Délmagyarország, 1912. április (3. évfolyam, 77-100. szám)

1912-04-02 / 77. szám

4 verseny urán részleges eredményének kihirdetése történt meg ezután, mivel a beérkezett közel kétezer pályamunka elbírálása legalább egy hétig tart. DÉLMAGYARORSZÁG Férfiöltözetek. A férfiöltözet összeállításánál három alapelv érdemel figyelmet és pedig, hogy a ruha egyénileg megfelelő, ízléses és formás legyen. A két első közeli rokonságban áll, bár az alkalmazásban egymástól eltérő. A megfelelő itt ugyanis azt jelenti, hogy a ruha arra legyen szabva, aki viseli, vagyis méretei az illető egyénnek megfelelőek legyenek, izlés pedig itt azt jelenti, hogy a viselt ruha magában véve és kiegészítő részeiben gonddal és finom ízléssel legyen összeállítva, míg a helyes forma arra vonatkozik, hogy a ruha és minden tartozéka az időhöz és alkalomhoz illő legyen, melyben és melyhez viselik. Az egyénileg megfelelőségét az öltözetnek három alosztályba sorozhatjuk, tudniillik arányban, mintában és színben megfelelőre. A normális testalkatú embernek könnyű az álláspontja. Ő az a bizonyos, kinek legkevesebb öltözködési gondja, van, mert neki, szerencsés születésénél fogva, minden jól áll. A rendesnél magasabb, kisebb, soványabb és vastagabb embernek azonban a ruha megfelelősségére, mintájára és színére nagyon is ügyelnie kell. Különösen hasznos, ha ideges ember, ha nem is ad sokat a kifogástalan külsőre, ezeket a részleteket mégis megfigyeli, mert a jól megválasztott, jól szabott és korrektül összeállított öltözet jobb idegcsillapító, mint sok orvosság. Érdemes tehát tudni, hogy a testen keresztbe vonuló sávok szélesítik, vagyis nyomják az alakot, míg a harántsávok, vagy függőleges vonalak magasítják, vagyis emelik. Világos színek az alaknak a nagyobb terjedelem látszatát kölcsönzik, míg sötét árnyalatok épen ellenkezőleg a testalkat valódi formáját kisebbnek tüntetik fel. Lássuk csak, hogy miképen válik be ez a teória a gyakorlatban. A magas, hosszú arcú, sovány férfi, ki magas tetejű kalapot, álló gallért és keskeny nyakkendőt visel, ezzel az összeállítással amúgy is hosszú arcát mesterségesen megnyújtja. Neki alacsony tetejű, mérsékelten széles karimájú kalapot, lehetőleg nagy kihajlású szárnyas galért, lapátvégű csokor-nyakkendőt kellene viselnie és ezzel mintegy ellensúlyozni a természeti nyújtottságot. De figyeljünk csak meg egy másik magas termetű, sovány alakot. Hosszában sávozott kabátot és nadrágot visel, a kabát lelógó vállakon nyugszik és testhez álló, a nadrág pedig szűk. Mindez hozzájárul ahoz, hogy alakja a valóságnál magasabbnak, hosszabbnak lássék. Adjunk rá egy plaidszerűen kockás, vagy több színnel mellirozott szövetből varrott, mérsékelten emelt vállú, elég hosszú zakót, mely ép úgy, mint a nadrág, anélkül, hogy bő volna, az alak formáit teltebbnek tünteti fel és a mi emberünk szélesebbnek és alacsonyabbnak látszik, mint amilyen. Az erős testalkatú, alacsony férfiúnál ez a szabály épen ellenkezőleg áll. Alacsony, széles karimájú kalappal, nagy csokornyakkendővel, a mellen keresztbe sávozott inggel és nagykockás mintázatú öltözetben hordóhoz hasonlóvá alakul, míg ha az öltözet összeállításában a függőleges hatásra törekszik és ezzel optikai csalódásba