam vonása, az erőltetett azonosítás hibájéba sem szabad esni. Ma nincs Hitler, és egészen mások a körülmények, mint negyvenöt évvel ezelőtt. Hatalmas erőt képvisel a szocialista tábor, s Nyugaton is számosak, befolyásosak a háború ellenzői. Sok tekintetben tehát jobbak, másokban viszont rosszabbak a körülmények. Igen, rosszabbak, olyan fegyverek állnak garmadával a silókban, amelyekben egyetlen robbanótöltet auschwitznyi embert tudna másodpercek alatt elégetni. Igen, jobbak ezek a feltételek, a második világháborúban csak menet közben, már a harcok közepette, komor végveszély-hangulatban sikerült összefogni az ellenséggel szemben mindazoknak, akik nem akarták átengedni a romlásnak az emberiséget. Ma is itt van előttünk olyan veszély amely háttérbe kell, hogy szorítsa az ideológiai nézeteltéréseket: az atomháború. Ma a háborúellenesség tudatosabb, következetesebb, mint 1939-ben volt, de azért azok az eszközök, amelyek kiégett romok pusztaságává tehetik Európát, ott sorakoznak a raktárakban. Ezeknek a felszámolásáért érdemes összefogni Keletnek és Nyugatnak. Még az sem titok, hogyan kellene ezt megtenni: jó szándékú, becsületes, a másik oldal kívánságainak a befogadására is alkalmas szocialista javaslatok fekszenek a nemzetközi asztalokon. S tudjuk, az a másik oldal sem akar elpusztulni. KORUNK nyomasztó jellemvonása, hogy a társadalmi és az érdekellentétek még mindig nem engedik, hogy létrejöjjön hasonlóan szoros és következetes összefogás békében, mint amilyen a második világháború harcai közepette megvalósult, a másik oldalon még mindig vannak, akik nem hajlandók erre az őszinte és tartós együttműködésre. De annak a nagy világégésnek éppen az a legfontosabb tanulsága, az ötvenmillió halott, azt a mementót írja fel a falakra, hogy a társadalmi rendszerek között folyó történelmi versenyt nem a fegyverek döntik el, a tartós nemzetközi együttműködés megteremtésével nem szabad várni a fegyverropogásig. TATÁR IMRE SZOMBAT, 1984. SZEPTEMBER 1