Csongrád Megyei Hírlap, 1988. június (45. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-06 / 134. szám
Ki szól hozzá? őszintén szólva, sajnáltam az ötödik kerületben tartandó lakókörzeti tanácskozás elnökét és a jelenlevő tanácstagokat. Gondolom, az a néhány résztvevő sem érzett különbül. Ugyanis két olyan témát tűzött napirendre a körzet, amelyek mindegyike egyenként is sok vitára, tanakodásra adott alkalmat korábban is. Mégpedig a közterület dolgairól és a szemétszállítás gondjairól kívántak beszélgetni és egyezséget kötni. A közterület-felügyelő ugyan vázlatosan elmondta munkájuk lényegét, a legfontosabb rendeleteket, de hát, mint a hozzászólásokból kiderült, nem a kevés számú jelenlévőnek szólt, hiszen nekik okoz gondot, hogy mások nem tartják be a tanácsrendeletet. A szemétszállítással kapcsolatos tervekről a városgondnokság vezetője beszélt, amíg a VGV képviselője megérkezett (egy órával későbbre kapta a meghívót), mindenesetre amit kellett, elmondta, ha már ott van. Ám dönteni semmiben nem tudtak. Hová helyezzék el a 14 konténert? Kinek és mennyit kell majd fizetni? Vállalják-e? Hogyan lehet megszüntetni végre az illegális szemétlerakó helyeket? ... Nem tudom, mi lehet igazándiból a megoldás, hogy tényleg döntésre képes fórum jöjjön össze?! Persze, nem mindig ilyen. A múltkoriban sokkal többen voltak. Talán ritkábban kéne találkozni, de akkor gondosan előkészíteni. Igaz, most is hírül adták a plakátok, az újság, a tanácstagok, a népfrontaktívak.. Úgy tűnik, hogy még nem élünk a vitatkozók javaslattevő döntési lehetőségeinkkel. Pedig akkor az igényelt demokratizálási folyamat, annak lényeges tartalmi része — a részvétel és beleszólási jog, közös ellenőrzés, számonkérés — aligha valósulhat meg . . . O. L. . A vásárhelyi Állami Zeneiskola igazgatójának megbízatása 1987-ben lejárt. Két cikluson át töltötte be tisztségét, s úgy döntött, harmadszorra már nem kíván pályázni. A meghirdetett posztra két szakember jelentkezett, a megye két különböző városából. Egyikük olyan színvonalú pályázatot nyújtott be, amelyhez hasonlóval ritkán találkozik a szakma. Mégis, a tantestület, jelentős szavazattöbbséggel, a másik jelöltre adta voksát. A megválasztott viszont — már másnap — ajánlott levélben közölte, visszalép, nem foglalja el az állást. A zeneiskolát a múlt év szeptembere óta megbízott igazgató irányítja. Igazgatóhelyettes nincs, ezt a feladatot senki sem vállalta a tantestületből... A tanács vb művelődési osztályvezetőjének éshelyettesének arcáról lefagy a mosoly, amikor kiderül, mi járatban vagyok. Régi beidegződések nyomán, először nem ítélik „aktuálisnak” a témát. Később megtudom, alaposan elgyötörte már őket a zeneiskola huzamos ideje megoldatlan helyzete. Hiszen nem egy „zacskóragasztó üzemről”, hanem a város zenei nevelésének fontos intézményéről, s benne 23 pedagógus és közel 600 növendék sorsáról van szó. Azok után, hogy tavaly az említett szaktekintélyt „kibuktatták”, az idén egyetlen külső vállalkozó sem akadt. Ez szinte logikus következmény. Jó ideig nem volt pályázó a tantestületből sem, végül azonban hárman is jelentkeztek. Noha a választási folyamat demokratizmusa szempontjából érthető, szakmai tekintetben mégis elgondolkodtató, hogy a helyi