ejti a szemlélőt, alakjának sokkal kedvezőbb szint kölcsönöz. Ha a vastag termetű ember ekvazordl körül — mily poétikus elnevezés, nemde? •—1 megtoldott centiméterrel kénytelen megállapittatni a mérteiket, helyesen cselekszik, ha zakójának alsó részét közvetlenül az utolsó gombtól kezdve jól lekerekítteti azon egyszerű oknál fogva, hogy a szíj körüli „nagylelkűségét“ (ismét egy átvitt hasonlat) kontraszt vonalakkal a szem elől tévessze. De nemcsak az abnormális, hanem a rendes, mondhatnák szerencsés növésű emberre nézve is rendkívül fontos az arány betartása, mert különben a helytelen ruhamérték által minden testi tökéletessége dacára abnormálissá változtathatja magát. Valamely rendes testalkati emberen például a térdig érő zakó igen rosszul állana, mert az ilyen hosszúságú zakó abnormális. A megfelelőség harmadik alosztálya, a szín, tulajdonképen izlés dolga, miért is az Ízlés rovata alá tartoznék, de mert a színre vonatkozó izlés egészen más, mint az általános érdemben vett izlés, itt is szóvá kell tennünk, annál is inkább, mert ez oly fontos tényező, mellyel még a szakember is sokszor nehezen tud megbirkózni. 1912 április 2. SZÍNHÁZ,_MŰVÉSZET Színházi műsor. Kedd Házi tücsök, opera. (Páros VI.) Szerda Aesopus, vígjáték. (Páratlan 2/s.) Csütörtök A kém, színmű. (A Góth-pár vendégjátékával, bérletszünet.) Péntek: Szünet. Szombat A hűtlenség iskolája, vígjáték. (Bemutató: páros 3/a.) Vasárnap délután Az aranylakodalom, látványos szinmű. — Este Az ártatlan Zsuzsi, operett. (Bérletszünet.) Hétfő délután Felhő Klári, népszínmű. —Este Leányvásár, operett (Bérletszünet.) Kedd A hűtlenség iskolája, vígjáték. (Páratlan 1/3.) Szerda A hűtlenség iskolája, vígjáték. (Páros 2/a.) A színházi kardalosok jutalomjátáka. Nagyrabecsült Szerkesztő Ur! Alulirótt szives utasítására hétfőn este elmentem a színházba, hogy a kardalosok jutalomjátékáról „néhány meleg sorban megemlékezzem“. Pontban nyolc órakor már a Múzsa csarnokában (újabban már egészen elkopott ez a kifejezés) voltam és leültem a helyemre. Körülnéztem. Gusztálgattam. Telt ház, örülem, megérdemlik a derék kardalosok, — gondoltam. Robotolnak szegények, nagyon kevés koronákért és soha nem érzik, mi a siker . . . Tehát a jutalomjáték. Felhő Klárit játszák a színpadon, régi darab, népszínmű, dalokkal, három felvonásban. Rátkay László írta, a dalokat hozzá többen. A zenekar elhallgatott, szétlibbent a függöny, a színpadon alakok járnakik élnek, mozognak, szaladgálnak, pipálnak, búsulnak. Gyanús hang ütötte meg a fülemet. Hogy is mondjam csak: olyan dupla hang volt, előbb gyöngébb, aztán pedig erősebb. Rájöttem a furcsaságra: a súgó és a szereplők diskuráltak. A súgó hangja volt az értelmesebb. Nyugtalankodtam, különös érzést éreztem. Juj, itt valami baj lesz, gondoltam. A szereplők azonban nem voltak tekintettel a közönség nyugtalanságára és csak tovább beszéltek. Néha úgy beszéltek, hogy a mondat felét meg is értettem. De, szegények, ők sem valami jól érezhették magukat, mert olyan különösen jártak s keltek, nézegettek. Mint aki elfelejtett valamit. Például a szerepet megtanulni. Aztán mozgás a zenekarban. A karmester úr kopogtatott a pálcikájával, a színpadról egy paraszti ruhás hölgy és egy