Délmagyarország, 1918. szeptember (7. évfolyam, 200-224. szám)
1918-09-01 / 200. szám
Szeged, 1918. szeptember 1. DÉLMA'ÖTÁEö&SIM Budapesti detektívek razziája szegedi rövidárukereskedőknél (Saját tudósítónktól.) Néhány nappal ezelőtt egész sereg budapesti detektív érkezett Szegedre. Először úgy volt, hogy kis akadályokkal nagy nyomozást folytatnak valami szalámicsempészési ügyben, később azonban kiderült, hogy egészen más céljuk van Szegeden. Az Országos Közélelmezési Hivatal megbízásából és gróf Laschberg ellenőrzése mellett, részben pedig a szegedi rendőrség támogatásával nagy razziát kezdtek a helybeli rövidáru nagykereskedők körében. A razzia meglepő eredménnyel járt. Egész stráfkocsira való áruk kerültek ki az üzletek mélyéből, leginkább vászonneműek, azonban meglepően nagy mennyiségben akadtak élelműcikkek is. Az árukat elkobozták és beszállították a városházára, ahonnan hétfőn továbbítani fogják részben a közélelmezési hivatalhoz, részben pedig Budapestre. A kereskedők természetesen nagy felháborodással fogadták a razziát. Egyöntetűen valamennyi azzal védekezik, hogy az üzletben talált élelmiszereket, valamiint szappan és ruhaneműeket saját szükségletük fedezésére tették félre és csak azért nem szállították haza, mert ott nem volt hely elraktározásukra. Ezen az alapon valamennyi kereskedő kivétel nélkül eljárást is indíttatott ügyvédje útján az áruk visszaadására, a közélelmezési rendőrségnek véleménye szerint kizárólag azért, hogy így utat keressenek a menekülésre a kihágási bíróság ítélete elől. A közélelmezési detektívek leginkább oly áruk után kutakodtak, amelyekre nézve bejelentési kötelezettség áll fönn és amelyekre nézve az volt a gyanú, hogy a bejelentést elmulasztották. Elsőnek Körösi Béla Feketesasutca 15. szám alatti rövidáru nagykereskedő üzletében jártak a detektívek. Itt,mint közük, hamarosan csaknem egy kocsiba való árat szedtek össze. Így találtak negyven kilogram cukrot, mintegy két métermázsa lisztet és harminc darab toillette szappant. Ezenkívül még nagyobb mennyiségű vászon és pamutárut vittek el, amelyre nézve a detektíveknek az volt a véleményük, hogy azok tiltott áruk. Sugár Sándornál, a következő kereskedőnél, nem találtak semmit a detektívek, viszont Kohn Manó, Csekonics utcai üzletében mintegy 120 kiló lisztet, 15 kiló kristálycukrot, négy és fél kiló kockacukrot, 35 darab mosószappant, hat tucat zoknit és egyéb pamutárukat csomagoltak össze. Az itt összeszedett áru szintén egy kocsirakományra tehető. Nagyobb mennyiségű pamutárut találtak a Szeisz Vilmos cégnél is. Ugyancsak kutatást tartottak a közélelmezési detektívek a Kohn M. és társa cégnél, ahol lefoglaltak összesen négy méter mázsa csokoládét, 80 kilogramm borsót, 75 kiló szappant és másfél mázsa lisztet. Megállapította azonban a közélelmezési rendőrség, hogy a csokoládét és a borsot egyik helybeli kereskedő elzálogosította a Szegedi Általános Hitelbanknál, melynek a Kohn M. és társa cég szivességből rendelkezésére bocsájtotta üresen álló üzletét. A szappan és liszt viszont több család közszükségletének fedezésére szolgált volna, úgy, hogy a lefoglalt árucikkek visszaadása legközelebb meg fog történni. Szombaton délután folytatták a razziát. Candib Károly Tisza Lajos-körúti üzletében voltak többek között, ahonnan hatvanöt pakli gyertyát, cérnaneműeket vittek el. Az üzletekben történt kutatásokkal egy időben kutatást tartottak a kereskedő lakásán is. A razziát folytatják és legközelebb magánlakásokra is sor kerül, amelyeket már eddig is látogattak szórványosan, hogy Németországban két elem áll egymással szemben. Az egyik osztozik az antantnak az aldeutschokról vallott nézetében, tehát be kell látni, hogy a szövetségesek nem köthetnek fegyverszünetet olyan emberekkel, akik el várniuk határozva becsvágyó céljaikat megvalósítani, tekintet nélkül arra, hogy ez a német néptől és az egész világtól milyen áldozatokat követel. — A középkori emberekkel való tárgyalások épp oly hatálytalanok és eredménytelenek, mint amilyenek a Napóleonnal folytatott tárgyalások voltak. Azzal a német nemzettel, amely megtisztul az alldeutschoktól és nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is bizonyítja, hogy megbánja a múltban elkövetett bűneit és hajlandó egészséges, békés életet élni a nemzetek szövetségében, a szövetségesek becsületes békét köthetnének, de nem azokkal, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy a nemzeti politikának a hatalmon kell alapulnia, akik tagadják, hogy a jog lehessen a világrend alapja, ezekkel tárgyalásokat folytatni nem lehet. (ALT. I.) Pétervárra érkezett egy német gőzös. Pétervár, augusztus 31. Az Annie Kinnes nevű német gőzös, tegnap Pétervárra érkezett. 