Déli Hírlap, 1975. november (7. évfolyam, 257-280. szám)

1975-11-01 / 257. szám

Szocialista munkaiskola Néhány nappal ezelőtt látott napvilágot a SZOT és az Ok­tatási Minisztérium közös irányelveit tartalmazó dokumen­tum, mely az „Egy üzem — egy iskola” mozgalom tovább­fejlesztését határozza meg. Az oktatási miniszter tegnap tar­tott sajtótájékoztatóján is különös hangsúlyt kapott az üze­mek és iskolák tartalmi kapcsolatának gazdagítása. A nevelés csak úgy válhat igazán társadalmi üggyé — mint az említett irányelv leszögezi —, ha a szocialista életre való felkészítésben nagyobb szerepet szánunk a munkásoknak, a szocialista brigádoknak, a közhasznú munkának. Másfelől persze az iskolának, a nevelőtestületnek is hozzá kell járul­nia az üzemi dolgozók általános és szakmai műveltségéhez. Mit kaphat az iskola egy átgondolt, s komolyan vállalt szerződés , mert szerződést kell kötniük az üzemeknek és az oktatási intézményeknek a jóvoltából? Elsősorban még nyitottabbá válhat, ahová szabadabban áramolhatnak be a munkásélet információi, s vezető osztályunk erkölcsisége. Világos, hogy sokkal többről van itt szó, mint az üzemi kör­nyezet felületes megismerése. Éppen ezért a jövőben még nagyobb gondot kell fordítani a — tanulók életkorának meg­felelő! — közhasznú társadalmi munkaakciókra, s a nyári munkalehetőségek biztosítására. A gyerekek eközben kapnak ízelítőt a munkáséletből. Találkozhatnak (ha a foglalkoztató üzem nem szükséges rossznak tekinti a tanulók jelenlétét­ az élő munkáshagyományokkal, s magukévá tehetik a szocia­lista munkaerkölcsöt. A gyakorlatban szerezhetnek ismerete­ket az üzemszervezetről, az üzemi közéletről, demokratiz­musról. Talán felesleges is taglalni, hogy mit jelenthet mind­ez a pályaismeret, pályaválasztás szempontjából. Az üzem­hez való érzelmi, tudati kötődés ösztöndíjakkal is erősíthető. A hátrányos helyzetű tanulók anyagi segítésére a jövőben még inkább figyelnie kell munkásközösségeinknek. A szerződés persze kétoldalú; az iskolának közművelődési centrummá kell válnia ahhoz, ha méltóan ki akarja elégíteni az üzemi munkásság igényeit. Eddig eljutva — bár a SZOT és az Oktatási Minisztérium irányelveinek csak a felületét érintettük — felvetődhet az A Napjaink új száma olvasóban: nem vagyunk ismét maximalisták? Ne feledjék: hosszú távú szerződésről van szó. Gy - Ma, 13 órakor: DVTK—MTK-VM Salamon játszhat! Alaposan megváltozott a DVTK összeállítása Elérkeztünk a lehetséges legkorábbi kezdési időpont időszakához, hiszen a követ­kező hetekben már minden labdarúgó bajnoki mérkőzés 13 órakor kezdődik. Ma is ekkor kerül sorra az NB I-ben a DVTK—MTK-VM találkozó. Tegnapelőtt már jeleztük, hogy a fővárosi kék-fehér gárda mestere elégedetlen néhány idősebb játékos tel­jesítményével, s ezért jelen­tősen megváltoztatott össze­tételű csapattal készül Diós­győrbe. itt pedig, mint teg­napi érdeklődésünk után ki­derült, szintén alaposan meg­változott csapat fogadja őket. Ha felsoroljuk azokat, akik gyengébb forma vagy egész­ségügyi okok miatt nem sze­repelhetnek, érezhető, hogy a mostani szerkezeti