Czuczor Gergely – Fogarasi János: A magyar nyelv szótára, 6. kötet
V - VÉNŰL - VÉNŰLÉS - VÉNY - ~VÉNY - VENYEGE - VENYERÉK - VENYIGE - VENYIGEHAMU - VENYIGÉS - VENYIKE - VENYIM - VENYÍT - VÉP, (1) - VÉP, (2) - VEPERD - VÉPÉS - VÉPIK - VER, (1)
925 VÉNÜL—VEP, VÉP—VER, 926 VÉNÜL, VÉNÜL (vénül) önh. m. vénül-t. Vén korba lép, vénné lesz. A szép asszony is, ha megvénül, csúnya korba lép. (Km.). Aki nem akar megvénülni, akaszsza föl magát. (Km.) VÉNÜLÉS, VÉNÜLÉS, (vénülés) m. tt. vénülés-t, tb. —ek. Az életkor hanyatlása s korhadása. VÉNY, (ve-eny) m. tt. vény-t, tb. —ék, harm. szr. —e. Újabb gyógyszerészi és orvosi nyelven am. orvosilag rendelt s bevenni való gyógyszerek jegyzéke, orvosi rendelet. (Recept.) Különböztetésül v. ö. VEVÉNY. —VÉNY 1. —VÁNY. VENYEGE, v. VENYEKE 1. VENYIGE. VENYERÉK 1. VENERÉK. VENYIGE, f. tt. venyigét. így nevezik rendesen a szőlőtő vesszejét leginkább lemetszett állapotban, honnan Molnár Albertnél latinul sarmentum és resex. Máskép : venyike, venyeke, Káldinál vinyike. Minthogy a szőlővessző hajlékony természeténél fogva a közel testekre kúszni, s föltekeredni szeret, ezen tulajdonságánál fogva egy származásúnak tarthatjuk a vejint v. véjint főnévvel, mely Baranyában venyigét is, iszalagot is jelent. Hogy a j átváltozik ny-re, mutatják a jargas nyargal, borjú bornyu, varjú varnyu stb. változatok. A föntebbi vejint is máskép venyít. Törzse lehetett vejeg (tekereg, tekeredik) s ebből vejege, vejege, vejige, venyige, mint : czinegö czinege, vanyogó vanyiga, talogó taliga, nyafogó nyafiga, gurogó guriga , bugyogó bugyoga stb. V. ö. VEJÉSZ, VEJINT. Hasonló gyöki és fogalmi rokonság látszik lenni a latin vitis, vimen és vieo között. A mandsuban vence vad theát jelent, melyről mint szintén kúszó v. felfutó növényről azt írják, hogy 20 — 30 lábnyira is megnő. Miklosich a szláv vinika és vinjaga (wilde Rebe) szókkal rokonítja. Jancsovicsnál viflica (vinyicza) szőlőt jelent, és vicséni prút szőlővesszőt, vinjaga nála nem jön elé. VENYIGEHAMU, (venyige-hamu) esz. m. Az elégetett venyige hamva. VENYIGÉS, (venyige-es) mn. tt. venyigés-t v. — et, tb. —ek. Venyigével bővelkedő, rakott stb. Venyigés szőlőtő, lúgos. Venyigés szekér. VENYIKE, 1. VENYIGE. VENYIM, KIS—, NAGY—, puszták Fejér m. , helyr. Venyim-be, —ben, —ből. VENYÍT, m. tt. venyit-ét, harm. szr. —j. L. VEJINT. VÉP, (1) szokottan : VÉPIK, (vép-ik) önh. illetőleg középige, m. vép-tem, —tél, —étt. Régi szó, lép helyett. „Angyalok vépének (accesseránt) és szolgálnak vala neki." (Müncheni cod. Lukács. IV.). „Vépék ő hozzá a centaurio." (Ugyanott. Luk. VII.). „Ezek azért vépének Phülöphöz." (Uo. János XII.). „Vépék az oszlophoz." (Bécsi cod. Judith. XIII.). „Vépjél ide". (Bécsi cod. Hester. XV.). Egyezik vele szanszkrit nyelven : vép. (irese movere). VÉP, (2) mváros Vas m.; helyr. Vép-re, —en, —röl. VEPERD v. VEPPERD, falu Sopron m. ; helyr. Veperd-én, —re, —röl. VÉPÉS, (vépés) m. tt. vépést, tb. —ék, harm. szr. —e. Am. lépés. „Ő vépése monnal megkészejtetett hóival". (Quasi diluculum praeparatus est egressus ejus. Oseas. VI.). VÉPIK, 1. VÉP. VER, (1) áth. m. vert. Az út igének sokszorozója, melylyel oly viszonyban áll, mint ezek egymással : hány vet; szed vesz; hord hoz v. visz ; jár megy v. jön ; vak tesz; tol taszít. 1) Emberre, vagy más testesebb állatra többször ráüt, különösen haragból, vagy fenyítőleg, büntetőleg, hogy érezze, hogy fájjon neki. Fejbe, hátba, pofon, nyakon verni valakit. Agyon, halálra verni. Farára huszonötöt vertek. Bottal, korbáccsal, ököllel verni. A kegyetlen ember feleségét, s gyermekeit veri. Ökrét, lovát üti veri. Falba veri a fejét. Öszvetéve : elverni, le-, megverni, öszveverni valakit. Vert had v. sereg. Átv. ért, büntetésül bizonyos csapással illet. Verje meg az Isten. Most is verni az Isten, de nem érzi. Sajátságos kifejezések : Megverte őt a maga keze, azaz, holt részeg. Megveri a kopókat a róka vagy nyúl, ha ezek szimatja félbenszakadván, a kopók többé ne követhetik. (Bérczy K.). Vasra verték. Népies nyelven, a verés módjaira és eszközeire vonatkozólag, több képes és tréfás kifejezésű hasonszókkal helyettesíttetik : páhol, zsákol, lasnakol, dönget, dögönyöz, megtapogat, nadrágol, husángol, korbácsol, dorongol, botoz, pufol, pufogat, bufál, elpuhít, megabrakol, zuhál, öklöz, gyomroz, megnyújt, megrak, kókál, egyebugyál stb. 2) Valamely lélektelen testet bizonyos okból, czélból ütöget. Vasat verni. Dobot, czimbalmot, zongorát, orgonát verni. A harangot félreverni. Aranyból, ezüstből, rézből pénzt verni. Vert arany. Vert út. Falba szeget verni. Fáról diót verni. A kaput, ajtót verni, hogy nyissák ki. Cseppel verni a gabonát. Könyvből, ruhából kiverni a port. Fölvert galuska. Fölverni a ládát, szekrényt, feltörni. Átv. ért. valaminek árát fölverni, t. i. dobolás által. 3) Ütve, vagy ütéssel fenyegetve hajt, űz, kerget. Kiverték a házból, a városból. A barmot kiverni a tilosból, a mezőre verni. Az agár verte a nyulat, vadászok nyelvén am. érte, billentette, vágta a nyálat. Az ellenséget szétverni, visszaverni. 4) Bizonyos neszszel, zörejjel nyugalmából fölhajt. Álmomból fölvert a tűzharang. Fölverni a vadat. „Megjön az éj,szomorún feketednek az ormok, az élet Elnyugszik, s a fél föld lesz nyoszolyája, de engem Fölver az elmúlt szép tetteknek gondja." Vörösmarty. (Zalán futása).