Délmagyarország, 1918. június (7. évfolyam, 126-147. szám)
1918-06-01 / 126. szám
. ä&aeßred, 191& junkis L imim&BJ a m*xr&, m Ä itlszIW Kfrlis (s jH Ugyarország. — A Délmagyarország számára irta: Gróf Barbó-Waxenstein József Antal, osztrák birodalomgyülési képviselő. — Amikor a Wekerle-kormány Is mutatkozásakor a miniszterelnök programjában Dalmácia visszacsatolásának, kérdésére is kiterjeszkedett, és azt a közeljövő egyik bevalósítandó feladatának dekllarálta, az osztrák parlamenti pártok úgyszólván valamennyien a vissszacsatolás ellen foglaltak állást, mindenek előtt a német pártok, jóllehet, azelőtt Dalmácia különválasztását. — Sonderstellung — együtt emlegették Galicia különállóságával. Egyszerre csak rájöttek arra a német pártok, hogy Ausztria Dalmácia nélkül nem élhet meg, azt kezei közül semmi szín alatt nem adja ki, ha a magyarok százszor is állítják és bizonyítják, hogy Dalmácia jogilag Magyarország kapcsolt része. Az alábbi cikk is ezzel a problémáival foglalkozik s az minden tekintetben alkalmas arra, hogy nagy feltűnést keltsen. Az osztrák Reichsrath egyik nemzetiségi képviselője s a német politikai élet vezető egyénisége, gróf Karbo-Waxenstein József Antal alábbi cikkében, mellyel a Délmagyarországot megtisztelni szíves volt, egy olyan osztrák politika mellett foglal állást, amely Dalmáciának Magyarországhoz való csatolását és Bosznia és Hercegovina hozzátartozandósága kérdésének mielőbbi megoldását a legközelebbi feladatok egyikének tekinti. Mindenekelőtt azt szeretném előrebocsájtani, hogy a dualizmus i< meggyőződésses hive vagyok és csakis annak fentartásában látom a monarchia nagyhatalmi állásának megtartását és mindkét önálló állam üdvös gazdasági továbbfejlődését.Érthetőnek tartom, hogy érdekellentétek fölmerülése esetén a monarchia mindkét államában az a tendencia nyilatkozik meg, hogy elsősorban a saját érdekek győzelme biztosíttassék, ez a törekvés azonban soha ne öltsön olyan méreteket, hogy általa a másik fél érzékeny károsodást szenvedjen, minek következtében természetszerűleg bizonyos kedvtelenségnek kell beállni. A másik állam gyöngítése egyben a közös monarchia gyengítését is jelenti is közvetett uton a saját állam károsítását is. Anélkül, hogy a másik állam belső ügyeibe beavatkozna az egyik fél, a legnagyobb figyelemmel kell kisérni mindazokat a dolgokat, amelyek befolyással vannak egységére s hatalmi állására s azokkal szemben állást kell foglalnia. Ausztriának az egységes Magyarországnak érintetlensége eminens érdeke. Ausztria föderalizálása jóvátehetlen károsodást jelentene Magyarország számára. Ha pedig egy olyan mozgalom igyekszik érvényesülni, amely mindkét államot egyidejűleg egy és ugyanazon a módon akarja károsítani, akkor nem csupán a közös monarchiának érdeke az, hogy a mozgalommal szemben minden energiával föllépjen, hanem egyformán a monarchia mindkét államának. Ha e közben oly kérdések merülnek föl, amelyek megoldása területi vonatkozásokban és gazdasági kérdésekben ellentéteket idézne föl, akkor a magas közös célt kell szem előtt tartani, nem pedig csupán a külön állami érdekeket. .A délszláv kérdés csakis közösen oldható meg, és Ausztriának Magyarországon szemben áldozatokat kell hoznia a megoldásnál. Magyarországnak pedig ezeket az áldozatokat meg kell körüly henie és előzékenységével azt lehetővé tennie. A délszláv kérdésnek véksaSnpem szerint két sarkalatos pontja van. A szlovének, horvétók és szerbek egy