válto­zás minden eddiginél alapo­sabb. A tartalékcsapatban játszik ma például Tatár, Káplár, Feledi, Egri, Görgei (akinek sérülése mégsem jött rendbe teljes egészében) és Koleszárik. Ha ehhez hozzá­vesszük a cseréket, Szabót, Hajast és Füköt, még vasta­gabbá válik a kérdőjel. A válaszadás előtt azonban el­sősorban arra érdemes fel­figyelni, hogy az előbbi név­sorban — sokak megkön­­­nyebbülésére — nem szere­pel Salamon, aki csupán egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott (kedvezményét is meg­vonták), s ezt a debreceni FK-találkozóról való távol­­maradásával letöltötte. Sala­mon tehát ma már játszhat! A DVTK mai kezdő tizen­egyét a kék-fehérek ellen te­hát a következők alkotják: Veréb — Kovács, Salamon, Váradi, Martis — Oláh, Szűcs, Kutasi — Borostyán, Makróczi, Fekete. Ez a találkozó szinte az utolsó alkalom ahhoz, hogy a DVTK megőrizhesse tisz­tes távolságát a kiesés ellen küzdőktől. Az MTK-VM pe­dig Diósgyőrben is veszélyes ellenfél, még akkor is, ha tudjuk, hogy 1969 óta nem tudott nyerni a DVTK ott­honában, és gólt is csak egyet rúgott. A DVTK-nak pozitív a vendégek elleni mérlege, hiszen az 1966 óta lejátszott kilenc diósgyőri ta­lálkozóból csak kettőt vesz­tett el. Ezzel szemben négy­szer győzött, háromszor dön­tetlent ért el és 12—8-as a gólkülönbsége. HORVÁTH KÁLMÁN #• Balettórán. (Solymos felv.) Kicsik táncháza Az Ady Endre Művelődési Házban hétfőn délután 4 órakor Baranyi Dezső veze­tésével szentistváni gyermek­­játékokkal ismerkednek meg a Kicsik táncháza résztvevői. „Ötödik éve, hogy az Ob partjáról Novoszibirszkből Magyarországra, Miskolcra jött egy költő: A. B. Nyi­­kulkov, a 100 ezer példány­ban megjelenő Szibériai tü­zek helyettes főszerkesztője. „Így kezdődött Észak-Magyar­­ország irodalmi és kulturá­lis lapja és a távoli nagyvá­ros írói és költői között a kapcsolat. A Napjaink no­vemberi számában Novoszi­­birszki költők, 1975. címszó alatt, a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 58. év­fordulója alkalmából, vers­ből, prózából szerkesztett összeállítással köszöntik a testvér-folyóirat íróit és köl­tőit. Ehhez kapcsolódik Papp I­ajosnak az első oldalon ol­vasható Egészséget, boldog­ságot című írása, amely sze­mélyes emlékek alapján adózik a messzi földön élő embereknek és országot épí­tő munkájuknak. A továbbiakban az irodal­mi, kulturális, tudományos élet eseményeire reagál a Napjaink. A hazánkban ren­dezett negyedik nemzetközi finnugor kongresszuson meg­vitatott kérdésekhez kapcso­lódik Fodor István: Finn­ugor régészet, magyar őstör­ténet című cikke, Berecz Jó­zsef pedig Nyitott könyvtá­rak címmel a közelmúltban a Nehézipari Műszaki Egye­temen megrendezett II. or­szágos könyvtáros-konferen­ciáról ír. Két prózai bemutató volt a Miskolci Nemzeti Színház­ban az idei évadban. Gyur­­kovics Tibor Őszinte részvé­tem című színművéről Hor­­pácsi Sándor, Angelo Beolio Csapodár madárka című ko­médiájáról Ruzante madár­kája címmel Gyarmati Béla írt kritikát. Az ősszel látott három magyar film, az Örök­­befogadás, a Várakozók és a Déryné, hol van? című filmek