Déli Hirlap, 1943. július-szeptember (19. évfolyam, 148-226. szám)

1943-09-19 / 217. szám

Vasárnap, 1943 szeptember 19 Moszkva cáfolja, hogy keletről 50 hadosztályt Olaszországba vittek Helsinki­ (Radar). A német táv­irati iroda jelenti: A moszkvai rádió rendkívül szigorú hangon bírálja An­ders lengyel tábornoknak azt az állítá­sát, hogy 50 német hadosztályt elvontak a keleti frontról és az olaszországi had­színtérre küldtek. A moszkvai rádió ez­zel az állítással szemben rámutat arra, hogy a keleti frontot a németek 19^1 óta mostanáig állandóan erősítették. Befejezésül a moszkvai rádió hangoz­tatta, hogy a lengyel tábornok állítása nem felel meg a valóságnak s az a célja, hogy támogassa a brit hangoskodást, a közvélemény megtévesztésére, a máso­dik arcvonal felállítását illetően. Az orosz rádió szerint a második frontot az angolszászok még nem állxották fel. A KORMÁNY PROGRAMMJÁRÓL TÁRGYALT A BOLGÁR MINISZTERTANÁCS Szófia­ (Rador). A német távirati iroda jelenti: A bolgár minisztertanács csütörtökön délután öt órától esti 11 óráig ülésezett, amely alkalommal a kormány programmját tárgyalták. A JUGOSZLÁV KIRÁLY ÉS KOR­MÁNYA ELHAGYTA LONDONT Stockholm­ Péter jugoszláv ki­rály és a londoni jugoszláv emigráns kormány elhagyta az angol fővárost. Útjuk célja Kairó. A jugoszláv kormány akkor hagyta el Londont, amikor az ot­tani jugoszláviai politikai körök között legnagyobb volt a feszültség. Az emig­ráns horvátok és szlovének szakítottak az emigráns szerbekkel és a szlovénség egyetlen képviselője a mostani kor­mányban a múlt héten lemondott állásá­ról. Bírálják Churchill háborús politikáját Berlin­ (Rador): A német főváros poli­tikai köreiben érdeklődéssel könyvelik el az angol sajtóban és közvéleményben egyre élénkült bírálatot amely Churchill minisz­terelnöknek az európai háború és a csung­­kingi probléma tekintetében követett politi­kájával szemben megnyilvánul. Berlinben érdekesnek találják azokat az angol hangokat is, amelyek a brit miniszter­­elnönek Londonba való mielőbbi visszatéré­sét kívánják. Hogy az angol sajtó a kétes si­kerű olaszországi partraszállást nem tekinti mentségnek arra nézve, hogy Churchill ilyen hosszú ideig távol legyen, mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy néhány lap nyütan be­szél egy újabb Gallipoliról, — állapítják meg Berlinben. Bár a német fővárosban nem értékelik túl az angliai nyugtalanságot, még­sem hagy­ható figyelmen kívül — mondják — ez a tény, mert élénk fényt vet Moszkva növekvő befolyására Londonban. NEM VOLT VÉRFÜRDŐ MACAÓBAN Tokió. (Rador). A japán tájékozta­tó iroda közleménye megcáfolja a ma­­caói vérfürdőről szóló angol hírverést, amellyel szemben a portugálok megálla­pították, hogy ezen a gyarmaton ilyesmi nem történt. A japán jelentés, a macaoi portugál hatóságok egy hivatalos köz­leményen alapul. FRANCIA KATONAI BIZOTTSÁGOT FOGADOTT SZTÁLIN Moszkva. (Europapress). Sztálin ki­hallgatáson fogadta az algíri francia felsza­­badítási bizottság Moszkvába érkezett kato­nai küldöttségét. A kihallgatásán Molotov külügyi népbiztos is jelen volt. AZ ANGLIKÁN EGYHÁZ KAPCSOLATO­KAT KERES AZ OROSZ GÖRÖG-KELETI EGYHÁZZAL G­e­n­f. (Rador). A német távirati iroda ■ jelenti: Londonban híre jár, hogy a Moszk­vában tartózkodó yorki érsek kérni fogja Szergiusz orosz pátriárkát, hogy