Csongrád Megyei Hírlap, 1988. június (45. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-06 / 134. szám

Ki szól hozzá? őszintén szólva, sajnáltam az ötödik kerületben tartan­dó lakókörzeti tanácskozás elnökét és a jelenlevő ta­nácstagokat. Gondolom, az a néhány résztvevő sem ér­zett különbül. Ugyanis két olyan témát tűzött napirend­re a körzet, amelyek mind­egyike egyenként is sok vi­tára, tanakodásra adott al­kalmat korábban is. Mégpe­dig a közterület dolgairól és a szemétszállítás gondjai­ról kívántak beszélgetni és egyezséget kötni. A közterület-felügyelő ugyan vázlatosan elmondta munkájuk lényegét, a leg­fontosabb rendeleteket, de hát, mint a hozzászólásokból kiderült, nem a kevés szá­mú jelenlévőnek szólt, hi­szen nekik okoz gondot, hogy mások nem tartják be a tanácsrendeletet. A szemétszállítással kap­csolatos tervekről a város­­gondnokság vezetője be­szélt, amíg a VGV képvise­lője megérkezett (egy órával későbbre kapta a meghívót), mindenesetre amit kellett, elmondta, ha már ott van. Ám dönteni semmiben nem tudtak. Hová helyezzék el a 14 konténert? Kinek és mennyit kell majd fizetni? Vállalják-e? Hogyan lehet megszüntetni végre az ille­gális szemétlerakó helye­ket? ... Nem tudom, mi lehet iga­zándiból a megoldás, hogy tényleg döntésre képes fó­rum jöjjön össze?! Persze, nem mindig ilyen. A múlt­koriban sokkal többen vol­tak. Talán ritkábban kéne találkozni, de akkor gondo­san előkészíteni. Igaz, most is hírül adták a plakátok, az újság, a tanácstagok, a népfrontaktívak.. Úgy tűnik, hogy még nem élünk a vi­tatkozók javaslattevő dönté­si lehetőségeinkkel. Pedig akkor az igényelt demokra­tizálási folyamat, annak lé­nyeges tartalmi része — a részvétel és beleszólási jog, közös ellenőrzés, számonké­rés — aligha valósulhat meg . . . O. L. .­­ A vásárhelyi Állami Zeneiskola igazga­­­­tójának megbízatása 1987-ben lejárt. Két cikluson át töltötte be tisztségét, s úgy döntött, harmadszorra már nem kí­ván pályázni. A meghirdetett posztra két szakember jelentkezett, a megye két kü­lönböző városából. Egyikük olyan színvo­nalú pályázatot nyújtott be, amelyhez ha­sonlóval ritkán találkozik a szakma. Még­is, a tantestület, jelentős szavazattöbbség­gel, a másik jelöltre adta voksát. A meg­választott viszont — már másnap — aján­lott levélben közölte, visszalép, nem fog­lalja el az állást. A zeneiskolát a múlt év szeptembere óta megbízott igazgató irányítja. Igazgatóhe­lyettes nincs, ezt a feladatot senki sem vállalta a tantestületből... A tanács vb művelődési osztályvezetőjé­nek és­­helyettesének arcáról lefagy a mosoly, amikor kiderül, mi járatban va­gyok. Régi beidegződések nyomán, először nem ítélik „aktuálisnak” a témát. Ké­sőbb megtudom, alaposan elgyötörte már őket a zeneiskola huzamos ideje megol­datlan helyzete. Hiszen nem egy „zacs­kóragasztó üzemről”, hanem a város ze­nei nevelésének fontos intézményéről, s benne 23 pedagógus és közel 600 növen­dék sorsáról van szó. Azok után, hogy tavaly az említett szaktekintélyt „kibuktatták”, az idén egyetlen külső vállalkozó sem akadt. Ez szinte logikus következmény. Jó ideig nem volt pályázó a tantestületből sem, végül azonban hárman is jelentkeztek. Noha a választási folyamat demokratiz­musa szempontjából érthető, szakmai te­kintetben mégis elgondolkodtató, hogy