Déli Hírlap, 1985. október (17. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-21 / 247. szám
Nem kóstolja meg a zsűri... Világbajnokságra utazik a konyhafőnökej Mátyás Rudolf, a Júnó Szálló konyhafőnöke méltán lehet büszke arra, hogy aranyérmes szakács, s hogy szűkebb pátriánkat képviseli majd jövő januárban Luxemburgban, a szakács- és cukrász-világbajnokságon. Az aranyérmet otthon, a könyvszekrényben tartja, s nem hivalkodik vele. Hogyan is szerezte? — Tavasszal 14 ország versenyzői találkoztak az NSZK-ban, Karlsruhéban, a HOGAKA ’85 hidegkonyhai és cukrász-szakácsművészeti versenyen és kiállításon. Én eddig már több hazai versenyen is indultam, kisebbnagyobb sikerrel. Karlsruhéban a nemzetközi zsűri nagy örömömre aranyéremmel jutalmazta készítményemet, a hidegkonyhai vegyes ízelítőt. Emellett egy háromszemélyes és egy háromszor egyszemélyes szervizt készítettem meleg ételekből. Nem mondom, a rangos nemzetközi verseny után egy kis szerencsére is szükség volt ahhoz, hogy tagja legyek a keretnek, amely január végén utazik a luxemburgi világbajnokságra. — Hogyan gyakorol? — A csapat tagjai és mi, akik egyéniben indulunk majd, rendszeresen tréningezünk. Egyebek közt edzéseket tartunk az Intercontinentalban és az Attrium Hyatt-ban, különféle vacsoraestekre készítünk menüt, így például november 6-án este itt a Júnóban, de a világbajnokságra tervezett ételeket is háromszor készítjük el. Először a magunk számára, aztán a szakmai közönségnek, a kollégáknak és mestereknek, végezetül az újságíróknak. De a Júnóban is gyakorolok, az itteni munkatársaimnak is megmutatom a kész ételt, és a véleményüket kérem. — Mit készít majd a világbajnokságon? — Egyéni versenyző leszek, hidegkonyhai készítménnyel. Töltött bárányvagy borjúgerincre gondoltam; hogy melyik, azt még ki kell kísérleteznem. Ezenkívül pisztrángot és töltött jércefélét csinálok majd. — Nem fél a szigorú zsűritől? — Nemzetközi szakácszsűri ítélkezik majd, így ki van zárva a részrehajlás. Ami viszont érdekesség, s kevesen tudják: a zsűri nem az ízeket vizsgálja, hanem például, hogy az ételek az előírt mennyiségben készültek-e, milyen a tálalás, harmonizál-e a hús színe a körítéssel, megfelelő-e a díszítés? — A saját konyhájukban is remekel? — Nem, otthon a feleségem főz, a gyerekek is ezt szokták már meg. Talán azért van így, mert mint férfiember, hajlamos vagyok egy kicsit erősebben fűszerezni. (bujdos) NEB-vizsgálat az építőknél Ki-ki vigyázzon a pénzére! (Folytatás az 1. oldalról) A hiány és a többlet együtt okoz gondot az építőiparban. A megyei NEB által vizsgált területen ugyanis kiderült: évente általában 4 és fél millió forintos végleges leltárhiány mellett öthatmilliós végleges leltári többlettel zárnak. Ez utóbbi már csak azért is feltűnő, mert az építők többlete valahol nyilván hiányként jelentkezik. Csak következtetés, de van benne ráció: ezekkel a többletekkel lehetnek összefüggésben a túlszámlázások is. A vizsgálatnak talán a legmegdöbbentőbb adata, ami ezzel kapcsolatos. Az építőknek olyannyira vastagon fog a ceruzája, hogy évi átlagban megközelíti a 100 millió forintot az az összeg, amelyet a megrendelők az építők egyetértésével húznak le a túlzott mértékű számlákról. Népi ellenőreink úgy taksálják, hogy legalább ennyit még ki is fizetnek indokolatlanul. A szakemberek ezt azzal okolják, hogy a számlaellenőrök elvesznek a számlák tömegében, s jó, ha harmadrészüket képesek alaposan kontrollálni. S minthogy nincs elegendő ember a tételes ellenőrzésre a megrendelőknél, az építőktől várnák a nagyobb korrektséget. Ám ez hiú remény. Az építőknek ugyanis aligha érdekük a precízebb számtani alapművelet, különösen, ha egy „pardonnal" el lehet intézni a „tévedéseket”. A túlszámlázások visszaszorítására használható receptet kínált a megyei NEB- nek e