művelődésügynek ebben a szakaszban semmilyen befolyása sincs a dolgok menetére. Nem minősíthetik, nem jellemezhetik a pályázók felkészültségét, rátermettségét, bár a jelenlegi három ember esetében bőséges információkkal, tapasztalatokkal rendelkeznek. Igaz, mindennek talán még közvetlenebbül a birtokában vannak maguk a kollégák. Így tehát a feltételeknek megfelelő pályázatokat — esetünkben hármat — továbbítják az iskolai választási bizottság elnökéhez, aki ismerteti azokat a nevelőkkel. A „megfelelőség” kritériuma két alapfeltétel megléte: a szükséges pedagógiai végzettség és ötéves szakmai gyakorlat. Persze attól, hogy valaki ezekkel rendelkezik, még lehet teljesen alkalmatlan az intézményvezetésére. Mindez megsokszorozza a döntés előtt álló közösség felelősségét ... De ki, kivel vállal közösséget? Igazi közösség-e a tantestület? Mit gondolnak egymásról, önmagukról, a jövőjükről? „Ez a tantestület annyifelé húz, ahány tagú. Egynéhány embernek azonnal oda kellene adni a diplomáját és a munkakönyvét, mert fogalmuk sincs sem a zenéről, sem a tanításról. ..!” „Nem tudom elképzelni, hogy lesz olyan ember, aki ezekkel a gondokkal meg tud küzdeni. Nem azon múlik, hogy férfi vagy nő, hanem mennyire határozott.. .” „Olyat kell választanunk, akit biztosan nem deformál a hatalom ...” „Tavaly nem a szakmai értékek voltak a döntőek, hanem a fellépés. Félek, most sem az lesz a fontos, ki, mit akar csinálni, hanem az, hogy végig tud-e húzni a tantestület hátán ...” „Az iskola léte forog kockán, nem mindegy, hogyan határozunk .. „Előre sajnálom, akire ez a munka vár.. „Tartózkodni fogok, mert nem tudok dönteni...” Egy csokorravaló az itt dolgozók véleményéből. A közelmúltban (a pedagógusnapi jutalmak kiosztása után) a testület kérdéseket tett fel a pályázóknak, hogy közelebbről és közvetlenebb formában ismerkedjen meg elképzeléseikkel. A jelöltek egyike programbeszédet tartott, a másik kettő válaszaiba beleszőve ismertette terveit Valamennyiben több szimpatikus elem szerepel. Viszonylag sok szó esett tartalmi, szakmai kérdésekről, de a levegőben vibráló feszültség komoly személyi (esetleg csoport-?) ellentétekről árulkodott Ezt azonban csak egyetlen nevelő érezte olyan súlyosnak, hogy kifejezetten ezért kérjen szót. Mondandóját igen jellemzően (és szimpatikusan) így foglalta össze: „Itt öregszünk meg, az idegeink tönkremennek. Lassan már nincs egymás között pedagógiai témánk. Éljünk már egyszer békében, hogy tudjunk végre dolgozni!” A jelenlegi megbízott igazgató korábban két cikluson át vezette az intézményt. — Rutint lehet szerezni ennyi idő alatt, de megszokni aligha — magyarázza. — Zenészekkel talán még lehetett, sokkal érzékenyebbek. Ennyi fegyelmi anyag jött össze — mutatja a tekintélyes, ötven centi körüli magasságot —, pedig nem tartom magamat különösen erős kezűnek . . . — Ez — akárhogyan is, de — minősíti a tantestületet... — Nem, nem, hiszen csak egy-két emberről volt mindig szó. És külön-külön itt mindenkiről csak jót tudok: mondani, de együtt... Pedig nemzedéki ellentétek sincsenek. Most, a három pályázat alapján, három részre szakadt Magyarországot játszunk. Pedig hiába viszi magával mindenki a kis táborát, az a szavazatokat tekintve még nem elég. Talán a kérdésekre