Szeged, 1922. december (3. évfolyam, 214-237. szám)
1922-12-08 / 220. szám
fejlesztőség «9 kiadóhivatal: Kölcse*utca 6. (Profeit* •■álló, I. emelet 6.) Telefon 13—53. A Szeged' megjele* aik hétfő kivételével minden lap. Egyes szám éra 1O korona. Előfizetési árak: Egy hónapra Szegeden 240, Budapesten és vidéken 2M kor. III. évfolyam. dfítj K. S •»rop India ««Ari feladiwn.il ar • «rak • F'lhatAboi» ♦ . «ijv hn»<ibon 7, I havtbon 10* $0, kol •n H kor.n«. Apmhir* k<Vv. r br Uikkdl 8 «Wegkö/ll ku/ll'int-nyvk koi*t 40 K NyilM.T, rtn sor vo*i litr »**■ K Tflbb* 220-ik szám. Parlamenti illem. Képviselői körökben, mint Budapestről jelentik, mozgalom indult meg a parlamenti modor és illendőség pártközi megmentésére. Hire jár, hogy több képviselő, kormánypárti és ellenzéki, nagyon szívén viseli a dolgot és a mozgalom eredménnyel kecsegtet. Ha minden jól megy, még megérhetjük, hogy a parlamentben európai hangon és úri emberek módjára vitatkoznak egymással a nemzet képviselői. Ehhez csak az kell, hogy azon a pártközi értekezleten, ahol a parlamenti illemtant formába öntik, úgy se ne kutya teremtett ézzék egymást, hogy arról kolduljon Saska Károlytól Kalocsa Rózáig az összes magyar illemtanár. Mi egész őszintén megvalljuk, hogy nekünk ez a mozgalom nem tetszik. Mi nem lelkesedünk azért a csodabogárért, amelyet parlamenti illemnek és pártközi jó modornak neveznek s ami a magyar parlamentet egy európai értelemben vett szalon nívójára süllyesztené vissza. Mi nem habozunk ezt a mozgalmat, bárkiktől indult ki és bárkik álljanak mögötte, hazafiatlannak és nemzetietlennek, röviden destruktívnak nevezni. Véleményünket leszünk bátrak tüzetesen megindolni. Először is az egész törekvésben az átkozott liberális tradíciókhoz való visszasóvárgást látunk, ami határozottan forradalmi tünet. A liberális időket az jellemezte a parlamentben, hogy az emberek még akkor is urnak titulálták egymást, amikor tintatartókat dobáltak egymás felé. Általában az úgynevezett forrpontot az jelezte, hogy a politikai ellenfelek elkezdték egymást urazni. Az ország tisztában volt vele, hogy nagy baj lesz abból, ha Andrássy Gyula odáig megy a személyeskedésben, hogy Tisza urnak aposztrofálja a miniszterelnököt és Tisza István se tegye csúffá ok nélkül Apponyi Albertet azzal, hogy igen tisztelt képviselőtársa helyett Apponyi úrnak mondta. Azokban a primitív időkben nem ismertek nagyobb sértést az úrázásnál. Igaz például, hogy akkor is akadt Régó Ferenc, aki megelőzte a korát és látnoki lélekkel már akkor a jövendő hangján beszélt, azonban egy rigó nem csinált nyarat és egyébként is ezt az illetlen rigót a saját pártja is szégyelte. Mert akkor az volt az elv, hogy a nemzet házában, ha már muszáj is összeveszni a haza üdvösségére, legalább a hanggal nem szabad megbotránkoztatni az országot. Ez liberális dogma volt s aki ma liberális dogmát hirdet, az hazaáruló. De nemcsak a liberális dogmához akar visszatérni az a néhány eretnek, aki pártközi illemkódexért buzog, hanem az európai tradícióhoz is, ami nem kisebb bűn a liberalizmusnál. Mi haragban vagyunk Európával, tehát nem kérünk az európai illendőségi formákból sem. Tiltakozunk az ellen, hogy a magyar parlamentbe újra visszahozzák a rothadt angol parlamenti nívót. Elég volt belőle fél évszázadon keresztül, figyelmen kívül hagyva a múlt század első felének reformdiétáit, amiknek nem volt semmi faji jellege. Mindenki tudja, hogy szerencsétlen hazánk megrontásában milyen végzetes szerepe volt ennek a kornak, amelynek országgyűlési tárgyalásai nemcsak