4 esztendő óta az első német gőzös, amely német lobogókkal jelenik meg orosz vizi területen. Lord Robert Cecil az antant békefeltételeiről. Stockholm, augusztus 31. Az AlleUmitea és az AftOnbluded hasábjain megjelent békecikkekkel kapcsolatban, melyekről a Times stockholmi tudósítója azt hitte, hogy német oldalról sugalmazták, a Stockholms Tidningen tudósítója megkérte Lord Robert Cecilt, aki most a külügyminisztert helyettesíti, hogy nyilatkozzék a skandináv közönség részére. Lord Robert Cecil engedett a felszólításnak és ezeket jelentette ki. — Valótlan, hogy az antant vezető államférfiai —miként ez a skót lap állította — nem hisznek a német Vereség lehetőségében. A németek gyakran hangoztatják azt a meggyőződésüket, hogy egyik fél sem érheti el a katonai döntést. Ez kétségkívül állt Németországra, de az antantra nem. Foch tábornagy fényes eredménnyel és kimeríthetetlen amerikai erősítések állandó özönlése az antant kormányainak és katonai tanácsadóinak minden alapot megadnak a bizalomra. Az antant nem akarja magát a német népen megboszulni, vagy Németország jövendő létét és nemzeti virágzását megfenyegetni, de el van határozva annak kikényszerítésére, hogy Németország teljes elégtételt adjon a bűnökért, amelyeket elkövetett, így elsősorban Belgiummal szemben. Egyébként addig, amíg a német nép világosan nem mutatja, hogy elveti azt a fegyverkezési és világhatalmi politikát, mely többek között a hamlatlan katonai gépezet megteremtésében, illetve ennek nyugodt tűrésében állott és amely Európa terrorizálását célozta,mondom, amíg a német nép nem mutatta, hogy elitéli ezt a politikát, addig az antant nem fogja idejét vitatkozásokkal tölteni, melyek hiábavalók volnának, mert az ellentétek forrása megmaradna. Robert Cecil ezután a békelehetőségeket fejtegeti és a tárgyalások útján elérhető békéről a következőket írja: “ A szembenálló álláspontok képviselői között megegyezés nm jöhet létre. Ezt látjuk Németországban is, ahol mély ellentét van a nagy németek és a nép belátásos része között, amely megértette az idők szavát és visszautasította a középkori elveket. Világos, 3 Lloyd George a naagy háború céljairól. London, augusztus 31. (Reuter) Gompersnek, az amerikai munkásszövetség elnökének és az amerikai misszió több tagjának tiszteletére reggelit adott ma a kormány. A reggelin megjelentek Lloyd George, Milner, Robert Ceciíl, Barnes és a kabinet több más tagja, Lloyd George beszédet tartott, amelyben többek között eezket mondta: — Az Egyesült Államok minden segítőeszközüket rendelkezésünkre bocsátották ebben a legnagyobb szabadságharcban. A német munkások lassankint meggyőződtek róla a háború előtt, hogy a porosz militarizmus megbuktatása nélkül sohasem érhetik el eszményeiket. Amiket ők békés eszközökkel nem tudtak elérni, más módon ebben a nagy háborúban igyekezünk megvalósítani. A miniszterelnök beszédére azt válaszolta Combers, hogy az amerikaiak teljes meggyőződéssel harcolnak. A mi fölfogásunk azt mondotta, — hogy a muknásmozgalom szelleme nem érhet meg, ha a császárság uralkodik. © #1 ICarbid lámpák, karbid ghertyák, R. &. Q varró gépek kerékpárok, áram-,ío-ok benzines öngyújtó;, v, tamos zseblámpák, friss száraz elemen .összes géprészek, stb. iMagy javító műhely DÉRY EDE Szeged, Kiss-utca Keleti-Dalota. Kollár Rudolf, fel- ISM lllltt. Hajdú József, fényező-mester, iparművészeti rajzlő. Telefon 2-87., SZEGED. Telefon 2-87., Mintaraktár és rajziroda: Takaréktár-utca. 8 sz. Festő-műhely: horvátul Mihály utca . sí. (A Csongrádi-palota.) A' Tanoncok fizetéssel felvételnek.