adott válaszok segítenek, hiszen előfordulhat, hogy valaki szimpatikusabban szól, mint amilyen képet a pályázata tükröz. — A tavalyi döntés — enyhén szólva — balul sikerült... — Én 1957 óta tanítok ebben az iskolában, de — bevallom — ezen nagyon meglepődtem. Magam az iskola mellett lakom, de sokszor így is nehezen boldogultam. A szavazatok többségét a múlt évben megnyerő kolléga viszont egy másik városból, az ottani mellékállásának megtartásával akarta irányítani a zeneiskolát. — Mi történik, ha most, a három pályázó közül, egyik sem kapja meg a szavazatok 51 százalékát? — Fogalmam sincs. Nagyon szeretek tanítani, és nem heti két órában (ennyi az igazgató óraszáma). Azzal az érzéssel akarok majd nyugdíjba menni, hogy tanár vagyok. Én tehát nem vállalom tovább ... Vásárhelyen most 14 intézmény irányítójának személye dől el, pályázat útján. A jelentkezők között különböző felkészültségű, személyiségű szakemberek találhatók. Eltérő a magatartásuk ebben az átmeneti, várakozási stádiumban is. Van, aki híveket toboroz, igazát bizonygatja. Akad olyan is, aki vetélytársait ellenfélnek tekinti, és „harcol”. Némelyikük feljelentéseket írogat. Reméljük, hogy ők a kisebbség. Hinnünk kell benne, hogy többségük nem pozícióért, hanem a képességeinek megfelelő feladatokért jelentkezett, s meg akar felelni leendő munkatársai várakozásának, bízik a pedagógusközösségek ítélőképességében. — Lesz-e az Állami Zeneiskolának igazgatója? Június 8-án azért ül össze a tantestület, hogy erről határozzon. Ez a közösség egyszer már döntött a saját érdeke ellen. Most ismét vizsgázik. Emberismeretből, határozottságból és — mindenek felett — felelősségvállalásból... K. O. Lesz-e igazgatója a zeneiskolának? Választástól választásig... Minikörkép a városból A kábeltévéről Széphegyi Lászlónak, a városi tanács elnökének általános helyettese vezetésével tartottak legutóbb megbeszélést a vásárhelyi kábelrendszer kiépítésével, illetve működtetésével foglalkozó szakemberek. Döntés született arról, hogy a Kertváros kábelhálózatának kiépítésével párhuzamosan lépéseket tesznek annak érdekében hogy a városi televízió szeptembertől egy, kizárólag a részére fenntartott csatornán sugározhassa helyi műsorát. Úttörőházi évzáró Hatalmas tortával és színpompás műsorral ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját a Radnóti Miklós Úttörőház. A szombat délutáni évzárón az említettek mellett oklevelekkel és jutalmakkal ismerték el a szakkörökben legeredményesebben tevékenykedő gyerekek munkáját. Ma: vív A városi televízió ma, hétfő este fél 7-kor mutatja be június havi műsorát. A program a 12-es csatornán, vehető, a Hódzó utca 4. szám alatti, nagyközösségi antennához csatlakozó lakásokban, közösségi vételre a József Attila Általános Iskolában és a Sarokház presszóban lesz lehetőség. „Most érzem igazán küldöttnek ..." Megkérdezte valaki a minap Szabó Gyulánétól, aki Vásárhely egyik küldötte volt az országos pártértekezleten, mi okozza vajon, hogy a hivatalos tájékoztatóknál jóval felfokozottabb hangulatban tartja meg élménybeszámolóit. Azt felelte, minél több embert szeretne a részesévé tenni annak az élménynek, amelyet ő személyesen élt át. Voltaképpen semmilyen nagy titka nincs. Tájékoztatóinak színét, egyéni