a helyi művelődésügynek ebben a szakasz­ban semmilyen befolyása sincs a dolgok menetére. Nem minősíthetik, nem jelle­mezhetik a pályázók felkészültségét, rá­termettségét, bár a jelenlegi három em­ber esetében bőséges információkkal, ta­pasztalatokkal rendelkeznek. Igaz, mind­ennek talán még közvetlenebbül a birto­kában vannak maguk a kollégák. Így tehát a feltételeknek megfelelő pá­lyázatokat — esetünkben hármat — to­vábbítják az iskolai választási bizottság elnökéhez, aki ismerteti azokat a neve­lőkkel. A „megfelelőség” kritériuma két alapfeltétel megléte: a szükséges pedagó­giai végzettség és ötéves szakmai gyakor­lat. Persze attól, hogy valaki ezekkel ren­delkezik, még lehet teljesen alkalmatlan az intézmény­­vezetésére. Mindez megsok­szorozza a döntés előtt álló közösség fe­lelősségét ... De ki, kivel vállal közösséget? Igazi kö­zösség-e a tantestület? Mit gondolnak egymásról, önmagukról, a jövőjükről? „Ez a tantestület annyifelé húz, ahány tagú. Egynéhány embernek azonnal oda kellene adni a diplomáját és a munka­könyvét, mert fogalmuk sincs sem a ze­néről, sem a tanításról. ..!” „Nem tudom elképzelni, hogy lesz olyan ember, aki ezekkel a­ gondokkal meg tud küzdeni. Nem azon múlik, hogy férfi vagy nő, hanem mennyire határozott.. .” „Olyat kell választanunk, akit biztosan nem deformál a hatalom ...” „Tavaly nem a szakmai értékek voltak a döntőek, hanem a fellépés. Félek, most sem az lesz a fontos, ki, mit akar csinál­ni, hanem az, hogy végig tud-e húzni a tantestület hátán ...” „Az iskola léte forog kockán, nem mind­egy, hogyan határozunk .. „Előre sajnálom, akire ez a munka vár.. „Tartózkodni fogok, mert nem tudok dönteni...” Egy csokorravaló az itt dolgozók véle­ményéből. A közelmúltban (a pedagógus­napi jutalmak kiosztása után) a testület kérdéseket tett fel a pályázóknak, hogy közelebbről és közvetlenebb formában is­merkedjen meg elképzeléseikkel. A jelöl­tek egyike programbeszédet tartott, a má­sik kettő válaszaiba beleszőve ismertette terveit Valamennyiben több szimpatikus elem szerepel. Viszonylag sok szó esett tartalmi, szak­mai kérdésekről, de a levegőben vibráló feszültség komoly személyi (esetleg cso­port-?) ellentétekről árulkodott Ezt azon­ban csak egyetlen nevelő érezte olyan sú­lyosnak, hogy kifejezetten ezért kérjen szót. Mondandóját igen jellemzően (és szimpatikusan) így foglalta össze: „Itt öregszünk meg, az idegeink tönkremen­nek. Lassan már nincs egymás között pe­dagógiai témánk. Éljünk már egyszer bé­kében, hogy tudjunk végre dolgozni!” A jelenlegi megbízott igazgató koráb­ban két cikluson át vezette az intéz­ményt. — Rutint lehet szerezni ennyi idő alatt, de megszokni aligha — magyarázza. — Zenészekkel talán még lehetett, sokkal érzékenyebbek. Ennyi fegyelmi anyag jött össze — mutatja a tekintélyes, ötven cen­ti körüli magasságot —, pedig nem tartom magamat különösen erős kezűnek . . . — Ez — akárhogyan is, de — minősíti a tantestületet... — Nem, nem, hiszen csak egy-két em­berről volt mindig szó. És külön-külön itt mindenkiről csak jót tudok: mondani, de együtt... Pedig nemzedéki ellentétek sincsenek. Most, a három pályázat alap­ján, három részre szakadt Magyarorszá­got játszunk. Pedig hiába viszi magával mindenki a kis táborát, az a szavazatokat tekintve még nem elég. Talán a kérdé­sekre