asszonyalakjairól Be­nedek Miklós tollából olvas­hatunk. Seres János miskolci festőművésznek októberben nyitva tartó kiállítása kap­csán Végvári Lajos beszél a festő pályájáról és a most bemutatott képekről. És még egy művelődéspolitikai írás: Tamási Áron színházáról Zimonyi Zoltán beszélgetett Beke Sándorral, a kassai Thália színpad rendezőjével. Hogyan szólhat bele egy ember életébe az ez év júliu­sában nagy mértékben el­szaporodott kártevő, a réti moly? — erről szól Gulyás Mihály Igazságkeresőben cí­mű írása és egy tiszta embe­ri sorsról Baráth Lajos Kozák Pál halála című novellája. A lapszám a szokásos recenzi­ókkal, grafikákkal (Rékassy Csaba Asztronauták című rézmettszete különösen szép­ és versekkel teljes. (M —) Epés megjegyzések A 78 éves Aldo Fabrizi búcsút mon­dott a filmnek. „Nem kedvelem a trágár beszédet” — közölte indoklásul, majd hozzátette: „A jövőben a televízió­nak dolgozom.” — Ha Fabrizi egy­szer meghallaná azt is, hogy a képernyő előtt ülők milyen trágár módon véle­kednek egy-egy mű­sorról, akkor vajon mihez kezdene? ★ Egy hawaii férfi névváltoztatásért folyamodott Minne­sota állam bírósá­gához. Kérelmének helyt adtak, mivel a neve kissé bonyo­lult: Valentino Ke­­kahiloan Ikapuka­­nehunamo-Kiuakola Leoni-Kaouiaulani Kanehailu. — Pedig ez egy olyan jó hangzású név, hogy szinte visszafelé olvasva is ugyanaz az értelme. ★ Egy lengyel lap véleménye szerint az, aki sokat és élénken álmodik, másnap jobban dol­gozik, mint azok, akik nem álmodtak. — Ahogy ves­­­szük... Én például, ha álmodom, egész délelőtt arra­­ gondo­lok, hogy mit is ál­modtam. ★ A világ fémtarta­­lékai kimerülőben vannak. A jelenlegi kitermelési ütem fenntartása mellett — olvasom egy je­lentésből — az em­beriség igényeit pl. vasból 80 évre fede­zik az ismert tarta­lékok. — Unokáink­ törhetik majd a fe­jüket, hogyan lehet fából vaskarikát csi­nálni ... ★ Az­ Egyesült Álla­mok San Diego-i ha­ditengerészeti kuta­tóintézetének egyik munkatársa szerint a cápák sokkal szí­vesebben fogyaszta­nak férfiakat, mint nőket. — A nejemmel a nyáron láttunk cá­pákat az Adrián. Most már tudom, miért gúvasztották rám a sze**~ a nejem miért volt olyan nyugodt... Chamfort: Ha jel­lemed nincs, nem vagy egyéb közön­séges tárgynál. — Jó, jó, elhiszem, de nem mindegy az, hogy egy jellemte­­len ember, avagy egy közönséges konyhakés áldozata leszek... ★ Mantegazza: Az önzés boldoggá te­het minket egy óráig, egy napig, de boldogtalanná tehet egy életre. — Én: Más az, ha valaki 20, megint más, ha 80 éves ko­rában vállalja a boldogtalanságot! ★ Ivor Felstein ame­rikai pszichiáter vé­leménye szerint a nők öntudatlanul is vonzódnak a lapát­­fülű férfiakhoz. — Lehet, hogy így igaz. De, hogy az ördögben tudják megállapítani a nők, hogy a férfiak lo­bogó divatsörénye alatt dödölőfül van-e, vagy vonzerőt nél­külöző hétköznapi fül?! —a Jf. Fagyi (Agotha felv.) rKIT i SZOMBAT Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.20: Zenei anyanyel­vünk. — 12.30: Magyarán szól­va... — 12.45: Melódiakoktél. — 13.30: Jéghegy a víz alatt. — 14.00: Hírek. — 14.05: Szalay László nótákat énekel. — 14.25: A hatékonyság érdekében. — 14.55: Új Zenei Újság. — 15.30: Palánkay Klára énekel. — 15.55: Rádió Reklám Ritmus. — 16.00: 168 óra. — 17.00: Hírek. — 17.30: Októberi sportmagazin. — 18.00: Liszt-zongoraművek. — 18.25: Új könyvek — 18.30: Hírek. —18.40: Sporthírek. — 18.45: Remekírók — remekművek. — 19.45: Népdal­est. — 20.35: Boris Christoff éne­kel. — 21.00: Hírek. — 21.05: Ze­nekari muzsika. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Rádiószínház. — 23.04: Két Ko­­dály-kórusmű. — 21.15: A beat kedvelőinek. — 24.00: Hírek. — 0.10: Melódiakoktél. — 1.00: Hí­rek. Petőfi rádió: 12.30: Hírek. — 12.33: Michael Rabin hegedűi. — 13.15: Budapesti városkép. — 13.30: Hírek. — 13.33: Peter Pan. Részletek Cahn—Fain filmzenéjé­ből. — 13.45: Időjárás- és víz­állásjelentés. — 14.00: II. félidő. — 14.58: ..Néhány dalért — Mi másért jöttem volna e világra!” — 15.25: Orvosi tanácsok. — 15.30: Hírek — 15.33: Fiatalok­nak! — 16.30- Hírek. — 16.33: Napraforgó. — 17.20: Éneklő If­júság. — 17.30: Forog a pénz . . . — 18.30: Hírek. — 18.55: Harminc perc rock. — 19.25: Jó estét, gyerekek! — 19.35: Böngészde. — 20.30: Hírek. — 20.33: Sporthírek. — 20.38: Diákkönyvtár hangsza­lagon. — 21.50: Cigánydalok. — 22.10: Andrés Segovia gitározik. — 22.30: Hírek. — 22.33: Sláger­­expressz. — 23.15: Lamberto Gar­den­i operafelvételeiből. — 24.00: Hírek Miskolci rádió: 17.30: Műsoris­mertetés. — hírek. — 17.35: Mű­teremben, tárlaton. — Tóth Imre kiállítása — 17.45: Akit már ré­gen hallottunk. — 18.00: Hétvégi krónika. — 18.15: Dalok és hang­szerszólók. — 18.30: Könnyedén, komoly dolgokról. Mai gondola­tok az érzelmekről. — 18.36: Ze­nés hétvége. — 18.55: Hírössze­foglaló. Televízió 1. műsor: 14.58: Mű­sorismertetés. — 15.00: Fogjál nekem colobust! — Angol film­sorozat. —­ 15.30: Hírek. — 15.35: Belépés díjtalan ... — 15.50: Rek­lám. — 16.00: Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzések II. félide­jéről. — 17.45: Dombaj téli me­séje. Szovjet rövidfilm. — 17.55: Rólad van szó! — 18.25: Egy év­század a köz­szolgálatéban. — 19.15: Cicavízió. — 19.30: Tv-hir­­adó. — 20.00: Magyarázom a ma­gyarázatainkat — 20.10: Scserba­­kov: Nem bánok semmit sem! Zenés életrajz két részben. — 22.40: Tv-hiradó — 2. kiadás. — 22.50: A buszon. Szlovák televízió: 16.55: Slavia Praha—VSS Kosice bajnoki lab­darúgó-mérkőzés. — 19.00* Hír­adó. — 21.25: Mi ketten és az idő. — 22.05: Sporteredmények. Miskolci Nemzeti Színház (3): Őszinte részvétem. Csehov bérlet. Filmszínházak: Béke (14): Ro­binson és a kannibálok (szí. olasz). — (hn 6): A nyomorul­tak I—II: Dupla helyár! — Kos­suth (13, 6): Front, szárnyak nélkül !—n. (Dupla helyár!) — Hevesy Iván Filmklub (15, 17): A rendőrség megköszöni! (16 éven felülieknek! Szí. olasz.). — Fáklya (15, 17): Betyárok (ro­mán). — Petőfi (17): Nyugtalan ifjúság. (50 százalékos helyár! Szovjet film.) — Szikra (5, 7): Ha boldog akarsz lenni. (Szí. szovjet.) — Táncsics (15, 17): Monsieur Verdoux (amerikai). Kiállítások: Herman Ottó Mú­zeum (10—18): Ember és munka. — Habán kerámia. — Diósgyőri Vár (9—16): A diósgyőri vár tör­ténete. — Déryné-ház (9—16).