ízét jó értelemben vett szubjektivizmusa, meggyőző erejét pedig őszintesége adja ... Legutóbb a városi népfrontelnökség kibővített ülésén hallottam beszélni, ahol többek között ezt mondta: „Most érzem igazán küldöttnek magam.” S mert ez a kijelentés múltra és jelenre egyaránt utal, elsőként azt kérdeztem meg tőle, vajon mi csorbította a „küldötti tudatát” a pártértekezlet előtt? — Úgy érzem, nem készítettek föl minket igazán erre a feladatra, hogy tényleg küldöttnek érezhessük magunkat. Jobban beavathattak volna bennünket az előkészületekbe. Tudtuk például: az utóbbi években nem volt Csongrád megyéből KB-tag, és természetesen törekszünk arra, hogy legyen. De miért nem kaphatott a küldöttcsoport az elképzelésekről tájékoztatást és miért nem nyilváníthatott véleményt? Egy ilyen megbízatásnál több név is szóba kerül. Megtiszteltetés, ha gondolnak valakire, és nem szégyen, ha végül is másra esik a választás. — Mikor hallottak erről először a küldöttek? — A pártértekezlet alatt, az esti tanácskozások egyikén ... — Milyen kérdéseket tesz fel a leggyakrabban a beszámolók hallgatósága? Formai, vagy inkább tartalmi jellegűek ezek? — Többnyire az utóbbi a jellemző. Melyik megye, hogyan nyilatkozott meg? Előkészítették-e a várható változásokra azokat, akik kimaradtak az értekezlet által újraválasztott testületekből? Hol, milyen szempontok szerint döntöttek arról, hogy a mi küldöttségünkből ki kapjon szót? Hogyan képviselték felszólalóink a megyei pártbizottság állásfoglalását? Milyen volt az értekezlet légköre? — Az ön fent említett hangulata ezzel az utóbbival, a légkörrel magyarázható? — Az ott töltött idő egésze nagy hatással volt rám. Azt a nyíltságot és tenni akarást szeretném érzékeltetni, átadni, mert jó lenne, ha minél többen azonosulnának azzal a szellemmel. Az elhangzott véleményeket maximális figyelemmel és kritikusan hallgattuk, tapsolással vagy „letapsolással” téve különbséget a szimpatikus és a kevésbé rokonszenves megnyilatkozások között. A lehetséges és szükséges dolgokhoz adtuk ilyen módon a hozzájárulásunkat. Ha a párt legfelsőbb vezetése fölvállalta a változtatást, akkor emögé föl kell sorakoznunk. Becsapnánk magunkat és mindazokat, akik szimpatizálnak az ügyünkkel, ha azt hinnénk, hogy most már nincs több tennivaló. A konzekvencia levonása azt jelenti, hogy minden szinten végig kell menni ennek a folyamatnak. — Az alsóbb szintű —városi, megyei — párértekezletek szükségességét érti ezalatt? — Igen. Annál is inkább, mert a véleményeken túl a „hogyan tovább?” jellegű kérdésekből kitűnik, így látja ezt többnyire a párttagság is. Nyilvánvaló, hogy a jövőben sokkal nehezebb lesz a pártmunka. Az alapszervezetekig bezárólag napirendre kerül a „megmérettetés”. Nagyon is megszoktuk, hogy megmondják, mit kell csinálni. Ha élni akar önállóságával az alapszervezet, akkor az élére jól felkészült, tájékozott, minden szempontból alkalmas ember kell. Ez nehezíti a dolgot, és egyben szelektálja is a tisztségben levőket. Nem ukázokra kell várni, hanem mindenki tegye felszólítás nélkül azt, amit meggyőződése, lelkiismerete diktál. Magamra nézve ezt úgy értelmezem, hogy átadom, amit tudok, érzek, tapasztaltam. A pártértekezlet munkája, hangulata nélkülözött minden bizalmas