Déli Hírlap, 1990. május (22. évfolyam, 99-124. szám)
1990-05-02 / 99. szám
■Jsc Képeinken, balról jobbra: a május elsejei hangversenyzenekar a MÁV, a Vasas és a Bányász fúvósaiból alakult. — Az MDF sátránál fő a gulyás. — Eszmecsere a KDNP és az MSZMP vezetői között. — Étel, ital bőven jutott mindenkinek... (Kerényi László felvételei) XXII. ÉVFOLYAM, 99. SZÁM 1990. MÁJUS 2., SZERDA ÁRA: 3,50 forint Más ez az ünnep... Majális a Csanyikban Borongós időben érkeztek az első vendégek a csanyiki Majális-parkba, hogy ezúttal századszor köszöntsék május elsejét. Fél tízkor még vigasztalanul szemerkélt az eső, s a Bányász, a MÁV és a Vasas fúvósokból alakult zenekar tagjai is gyakran törölgették vizes hangszerüket. Csak a bátrabbak vállalkoztak ebben az időben arra, hogy a parkban főzik meg a család ebédjét. — Eldöntöttük, hogy ezen a napon gulyást főzünk a szabadban — mondta Muth Jenőné, a Digép dolgozója —, még otthon előkészítettem mindent. A család többi tagja csak később érkezik, mire kész lesz az étel. Addig meg egy kicsit hallgatom a műsort is. Kell egy kis kikapcsolódás, hisz öt gyerekkel manapság nem könnyű megélni. Hárman keresünk 14—15 ezer forintot, s ezt egy hónapra beosztani csak nehezen lehet. A gyárban meg sokan félünk attól, hogy egyszer azt mondják nekünk: viszontlátásra! De ne is beszéljünk most erről, inkább kavarom a gulyást... Eközben a színpadra lép a szónok. Szőke Károly, a vasasszakszervezet alelnöke, ünnepi beszédében nem hallgathat a foglalkoztatási gondokról, a munkavállalók megrendült bizalmáról, a nyugdíjasok nehéz helyzetéről sem. A szakszervezet ígérete szerint a korábbinál hatékonyabb érdekvédelemre törekszik. Valaki halkan megjegyzi mellettem. ..Mintha már valamikor hallottam volna ezt.” A Digép sátránál meg is kérdezem Básti Jánost, a Szakszervezeteik Országos Szövetségének megyei képviselőjét, hogy valójában mit tud tenni a munkavállalók érdekeinek védelmében a szakszervezet, a deklarált jelszavakon kívül? — Várjuk, hogy a győztes pártok mennyit tartanak be választási ígéreteikből — mondta Básti János —, s bízom abban is, hogy az új kormány elfogadja a szakszervezetet partnerként. Mindenesetre ma még nem érkezett válasz Nagy Sándornak, a szövetség vezetőjének levelére, melyet Antall Józsefnek, az MDF elnökének írt. Bízom abban, hogy kedvezően fogadják majd javaslatait. Az ünnepi beszéd végén felhangzik a Szózat, s bizony csak keveseknek jut eszébe hogy ezt csakis megállva, hajadonfőtt illik végighallgatni. Aztán már ezek a dallamok is belevegyülnek a harsogó rock-, meg lakodalmas zenébe. Ezrek jönnek, hömpölyög a tömeg a keskeny betonúton. Benczer Józsefék hatan ülik körbe az egyik szabadtéri faasztalt. Otthonról hozott elemózsiát falatoznak, jóízűen. — Ma éppen szabadnapos voltam, a Volánnál dolgozom buszsofőrként — mondja a családfő —, ritka az az ünnep, amikor így együtt lehet a család. Még a rossz idő ellenére is egész más ez az ünnep, mint az eddigi majálisok voltak... (vadas) Az önkormányzat talán segít Miért pusztítják a pátriánkat? A városszociológus a vandalizmusról Több, mint 11 millió forint kárt okoztak tavaly Miskolcon a vandálok. Marjai Lászlónétól, a Városgondnokság vezetőjétől tudjuk, hogy leggyakrabban az aluljárókat teszik tönkre, az ismeretlenek elviszik a falakat burkoló márványlapokat, kiverik a világítást. De nincsen jobb sorsuk a KRESZ-tábláknak sem, ezeket is ledöntik. Régebben csak a csatornák fedőlapjait emelték ki a helyükből, újabban már a parkolóórákat is kifűrészelik és eltüntetik a pusztítók. Nem bánnak kíméletesen a város játszótereivel, parkjaival sem. Az