tartalomban, hanem hangban is olyan méltóságosak, mintha a karok és rendek tábláján cupi angol lordok ültek volna. Nem kérünk többt ebből a színtelen, pózos, nemzetközi sablonból! Milyen mások voltak például az erdélyi országgyűlések Apaffy Mihál őnagysága idejében, mikor a nemes urak kimondták, hogy délutáni üléseket nem tartanak, mert az ország dolgairól csak józan állapotban lehet disputálni! S ha már elégedetlen valaki a mai helyzettel és minden áron változtatni akar raja, akkor z ónodi országgyűlés után induljunk, ahol a többség kardélre hányta a kisebbséget ! De van még tovább is. A parlamenti illemkódexben kénytelenek vagyunk a szólásszabadság védelmét látni. Ki tilthatja azt meg egy hazafinak, aki a nemzetet képviseli, hogy ki ne mondhassa, ami a szívét nyomja? Minek mutassa az ember magát másformának, mint amilyen? Egy ostoba társadalmi babona nem engedi meg még a csikósok közt se, hogy férfiak a maguk férfiveszekedésibe asszonyoknak a nevét belekeverjék. Da egy országgyűlési képviselő nem csikós és nem tartozik gavallér lenni. Ha az ő keresztényszocialista szivét amiatt hasogatja a honfifájdalom, hogy egy ellenzéki képviselő felesége szép szoknyát csináltatott magának, nincs a világnak az a kódexe, amelyik ebben megakadályozhassa. Ez, tetszik tudni, elvi harc és világnézet dolga, micsoda dolog most már azt követelni, hogy valaki puszta gavallérságból az ő elvi és világnézeti harcában a legegyszerűbb fegyvert elő ne vegye ? Aki ezt meg akarja akadályozni, az terrorista, el vele az internáló táborba, illetve most már majd a rendtörvény edegházába! Végre még egy ok, amiért tiltakoznunk kell ez ellen, hogy most a jó modor és társadalmi illendőség nevében új divatot kezdjenek a parlamentben. A nemzetgyűlés falán menetekel gyanánt izzik a jóvátétel kérdése. Destruktív körök vetették fel azt az eszményt, hogy ebben a kérdésben az egész országgyűlésnek egységesen a merev megtagadás álláspontjára kell helyezkedni. Világos azonban, hogy ettől az ántánt nem fog megijedni. Ellenben ha itt az egész parlament egymás hajában lesz, illetve a kopaszok egymás torkát szorongatják; ha a duhajság szótárával verik egymást fejbe; ha egymás becsületén szárazat nem hagynak s most már egymás feleségét is a kötőjük madzagánál fogva kirántják a piaccra, attól csak jót várhatunk. Akkor az ántant azt fogja mondani, hogy jo, fenegyerekek ezek a magyarok, ezek még egymást is meghóhérolják, ezekkel nem jó lesz kikezdeni ! Tisztelt nemzetgyűlés! Felülírt indokoknál fogva, de még a tekintélytisztelet szent nevében is, amelyen nagy csúfság esne azzal, ha a parlament önmagát tanítaná illendőségre, tisztelettel kérjük, hogy az illendőségakciót minél előbb leszerelné s a jövőben ilyennek még a hírétől is az ország nyugalmát megóvni méltóztassék. Tengerszorosok kérdése Lausanneban. A szövetségeseknek a tengerszorosok kérdésére vonatkozó javaslatai a következők: 1. A kereskedelmi hajók feltétlen szabadsága békében és háborúban, ha Törökország semleges marad. Ha Törökország háborút visel, ezt a szabadságot oly semleges hajók élvezik, amelyek dugárut nem szállítanak. 2. A Feketetengeren valamely idegen hatalom haderejének létszáma nem haladhatja meg a legjelentékenyebb parti állam flottájának haderejét. A tengerszorosokon szabad az átkelés, ha Törökország semleges marad. A Boszaorusban állómásozó hadihajók tekintetében fennartják . 1913. évi egyezményt. 