küldjön szovjetoroszországi egyházférfiakból álló bizottságot Angliába. Az Exchange Telegraph című angol lap úgy tudja, hogy a yorki érsek, mint az ang­likán egyház képviselője. Molotov szovjet külügyi népbiztossal is tárgyalni fog Mos­zk­vában A News Chronicle című londoni lap érte­sülése szerint az anglikán egyházfő moszk­vai látogatásának ügye a Churchill-Roose­velt találkozón is megvitatásra került. ______________________________ ș ________________ ______________ ISKOLÁINK SZÍNE ELŐTT Az erdélyi római katolikus iskolákról, tanárokról, tanítókról s a hívek áldozatkészségéről beszél Íttátton Moon püspök N­agy József cikksorozata Alba Iulia - Gyulafehérvár, szeptember. Ez már Erdély itt! Fenn a várba­n, csak egy kicsit kell történelmi tekintettel körülnézned, mennyi min­dent látsz! Néhány pillanat alatt messzi, százados utakat járhatsz be. Lenézed a városra, látod, hogyan ölelkezik a város körül, hogy szemed láttára egyesüljön: az Ompoly és a Maros. Látod, ahogy a római légió, a Rómát, a hatalmat, a nyugalmat, a jogot és a biztonságot hozó büszke légió, menetel Szarmizeget­­háza felöl és várost alapit itt s Apu­­lumnak nevezi el. Hiába dúlják fel a ta­tárok kétszer is, ma is itt a vár, Alba Iulia-Gyulafehérvár, és a várban úgy körülvesznek a történelmi mult emlé­kei, hogy szabadulni se tudsz tőlük, egy életre követnek, ha erdélyi vagy. Az igazi Erdély egy igazi darabja: itt a Szent Mihály püspöki templomban egy­más mellett pihennek azok, akik Er­délyt, felekezeti hovatartozástól elte­kintve, azon belül és azon túl olyan iga­zán nagyon szerették. Miven csodálatos ez a történelmi le­vegő itt a templomban. Ezek a néma sí­­rok beszédes bizonyságai annak, hogy mindig igyekezett felülemelkedni az el­lentéteken és kereste azt a magasabb, összefogó szempontot, amely döntő le­gyen tetteiben. Nem a vér ritmusára hallgatott, hanem a szellem ütemét kö­vette. Erre az ütemre járta a hadak út­ját, építette a templomokat s ezt a sok­kolt csodálatos múltú, ősi iskolát. Mülyen békésen együtt vannak György barát és Bocskay István­, János Zsigmond és Báthory András bíbor­osfejedelem, és itt vigyáz a legerdélyibb fejedelem, Bethlen Gábor is. S ha néhány lépést teszel a püspöki templomból, az erdélyi római katolikus püspök otthonába lépsz. (Nem jó szó reá a rezidencia! Mennyivel szebb ez így: otthon, különösen azóta, hogy Már­ton Áron püspök az általa képviselt szel­lemiség otthonává tette). Az otthon kertjében elfogulatlanu.ul beszélgethetsz vele, és a Kegyelmes Úrral szemben csak azt érzed, hogy milyen kegyelmes volt Isten, amikor éppen őt állította ide, aki nem húzódik a vár törései mögé, hanem kitárja szíve kapuját mindenki felé, aki szívében a kötelességtudás és felelősség szellemének ütemére munkál­kodik, végzi feladatát, éppen ott, ahová milyen biztosítékot nyújt arra, hogy ez az együttműködés tartós lesz. S magam is, mint aki Nagy Ferenc erdélyi püspö­künk közelében szolgálhatom Atjya­­szentegyházamat, tudom, hogy milyen őszinte barátság köti egymáshoz a két legnagyobb erdélyi egyház püspökét és rajtuk keresztül egyházaikat is. Az is jellemző Márton Áron püspökre, amit az együttműködésnek iskolai vonatko­zású részében, íme, a nyilvánosság szá­mára mond: — Iskoláinkat, s elsősorban a szer­zetesnők vezetése alatt lévő intézete­ket