álomba való egye•Hitésére vonatkozó törekvés — atjjit egyébfklént semmi sem tesz isdoktűttá —úgywttsen nevetséges, mert annak megvalósiítése«r Magyarország is Ausztria teffiniteetését téteöez hőtol. Eztől aprítanu stég többet mondanom, mert még egy délszláv politikus sem igen láthat ebben a követelésben egyebet, mint ennek az elvnek az alkalmazását: Nyúlj az elérhetetlen után, hogy az elérhetőt megfogd!... Itt tehát csupán egy kérdéssel van dolgunk, nevezetesen azzal, hogy mi történjék a szerbek és horvátok lakta területekkel? Vegyük mindenekelőtt Dalmáciát figyelembe. Ez a tartomány ténylegesen Ausztriához tartozik, jogilag vitás a hozzátartozandóság kérdése. Véleményem szerint nem is lehet eldönteni, hogy kinek van igaza, végeredményben azonban ez egészen közömbös. A kérdést a monarchia és Dalmácia érdekeinek megfelelőleg kell elintézni. Földrajzilag, néprajzilg és gazdászatilag Horvátországhoz tartozik és így a Szent István korona országaihoz. A Horvátországgal való összekapcsolása kielégítené a horvátokat és a dalmátokat s sokkal jobban fejlődhetne és gazdálkodhatna, mint Ausztria mellett. A délszláv aspirációkat azonban Bosznia és Hercegovina megszállása, majd későbbi anneksziója keltette életre. Elkövették azt a hibát, hogy e két ország hozzátartozandóságának a kérdését nem tisztázták gyorsan és véglegesen, hanem úgy tettek, amint a bürokrata a nehéz aktával tenni szokott: félretették az asztalfiókba. Én a magam részéről nem vagyok a két tartománynak Horvátországhoz való csatolása mellett, már abból az okból kifolyólag sem, mert általa a szerb elem a horvátok rovására túlságosan megerősödne s így idővel az dominálna. A horvátok többsége, amennyiben módomban van őket megítélni, a magyar államhoz húz, hiszen azzal már évszázadok óta egybe van forrva s azt hiszem, hogy Magyarország részéről a legnagyobb előzékenységet kellene velük szemben tanúsítania, hogy így őket még jobban a magyar államhoz láncolják, ami által jó szövetségeseket nyernének a centrifugális tendenciájú nemzetiségi törekvésekkel szemben, mint történt ez a magyarországi svábokkal, akik németek maradtak ugyan és mégis jó magyarokká lettek. Tehát csupán ezt kellene eldönteni, hogy Bosznia és Hercegovina és a szerb királyságnak azok a része, amelyek a békekötés után remélhetőleg nekünk jutnak, birodalmi tartományok maradjanak-e, vagy pedig egyszerre Magyarországhoz csatolják-e azokat. Az első megoldást nem tartom helyesnek, mert az a két állam közt állandó viszályt szülne. A Magyarországgal való teljes egybeolvadás sem volna olyan megoldás, amely az érdekelt feleket kielégítené. Oly autonóm országgá kellene Magyarország keretében válnia, mint Horvátország, de önállósága nem volna olyan méretű, mint Horvátországé. Nézetem szerint tehát Ausztriának Magyarország javára sok mindenről le kellene mondania, ami csak akkor volna lehetséges, ha Magyarország Ausztriával egy hosszabb lejáratú kiegyezést kötne és ha általában több olyan pontja a kiegyezésnek, amely most minden tiz évben ki van téve a megmásitás lehetőségének, minden időkre végérvényesen megállapittatnék. Vagy közösen cg tapjaaradni a monarchia két állama és egy jobb jövő elé tekinteni ,vagy egyértkint az egyik előbb, a másik később — tönkre menni. Óráját és ékszereit javíttasó dsSrangu éra- ás ékszer- üzletemben. Szolid árakarékban és ékszerekben osftg raktAr. v.w FISCHER K. .v.v Morzó-fcávébéz mellett. s Francia lapok sorsdöntő