adott válaszok segítenek, hiszen elő­fordulhat, hogy valaki szimpatikusabban szól, mint amilyen képet a pályázata tük­röz. — A tavalyi döntés — enyhén szólva — balul sikerült... — Én 1957 óta tanítok ebben az iskolá­ban, de — bevallom — ezen nagyon meg­lepődtem. Magam az iskola mellett la­kom, de sokszor így is nehezen boldogul­tam. A szavazatok többségét a múlt év­ben megnyerő kolléga viszont egy másik városból, az ottani mellékállásának meg­tartásával akarta irányítani a zeneiskolát. — Mi történik, ha most, a három pá­lyázó közül, egyik sem kapja meg a sza­vazatok 51 százalékát? — Fogalmam sincs. Nagyon szeretek tanítani, és nem heti két órában (ennyi az igazgató óraszáma). Azzal az érzéssel akarok majd nyugdíjba menni, hogy ta­nár vagyok. Én tehát nem vállalom to­vább ... Vásárhelyen most 14 intézmény irányí­tójának személye dől el, pályázat útján. A jelentkezők között különböző felkészült­ségű, személyiségű szakemberek találha­tók. Eltérő a magatartásuk­­ ebben az átmeneti, várakozási stádiumban is. Van, aki híveket toboroz, igazát bizonygatja. Akad olyan is, aki vetélytársait ellenfél­nek tekinti, és „harcol”. Némelyikük fel­jelentéseket írogat. Reméljük, hogy ők a kisebbség. Hinnünk kell benne, hogy többségük nem pozícióért, hanem a ké­pességeinek megfelelő feladatokért jelent­kezett, s meg akar felelni leendő munka­társai várakozásának, bízik a pedagógus­közösségek ítélőképességében. — Lesz-e az Állami Zeneiskolának igazgatója? Június 8-án azért ül össze a tantestület, hogy erről határozzon. Ez a közösség egyszer már döntött a saját ér­deke ellen. Most ismét vizsgázik. Ember­­ismeretből, határozottságból és — minde­nek felett — felelősségvállalásból... K. O. Lesz-e igazgatója a zeneiskolának? Választástól választásig... Minikörkép a városból A kábeltévéről Széphegyi Lászlónak, a városi tanács elnökének általános helyettese vezetésével tartottak legutóbb megbeszélést a vásárhelyi kábelrendszer kiépítésével, illetve működtetésével foglalkozó szakemberek. Döntés született arról, hogy a Kertváros kábelhálózatának kiépítésével párhuzamosan lépéseket tesznek annak érdekében hogy a városi televízió szeptembertől egy, kizárólag a részére fenntartott csatornán sugározhassa helyi műsorát. Úttörőházi évzáró Hatalmas tortával és színpompás műsorral ün­nepelte fennállásának 35. évfordulóját a Radnóti Mik­lós Úttörőház. A szombat délutáni évzárón az emlí­tettek mellett oklevelekkel és jutalmakkal ismerték el a szakkörökben legeredményesebben tevékenyke­dő gyerekek munkáját. Ma: vív A városi televízió ma, hétfő este fél 7-kor mu­tatja be június havi műsorát. A program a 12-es csatornán, vehető, a Hódzó utca 4. szám alatti, nagy­közösségi antennához csatlakozó lakásokban, közösségi vételre a József Attila Általános Iskolában és a Sa­rokház presszóban lesz lehetőség. „Most érzem igazán küldöttnek ..." Megkérdezte valaki a mi­nap Szabó Gyulánétól, aki Vásárhely egyik küldötte volt az országos pártérte­kezleten, mi okozza vajon, hogy a hivatalos tájékozta­tóknál jóval felfokozottabb hangulatban tartja meg él­ménybeszámolóit. Azt felel­te, minél több embert sze­retne a részesévé tenni an­nak az élménynek, amelyet ő személyesen élt át. Volta­képpen semmilyen nagy tit­ka nincs. Tájékoztatóinak színét, egyéni ízét jó