elültetett virágok egyharmada megy veszendőbe, és sorolhatnánk a példákat. Az értelmetlen rongálás sajnos nem számít új jelenségnek. De vajon mi az oka? Miért pusztítják ilyen elemi erővel a városban élők a lakóhelyüket? — erről kérdeztük Tóth Pál városszociológust. — Mindenekelőtt el kell mondanom — hangsúlyozta —, hogy a városnak nem minden része rongálódik, nem mindenhol tapasztalhatunk a vandalizmusra utaló jeleket. Van olyan hely, ahol rend uralkodik, ez az „Aranypart”, ahol — ahogyan mondani szokták — a jobb emberek laknak. De tudunk olyan területekről is, ahol borzasztó állapotok vannak. Itt a közvélemény elítélő minősítése szerint a rossz emberek élnek. Ezekről a térségekről lemondott a város, kivonult innen a tanács, a lakásosztály, a rendőrség, átengedték a terepet az embereknek. Magukra hagyták őket, csináljanak ezután amit akarnak. Én ezeket a telepeket a reménytelenség szigeteinek nevezném. Az itt élők helyzete kilátástalan. Külön szót érdemel a lakótelepek világa. Az a hongkongi méretű zsúfoltság, amit az Avason tapasztalhatunk, hallatlanul megterheli a környezetet. Még ha minden nagyon jó minőségű, időtálló anyagból készült volna, akkor is pusztulna. De tegyük hozzá, ráadásul elég silány minőségű anyagokból alakították ki a környezetet... — Úgy mondják, a lakótelepeknek nincsen gazdája... — A lakótelepi közterület valóban a senki földje. A házak közötti térséget érthetően senki sem tekinti a saját udvarának. Amit mondjuk egy kertes házban aligha művelnének, itt gátlástalanul megteszik az emberek. Kitörik a fákat, az ablakon át öntik ki a szemetet, törnek-zúznak... De az egész városra jellemző gond, hogy az emberek elveszítették azt a mély és bensőséges kapcsolatot, amellyel például kisvárosok, a falvak lakói viseltetnek a településük iránt. A városlakókból kiveszett a lokálpatrióta érzés. Nem is alakulhatott ki megélhető viszony a város és a lakói között. A polgárok úgy érezték: nem az övék a város. Nem nekik, hanem a tanácsnak kell gondoskodni róla. Miskolc ráadásul a többi városhoz képest is különlegesen nehéz helyzetben van. Túliparosodott ez a környék, a népessége fokozottabban szegényedik el, mint máshol. Az emberek nagy része úgy jött ide lakni annak idején, hogy fogalma sem volt a városi létről. — Lát-e kiutat? — Aligha mondhatnánk, hogy csupán egyetlen kiút létezik ebből a helyzetből, hiszen még ebből a vázlatos felsorolásból is kitűnt, számos oka lehet a vandalizmusnak. Nagyon fontosnak tartanám például, hogy igazi önkormányzó városok jöjjenek létre, ahol a város polgárai sajátjuknak érezhetik pátriájukat. Így természetessé válnak számunkra, hogy felelősséggel viseltessenek iránta. Lényeges, hogy a hatóságok ezután csak a legvégső esetben vonuljanak ki azokról a területekről, amelyeket az imént a reménytelenség szigeteiként jellemeztem. Léteznek azután egyszerű praktikák is, amelyek sokat segíthetnének. Számos kísérlettel bizonyított tény, hogy elegendő igényesen kialakítani a környezetet. Az ilyen miliőben még a viszonylag igénytelen lakásokat is elfogadható otthonuknak tartják az emberek. (bujdos) A miskolci a kiválóak között van Áruházak nem eladók Néhány évvel ezelőtt a május elsejéhez közeli napokban megannyi vállalati és intézményi kitüntetési ünnepségre voltunk hivatalosak. Ebben az évben csak a miskolci Centrum Áruháztól kaptunk ilyen invitálást. A 29 áruházat összefogó vállalat vezetősége ugyanis úgy döntött, hogy továbbra is versenyezteti üzleteit, de nem a szocialista brigádmozgalom szempontjai szerint, hanem objektív mérőszámok alapján. A piacgazdaság a versenyen alapul, így