* Déryné- és Lévay József-emlék­­szobák. — Herman Ottó-em­lék­­ház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — Miskolci Kép­tár (10—18): Magyar festészet a XX században. — Kondor Béla­­emlékkiállítás. — Munkácsy M­i­­hály-emlékkiállítás. — Miskolci Galéria (10—18) : Nagy G. Margit textilművész és Varga Miklós szobrászművész kiállítása. vasárnap Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: öt kontinens hét napja. — 8.31: A Magyar Rádió és Televí­zió gyermekkórusa énekel — 8.32: Népdalok. — 9.00: Kulturális magazin. — 10.00: Hírek. — 10.03: A gyermekrádió műsora. — 10.27. ..Lázár vedd föl lábadat. . ” — 10.47 • A Golden Gate együttes műsorából. — 11.00: Zenés rek­­lámturmix. — n.io: Kapcsoljuk a Csepeli Munkásotthont — 12.00- Hírek. — 12.10: Édes anya­nyelvünk. — 12.15: Fodor András versei — 12.50: Tiszta szívvel. — 13.00: Nótacsokor. — 13.50: Beet­hoven műveiből. — 14.39: Koz­mosz. — 15.00: Hírek. — 15.03: Mario Laforet együttes felvéte­leiből. — 15.40: Pillantás a szo­cialista világba. — 16.00: Olasz operahangverseny. — 17.00: Hírek. — 17.05: Vers­ színpad. A Rádió versmondó fóruma. — 18.00: A Belügyminisztérium Duna Mű­vészegyüttesének népi zenekara játszik. — 18.30: Hírek —­­8.40: Sporthírek. — 18.45: Bach-mű­vek. — 19.20: Világlíra — 19.35: Johann Strauss-ciklus. — 2133: Vladimir Horowitz chopin-mű­­veket zongorázik. — 22.00: Hírek. — 22.10: S­porthírek. — 22.20: Kőrössy Mariann népdalokat énekel. — 22.40: Eszmecsere — Irodalomról, művészetről. —23.10: Magyar szerzők műveiből. — 24.00: Hírek. — 0.10: Gigliola Cingetti énekel. — 0.25: Himnusz. Petőfi rádió: 12.30: Hírek. — 12.33: Könnyűzene — 12.50: Az elcserélt kalap. — 13.«: Időjá­rás- és vízállásjelentés. — 140«: Táskarádió. — 15.00:­­Z elén­.do­bén. — 15.30: Hírek. — 15-33: Zenekari muzsika. — 16-05: Köny­vek és századok. — 16-30: A va­sárnap sportja. — 17-05: Ötórai tea — 18.00: Pesti házak titkai. — 18.40: zenés portré — Géczy Dorottyáról. — 19.25: Jó estet, gyerekek! — 19.30: Direk. 19.33: sporthírek. — 19.38: Kriti­kusok fóruma. — 19.48: Dalok­, muzsikáló tájak. — 20.28: Mikro­fon előtt az irodalmi szerkesztő. — 20.38: Haydn-művek. — 21.10: Gusztáv hogy vagy? — 21-30: Szólistaparádé. — 22.30: Hírek. — 22.33: Michel Dens énekel. — 23.00: Könnyűzene éjfélig. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 18.00: Műsoris­mertetés. — hírek. — 18.05: Ri­porter-napló — a mikolci stúdió vasárnapi zenés magazinja. 18.52: A sportrovat jelenti. Televízió 1. műsor: 8.58: Mű­sorismertetés. — 9.00: Iskolatévé. — 9.20: Foxi Maxi kalandjai. Amerikai rajzfilmsorozat —9.45: Telizsák. — 10.05: Ki játszik ilyet? — 10.25: Zsebtévé. — 10.55: Motoregér. Amerikai rajzfilmso­rozat — 11.15: Tévétárlat. Oszt­rák kultúrtörténeti sorozat. — 14.03: Műsorismertetés. — 14.05: Pedagógusok fóruma. — 14.35: Kérem a következőt! Magyar rajzfilmsorozat. — 14.45: Rek­lám. — 14.50: Magyarország—Ja­pán cselgáncsmérkőzés. — 15.40: Reklám. — 15.45: Véres út. — Olasz—NSZK tévéfilmsorozat. — 16.45: Utazás