napirendet tárgyaló ülésén részt vevő dr. Rózsa Ernő, a PM Ellenőrzési Főigazgatóságának megyei igazgatója: tudomásul kell venni — mondta —, hogy az építőipar megrendelésre termel. A megrendelőnek kellene tehát elsősorban vigyáznia a saját pénzére. Kinek-kinek ugyanis az az érdeke, hogy ne fizessen semmi olyasmiért, amiért nem kap ellenértéket. Ideje lenne végre megtanulni ezt is, hogy kézzelfoghatóan teljesedhessék ki a nyereségérdekeltség eredményessége. (r) tt Készülnek a húsvéti finomságok Diósgyőrben, a csokoládégyárban ... Külföldön nagy a keletjük. (Kerényi László felvétele) Táncos fények Táncos fények címmel rock-jazz musicalt mutat be három részben az Ikarosz Jazzbalett társulata október 26-án, szombaton, este hét órától a Diósgyőri Vasas Művelődési Központban. Jó lenne gyógyítani a tájat... Lerakóhely-sztori Holdbéli táj — a 3-as út mellett, az avasi városrész tőszomszédságában: ez az ipari hulladékok lerakóhelye. Akik erre járnak, sokan kérdezik: vajon a tyúk volt előbb, vagy a tojás, azaz a szeméttelep került-e a lakótelep mellé, vagy fordítva? A tősgyökeres miskolciak jól tudják, hogy a lakótelep épült később, de ez a tény aligha vigasztalja azokat, akik a szeméttelep panorámáját élvezik, s nyelhetik a szél kavarta vöröses szürkés port, ami a kupacok tetejéről messze szól. „ A hulladéklerakó-hellyel már jó néhány évvel ezelőtt is foglalkoztak a szakemberek. Született egy elképzelés, miszerint a hulladéklerakóból városi szeméttelep lesz. Ide hordták volna azt a rengeteg háztartási hulladékot, amit a lassan betelő városi szeméttelep a HCM tőszomszédságában nem tud majd fogadni. A tervezők elképzelése szerint a gondosan kimunkált, precíz technológia megoldotta volna, hogy a szemetet azonnal földdel takarják. A rétegenként gyarapodó szeméttömeg így lassan feltölti a ma még mélyen fekvő területet — mondták. Legyezőszerűen szektorokra osztották a térséget, s ahogy betelt volna egy-egy rész, azonnal megkezdik a fásítást, parkosítást, tereprendezést A tervek szerint, mire az utolsó teherautó szemét megérkezik a telepre, a legkorábban feltöltött területen már termetes fák lombját susogtatja a szél, és gyerekek játszhatnak az új sportpályákon. Hogy ez az elképzelés mennyire volt reális, arról utólag már felesleges vitatkozni Elsősorban azért, mert a miskolciak hevesen tiltakoztak az ötlet ellen, nem bíztak a biztonságosnak mondott technológiában — ezért elvetették a tervet az illetékesek. Nagy kár, hogy az eredeti elképzelésekből a legelső lépés sem valósulhatott meg, miszerint a jelenlegi hulladéklerakó területét körbeültették volna jótékonyan takaró fasorokkal. Ha idejében elkezdik, már valóságos véderdőt alkotnának a fák. Miért érdemes feleleveníteni ezt a régi történetet? Nemrég a helyszínen jártak a városi tanács s a Lenin Kohászati Művek szakemberei. Arról kívántak tárgyalni, hogy a hulladéklerakó területét vegye át a kohászattól a tanács. De hát nem mindegy, hogy ki a tulajdonos, a kezelő? Mit változtat ez a látványon? — ezeket a kérdéseket joggal teheti fel bármelyik városlakó. A tulajdonjog önmagában valóban nem változtat a körülményeken, az mégis tény, hogy ha egyezség születik, kényszerűen beszélni kell arról is: miért nem haladt előre eddig a lerakóhely rendezése, tájba illesztése, szaknyelven szólva rekultivációja. Unalomig ismételgetett és közismert tény az is, hogy nem bővelkedik anyagiakban a város, s nincs könnyű pénzügyi helyzetben a kohászat sem. De az is nehezen cáfolható igazság, hogy a helyreállítást már régesrég meg lehetett — kellett — volna kezdeni, még akkor, amikor nem kongtak ennyire a vállalati kasszák. Annál inkább jó lett volna így, mert a tájgyógyítás munkája nemcsak költséges, hanem időt rabló vállalkozás is. Jó volna, ha végre megkezdődne a visszaszámlálás ... (k—6) jjc Volt olyan