érte­lemben vett szubjektivizmu­sa, meggyőző erejét pedig őszintesége adja ... Legutóbb a városi nép­frontelnökség kibővített ülé­sén hallottam beszélni, ahol többek között ezt mondta: „Most érzem igazán kül­döttnek magam.” S mert ez a kijelentés múltra és je­lenre egyaránt utal, első­ként azt kérdeztem meg tő­le, vajon mi csorbította a „küldötti tudatát” a pártér­tekezlet előtt? — Úgy érzem, nem készí­tettek föl minket igazán er­re a feladatra, hogy tényleg küldöttnek érezhessük ma­gunkat. Jobban beavathat­tak volna bennünket az elő­készületekbe. Tudtuk pél­dául: az utóbbi években nem volt Csongrád megyé­ből KB-tag, és természete­sen törekszünk arra, hogy legyen. De miért nem kap­hatott a küldöttcsoport az elképzelésekről tájékoztatást és miért nem nyilvánítha­tott véleményt? Egy ilyen megbízatásnál több név is szóba kerül. Megtisztelte­tés, ha gondolnak valakire, és nem szégyen, ha végül is másra esik a választás. — Mikor hallottak erről először a küldöttek? — A pártértekezlet alatt, az esti tanácskozások egyi­kén ... — Milyen kérdéseket tesz fel a leggyakrabban a be­számolók hallgatósága? For­mai, vagy inkább tartalmi jellegűek ezek? — Többnyire az utóbbi a jellemző. Melyik megye, ho­gyan nyilatkozott meg? Elő­készítették-e a várható vál­tozásokra azokat, akik ki­maradtak az értekezlet által újraválasztott testületekből? Hol, milyen szempontok sze­rint döntöttek arról, hogy a mi küldöttségünkből ki kapjon szót? Hogyan képvi­selték felszólalóink a me­gyei pártbizottság állásfog­lalását? Milyen volt az érte­kezlet légköre? — Az ön fent említett hangulata ezzel az utóbbi­val, a légkörrel magyaráz­ható? — Az ott töltött idő egé­sze nagy hatással volt rám. Azt a nyíltságot és tenni akarást szeretném érzékel­tetni, átadni, mert jó lenne, ha minél többen azonosul­nának azzal a szellemmel. Az elhangzott véleményeket maximális figyelemmel és kritikusan hallgattuk, tap­solással vagy „letapsolással” téve különbséget a szimpati­kus és a kevésbé rokonszen­ves megnyilatkozások kö­zött. A lehetséges és szük­séges dolgokhoz adtuk ilyen módon a hozzájárulásunkat. Ha a párt legfelsőbb veze­tése fölvállalta a változta­tást, akkor emögé föl kell sorakoznunk. Becsapnánk magunkat és mindazokat, akik szimpatizálnak az ügyünkkel, ha azt hinnénk, hogy most már nincs több tennivaló. A konzekvencia levonása azt jelenti, hogy minden szinten végig kell menni ennek a folyamatnak. — Az alsóbb szintű —vá­rosi, megyei — párértekez­letek szükségességét érti ez­alatt? — Igen. Annál is inkább, mert a véleményeken túl a „hogyan tovább?” jellegű kérdésekből kitűnik, így lát­ja ezt többnyire a párttag­ság is. Nyilvánvaló, hogy a jövőben sokkal nehezebb lesz a pártmunka. Az alap­szervezetekig bezárólag na­pirendre kerül a „megmé­rettetés”. Nagyon is meg­szoktuk, hogy megmondják, mit kell csinálni. Ha élni akar önállóságával az alap­­szervezet, akkor az élére jól felkészült, tájékozott, min­den szempontból alkalmas ember kell. Ez nehezíti a dolgot, és egyben szelektálja is a tisztségben levőket. Nem ukázokra kell várni, hanem mindenki tegye fel­szólítás nélkül azt, amit meggyőződése, lelkiismerete diktál. Magamra nézve ezt úgy értelmezem, hogy át­adom, amit tudok, érzek, ta­pasztaltam. A pártértekezlet munkája, hangulata nélkü­lözött minden bizalmas