egyáltalán nem idegen az sem, hogy a többletteljesítményt nyújtók egy-egy jeles alkalommal kitüntetést kapjanak. A Júnó-beli vállalati ünnepségen Veres János, az áruház igazgatója is utalt rá, hogy változó viszonyaink között a munka ünnepe nem értékelődhet át, sőt értékesebbé válik a munka, és a biztos, jól fizetett munkahely. A kereskedelemben, ahol a verseny jelei már érződnek, nem volt kis teljesítmény a tavalyi, csaknem 11 és fél százalékos forgalomnövekedés, a nyereség 25 százalékos emelkedése, s az, hogy mindennek következményeként átlagosan 25 százalékkal emelték a dolgozók bérét. Ezt a rekordteljesítményt ismerte el a vállalat vezetősége, amikor odaítélte a miskolci áruháznak a „Kiváló” címet — mondotta Puer Gézáné, az áruházlánc személyzeti és szociális vezérigazgató-helyettese, aki a többi között azért jött Miskolcra, hogy a vállalati tervekről első kézből halljanak a dolgozók. Az átalakulás ugyanis mindenkit foglalkoztat, és megnyugtatásul mondta el, hogy minden szóbeszéd ellenére nem szándékoznak eladni a vállalatot, hiszen az jól prosperál. Ehhez fűzött megjegyzést az ünnepség vendége, Kaszás Kálmán, a nagyvállalat nyugdíjas vezérigazgatója, aki elmondta, hogy kevés olyan cégről tud, amely a mai viszonyok között két nagy beruházásba merne belefogni. Egyik a pécsi építkezés, a másik a miskolci áruház bővítése és korszerűsítése. E nagy munkára készülve kérte Veres János igazgató a munkatársait, hogy udvariasan, türelmesen és legjobb szaktudásuk szerint végezzék majd munkájukat, hogy miskolci és a környékbeli vevők ebben az időszakban is hűségesek maradjanak az áruházhoz. S akik már eddig is, évekig kiemelkedő és kiváló munkát végeztek, az áruházban, az ünnepségen oklevelet és jutalmat vehettek át a vezérigazgató-helyettestől. Amire pedig ezt, és az itt átvett törzsgárda jutalmakat el lehet költeni a Centrumban, már be is mutatták a még bolondos április jegyében tartott divatbemutatón, ahol az emblémás munkaköpenyek alatt olyan leheletnyi fehérneműcsodákat hordtak a fiatalok, amelyeket most a jelenlévők is láthatnak. O. E. Másra nem használhatják OIP-lápiialás a állatot Kis és nagy célokat manapság csak azok az emberek, családok, gazdálkodó szervezetek tudnak elérni, akik életük során megtanultak takarékoskodni. Anyagi alap nélkül semmit nem lehet kezdeni, sok tragédia jelzi, hogy túlbecsülték az erejüket a vállalkozó kedvű emberek. Érdemes már az iskolában elkezdeni a gyerekek takarékosságra való nevelését. Ezt segíti immár ötödik alkalommal a megyei OTP- igazgatóság azzal, hogy a borítékos sorsjegyek megyében befolyt összegének jutalékából néhány iskola diáksportját támogatják. Hogy kik kapják ezeket a 15—20 ezer forint között mozgó összegeket, azt a Megyei Diáksport Szövetség és az OTP három-három szakembere dönti el. A múlt heti díjátadáson dr. Szádeczky Zoltán, a megyei tanács sport- és ifjúsági osztályának vezetője — utalva a fiatalok tespedtségére, rossz fizikai állapotára — kérte az iskolákat, hogy a számlájukra befutó összegeket tekintsék „pántlikázott” pénznek. Csak diáksport céljaira használható fel tehát az elnyert támogatás annak ellenére, hogy napi megélhetési gondokkal is küzd néhány intézmény. Az idén a megyétől 15 pedagógus vehette át iskolája nevében ezeket az összegeket. Mint kiderült, köztük két miskolci is a szerencsések közé tartozott, a 8-as és a 22-es Számú Általános Iskola. Ők is hozzájárultak ugyanis ahhoz, hogy az elmúlt évben az oktatási intézményektől 30 millió forint folyt be az iskolai takarékbetét címén. Siska András, az OTP megyei igazgatója gratulált a nyerteseknek. \