a Szaharában. Al­gériai változások. — 17.05: Fesz­tivál a Duna mentén. — 17.40: Műsorainkat ajánljuk. — 18.05: Reklám. — 18.10: Delta. — 18.35: A Közönségszolgálat tájékoztató­ja. — 18.40: Esti mese. — 19.00: A Hét. — 20.00: Hírek. — 20.05: Magyarázom a magyarázatainkat. — 20.20: Férfiak, akiket nem szeretnek. Tévéfilm. (16 éven fe­lülieknek!). — 21.25: Sporthírek. — 21.35: Szovjet vendégművészek hangversenye a IV-es stúdióban. I Szlovák televízió: 15.20: Vasár­napi klubdélután. — 16.30: A bosszúálló (Cseh film). — 17.50: Vetélkedő. — 19.00: Híradó. — 19.50: A vasárnap verse. — 20.00: Aszafjev: A bahcsiszeráji szökő­kút. — 21.20: Országutakon a tévé kameráival. — 21.45: A furulyások. — 22.10: Hírek. Miskolci Nemzeti Színház: Nincs előadás. Filmszínházak: Béke (14): Ro­binson és a kannibálok (szí. olasz). — A nyomorultak I—n. (Dupla helyár! Mb. szi. francia— NDK). (hn6) — Matiné (nlO. nt2): A banditák alkonya (szi. román). — Kossuth (f9, f 12): Volt egy­szer egy vadnyugat 1—II. Fel­emelt és dupla helyár! (szí. ame­rikai-olasz) . — (13, 6): Front, szárnyak nélkül !—II. (Dupla helyár! Szt. szovjet). — Hevesy Iván Filmklub (15, 7): Elátkozot­tak (18 éven felülieknek! Mb. szi. olasz—NSZK). — (3): Egészség­ügy! kisfilmek vetíté­se. — Me­semozi (10): Csipkerózsika (mb. sz. NDK) — Fáklya (5. f7): Betyárok (román). — Matiné (fl0, f 12): Három mogyoró Ha­mupipőkének (mb. szi. NDK). — Petőfi (£ 5. £ 7): Nyugtalan ifjú­ság (50 százalékos hely ár! Szó­rét). — Matiné (10): Ottó, a vi­lághírű vadász (szí. magyar me­­sefilm-sorozat). — Szikra (5, 7): Ha boldog akarsz lenni (szí. szovjet). — Matiné (9, 11): Kard és kocka (magyar). — Táncsics (13, 15, 17): Monsieur Verdoux (amerikai). — Matiné (10): Kar­nevál éjszaka (szí. szovjet) — Tapolca—Ady (­8): Hajókirándu­lás (szi. lengyel). — Hámor (6): Öten, akiket leírtak (mb. ju­goszláv). — Pereces (6): Ostrom­­állapot (mb. francia). Kiállítások: Azonos a szom­batival. hétfő Kossuth rádió: 8.25: Nóták. — 9.00: A hét zeneműve. — ».40: Mit játsszunk lányok? — u.39: Illés Béla művei. Petőfi rádió: 8.05: A Stúdió 11 játszik. — 8.33: Operarészletek. — 9.04: Daloló, muzsikáló tájak. — 9.33: Rákóczi — daljáték-rész­letek. — 10.00: A zene hullám­hosszán. apróhirdetés alk­al» Postagarázs felvesz gyakorlat­tal rendelkező gk.-szerelőt, gk. villamossági szerelőt, tmk-laka­­tost, karosszéria-lakatost, szerviz­munkást és gépkocsivezetőt. Fi­zetés megegyezés szerint. Cím: Posta Gépjármű Szállítási Üzem, Miskolc, Plu­ckovics 11­3. A Pamutfonoipan Vállalat Mis­kolci Gyára azonnal felvesz: 1 festő, 1 lakatos, 1 hegesztő­ la­­katos szakmunkást és mérlegelő beosztásba 1, érettségivel rendel­kező férfi m­ti*7 Vo orős Pályázatot hirdetünk beruhá­zási előadói, építésztechnikusi és gépésztechnikusi munkakörök be­töltésére. Szakirányú középfokú végzettség és munkaköri gyakor­lat szükséges. A pályázatot rész­letes önéletrajzzal „Műszakiak” jeligére a hirdetőbe kérjük be­nyújtani. ti­patlan Kétszoba-konyhás családi há­zamat, azonnal beköltözhető, sür­gősen eladnám. III. kerület, Sza­mos u. 2. sz.

Next