szívesen keresik fel más­ vallású növendékek is, s mi, amennyire a tör­vényszabta keretek és a rendelkezés­re álló hely megengedi, szívesen fo­gadjuk őket. Tesszük ezt viszonzásul és hálából is, mert egyházmegyém­nek ebben a részében tanítóképző­­intézetem nem lévén, az aradi-nagy­­enyedi Bethlen-kollégium elöljárósága tanító-növendékeimnek készséggel adott helyett, s a tanár urak ugyan­olyan szeretettel foglalkoznak az én Fiaimmal, mint saját növendékeikkel. És az is éppen Márton Áron püspökre jellemző, ahogyan tanárairól, tanítóiról nyilatkozik: — Iskolákról, nevelésről, tanárok­ról és tanítókról ejtvén szót, nem mulaszthatom el, hogy elismeréssel mi ne emeljem tanáraim és tanítóim ál­dozatos magatartását és munkáját. Hálás vagyok nekik, hogy felhívá­somra helyükön maradtak, s így az elmúlt évek alatt tanerő­hiány miatt egyetlen iskolát sem kellett bezár­nom. Néhány iskola bezárta kapuit, néhány helyen pedig a tanerők szá­mát kellett csökken­tenünk, mert a hívek száma s ezzel együtt a tanköre­sorsa állította. És milyen természetes hogy egyszerre és azonnal az iskolák­ról esik szó" Egyházmegyémnek ebben a déli részében — mondja a püspök — a következő intézmények szolgálják a hitvallásos nevelés- és oktatásügy nagy céljait: 3 óvoda, 45 elemi-, 1 gazdasági-, 1 inasiskola, 5 leánygim­názium, 1 tanítóképző, 1 leány-felső­­kereskedelmi, 2 fiú-főgimnázium, 1 továbbképző, 1 i­isotthon és 2 árva­ház. Ezekben az intézetekben az el­múlt tanévben 228 tanerő működött és közel 5000 növendék volt az Egy­ház nevelői irányítása alatt. A püspök szavai után reátérek arra, hogy „iskola-utam” alatt milyen öröm­mel tapasztalhattam lépted­-nyomon minden vezető, minden igazgató, min­den vallomást tévő leírt és le nem irt szavát halva, hogy az erdélyi magyar felekezetek között milyen békesség, még ennél is több­ együttműködés van. Utalok arra, hogy az evangélikusok éppen úgy, mint a bánsági reformátu­sok, valamint az unitáriusok részéről elhangzott szavak és vallomások is mind kiemelik, hogy les gyermekek száma is több egyház­­község területén érzékeny mértékben megfogyatkozott, de ezt a körülmé­nyek folytán előállott sajnálatos fo­lyamatot a tanerők helytállása nem tudta megakadályozni. Hálás vagyok másodszor tanítóimnak lelkes munká­­jukért. Hogy a felmerülő szükségle­teknek, tanügyi szempontoknak és a törvény rendelkezéseinek eleget te­gyünk, nemcsak lelkiismeretes mun­kát, hanem többektől ezen felül még egyéni áldozatot is kell kívánnunk. Pl. most is, a többtanerős iskolák ér­dekében családos embereket helyez­tem el olyan helyekről, ahol már gyö­keret vertek, megszokták munkakörü­ket s szülők és gyermekek megszok­ták őket. Szó nélkül vállalták a költöz­ködés és környezetváltoztatás nem csekély kellemetlenségeit. Sok helyen egy-egy tanítónő nemcsak az iskola tanítója, igazgatója, a gyermekek ne­velője, hanem az egyházközség kán­tora, a templom gondozója s a pap mellett a hívek segítője, tanácsadója. Némelyeket városokból, ahol éveken át dolgoztak, másokat szülőhelyül: iskoláitól, a családi környezetből kül­döttem ki közlekedési utaktól is el­zárt falvakba. S mentek a katona fe­gyelmezettségével. Megérdemlik, hogy e helyütt is megemlékezzem róluk s „a nemzet e napszámosainak” mun­káját és szép magatartását megkö­szönjem. Szóba kerül az