és bizalmaskodó, titkos szint. Igaz, mégis „belső haszná­latra” szánták. Ám ebben a belső körben egy ország né­pe foglal helyet... * Szabó Gyuláné előbb em­legetett küldötti tudata e szerint erősödött meg, mert határozottan érzi: feladata van. Azt szeretné, ha minél több emberben tudatosodna: feladata, cselekvési tere és kötelezettsége van a most elindult folyamatban. A tár­sadalom egészét érintő kér­désekben nem csak a párt­tagok véleménye és kiállása a fontos. Közvetlen környe­zetében — ha akarja — mindenki megtalálhatja a maga dolgát.. . KIRÁLYHEGYI OTTILIA Telefonnal egy kenyér kör(ül)... Ha a körben mellettem áll (vagy ül) valaki, kétféle módon tudom megközelíteni. Könnyedén áthidalva a kö­zöttünk lévő két lépést, vagy elszántan elindulva a kör íve mentén, az ellenkező irányba . . . Rám telefonált a vásárhelyi városközpont Csemege üzle­tének vezetője, ettem-e már „Erzsébet kenyeret”? (Fe­hérliszt és rozsliszt felhasz­nálásával, kézi technológiá­val készített 54 centi hosszú­ságú, rúd alakú kenyér. Súlya 90 deka. Az igazi ne­ve Erzsébeti kenyér, ám a vásárlók, úgy tűnik, végle­gesen átkeresztelték .. .) Ne­gatív válaszom azért nem érte váratlanul, mert, mint közölte, ezt a terméket nem is lehet a városban kapni, holott tudomása szerint a helyi üzemegységben (Csong­­rád Megyei Sütőipari Vál­lalat) is készítenek ilyen , ám Szegedre szállítják. A dolog pikantériája, hogy a Szegedi Sütőipari Vállalat szintén gyártja ezt a kenye­ret, s úgy tűnik, esetleg hajlandók lennének Vásár­helyre is szállítani ... Felhívtam a megyei válla­lat vásárhelyi üzemcsoport­jának vezetőjét, Molnár Pált, aki elmondta, ezt a pékárut Csongrádon és Szentesen készítik. Legelőször­­ ugyan Vásárhelyen próbálták elő­állítani, de itt nincsenek meg a gyártástechnikai fel­tételek ... Újabb telefon a szegedi vállalathoz, ők hol árusítják ezt a terméket? Egyelőre csak Szegeden, mondja Si­mon Valéria gazdasági igaz­gatóhelyettes. Piackutatójuk azonban már felmérte, hogy a másik cég vajon ellátja-e a megye városait. „Szima­tuk” tapasztalatokon alapul, hiszen a megyei cég Szege­den teríti a vajashordást, amelyet Makón hiába keres a vásárló éppen úgy, mint a búzatöretes kenyeret... Röviddel később ismét megcsörren asztalomon a te­lefon, s a vásárhelyi üzem­csoport vezetője a követke­zőket mondja: „Konzultál­tam az igazgatóval, áttekin­tettük a lehetőségeinket. Ha igény mutatkozik az Erzsé­bet kenyérre, megpróbáljuk helyben elkészíteni, vagy Szentesről áthozni. Elvégre piaccentrikusan szeretnénk termelni ...” Úgy legyen. De hogy is áll a dolog pillanatnyilag? Az egészséges konkurencia „erőnlétét” alaposan csök­kenti, ha a megyei vállalat mindenáron Szegeden akarja pozícióit növelni, s közben saját területét ellátatlanul hagyja. A vetélytárs ezt ha­mar felismerheti (a jelek erre utalnak) és behatol ezekre a piacokra. Amint ez megtörténik, a vásárló már nem zúgolódik tovább, hiszen megkapja, amit ke­res. Szegedről utazik ugyan­az az áru Vásárhelyre, Csongrádról, Szentesről meg Szegedre. Igaz, az útiköltség inkább előbb, mint utóbb megjelenik „kenyérkénk” árában, de kit izgat az? Kit? Addig is, míg eldön­töm, óvatosan felemelem a jobb kezemet, átnyúlok a saját fejem fölött, és diszk­réten megvakarom a bal fülemet... - kit - HÉTFŐ, 1988. JÚNIUS 6.

Next