3. Megállapítandó a szárazföldi és a tengeri zóna demilitarizálása egy bizottság által való ellenőrzés mellett, amelynek a parti államok képvielői, valamint Franciaország, Anglia, Olaszország, Japán, Görögország és az Egyesült Államok 1—1 képviselője a tagjai, az elnöki tisztet pedig török ember tölti be, a hatalmak v vagy a népszövetség garanciája mellett. 4. Konstantinápoly védelmének biztosítása később fog megállapíttatni. A ma délutáni ülést általában bizakodással várják a delegációk körében. A szövetségesek barátságos eszmecseréje, a tengerszorosok kérdésében teljes egyetértést eredményezett. Valószínűnek tartják, hogy ezután nem lesznek komorabb ellentétek a delegátusok között, úgy látszik, a törökök is belátják, hogy nem áll érdekükben, ha állandóan az orosz álláspont támogatói lesznek. A hajózás kérdésével foglalkozó bizottság a konstanza—konstantinápolyi kábelt, amit a németek kénytelenek volt kaz án ántnk átengedni, Románának és Törökországnak ítélte és a két államnak kell ennek használatra nézve megegyezni. A törökök ezt a döntést elfogadták. A Hetit Parisien lausannei tudósítója úgy értesül, hogy a törökök és oroszok azt kívánták, hogy képviseletet kapjanak a nemzetközi Dunabizottságban. Ezt a képviselést azonban nem teljesítenék, mert Oroszország Beszarábia elveszésével megszűnt dunai állam lenni és a mai viszonyok között Törökország nem tekinthető annak. Laussanei jelentés szerint Mussolini London felé való útjában bizonyos ideig Lausaneban marad, hogy a többi szövetséges miniszterelnökkel tanácskozzék a jóvátételnek és a szövetségesközi adósságoknak ügyében. Ma este Mussolini lord Curzonnal együtt vacsorái. Az ellenzék passzivitásba megy a rendtörvény miatt. (A Szeged budapesti tudósítójától.) A közrend-törvényjavaslat benyújtása az ellenzéki pártokra nézve meglepetésként hízott. Az ellenzéki pártok pártkülönbség nélkül a legerélyesebben állást foglalnak ellene, mert meg vannak győződve már, hogy amennyiben a kormánynak elhatározott szándéka a javaslatot letárgyalni és megszavaztatni, abban az esetben vita sem akadályozhatja meg. Az ellenzék passzivitásba megy és átengedi a teret a kormánynak. Az ellenzék vezető politikusai kivétel nélkül ezt az álláspontot foglalják el és értesülésünk szerint femerült az a gondolat is, hogy a baloldali pártok a nemze gyűlést a kormány vád alá helyezésére vonatkozó indítvány benyújtásával hagyják el. A törvényjavaslatról egyébként a következő nyilatkozatot tették az ellenzék vezető politikusai. Rassay Károly így nyilatkozott: “ Ha ez a törvény életbe lép, előáll az a helyzet, hogy mindenki, aki a kormány kegyétől függ, az szabad, aki politikájával szembehe yezkedik, az kiteszi magát a bebörtönzésnek és internálásnak. Felmerül az a kérdés, hogy az ellenzék ne menjen a passzivitásba és ne vonja-e meg még az alkotmányos látszatát is ennek a diktatúrának. Rupert Rezső a következőket mondotta: “ Ez a javaslat beleillik a mostani rendszerbe, amelynek semmi talaja nincs a nemzetben. Azután az államcsíny után, amellyel a választást elrendelte, elkövették a botrányos választást és most az történik velük, ami minden erőszaknál következik, hogy a kormány nem tudja magát tartani. Szükségesnek tartja tehát a kormány, hogy ehhez az eszközhöz folyamodjék. Az ellenzék nemcsak a független sajtó, hanem a közfelháborodás felzúdulására is számíthat. Andrássy Gyula a rendtörvényről. — A rendtörvény nem a közrend fokozottabb védelmét van hivatva szolgálni, hanem közveszélyes felfordítást. Amennyiben a kormány jelenlegi formájában akarja keresztülvinni, nem mondhatok mást, minthogy ezzel a közrendet fogja a legnagyobb mértékben veszélyezten".