terv, amely szerint a hulladéklerakóból ligeteket, sportpályákat lehetne teremteni__ Ugrás a sötétbe Amikor kibontották az építők a Munkácsy utca közműveit, kellemetlen meglepetés érte őket: az egyik cső olyan lyukacsos volt, mint egy tésztaszűrő. Hasonló „élményben” még többször is lehet részük, amíg felújítják a Széchenyi út teljes közműhálózatát — jósolta egy szakember —, mert azt talán csak az égiek tudják, mi van a föld alatt. A vezetékek lehetnek jók, rosszak, még rosszabbak, ráadásul nem is mindig ott találhatók, ahol sejtik őket... Pedig nem csak úgy vaktában keresgélnek, mint az arizonai aranyásók, van nekik közmű-térképük is. Ez a térkép azonban becsapós. Annak idején improvizatív módon fektették le a közműveket, alig-alig hagyták magukat befolyásolni a tervrajzoktól. A közelmúltban víz nélkül maradt a hét végi napokra az avasi lakótelepen élők jó része. Lapunk is foglalkozott a dicstelen üggyel, és — mint rendszerint — elmarasztaltuk annak az erőgépnek a kezelőjét, mely föltépte a vízvezetéket. A Munkácsy utcai tapasztalatok, illetve az idézett szakembertől hallottak azonban arra intenek, hogy nem feltétlenül a markológép vezetője volt a hibás. Hátha az avasi térképek is ugyanolyan becsapósak, mint azok, amelyek a belváros közműhálózatát ábrázolják? Az ilyen események természetesen nem édesítik meg a miskolci polgár — különösen a vízhiányt elszenvedő lakók — mindennapjait. Mint az a cukorka sem, melyet a minap mutatott kedves ismerősöm. Elég volt beleszagolnom a celofánzacskóba, hogy határozottan visszautasítsam a kóstolót. De ha az ízlelést meg is tagadtam, azt nem úszhattam meg, hogy legalább a szememmel meg ne győződjek róla: egy tányér vízbe léve a cukorka úgy ontja magából a lilás-kék festéket, mint a tintahal. Megpróbáltam tréfára fogni a dolgot, és azt mondtam a póruljárt édesszájúnak, hogy ruhafestéket vagy töltőtollpatront vélt ehető csemegének. Ő azonban nem volt vicces kedvében és megmutatta a zacskón levő szöveget, melyből kiolvashattam, hogy a bűzös-kékes, valamit egy maszek cukorkaárus állította elő, s emberi fogyasztásra alkalmas csemegeként hozták forgalomba, 6 forint 20 fillérért a Szemere és a Vörösmarty utca sarkán levő bodegában. Szóval, oly gyakran érhetik meglepetések az embert, amikor felbontja a zacskót, vagy az úttestet, hogy akár meg is szokhattuk volna már, s inkább akkor kellene meglepődnünk, amikor pontosan azt találjuk, amire számítunk. Hallom a rádióban, hogy a hagyományos burgonyatermelő vidéken két-három forintért sem veszik meg a termelőktől a szépen fejlett, jó minőségű gumók kilóját. Hogy miért nem? Nos, azért — hangzott a nyilatkozat —, mert lényegesen több termett, mint amennyit vártak. De hogyan is számíthattak volna ilyen sok krumplira, amikor tavaly még a tengerentúlról is importálnunk kellett? Ugrás a sötétbe — így minősítette a közműhálózat felújítása során szerzett élményeit egy építő. Vakmerő produkció, annyi szent. Ha rajtam állna, rávenném a világbankot, folyósítson kedvezményes kölcsönt a maszek cukorkaárusnak, a termelés fellendítésére. Amikor már jó sok tintafelhőt eregető szopogatni valónk lenne, kioszthatnánk egy-egy szemet azok között, akik fáradságot nem ismerve készítik számunkra a talányokat. (békés) Hóvirágszedő túra is lesz Már megjelent a városi tanács sportosztályának 1986. évi nyílttúra-programja. A fiatalok, családok tizenhét alkalommal indulhatnak el szakképzett túravezetők segítségével a Bükk gyönyörű útjain. A programban olyan érdekes túrák szerepelnekmint a madarak és fák napjának megünneplése a Köpüs-forrásnál, hóvirág- és gyöngyvirágszedő túrák, közös gombaszedés, a turistaemlékhelyek bejárása, barlangtúrák. A munkatúrákon 11 forrást, 50 kilométer jelzett turistautat tisztítanak meg, s 30 kilométeren felújítják a turistajelzéseket.