Délmagyarország, 1916. április (5. évfolyam, 77-101. szám)

1916-04-01 / 77. szám

4 ges károsodása nélkül meg is történhetik. Ugyancsak angol célok szolgálatába kerül­nek a Portugáliában lefoglalt német hajók. A londoni sajtó ugyan fölötte fenyegető színben tünteti föl most teherár hiányát, de mint minden tendenciózus ügyben, itt is szóhoz jut a túlzás. Nem szabad elfelejte­nünk, hogy az angol sajtó a maga nagy szabadsága mellett mindig a legélesebb kri­tikával illeti a kormányintézkedéseket, ami­vel kétségtelenül előmozdítja a­­ helyzet ja­vulását. Hogy milyen nagy alkalmazkodási képesség szunnyad a modern népekben, magunkon is tapasztaljuk ez idő szerint. Erre való tekintettel Oppenheimer Ferenc dr. „Világgazdaság és nemzetgazdaság“ címen nem­régiben megjelent művében meg­győzően fejti ki azt a nézetét, hogy Anglia sem éheztető ki, még ha hosszabb időre záratnék is el a külvilágtól. DÉLMAGYARORSZAG Szeged, 1916. április 1. ság. A bizonyítás kiegészítését egyéb irány­ban, mint feleslegest, az Ítélőtábla nem ren­delte el. A tábla Vucskov Lázár pópát sza­badlábra helyezte, tekintettel arra, hogy a bizonyítás kiegészítése elrendeltetett. Amikor Szenttamáson „szve­­csárt“ rendeznek az urak. (Saját tudósítónktól.) A Délmagyaror­­szág február huszonhetediki számában, a törvényszéki tárgyalással kapcsolatban rész­letes tudósítást közöltünk a bácsszenttamási „szvecsár“-on történtekről. Az eset 1915. október 27-én történt. Zugoricza Velykó postamester háziünnepélyt rendezett a házi védőszentje tiszteletére és erre barátait is meghívta. Ott volt a mulatságon a község intelligenciája: a jegyző, a görögkeleti lel­kész, a község legvagyonosabb földbirtoko­sa, egy mérnök és a házigazda ügyvéd fia, aki jelenleg katonai szolgálatot teljesít. Eleinte a háziszent méltóságának megfele­lően folyt a mulatság, majd a társaság be­rendelte az ebédlőbe a postamesterhez mun­kára kiadott két orosz hadifoglyot, akikhez a jegyzőnél szolgálatot teljesítő­­ hadifogoly is csatlakozott. A házigazda fia, — dr. Zago­­ricza Iván ügyvéd — széles jókedvében katonai gyakorlatokat végeztetett a foglyok­kal, de Vucskov Lázár, a pópa, ezzel nem elégedett meg, hanem megölelte őket és boros poharat adott mindegyiknek. A tár­saság minden tagja, kezében boros pohár­ral, az orosz cárt és az orosz hadsereget éltette, majd az orosz néphimnuszt énekel­ték el. A bácsszenttamási urak duhaj jókedvé­nek híre ment, sőt interpelláció alakjában, — Fernbach Károly képviselő útján — az országgyűlés elé­ került az ügy. A királyi ügyészség a btk. 172. §-ának 2. bekezdésé­be ütköző és az 1912-iki LX1I1. t.-c. 19. §. szerint minősülő nemzetiség elleni gyűlölet­re való izgatás büntette és az 1913. XXXIV. t.-c. 2. §-ának 2. bekezdésébe ütköző nyil­vánosan elkövetett királysértés vétsége miatt emelt vádat Dr. Zagoricza Iván gyakorló ügyvéd, Zugoricza Velykó postamester, Manejlovics Márk mérnök, Vucskov Lázár lelkész, Ivanics Izidor községi jegyző és Garanszky István földbirtokos ellen. A szegedi törvényszék Pókay Elek el­nöklése alatt mű­ködő büntető­ tanácsa feb­ruár 26-án tárgyalta az izgatással és felség­sértéssel vádolt szenttamási urak bűnügyét. A vádlottak tagadták a terhükre rótt bűn­­cselekmény elkövetését, de a kihallgatott tanúk ellenük vallottak. Ifjú Veronika sza­kácsnő, tanti előadta, hogy látta, amikor a pap és a többiek ölelgették az oroszokat; hallotta, hogy az urak az orosz cár egész­ségére ittak és az orosz hadsereget éltet­ték. Bélák Kata szolgáló azt is hallotta, hogy a jegyző biztatta az oroszokat, hogy igya­nak a cár egészségére. Becze Istvánná tanú hasonló tanúvallomást tett. Egy mentő tanú is volt, a postamester szobalánya, aki min­dent magára vállalt, de a bíróság, — tekin­tettel arra, hogy ellentmondásokba kevere­dett, — nem eskette meg. A törvényszék mind a hat vádlottat bűnösnek találta és a következő összbünte­­téseket szabta ki: Vucskov Lázár két évi börtön és 1200 korona, két évi hivatalvesztés, dr. Zagork­a Iván, Zagork­a Velykó, Manejlovics Márk és Ivanics Izidor egy-egy évi börtön­­, 600— 600 korona pénzbüntetés, egy-egy évi hiva­talvesztés, Gavanszky István hét havi bör­tön és 200 korona pénzbüntetés, egy évi hi­vatalvesztés. A vád­hatóság képviselője, dr. Horváth Jenő ügyész a Garanszky István­ra kiszabott büntetésben megnyugodott; a vádlottak mind felebbeztek. Pénteken délelőtt tartotta meg a felebb­­viteli főtárgyalást a szegedi ítélőtábla Ring­­hoffer Lajos tanácselnök el­nöklése