iskolafenntartás anyagi háttere, azok a nagy nehézsé­gek, amelyekkel még a vagyonosabbnak mondható katolikus egyháznak is ál­landóan küzdenie kell. És itt ismét olyan HUSZADIK KÖZLEMÉNY részlet válik ismertté, amire nem iget gondolhattunk eddig. De hallgassuk a püspök szavait: — Hasonlóképpen hálás elismerés­sel kell fordulnom az iskolafenntartó egyházközségek közönsége felé is, hi­sze­» az ő biztató ragaszkodásuk, lel­kes anyagi támogatásuk nélkül a mi erőfeszítéseinknek nem sok eredmé­nye volna. Híveinknek a hitvallásos iskola iránt tanúsított és egyre erősö­dő ragaszkodása, anyagi hozzájáru­lása ösztönöz, hogy­ ezekért az intéz­ményeinkért a kötelességeknek reánk háruló részét magunk is odaadással vállaljuk. A munkásság példaadása ebben a tekintetben egyenesen fel­emelő. Iskoláink fenntartása súlyos anyagi kérdés és gond is, ezért hí­veinktől az erkölcsi támogatás mel­lett anyagi áldozatot is kell kérnünk. Minden egyházközség népe vállalta az anyagi teherbírásának megfelelő részt, voltak és vannak híveink, akik nagylelkűen segítenek a köteles mér­téken felül is. De a híveink részéről megnyilatkozó ez általános készség mellett is meg kell említenünk mun­kás­­­közönségünk áldozatkészségét. Amikor iskoláink anyagi alapjainak előteremtésén fáradoztunk, talán leg­először a városok, bánya- és ipartele­pek —­­s itt elsősorban gondolok a fial-zsilvölgyi munkásságra­ — mun­kássága értette meg legelőször a kér­dés fontosságát, ő jött olyan meg­ajánlásokkal, amelyre biztosan épí­teni lehetett. Nyilvántartásaink sze­rint legnagyobb mértékben ez a mun­kásság biztosította folyamatosan és biztosítja ma is az egyházi intézmé­nyek és iskolák szükséges anyagi fe­dezetét vonakodás nélkül és körülmé­nyei között dicséretes áldozatkész­séggel. Helyénvaló tehát, hogy erről a nagyközönségnek is tudomása le­gyen, s melegen megszorítsuk mun­kás­ híveink kezét, akik próbás idők­ben bizonyították be, hogy hozzánk tartoznak, a templomot és iskolát ma­gaikénak tudják s róluk a maguk ere­jéből telhetően gondoskodnak. A hátam megölt halk köhögést hal­lok. Hátranézve, restelkedve látom, hogy amíg itt, a kerti csöndben, közel egy órát beszélget­hettem Márton Áron püspökkel, a kihallgatásra várakozók egész kis csapata gyűlt ös­­sze a kert aljában. A püspök látta a várakozókat, mert szemben ült a kert bejáratával, de sem szavaiban, sem mo­­dorában semmi sem vétette észre velem, hogy a kihallgatásnak vége. Ennyire belenyugodott az erdélyi nyilvánosság­nak szánt „vallatásba”. De hát az is­kola-kérdést nem is lehet egykönnyen és gyorsan „elintézni”. Sok-sok gazd ezer és ezer aggodalom kezdi és végz az iskolai esztendőt. Elbúcsúzom. Megköszönöm a püspök­nek, hogy annyi mindenre tanított ét­ alatt a számomra oly rövid és gyorsan elröppent egy óra alatt. Szavaimra így felel-Mindig egymástól tanulunk, ked­ves tanár úr, mindig egymástól. Igen, egymástól kell tanulnunk! Első­sorban a szeretet, a kölcsönös megbe­csülés, egymás értékeinek felismerése és elismerése útjára. És tanulnunk kell, mert amit megtanultunk, ami népi és egyéni művelődési kincsünkké lett ép­pen tanulásunk következtében, az sajá­tosan és elvehetetlenül a miérk, és ez­zel a sajátosan „mieink”-kel tudunk leg­többet szolgálni — az­­ egész emberiség­nek ia­ ux erdélyi lélek Márton Áron püspök személye

Next