és bizalmaskodó, titkos szint. Igaz, mégis „belső használatra” szánták. Ám ebben a belső körben egy ország népe foglal helyet... * Szabó Gyuláné előbb emlegetett küldötti tudata e szerint erősödött meg, mert határozottan érzi: feladata van. Azt szeretné, ha minél több emberben tudatosodna: feladata, cselekvési tere és kötelezettsége van a most elindult folyamatban. A társadalom egészét érintő kérdésekben nem csak a párttagok véleménye és kiállása a fontos. Közvetlen környezetében — ha akarja — mindenki megtalálhatja a maga dolgát.. . KIRÁLYHEGYI OTTILIA Telefonnal egy kenyér kör(ül)... Ha a körben mellettem áll (vagy ül) valaki, kétféle módon tudom megközelíteni. Könnyedén áthidalva a közöttünk lévő két lépést, vagy elszántan elindulva a kör íve mentén, az ellenkező irányba . . . Rám telefonált a vásárhelyi városközpont Csemege üzletének vezetője, ettem-e már „Erzsébet kenyeret”? (Fehérliszt és rozsliszt felhasználásával, kézi technológiával készített 54 centi hosszúságú, rúd alakú kenyér. Súlya 90 deka. Az igazi neve Erzsébeti kenyér, ám a vásárlók, úgy tűnik, véglegesen átkeresztelték .. .) Negatív válaszom azért nem érte váratlanul, mert, mint közölte, ezt a terméket nem is lehet a városban kapni, holott tudomása szerint a helyi üzemegységben (Csongrád Megyei Sütőipari Vállalat) is készítenek ilyen , ám Szegedre szállítják. A dolog pikantériája, hogy a Szegedi Sütőipari Vállalat szintén gyártja ezt a kenyeret, s úgy tűnik, esetleg hajlandók lennének Vásárhelyre is szállítani ... Felhívtam a megyei vállalat vásárhelyi üzemcsoportjának vezetőjét, Molnár Pált, aki elmondta, ezt a pékárut Csongrádon és Szentesen készítik. Legelőször ugyan Vásárhelyen próbálták előállítani, de itt nincsenek meg a gyártástechnikai feltételek ... Újabb telefon a szegedi vállalathoz, ők hol árusítják ezt a terméket? Egyelőre csak Szegeden, mondja Simon Valéria gazdasági igazgatóhelyettes. Piackutatójuk azonban már felmérte, hogy a másik cég vajon ellátja-e a megye városait. „Szimatuk” tapasztalatokon alapul, hiszen a megyei cég Szegeden teríti a vajashordást, amelyet Makón hiába keres a vásárló éppen úgy, mint a búzatöretes kenyeret... Röviddel később ismét megcsörren asztalomon a telefon, s a vásárhelyi üzemcsoport vezetője a következőket mondja: „Konzultáltam az igazgatóval, áttekintettük a lehetőségeinket. Ha igény mutatkozik az Erzsébet kenyérre, megpróbáljuk helyben elkészíteni, vagy Szentesről áthozni. Elvégre piaccentrikusan szeretnénk termelni ...” Úgy legyen. De hogy is áll a dolog pillanatnyilag? Az egészséges konkurencia „erőnlétét” alaposan csökkenti, ha a megyei vállalat mindenáron Szegeden akarja pozícióit növelni, s közben saját területét ellátatlanul hagyja. A vetélytárs ezt hamar felismerheti (a jelek erre utalnak) és behatol ezekre a piacokra. Amint ez megtörténik, a vásárló már nem zúgolódik tovább, hiszen megkapja, amit keres. Szegedről utazik ugyanaz az áru Vásárhelyre, Csongrádról, Szentesről meg Szegedre. Igaz, az útiköltség inkább előbb, mint utóbb megjelenik „kenyérkénk” árában, de kit izgat az? Kit? Addig is, míg eldöntöm, óvatosan felemelem a jobb kezemet, átnyúlok a saját fejem fölött, és diszkréten megvakarom a bal fülemet... - kit - HÉTFŐ, 1988. JÚNIUS 6.