alatt működő tanácsa. A vádhatóságot dr. Hubay László ügyész képviselte a két Zagoriczát és Ivanicsot dr. Vázsony Vil­mos, Garan­­szkyt dr. Slezák Lajos újvidéki ügyvéd, a többi vádlottakat dr. Kószó István védte. A tárgyalásra a pápát a­­ Csillagbörtönből vezették fel, ahol az ügyészség indítványára a törvényszéki tárgyalás óta letartóztatás­ban volt. A többi vádlott közül csak Ivanics jegyző jelent meg. Az iratok ismertetése után dr. Hubay ügyész kérte Görög István szenttamási pos­takiadó a vizsgálat során tett vallomásának felolvasását, amit dr. Vázsonyi ellenzett és indítványoz­ta, hogy miután a tanúvallomá­sokban ellentmondás van, hallgassa ki a bíróság újra a tanukat.­­A bizonyítás kiegé­­szítéseképen helyszíni szemle megtartását és a szvecsáron résztvett muzsikusok kihall­gatását kéri a védő. Dr. Slezák csatlakozik védőtársa indítványához és a maga részé­ről kéri Bukur K. Dragomir törvényszéki szerb tolmács kihallgatását arra vonatkozó­lag, hogy a tanúk nem tudnak szerbül. Görög István kihallgatását is indítványozta, akivel azt óhajtja bizonyítani, hogy Garád­­szky a kérdéses alkalommal teljesen részeg volt. Dr. Kószó a három orosz fogoly tanú­­kénti kihallgatását kéri. Szakértő kihallga­tását indítványozza annak megállapítására, hogy az újszerbek az ószláv nyelvet nem értik. Dr. Hubay ügyész ellenzi a bizonyítás kiegészítését a védők által előterjesztett indítványokra, miután azok nem vonatkoz­nak lényeges körülményekre. Ringhoffer Lajos tanácselnök a követ­kezőkben hirdette ki az ítélőtábla végzését. A bíróság a tanúk újbóli kihallgatását, vala­mint Görög István postakiadó tanúkénti ki­hallgatását elrendelte. A törvényszéki szerb tolmács kihallgatását is elrendelte a bíró­ Öngyilkos úrileány. (Saját tudósítónktól.) Pénteken délelőtt tíz órakor egy vámőr telefonon jelentette a rendőrségnek, hogy a Tisza-partján, a tápéi kaputól mintegy kétszáz méterre egy fiatal lány­ hullára bukkant. A holttest a parti fűz­fákban fenakadt, ezért nem sodorta a víz magával. Tekintettel arra, hogy az utóbbi időben szinte járványszerűen t­érntek fel az eltűnések és alig múlt el nap, hogy fiatal lányok, vagy fiuk ott ne hagyták volna a szülői házat, a rendőrségen külön nyilván­tartást vezettek az eltűntekről. Dr. Borbola Jenő bűnügyi kapitány magához vette ezt a jegyzéket és dr. Baneth Samu kerületi tiszti orvossal kiment arra a helyre, ahol a vámőr a hullát jelezte. Dr. Baneth megál­lapította, hogy a holt­test egy 16—18 év körüli úrilányé. A hulla már oszlásnak indult, úgy, hogy a rendőr­ség az eltűntek rendelkezésre álló fény­képei után nem tudta a holttest kilétét meg­állapítani. Alapos vizsgálat után végre dr. Borbola kiderítette, hogy a hulla nem lehet más, mint Fehér Ilona tizenhét éves keres­kedelmi tanfolyam-hallgató, aki március 14-én tű­it el. A ruházat azonos az eltűnt leányéval, sőt az ingében is bent van az F. J. monogram. Dr. Borbola intézkedett, hogy a hullát a belvárosi temető hullaházá­ba szállítsák. A rendőrség az öngyilkos diák­ lány apját, Fehér Imre kondorosi földbirto­kost táviratban értesítette arról, hogy lánya hulláját megtalálták. Fehér Ilona a női kereskedelmi tanfo­lyam felső osztályának volt a hallgatója és özvegy Szeles Kálmánnénál lakott a Fo­dor­ utca 8. számú házban. Március 14-én reggel, a rendes időben ment el hazulról az iskolába, ahol csak egy órát tartózkodott. Az első szünet után elment az iskolából és azóta nyoma veszett. A háziasszonya hiába várta, Feh­ér Ilona nem ment haza többé. Szelesné másnap bejelentette a lány eltűné­sét a rendőrségen és a szülőket is értesí­tette. Az iskolában a helyén megtalálták a retikü­ljét, amelyben egy búcsúlevél volt a szüleihez címezve. A levélben kérte szüleit, hogy bocsássanak meg neki, de nem tehe­tett mást, öngyilkos lesz, ne is keressék a holttestét. Közölte azt is a szüleivel, hogy a Tiszába ugrik. Fellér Ilonát a kétségbeesett apa kíván­ságára a rendőrség napokig kutatta, de min­den eredmény nélkül, míg végre p­énteken egy vámőr rá nem akadt az öngyilkos leány hullájára. A kis diáklány szentimentális ter­mészetű volt, sokat és mindent olvasott. Valószínűleg rosszul megválasztott olvas­mányai zavarták meg annyira, hogy egy felsőkereskedelmi iskolai tanulóba halálosan beleszeretett. Ahogy tehette, felkereste a diákot, aki mindössze tizenhat esztendős. Mindig együtt voltak, sokszor órákig jár­tak karöltve, az elhagyottabb utcákban. Fe­hér Ilona mindig a kis diákkal szeretett vol-

Next