órákról írnak. Geni,május 31. Párisi és francia lapok, a legnagyobb aggodalommal irtik a legújabb fronteseményekről. Soissons és Reims ismét az ellenség kezén van. — Írja a Progrés bár Reims elfoglalását még a németek hivatalosan nem jelentették. A Liberté árulást sejtet, a Victoire azt kérdezi, miképen történhetett, hogy a franciákat ennyire megverték? A Petit Parisien azt írja, hogy a németek a meglepetés kihasználása után nagy darab terület elfoglalásával dicsekednek, olyan területével, melyet 1914. óta nem érintett ellenség. A Temps beismeri, hogy kedden még nem lehetett érezni a francia tartalékok megérkezését, de remélni kell, hogy beavatkozásuk helyreállítja az egyensúlyt. A Journal des Debats ezt írja: Hogy megértsük a történteket, tudnunk kell, hogy a döntés óráit éljük és hogy Németország nagyarányú győzelmet akar. Hivatalos jelentés a győzelemről. Berlin, május 31. A Wolff-Ligynökség jelenti: A támadás harmadik napján is szüntelenül érkeznek az új sikerekről szóló jelentések. Soissont elfoglalták. Brandenburgi utászok nyomultak be először a városba és megakadályozták, hogy az ellenség elpusztítsa a hidakat. Tovább felfelé csapataink kiküzdötték az átkelést az Aisne folyón és elérték Ciriynél a Soissonstól délkeletre emelkedő magaslatokat. Egy francia zászlóalj itt zárt sorokban tette le a fegyvert. Nanteuil és Branges helységek heves harcok után kezünkre kerültek. Áthaladtunk Loupeige Marcouil és Draveling helységeken. A harcvonal keleti részén Reims északnyugati erődeit elfoglaltuk. A zsákmány foglyokban, ágyúban, és hadianyagban egyaránt rendkívül nagy és állandóan növekszik. Rohamcsapataink gyors előnyomulása nem hagyott időt az ellenségnek arra, hogy készleteit a fenyegetett területekről elszállítsa. Egyedül La Vitte au Boistól délre harminchárom tábori ágyú jutott kezünkre, ezek közül nyolcat ért telitalálat. Breuil sur Vesietől északra két sértetlen vasúti ágyút zsákmányoltunk a hozzája való készletekkel. Az Aisne völgyében* igen sok nehéz és könnyű ágyút hagyott cserben az ellenség. Pinoritól egy teljes 1415 üteget találtunk használható állapotban, Reimstől nyugatra pedig több vonatot mozdonyokkal és ágyukkal. A franciák szívós ellenállása. Berlin, május 31. A Wolff-ügynökség jelenti: Az angolok közé ékelt francia csapatok helyenkint szívós ellentállást fejtettek ki. Így például a Butte de Prouiüy magaslaton még sokáig tartották magukat, holott az angolok tőlük jobbra és balra már régen meghátráltak és a német csapatok Gonderynél átkeltek a Vesle-folyón. Az ellenség veszteségei különösen azokon a helyeken voltak rendkívül súlyosak, ahol a kapkodva harcba vetett tartalékok mindenáron fel akarták tartóztatni előnyomulásunkat. Egy angol tábornok elfogatása, Bern, május 31. A Wolff-ügynökség jelenti: Az az angol tábornok, aki kedden éjszaka fogságunkba jutott. Sir Rees, az 511. hadosztály parancsnoka. Hadosztályának kötelékei szét voltak szakítva, nem kapott jelentést sehonnan, úgy hogy a tábornok két dandárparancsnokkal elhatározta, hogy gyalog a szomszédos francia szakaszra megy, hogy tájékozódjék, mi történt, hogyan áll a harc a franciáknál, mely állásokat kell tartani és melyeket kell visszavonni. Sir Rees í»gót hadosztályprancsnok egyetlen magasabb rangú francia tüztet sem talált, visszatért tehát, közben azonban a kíséretében levő két dandárparancsnok h eltűnt mellőle, úgy hogy egyedül volt, amikor egy német járőr elfogta, , . , , i A-,