ugyanolyan ur tágra meredt, szemekkel ránézett és traraesindum, megkezdődött a nótázás. A nő Felhő Klári volt, más néven Nagy Aranka, az udvarlója, Thorma Zsiga, más névvel tenorista volt. Ők énekeltek. Előbb egyik, aztán pedig mind a ketten, együtt énekeltek. Közben eszembe jutott, hogy miért nem Déry Rózsi énekel, mert úgy olvastam, hogy ő fog majd játszani. De nem Déry játszott, hanem a Nagy Aranka énekeltek. Nagyrabecsült szerkesztő úr, most néhány rémséges pillanat leírása következik. Mert kérem, az valami borzasztó volt, amit Felhő Klári és az ő udvarlója elkövettek. Énekeltek, de úgy énekeltek, hogy a homlokán afrikai napsütést, a talpán pedig szaharai homok simulását érezte a publikum. Ennyire még nem produkáltak jóizlést és türelmet. Elmaradt, hangok, félhangok, hamis hangok, üvöltés, népdal-boszantó magyartalansággal, óh, jaj, óh jaj, óh szörnyűség! Mi ez? Áprilisi tréfa, vagy orvtámadás?! A Felhő Klári, szegény, nem is olyan hibás, mert hiszen ő nem Felhő Klárinak született, ezt valószínűleg ő sem gondolja. Más valaki ludas a kompromittálásáért. A tenorista azonban, a tenorista, az aztán produkálta magát. Ha még egy ilyen színész születik, Caruso elmehet sóskiflit árulni. Mert föltétlenül bűnügyi eljárást indítanak a tenorista, mint az összes érzékekre ártalmas szer kiküszöbölésére. Az előadáson vendég is szerepelt, Ditrói Nándor dr szegedi tanár, Ditrói Mór, az Országos Színészegyesület elnökének talentumos fia. Egy őszinte vallomással tartozom, nagyrabecsült szerkesztő úr: én csak háromnegyedkilencig voltam a színházban. Megundorodtam attól, amit láttam és hallottam, csekély személyem iránti kíméletből kénytelen voltam magára hagyni az előadást. Hogy aztán még mi történt, nem tudom. Bocsánatot kérek, hogy a „meleg sorok“ ilyen írássá változott, de én ebben ártatlan vagyok. Én beszámoltam Önnek arról, ami történt. Elég sajnálatraméltó, hogy a derék és szegény kardalosok jutalomjátékán ilyen botrányt inszcenál a szegedi szinház. Alázatos szolgája Tölgyes Gyula. * Gabányi Árpád. Budapestről jelentik . Negyven éves színészkedés és huszonnyolc évi Nemzeti Színházi tagság után, ma este búcsúzott iá Nemzeti Színház nyugalomba vonuló művésze, Gabányi Árpád a színpadtól és a közönségtől. Gabányi annak a gárdának egyik utolsó érdekessége, amely klasszikus zamatot, nemes patinát és valóban kivételes, hogy úgy mondjuk, ünnepélyes tehetséget vitt a Nemzeti Színház ensemblejába. A régi tradíciók egy pillérjét mossa el a rohanó idő Gabányi Árpád távozásával. De hol vannak az uj pillérek és oszlopok, amelyektől a Nemzeti Színház reneszánszát várhatnék? Gabányi elmegy, de helyét senki sem töltheti be. Újházinak sincs utódja. Nagy Imrének és Nádasmak a helye még ma is betöltetlen. Gárdonyi Géza Annuskájában búcsúzott Gabányi Árpád. Amellett, hogy a legsokoldalúbb és legeredetibb színészi talentumok egyike, az irodalommal is sokat foglalkozott. Tárcákat, költeményeket, monológokat, színdarabokat nagy számmal írt, egész sereg pályadíjat nyert. Ma este láttuk utoljára színpadon. Van húsz alakítása, ami felejthetetlen. Minek soroljuk fel? Aki látta, az még sokszor visszaemlékszik reájuk ... A mai bucsuest rendkívül megható és páratlanul meleg volt.